Az emberiség eddigi történelmének leginkább apokaliptikus időszaka a világháborúk évszázada volt. Van-e említés a Bibliában erről a nagy jelentőségű korszakról? Ha igen, melyek azok a kijelentések és konkrétan értelmezhetőek-e, vagy csupán általánosságban tartalmaznak utalásokat e történelmi eseményekre vonatkozóan? Alábbi írásunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A Biblia meglepően nagy részét történelmi próféciák teszik ki, ami ráirányítja a figyelmet e téma jelentőségére. A legfontosabb és legátfogóbb világtörténelmi próféciák Dániel próféta nevéhez fűződnek. Az új-babiloni birodalomba hurcolt, ám ott kormányzati főtisztségeket betöltő Dániel ie. 605 és 538 között kapta a világtörténelemre vonatkozó kijelentéseit, amelyek vázlatos áttekintését a 70 évhétről szóló próféciával kezdjük. Ez ie. 538-ban a méd Dareiosz király uralkodásának első esztendejében keletkezett.
„Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozasson az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szentje.Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van, és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.A hatvankét hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet, és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad."
(Dániel 9./ 24-27.)
Az olyan konkrét támpontoknak, mint pl. Jeruzsálem újjáépítésére kiadott uralkodói rendelet keltezése (ie. 445), valamint az időszámítás akkori szokásainak (évhetekben számolás, 360 napból álló prófétai év használata) ismerete egyértelműen követhetővé és ellenőrizhetővé teszi az olyan jövőre prognosztizált eseményeket, mint például a Messiás megjelenése és halála. (Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a Biblia, önmeghatározása értelmében „Isten ó és új testamentumában, vagy szövetségében, foglaltatott egész szent írás", mondanivalóját mindenekelőtt a hatálya alá tartozó szövetségesekre és az őket érintő eseményekre fókuszálva tárgyalja. Ezt okvetlenül szükséges szem előtt tartani a szövegek értelmezésekor annak érdekében, hogy következtetéseink helytállóak legyenek.)
A „hetven hét" hetven évhetet, azaz 490 évet jelent, a visszaszámlálás pedig a már említett ie. 445-ös rendelettől kezdődik. Az első szakasz („hét hét") a Jeruzsálem falainak, kapuinak, utcáinak építését felölelő 49 éves időszak. Ez, a rá következő hatvankét héttel együtt teszi ki a 69 évhetet, amely 438 bibliai év. A 438 év a 30 napos hónapokkal számolva 173 880 napnak felel meg, amelyet ha a jelenlegi időszámításunk szerint számolunk át (osztjuk a szökőéveket is számba vevő 365,25-tel), akkor 476,5 évet kapunk. Az időszámítás fordulata miatt ehhez plusz egy évet még hozzá kell adni, így tehát a számok alapján az i.sz. 32. évhez jutunk, amikor is a próféta szerint „kiírtatik a Messiás". Ez az esemény egy fordulópont. Miután „senkije se lesz", azaz nem lesz utódja, „a várost és a szent helyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás". Az utolsó versszak pedig már az utolsó évhétnek, az apokalipszisnek az eseményeivel foglalkozik.
Ebben az eseménysorban tehát megfigyelhető, hogy szerepel egy meghatározatlan (immár közel kétezer éve tartó) időszak, ami a Messiás halála és a végidő hét esztendeje között helyezkedik el a történelemben, amelyet szűkszavúan csak az imént említett rövid mondattal jellemez a prófécia.
