Gerd von Rundstedt: Egy porosz katona a tomboló világban

„Mindig is úgy gondoltam, Rommel jó, de most az a véleményem, Rundstedt hatszor jobb volt nála. Rundstedt a legjobb német tábornok, akivel valaha is szembekerültem."

Ezekkel a szavakkal jellemezte a tábornagyot a britek el-alameini hőse, Bernard Montgomery. Különös, hogy Rommelhez hasonlítva jutott erre a következtetésre a brit tábornagy. Rommelnek számos katonai fortély a birtokában volt, melyek halhatatlanná tették nevét. Ha Rommelre gondolunk számos jelző juthat eszünkbe, mint az éles eszű, rafinált, ravasz katona mintája. Ha Rundstedtre gondolunk, más nem is jut eszünkbe, mint az, hogy poroszos. Nos, az igazság ennél több.

Rundstedt tábornagy hatalmas tiszteletnek örvendett nem csak Németország szövetségesei, de ellenfelei között is. Egy olyan alakról van szó, aki nyíltan elhatárolódott a nemzetiszocializmustól, és mindvégig igyekezett az íratlan szabályokat betartani a csatatereken. Azonban későn jött rá, hogy hiába képviseli – már a megjelenésével is – az erkölcsösséget, tisztességet és a hagyományokat a hitleri rezsim erőszakosságával szemben, az ő irányítása ellenére a német hadsereg fokozatosan süllyedt a nemzetiszocialista demagógia sötét, pusztulásra ítélt gödrének fenekére.

Gerd von Rundstedt tábornagy

A tábornagy pályafutásának nagy része békeidőben zajlott, ám korábban már részt vett az első világégésben 1914 és 1918 között. Hatvannégy éves volt, amikor a második világháború kirobbant, de ő egy fiatal lendületével, kitartásával és bátorságával ötvözött idős, tapasztalt, megfontolt katonatiszt kettősében teljesített, s ennek magyarázható dinamikussága, bár a poroszos makacsság, a konzervatív felfogás sem állt távol tőle. A hagyományos poroszos katonai stílust képviselte, vörös lampaszos nadrágot viselt, zubbonyát kitüntetések borították, nem értett egyet az új irányítási módszerekkel, és „kifinomult", 1:1 000 000 méretarányú térképeket használt, hogy jobban átlássa a stratégiai helyzetet.

A történelem egy – újabb – ellentmondásos személyisége, akinek sikereit néhányan inkább a háború alakulásának, és mások döntéseinek tulajdonították, és megint mások katonai géniusznak tartják. Igyekszem letisztult, és objektív képet adni a tábornagyról, akiről a következőkben mind negatívumok és mind inkább katonai fogások, sikerek, pozitívumok szerepelnek.

A porosz katona és a hosszú tanulás

Karl Rudolf Gerd von Rundstedt 1875. december 12-én született egy nagybirtokos junker arisztokrata családba, amely már nemzedékek óta szolgálta a porosz uralkodókat Ascherslebenben. Mikor elvégezte a gross-lichterfeldei kadétiskolát, 1893-ban a 83. Porosz Királyi Gyalogezred hadnagya lett. Az egy éves törzstiszti szolgálás után a híres berlini Hadiakadémia hallgatója lett 1902-ben. A felvett hallgatók közül csupán minden ötödik jelölt fejezte be sikeresen három éves tanulmányait, hogy utána tizennyolc havi próbaidőre a vezérkarhoz kerüljön.

Rundstedt tábornagy és fia

1902-ben vette feleségül Luise Bila von Götzöt, s 1903-ban megszületett fiuk Hans Gerd von Rundstedt.

Tapasztalatok az első világháborúból

Az ott eltöltött másfél év alatt egészen a századosi rangig emelkedett, majd az Első Hadsereg 22. Tartalék Gyalogsági Hadosztályának hadműveleti tisztje lett, s részt vett 1914 augusztusában Belgium és Franciaország inváziójában. 1915-ben már őrnagyként átvezényelték a keleti frontra, hogy újjászervezze a Bruszilov-offenzíva alatt szétvert osztrák-magyar hadsereget. 1917-ben a III. Hadtest vezérkari főnöke lett, mely olyannyira megközelítette Szentpétervárt, hogy az oroszok végleg kénytelenek voltak elismerni vereségüket, így ez az akció hozzájárult a breszt-litovszki békéhez, melyben a németek óriási területeket követeltek. 1918 márciusától a XV. Hadtest törzsét vezette, ami részt vett az utolsó nagy német offenzívában nyugaton.

