(1874-1946)
Gróf,
politikus, magyar királyi miniszterelnök, a két világháború közötti
időszak egyik meghatározó személyisége. 1901-től vesz részt az
országos politikai életben, ettől 1939-ig országgyűlési képviselő
(1919-1920-ban rövid idejű megszakítással). Az 1939. évi pünkösdi
választásokon már nem indul, máj. 6-án a kormányzó kinevezi a
Felsőház örökös tagjává. Alapvetően konzervatív felfogást vall,
dualizmuskori liberális tanítómesterei, gróf Apponyi Albert és gróf
Andrássy Gyula szellemi örökségéhez annyiban ragaszkodik, hogy a
parlamentáris kormányzati forma híve, ellenez mindenfajta diktatúrát
és antihumánus szélsőséges irányzatot.
1918-ig a Képviselőházban az erdélyi érdekek egyik szószólója,
többször jelzi a román aspirációkat. 1918-tól ez, vagyis hogy előre
látta a román behatolás veszélyét, fiatal kora ellenére nagy
tekintélyt biztosít számára. A Károlyi-korszakban igyekszik a polgári
erőket mozgósítani és összefogni, 1919. febr. 19-én gróf Klebelsberg
Kunóval megalakítja a Nemzeti Egyesülés Pártját. 1919. márc. 21. után
belátja, hogy az ellenforradalom (a fogalmat maga használta így)
szervezésére csak az Antant által megszállt területeken, vagy
külföldön van lehetőség. Ápr. 12-én Bécsben megalakítja az
Antibolsevista Comitét. A volt császárvárosban gróf Károlyi Gyula máj.
5-én Aradon alakult, majd jún. 1-től Szegeden működő ellenkormányának
exponense. Ekkor alakul ki politikai kapcsolata Horthy Miklóssal,
gróf Teleki Pállal, valamint Gömbös Gyulával. A Tanácsköztársaság
bukása után szembeszegül egy katonai diktatúra kiépítésének
gondolatával, de szembefordul a Habsburg-restaurációt követelő
legitimistákkal is. A politikai konszolidációnak kedvező államformát
a közjogi provizóriumban, vagyis Horthy kormányzóságában látja. Ez
időben teremt magának széles társadalmi bázist, beleértve a zömmel
zsidó polgárságot, mivel már ekkor elhatárolja magát a
fajvédő-antiszemita politikától. A húsvéti első királypuccs után,
1921. ápr. 14-én alakít kormányt. Az októberi második királypuccs
ellen határozottan fellép, miniszterelnökségéhez fűződik a
Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztásának becikkelyezése nov. 6-án. Az
évtized közepéig kiépíti, majd gazdaságilag konszolidálja a nevéhez
fűződő politikai rendszert (bethleni konszolidáció), amelyet
parlamentáris, önkormányzati és tekintélyuralmi vonások ötvöződése
jellemez. A nemzetközi politikában célja a trianoni béke revíziójához
és a történelmi Magyarország korszerűsített formában történő
visszaállításához szükségesnek ítélt külpolitikai feltételek
megteremtése. Ezért törekszik a magyar-olasz és a magyar-német
kapcsolatok fejlesztésére, anélkül azonban, hogy indokoltnak látta
volna a magyarországi politikai rendszer hozzáigazítását a fasiszta
nagyhatalmakéhoz. 1928. márc. 15-én Debrecenben elmondott beszédével
emelkedik az irredentizmus a kormánypolitikai szintjére. Telekihez
hasonlóan tisztában van azzal, hogy a nyugati hatalmakkal, elsősorban
Nagy-Britanniával, éppen az esetleges revíziós eredmények
tartósságának biztosítása végett fenn kell tartani a kapcsolatokat.
1931. aug. 19-én a gazdasági válság okozta politikai krízis
következtében lemond miniszterelnök tisztségéről. Az 1930-as
évek közepétől elismert vezetője a fasizálódási irányzatokkal
szembeszálló úgynevezett alkotmányvédő irányzatnak, illetve az
angolbarát magyar politikusok csoportjának. Ezzel együtt is Bethlen
az, akit 1933. márc. 6-18. közötti németországi útja során Hitler
kancellárként először fogad a magyar politikusok közül. 1938.
novemberben, az Imrédy-kormány válsága idején a kormányzónak alkalma
lett volna ismét Bethlent megbízni a kormány vezetésével, de ezt nem
teszi meg, mert Bethlen akkor már nem elfogadható személy a németek
számára. Bethlennek szerepe van Imrédy Béla megbuktatásában. A
Teleki-kormány politikáját Bethlen támogatja. Az 1941. évi jugoszláv
válság első napjaiban, Teleki halála után, kifejtve, hogy könnyű a
háborút elkezdeni, de annál nehezebb lesz befejezni, még felszólítja
a kormányt a távolmaradásra. Ápr. 11-én már helyesli a német-olasz
balkáni hadműveletbe való bekapcsolódást. Az 1941 második felében
hozott döntéseket ellenzi, mert végzetes hibának tartja, hogy
„háborút üzentünk 3 nagyhatalomnak, akik nem támadtak volt meg,
akik részéről velünk szemben ily támadás nem is volt várható,
mert nem volt tőlünk követelni valójuk..." Minden befolyását latba
veti, hogy elérje a háborús részvétel csökkentését, majd a háborúból
való kiugrást. Jelentős szerepe van Bárdossy László miniszterelnök
megbuktatásában és Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezésében.
Bízik abban, hogy a térségben, így Magyarországon az angolszász
hatalmaknak, elsősorban Londonnak meghatározó befolyása lesz. Ezért
sürgeti a béketapogatódzásokat, a belpolitikában pedig szorgalmazza
a kormányzat bázisának kiszélesítését a liberális demokraták, a
szociáldemokraták és a kisgazdák felé. Magyarország német megszállása
után vidéken rejtőzködik, de Horthyval továbbra is kapcsolatot tart
fenn. 1944. júniusban memorandumban szólítja fel a kormányzót a
Sztójay-kormány azonnali leváltására és egy tábornok vezette,
Magyarország szuverenitását helyreállító kormány kinevezésére. Horthy
vezető szerepet szán Bethlennek a magyar fegyverszünet (1944)
megvalósításában és az átmeneti kormányzásban. Bethlen a nyilas
hatalomátvétel után a Dunántúlon bujdosik, dec. 7-én önként
jelentkezik egy szovjet parancsnokságon. Háziőrizetbe kerül Pécsett,
politikai szerepet a magyar kommunista vezetők felkérése ellenére
sem vállal. 1945. áprilisban Moszkvába viszik, haláláig ott tartják.
1994. jún. 4-én hamvait hazaszállítják Budapestre a krasznogorszki
hadifogolytábor egyik tömegsírjából.