A Názáreti Jézus, a kivégzése előtt két nappal elmondott beszédéből (Máté 24./ 4-15) azonban árnyaltabb kép bontakozik ki a Dánieli kijelentésről. Az apostoloknak a jövőt, Jézus visszajövetelét és a világ végét illető kérdéseire adott válaszában Jézus, felsorolta e köztes korszak legfőbb karakterjegyeit:
-
antikrisztusi vezetők fellépése (antikrisztus: krisztus helyett, és/vagy krisztus ellen tevékenykedő személy)
„sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus" -
világméretű háborúk, azaz világháborúk kitörése, valamint globális hatású gazdasági válságok, járványok és természeti katasztrófák
„nemzet támad nemzet ellen és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé" -
antiszemitizmus és keresztényellenség
„nyomorúságra adnak benneteket és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért" -
ideológiák, „izmusok" elterjedése
„sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek" -
botrányok, árulás, gyűlölet és szeretetlenség
„akkor sokan megbotránkoznak és elárulják egymást és gyűlölik egymást (...) és mivel a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül" -
az evangéliumot az egész világon hirdetik
„az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek
A felsorolásban többször is hangsúlyozza Jézus, hogy „de még ez nem itt a vég", „mind ez a sok nyomorúságnak kezdete", amivel jelzi, hogy az általa jellemzett korszak még nem az apokalipszis. Az evangélium világméretű hirdetéséről szóló mondatát zárja úgy, hogy: „és akkor jő el a vég", azaz majd akkor kezdődik a Dánielnél utolsó évhétként megnevezett egyedülálló időszak. Erre Jézus egészen konkrétan hivatkozik is beszédében:
„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg) (...) akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez idáig és nem is lesz soha."
(Máté 24./ 15. 21.)
Kövessük most a Názáreti útmutatását és térjünk vissza Dániel további, a történelmet meghatározó világbirodalmakról szóló párhuzamos kijelentéseihez! II. Nabukodonozor (i.e 605-562) uralkodása alatt, álmában egy olyan „álló képet" (szobrot, bálványt) látott, amelynek a feje aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, lábszárai vasból lábfejei pedig vasból és agyagcserépből voltak.
Az arany fejet Dániel az ie. 612-538 között fennálló új-babiloni birodalomként azonosította. Az ezüst felsőtest a méd-perzsa ie. 538-333 közötti, a réz törzs pedig a görög-makedón birodalom ie. 330-tól 133-ig tartó uralmát szimbolizálja. Témánk szempontjából leginkább érdekes, az utolsó világbirodalmat megjelenítő szoborrészletet ekképpen írja le a próféta:
„A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony, mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.
Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, amint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz. Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel."
(Dániel 2./40-43.)
A leírás kétség nélkül a római birodalomra illik, amelyet valóban a hadseregben működő, továbbá a császárkultusz és a népek romanizálása terén megnyilvánuló vasfegyelem és kegyetlenség tett naggyá. Ám a viszonylag korán jelentkező megosztottságot is mutatja a két láb: a kettészakadó kelet-, illetve nyugat-római birodalmat, aminek bekövetkeztét korábban már a hivatalos nyelvhasználat kettőssége (görög és latin) is előre vetített. A birodalom további felaprózódását egyrészről a népvándorlások kora hozta el, amikor is barbár törzseknek idővel ellenállni képtelen Róma stratégiát váltott és betelepítette őket határai mögé. Másrészről a dinamikusan terjedő kereszténység rengette meg az államrend alapját képező császárkultuszt, de ezt az „ellenséget" is sikerült Rómának magába integrálni a konstantini fordulat nyomán. Így alakult ki a Dániel szerinti „elegyedés", ami során végül Európa létrejött (és újra alakul): a részint erős, részint gyenge, az egységesítő törekvésekhez ellentmondásosan viszonyuló egyesíthetetlen vegyület.
(Több mint érdekes, hogy Dániel az „elvegyülve" szóként fordított „erev" kifejezést használja, amiből az Európa szavunk is származik. Jelentése: keveredik, illetve lenyugszik, sötétnek lenni.) Ugyanez a négy világbirodalom jelenik meg újra, Dániel egy későbbi álmában. Ott a babiloni birodalom oroszlán képében mutatkozik, a méd-perzsa birodalmat medve, Nagy Sándor négy részre szakadó makedón birodalmát pedig négyfejű párduc jelképezi. A negyedik birodalom pedig:
„rettenetes és iszonyú és rendkívül erős; nagy vasfogai voltak, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözött mindazoktól az állatoktól, amelyek előtte voltak, és tíz szarva volt néki. Mialatt a szarvakat szemléltem, íme, másik kicsiny szarv növekedett ki azok között, és három az előbbi szarvak közül kiszakasztatott ő előtte"
(Dániel 7./7. 8.)