Rundstedt és a weimari köztársaság

Rundstedt jó kapcsolatok, és tapasztalat révén Seeckt tábornok meghívására bekerült a Truppenamthoz, ami a weimari korszakban ideiglenes, nem hivatalosan vezérkari funkciót látott el. Ő is bekerült a Reichswert irányító csoportba, amelynek már tagja volt: Werner von Blomberg, Fedor von Bock, Kurt von Hammerstein-Equord, Wilhelm von Leeb és még mások. Ennek a korszaknak a végpontja az lett, mikor Rundstedtet az Első Hadseregcsoport parancsnokává nevezték ki, aminek a bázisa Berlinben volt, de Németország keleti határait volt hivatott védeni.

Berlinben lobognak a horogkeresztes zászlók: élete a hitleri uralom alatt

1933. január 30-án Adolf Hitler lett Németország kancellárja, s határozata alapján Werner von Blomberg lett az új hadügyminiszter. Blomberg kihasználva a pozícióját, Walter von Reichenau tábornokot próbálta meg a hadsereg-főparancsnokának kinevezni. Rundstedt és Leeb nem értett egyet ezzel a döntéssel, mert viszonylag fiatal kora és a nemzetiszocializmus iránt táplált érzelmei miatt nem tartották alkalmasnak a pozícióra, ezért lemondásuk kilátásba helyezésével akadályozni igyekeztek Blomberg tervét. Reichenau valóban elkötelezetten állt Hitler mellett, s fokozottan sürgette az SA elleni támadásra. Rundstedt hasonlóan fogadta azt a hírt, mikor egykori alantosa, az öt évvel fiatalabb Werner von Fritsch lett a főparancsnok. A hosszú kések éjszakája (1934. június 29-30) után már kevésbé állt frontálisan szembe a nemzetiszocialistákkal, de magánemberként sosem leplezte véleményét. Schleicher tábornok és felesége, valamint Ferdinand Eduard von Bredow vezérőrnagy meggyilkolása megrettentette a vezérkar tisztjeit. Sokan ezért alkalmazkodtak az új rendszerhez, némelyek – mint Rundstedt – kénytelenek voltak megerősíteni a Hitlernek tett esküjüket, és akik így tettek, azok hamarosan vezető pozíciókat nyertek el a nürnbergi gyűlésen. Rundstedt Fritsch tábornok számos feladatát átvállalta, mivel a tábornok egyfajta munkamániás agglegény volt, így nem jutott ideje olyasmikre, mint V. György brit király temetésén való protokolláris megjelenés.

Guderian páncélosai Franciaország lerohanásakor

Mikor Hitler hozzálátott a hadsereg átszervezéséhez, Rundstedtnek sikerült a régi gárda pozícióit megőriznie, s nagy nehezen lenyelte a fegyveres erők kibővítését, és a Guderian féle harckocsi-bolondériát. Magát a hadsereg megtestesítőének tekintete, a régi szokások szerint járt el. Többes szám első személyben jelentette ki, hogy „mi" ezt, vagy azt akarjuk. 1938-ban újabb részletet láthatott a hitleri és feljebbvalói módszereiből, mikor Blomberget tönkretették. Blomberget felbátorították, hogy feleségül vehet egy büntetett előéletű nőt, valamint Fritsch tábornokot titkos homoszexuálisnak állították be. Rundstedt nem volt hajlandó támogatni a koholmányt, és követelte Hitlertől Fritsch tisztázását, ráadásul a tábornok helyére Reichenau került volna. Végül beleegyezett Walter von Brauchitsch személyébe. Fritschet ezután felmentették, aki Rundstedt közvetítésével kihívta párbajra Heinrich Himmlert, akinek alárendeltje Reinhard Heydrich szervezte meg a provokációt. A párbajra nem került sor.

Rundstedt, Fritsch és Blomberg

1938. szeptember 29-i müncheni konferencia után Rundstedt csatlakozott azokhoz a tisztekhez, akik igyekeztek lebeszélni Hitlert az agresszív háborúra készülő politikáról, mert érveik szerint Németország még nem áll készen egy ekkora háború megnyerésére. Mikor elkezdődtek a tisztikaron belül a szervezkedések a Führer ellen, Rundstedt visszautasította a részvételt, mert egy porosz tiszt „aljas, arcátlan árulásnak" tart minden ilyen cselekedetet. Manstein szavaival élve: „A porosz tábornagyok nem lázadnak!".

1938 októberében részt vett a Szudéta-vidék megszállásában, és mint a 18. Gyalogezred tiszteletbeli parancsnoka nyugállományba helyeztette magát. Azonban mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler Lengyelország ellen készül visszavívták Rundstedtet, hogy elvégezze a logisztikai feladatokat.

A Fehér hadművelet: Lengyelország lerohanása

Fall Weiss

1939 áprilisában a nyugállományba lévő Rundstedt irányította kasseli otthonában a „Rundstedt Munkatörzset" (Arbeitsstab Rundstedt) melyhez csatlakozott Erich von Manstein és Günther Blumentritt. Feladatuk nem kevesebb volt, mint a „Fehér hadművelet" kidolgozása, azaz Lengyelország lerohanásának terve. Ez a csoport augusztusra a lengyel határon összevont Dél Hadseregcsoport hadműveleti központjává alakult. 1939. szeptember elsején a német csapatok hozzáláttak a terv megvalósításához. A Dél Hadseregcsoport Rundstedt (ekkor vezérőrnagy) irányításával – kötelékébe tartozott a 8. hadsereg Blaskowitz tábornok, a 10. hadsereg Reichenau tábornok és a 14. hadsereg Lits vezérezredes parancsnokságával – délről, Szilézia irányából, a Visztulától nyugatra, Varsó irányába támadtak. Az Észak Hadseregcsoport Bock vezérezredes irányításával – alá tartozott a 3. hadserek Küchler tábornagy és a 4. hadsereg Kluge tábornok vezetésével – északról, Kelet-Poroszország felől, szintén Varsó irányába támadtak. Varsó szeptember 28-án megadta magát.

Német csapatok Varsó utcáin

Fall Gelb: Franciaország bukása

Fall Gelb

A látványos sikert hozó lengyel hadjárat után Rundstedt tövid ideig Lengyelország katonai kormányzója volt, de Warthegau tartomány elcsatolásával és a Lengyel Főkormányzóság létrehozásával Lengyelország megszűnt létezni. Rundstedt az A Hadseregcsoport élére került, amely farkasszemet nézett belgákkal és a franciákkal. A vezérkar régi vágású része nem rajongott a nyugati hadjárat ötletéért, mert tartottak a brit és francia csapatoktól.

Pihenő német csapatok Franciaország lerohanásakor

Hitler 1940. május 10-én véglegesítette a haditervet. A haditervet von Manstein vázolta fel a Führernek, amely igazán merész elképzelésnek bizonyult. A Sarlóvágás gyakorlatilag az 1914-es Schliffen-terv ellentéte volt. A Waffen-SS csapatokkal kiegészített Luftwaffe támogatja a Wehrmachtot, amely „villámtúrát" tesz a Benelux államokban, ezután lehetőség nyílik az Ardenneken keresztül, a Meuse folyó irányába előrenyomulni Franciaországba. Ezután Sedan elérésével lehetőség nyílt a további gyors támadásra Amiens, Boulogne és a tengerpart felé. A terv még esetleges kisebb kudarcok ellenére is ígéretesnek nézett ki. Az offenzíva megindulásakor 2,5 millió katona, 2500 páncélos, 2750 repülőgép sorakozott fel német oldalon, szemben a szövetségesek 2,9 millió katonájával, 3600 harckocsijával, 1700 repülőgépével. Von Bock öt nap alatt végzett Belgiummal és Hollandiával.

Német Panzer I könnyű harckocsik a Fall Gelb során

Német légvédelmi löveg a Fall Gelb során

Az A Hadseregcsoport páncélosai Rundstedt vezetésével nekiláttak az Ardenneken való átkeléshez, amire a franciák egyáltalán nem számítottak, eközben a C Hadseregcsoport Von Leeb vezetésével elrettentésül és elterelésül felsorakoztak a Maginot-vonallal szemben. Runstedt aggályosan követte az eseményeket, nem érett egyet a páncélosok túlságosan gyors előrenyomulásaival – Rommel 7. páncéloshadosztály parancsnokaként napi 50-60 kilométert tett meg. Hitler leállította Rundstedt páncélosait, hogy a Luftwaffe fejezze be a hadjáratot Dunkerque támadásával, míg Rundstedt és Bock Párizs felé koncentrált. Június 17-én Philippe Pétain készen állt a fegyverszünet elfogadására. Hitler a hadjárat hatására tizenkét tábornokát tábornaggyá léptette elő, közöttük Rundstedtet és riválisát Reichenaut. A Fontainebleu-i főhadiszálláson a tisztek az „Oroszlánfóka" (Seelöwe) hadműveletre készültek, ami a szigetország megszállását célozta meg. A főszerepet, vagyis a lebőgést Göring és a Luftwaffe játszotta.