A bibliai próféciák komplexitását mutatja, hogy akár a szobor formájában megjelenő történelmet nézzük végig, akár az utolsó, medve lábú, párduc testű, oroszlánszájú fenevadról szóló leírást (Lásd még: Jelenések./ 1.-2.), megfigyelhető, hogy a különböző birodalmak, bukásuk után sem tűntek el végképpen, hanem a világi rendszer részeiként, „ideig-óráig tartó élet adatik nekik" (Dániel 7./12.). Ez a speciális jellegű, az előzőektől természetében és formájában is alapvetően különböző világuralmi rend fennállása alatt átalakulásokon megy keresztül. (A római birodalomnak a náci Németországig nyúló folytonosságát korábban „A Harmadik Birodalom családfája" című írásunkban követtük nyomon.)
Az eddigi vázlatos áttekintésből talán már kirajzolódik az a próféciák szerinti korszellem és történelmi közeg, amelybe könnyedén illeszthetőek be a 20. század eseményei. Ha ezeket az újkori Európában lezajlott folyamatokat, de az előzményeit és következményeit is összevetjük a próféciák adta jellemzésekkel, láthatjuk, hogy azok helytállónak bizonyultak. A huszadik század minden addiginál inkább bővelkedett antikrisztusi figurákban, világméretű konfliktusokban és katasztrófákban, továbbá valóban az „izmusok" (nácizmus, fasizmus, kommunizmus, materializmus...) és a gyűlölet százada volt. Az antiszemitizmus soha addig nem tapasztalt méreteket öltött. A holokausztról ismert képeket juttatja eszünkbe Ésaiás próféta kijelentése: „lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, a felfodrozott haj helyén kopaszság a szép köpeny helyén zsákruha és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg" (És. 3/25.) A keresztényellenesség passzív és aktív formáinak megszilárdulása ugyancsak a 20. század ismérve. (Gondoljunk csak a kor intellektuális és szellemi irányzataira és az azokra épülő kommunista rendszer gyakorlatára, vagy a náci birodalom kereszténységgel szembeni magatartására! „Nácizmus és okkultizmus I. – A nácizmus okkult háttere") A kereszténységnek csak a politikai hatalomba integrált, azzal kiegyező formája élvezhetett viszonylagos nyugalmat, de ez a tény is a „fenevad" birodalmával kapcsolatban tett megállapításainkat támasztja alá. A világháborúkhoz vezető előzményekre már utaltunk a dánieli látomás áttekintésekor. Ami a következményeket illeti, csak két máig tartó és párhuzamosan zajló folyamatot kívánunk megemlíteni. Az egyik a világégés traumája által kiváltott törekvés a béke és biztonság iránt, ami egy európai szuperhatalom modernkori újraszervezését indította el. A másik pedig Izrael állam újonnan alakulása és a zsidóság visszatérése az „ígéret földjére", amelyről ugyancsak számos prófécia szerepel a Bibliában.
„visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket."
(Jeremiás 29./14.)
Napjainkban elmondható, hogy mindezek beteljesedése egyrészt már megtörtént, részben pedig most is zajlik. Az emberiség nagy bálványának minden része eljátszotta már történelmi szerepét, az utolsó birodalom idejében járunk. Nabukodonozor álma és a Dánielnek adott kijelentés szerint végül ezt a bálványt egy „kéz érintése nélkül", azaz nem emberi akaratból leszakadó kőszikla zúzza darabokra és foglalja el annak helyét.
„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakadt le kéz érintése nélkül, és szétzúzta a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, ami majd ezután lesz; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme."
(Dániel 2./ 44.)
Ez már az a prófétai jövő, ami az utolsó évhét idejére vonatkozik, mikor is majd „az enyészet, és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad."
Terjedelmi okokból írásunk a próféciáknak, valóban csak vázlatos áttekintésre szorítkozhatott, azzal a céllal, hogy kiemelten a 20. századra koncentrálva, betekintést nyerjünk a bibliai kijelentések és a történelem menete közötti párhuzamokat illetően. E felvázolt képet további, számos igehely árnyalja és teszi részletgazdagabbá, értelmezésükkel kapcsolatban pedig az alábbi megállapítással zárul Dániel könyve:
„Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás."
(Dániel 12./4.)
Írta: Művésznő