Mohamed, a hegy ellen: A Barbarossa hadművelet

Fall Barbarossa

Miközben kollégáit átvezényelték a keleti parancsnokségra, addig Rundstedt nyugaton lett a szárazföldi haderő főparancsnoka, így irányította a belga, holland és francia területen állomásozó Wehrmacht erőket. Ellenlábasa, Reichenau alárendeltjei közé tartozott. 1943. január 31-én Brauchitsch tájékoztatta Bockot, Leebet és Runstedtet arról, hogy őket jelölték ki a Barbarossa hadműveletben résztvevő hadseregcsoportok irányítására. Rundstedt politikai harcnak nevezte a hadjáratot, melybe a katonai lovagiasság és elavult nézetek nem kaphatnak helyet. 1941. június 22-én 3.15-kor megkezdődött a világtörténelem egyik legnagyobb szárazföldi hadművelete.

Pihenő német katonák a Barbarossa hadművelet során

A német főparancsnokság három arcvonalra osztotta a hatalmas terjedésű frontot, amit a három hadseregcsoportnak kellett nyomás alatt tartania. A Von Leeb vezette Észak Hadseregcsoport a Balti-tenger partvidékén, Leningrád irányába indult meg. Litvániát június 30-ára elfoglalták és 97 kilométerre megközelítették Leningrádot, ám a támadás a Luga partjánál lelassult.

A Von Bock parancsnoksága alá tartozó Közép Hadseregcsoport feladata igen hatalmas bekerítő akciók kivitelezése volt, ezért ők kapták a legkomolyabb páncélos erőket, amelyeket Hoth és Guderian vezettek.

A Barbarossa terv alatt

A Rundstedt vezette Dél Hadseregcsoport lassabban jutott előre, mint a másik két támadó egység, az öt páncélos alakulat ellenére. Ez azzal magyarázható, hogy nagy számban tartoztak nem német alakulatok az agresszorokhoz, illetve a szovjet Délnyugati Front nagy mennyiségű páncélossal is rendelkezett. Rundstedtnek saját nagyszabású terveit nem sikerült beváltania, mert Kijev elfoglalása után, szovjet csapatokat kellett bekerítenie, és szétmorzsolnia. A hadjárat során az általa fogságba ejtett 100 000 szovjet fogoly szerény eredménynek számított.

Július 19-én Hitler elrendelte, hogy Hoth és Guderian egységei ne Moszkva ellen vonuljanak, hanem támogassák Von Leeb, illetve Rundstedt tábornagy csapatait.

Szeptemberben Rundstedt csapatai átkeltek a Dnyeperen, és bekerítéssel fenyegették a Kirponosz vezette Délnyugati frontot. Szeptember 20-ára a teljesen körülvett Kirponosz megpróbált kitörni, de eredménytelenül, így a szovjetek kénytelenek voltak kapitulálni, de Kirponosz nem élte túl a küzdelmet. Szeptember 26-ára öt teljes hadsereg, mintegy 665 ezer katona, 400 harckocsi volt a szovjet veszteséglistán.

Látkép a Szovjetunió elleni támadás során

Mivel Hitler a gazdasági célpontokra koncentrált Rundstedt a Dél Hadseregcsoporttal délre a Krímet, illetve az északi Harkov és a déli Rosztov közti területet – a kaukázusi olajmezők kapuját – támadta. November 11-én az SS-Leibstandarte elfoglalta Rosztovot, de a szovjet csapatok ellentámadásból kiverték a megszállókat, akiknek újra meg kellett hódítaniuk a kikötővárost. Hoth eleget tett a parancsnak és észak felé fordult, míg Guderian folytatta a Moszkva felé történő támadást, és csatába bocsátkozott Roszlav városáért, ezzel is tehermentesítve Rundstedt csapatait. A feszült helyzet miatt Rundstedt a visszavonulás mellett döntött, amiről Hitler hallani sem akart, ezért leváltotta a tábornagyot, aki éppen szívrohamon volt túl. Helyére Reichenau tábornagy került, aki azonban nem tudta megakadályozni a helyzet összeomlását. Hitler bocsánatot kért Rundstedttől, miután „Stepp" Dietrich, az SS-Leibstandarte parancsnoka vázolta a helyzetet a Führer előtt. Rundstedt hatalmas összegű kárpótlást kapott, amit azonban nem költött el, de kárpótolva érezte magát, amikor részt vett Reichenau tábornagy temetésén, aki 1942 januárjában agyvérzést kapott egy kényszerleszállás során.

Európa védelme: Lehetetlen küldetés

Hitler 1943 elejére hallani sem akart újabb front megnyitásáról, s fokozatosan kellett magának beismernie, hogy ez elkerülhetetlen. Egy ideig még bízott abban, hogy az atlanti fal elkészül. A monumentális véderővonal, amely 2600 kilométer hosszúságban, Dániától Spanyolországig, kisebb erődök együtteséből állt volna, azonban félkészen nem tudta beváltani a Führer reményeit.

1944 nyarán Rundstedt lett a Franciaországban állomásozó D Hadseregcsoport, ezzel az egész nyugati szféra parancsnoka. Jó kapcsolatot folytatott például Pétainnel, aki még akkor sem távolodott el a tábornagytól, mikor az végrehajtotta az „Anton hadműveletet", melynek során a német csapatok megszállták a vichyi Franciaországot. Felügyelte az atlanti fal építését, de ugyanakkor csapatain folyamatosan apasztották, hogy legyen folyamatos utánpótlás a keleti frontra. Átcsoportosított katonái helyett sorozott ukrán és szovjet kollaboránsokat kapott, akik a franciaországi haderő 1/6 alkották az emberhiány miatt. Ráadásul a betegeket, a frontról hazaküldött, de szolgálatra még alkalmas katonákat is hozzá osztották. A korábban 17-18 ezer fős Hadseregcsoport létszáma visszaesett 13 ezer főre. Hitler, mivel dinamikusabb munkát akart, Rundstedt mellé küldte az ötvenegy éves Erwin Rommelt, aki a legfiatalabb német tábornagy volt a hadseregben. Rundstedt kollégáját csak „Bubi marsallnak" szólította.

Erwin Rommel

A két tábornagy nézetei azonban pár dologban különböztek, de Rommel ellenlábasa Geyr von Schweppenburg volt, aki hibás cáfolatokkal lépett fel Rommel javaslatai ellen. A sorsdöntő kérdés miszerint a páncélosokat hova állítsák? Közel a parthoz, hogy egyből bevethessék őket a szövetségesek ellen, így az első pillanatban már meglehet fogni az ellenséget, vagy későbbre tartogassák őket. Hitler inkább kezébe vette a helyzetet és – mint később kiderült a háború során hozott döntései közül az egyik legelhibázottabbat hozta – saját kezűleg rendelkezett a páncélosokról. Rommel több indítványt is megfogalmazott az erőddel kapcsolatos aggályairól, és módosítási javaslatairól. Rommel a főszerepet a légierőnek szánta, amely az egyetlen módszer lett volna a sikeres ellenállásra. Javaslatai süket fülekre találtak, de Rundstedttel sikerült folytatnia a munkálatokat, és kis lelket önteni a katonákba.

Rommel és Rundstedt tábornagyok Párizsban

Az hogy a szövetségeseknek sikerült elhitetnie a németekkel, hogy északabbra szállnak partra, és Rundstedt tábornagy meteorológiai jelentése a rossz időről hozzájárult, hogy a németek nem tudtak rendesen reagálni a partraszállásra. A tábornagy ugyanis 1944. május 30-án üzenetben közölte Hitlerrel, hogy az idő nem alkalmas egy szövetséges partraszállásra, s ilyenre egy hétig nem kell számítani. Így történhetett, hogy Friedrich Dollman és több tiszt a parttól 200 kilométerre lévő Rennes-be ment térképeket tanulmányozni, így a Dollman partszakaszon nem volt parancsnok. Rommel és Rundstedt a riadókészültség után, június 5-én, még mindig valami cselre számítottak, és csak másnap hat óra után döbbentek rá a valóságra. Rundstedt ekkor felhívta az OKW-t, hogy bevethesse a páncélosokat, de azt a választ kapta, hogy a Führer alszik. Az álmodozó Führer ébredése után kapott parancsot a páncélosok bevetésére, de immáron túl késő volt. Rundstedt az invázió során vitába szállt a Führerrel, s nyíltan vádolta hibázott döntéséért. A háború egyik legismertebb szállóigéje a tábornagyhoz fűződik:

„Hogy mit csináljanak? Kössenek békét, barmok! Mi mást tehetnének?"

Ezt, és nem kevesebbet tanácsolt Wilhelm Keitel tábornagynak a partraszállásról kapott hírek hallatán, telefonon keresztül.

A Führer a vita hatására levélben értesítette a tábornagyot, hogy tudomásul vette betegsége miatti lemondását – amit Rundstedt be sem nyújtott. Kárpótlásul a tábornagy megkapta Lovagkeresztjéhez a tölgyfalombokat.

A vég kapujában

A Hitler elleni sikertelen merényletek után Rundstedtet visszahívták, mint a becsületbíróság elnöke, s a határozatok lévén ötvenöt tisztet zártak ki a hadseregből, s a Roland Friesler vezette Népbíróság kegyetlen, s megalázó halálra ítélte a meggyanúsított résztvevőket. Rundstedt nem támogatta a kivégzést, elképzelése szerint csak a hadseregből való kizárás lett volna a büntetés. Számos kollégája soha nem bocsátotta meg neki ezt a szerepét, melyben eljátszotta Hitler bábját. Sokan képmutatásnak tartották, mikor Rundstedt mondta el a gyászbeszédet korábbi, a halálba kényszerített bajtársának, Erwin Rommelnek a temetésén. Ennek a politikai szereplésnek köszönhette azt, hogy visszahelyezték a nyugati hadszíntér parancsnokságába, de immáron az új, Koblenz melletti Arensbergbe. Kisebb sikerek mutatkoztak meg német oldalon: a szövetséges támadás elakadt, Model visszaverte az Ardennekben az ejtőernyős támadást. Az ardenneki offenzíva kezdetben komoly károkat okozott a szövetségeseknek, de később elsorvadt. 1945-re, mikor az amerikaiak Remagennél özönlöttek a Rajna keleti partjára, Hitler úgy döntött, hogy Rundstedt túl öreg, s helyére Albert Kesselring tábornagyot helyezte.

Egy korszak zárultával

Gerd von Rundstedt fogságban

Rundstedt 1945. május 1-jén esett amerikai fogságba, miközben az SS kiképzőorvosaihoz tartozó bajorországi Bad Tölzben kezelték. Kifejtette, hogy a szövetséges offenzíva visszaverésében csupán a benzin és a légierő hiánya állította meg. A tábornagyot a belgiumi Spa közelében létrehozott ashcani fogolytáborban őrizték, melyet különleges foglyok számára hoztak létre, majd fia Gerd társaságában átvitték a bridgendi 11-es táborba. Egyes vádpontokban tisztázni tudta magát, de a szövetségesek négy évig tartották fogságban, keresvén a vádpontok közül a megfelelőt. 1949-ben bocsátották szabadon, Cellébe, egy cipőbolt fölötti lakásba költözött. A szintén háborút járt fia Gerd, 1948-ban halt meg. Felesége Bila 1952-ben hunyt el. A tábornagy 1953. február 24-én halt meg, s a lelkész az alábbi mondattal fejezte be a tiszteletadást:

„... az utolsó porosz temetése ..."

Kitüntetései

Boxerlázadási Emlékérem (1902)
Másodosztályú Vaskereszt (1914)
Negyedosztályú Bajor Katonai Érdemrend a kardokkal és a koronával (1915)
Negyedosztályú Porosz Koronaérdemrend
A Hohenzollern-ház Érdemrendjének Lovagkeresztje a kardokkal (Poroszország, 1917)
Kardokkal ékesített Első osztályú Szász Albert Lovagrend
A Becsület Keresztje (1934)
Szudétai kitüntetés (1938)
Harmadosztályú Schwarzburg Becsületkereszt
Hadi Érdemkereszt (Lippe)
Waldeck-i Érdemkereszt
Török Hadiérem
Olasz Koronaérdemrend Nagykeresztje (1938)
Másod- és első osztályú Vaskereszt pántja (1939)
40 év a Fegyveres Erők Szolgálatában Kitüntetés pántja
Harmad-, másod- és első osztályú Merész Mihály Rend (Románia, (1941) és (1942)
Vaskereszt Lovagkeresztje (1944)
Tölgyfalomb ékítmény a Lovagkereszthez (1944)
Kardok a Lovagkereszthez (1945)