A 2009 februárjában végre Európa földjén is megjelent Men of War-sorozat első darabja kétség kívül új színt hozott a második világháborús stratégiák műfajába. Ugyan a Faces of War vagy a Soldiers: Heroes of World War II ismerői nem találtak túl sok egyediséget a játékmenetben, a nyugati videojátékokhoz szokott stratégák pedig fintorogtak a keleti fejlesztés – illetve az ezzel járó „kötelező” hibák – láttán, de a Men of War így is képes volt emlékezeteset alkotni. Az alapjátékot követő első kiegészítő (Red Tide) csak tovább fokozta ezt az élményt, az Assault Squad névre hallgató második bővítmény pedig a többjátékos mód miatt lopta be magát a rajongók szívébe. Az ezt követő vietnami mellékszál ugyan a játékmenetet tekintve kitűnő volt, de a megújult koncepció miatt sokan nem tudták elfogadni. Feltehetően emiatt döntött úgy a Best Way csapata, hogy a franchise legújabb epizódjával ismét visszatér az 1940-es évek eseményeihez, a Condemned Heroes alcímet kapott legújabb Men of War felvonás – ami korrekt tartalma miatt egyáltalán nem nevezhető kiegészítőnek, inkább mellékszálnak – így ismét a világháború egy kis szegletét igyekszik feldolgozni számunkra.
A Best Way alkotásira – még akkor is, ha a fejlesztést ezúttal a 1C Company egyik belső stúdiójával karöltve végezték – mindig jellemző volt, hogy az ismert történelmi események mellett előszeretettel nyúltak olyan történetekhez, amelyeket még a legobjektívebb történelemkönyvekben is csak lábjegyzetként emlegetnek. Ez nem jelenti azt, hogy az efféle hadműveletek ne lettek volna jelentősek, ugyanakkor természetesen össze sem hasonlíthatók olyan mindenki által ismert összecsapásokkal, mint a kurszki csata, a normandiai partraszállás vagy Sztálingrád ostroma. A sorozat életében leginkább a Red Tide bővítmény volt az, amelyik kidomborította ezt a vonulatot, így várható volt, hogy a Condemned Heroes is folytatja a hagyományokat, aminek köszönhetően elsősorban az ukrán és a lengyel front történéseibe nyerhetünk bepillantást, méghozzá az 1942-es esztendőtől egészen a háború végéig, természetesen orosz oldalról szemlélve az eseményeket.
A játék nem hiába kapta a „megbélyegzett” vagy „elítélt” hősök alcímet, története ugyanis a híres szovjet büntetőzászlóaljakról szól. A büntetőzászlóaljakat a legtöbb országgal ellentétben az oroszok nem arra használták fel, hogy munkájukkal a háttérhatalmat erősítsék, az elsődlegesen rendszerellenes cselekményekkel és többnyire gyilkosságokkal vádolt katonákat ugyanis inkább kivezényelték a frontra, hogy saját vérükkel váltsák meg bűnbocsánatukat. Ez a büntetőzászlóaljak számára mondhatni egyet jelentett azzal, mintha kivégzőosztag elé állították volna őket, hiszen bevetéseik nem csak kiemelten veszélyesek voltak, hanem mindemellett a sikerre sem mutatkozott túl sok esély. Ahol ugyanis a szovjet vezetés úgy gondolta, hogy a Vörös Hadsereg jól képzett katonáit nem kívánja feláldozni, mert egy esetleges roham vagy támadás biztosan sok orosz baka életét követelte volna, ott inkább bevetett egy büntetőzászlóaljat. Az efféle, gyakran képzetlen és rosszul felszerelt csapatoknak többnyire az volt a feladatuk, hogy elfoglalják a német állásokat, de mivel a legtöbb esetben sokszoros túlerővel kellett szembenézniük, küldetésük már azelőtt kudarcba fulladt, mielőtt megkapták volna a tűzparancsot. Éppen ezért ezek a zászlóaljak a legtöbbször csak a németek megpuhítására voltak alkalmasak, arra, hogy emberéletek árán összezavarják az ellenfelet egy készülődő, mindent elsöprő orosz támadás előtt.
A több, mint érdekes koncepciót vélhetően a legtöbb Men of War játékos azonnal meg fogja kedvelni, hiszen egy tipikusan olyan körítésről beszélünk, ami egy adott küldetés esetében alapos tervezést és komoly stratégiát igényel. Egy RTS stílusú alkotásban pedig mit is kívánhatnának még maguknak a gyakorlott hadvezérek? A Condemned Heroes esetében éppen ezért máris elfelejthetjük azokat a bevetéseket, amelyeket óriási hadsereggel vívhatunk meg, a játék ugyanis ismét a Commandos-féle nyugalmat és gerillastílusú harcmodort igényli meg az embertől. A legtöbb küldetést kezdetben csak egy maroknyi, általában rosszul felszerelt egység oldalán kezdjük meg – lesz olyan eset is, amikor csak két-három fővel indulunk neki a 100-150 fős német seregnek –, de a későbbiekben bármi megtörténhet. Így például egy az erdőszélen lerobbant német páncélos megjavítását követően máris megfordíthatjuk a túlerő mérlegének nyelvét a mi javunkra, de gyakran előfordul az is, hogy a program erősítést küld, nem ritkán a Vörös Hadsereg katonáit, akiket ugyan nem tudunk közvetlenül irányítani, de megjelenésükkel máris igazi háborús hangulat kerekedik a csatamezőn. Tény, hogy a közel húsz vadonatúj küldetés között sok átfedést találhatunk, így a tízedik után már egy kicsit kezd unalmassá válni, hogy megint egy lehetetlennek tűnő feladat elé állít minket a játék, de amint megindítjuk az első katonánkat és kidolgozzuk magunkban a stratégiát, rögtön el fog kapni minket az a jellegzetes hangulat, ami a Men of War játékok egyik sajátosságának tekinthető.
Dacára ugyanakkor a rendkívül ígéretes koncepciónak, a Condemned Heroes legnagyobb hibája, hogy csak nagyon kevés újdonságot tartalmaz, sőt mi több, olyan – a sorozat életében korábban már bejáratott – tulajdonságok maradtak ki belőle, mint a kooperatív mód vagy a pályaszerkesztő, amelyeket nem kizárt, hogy egy későbbi javítás keretein belül fognak kiadni hozzá. Ugyan a játékban felfedezhetünk újabb egységeket, küllemeket és fegyvereket is, de többségében minden, még a pályákat alkotó objektumok is a korábbi epizódokból lettek átörökítve, ami komoly szívfájdalmat okozhat azoknak, akik nem elégednek meg az új bevetésekkel és az általuk közvetített 20-30 órás játékidővel. Szerencsére az újdonság hiánya egyben azt is jelenti, hogy megmaradt a jól ismert játékmenet, így többek között például a sorozat jellegzetességének számító direkt kontroll, amely a Condemned Heroes esetében kiemelkedően hasznosnak bizonyult. A direkt kontroll segítségével ugyanis egy katona vagy jármű fölött teljes hatalmat kapunk, így mint egy felsőnézetes akciójátékban a nyilakkal irányítunk és az egérrel célzunk. A rendszer továbbra is kitűnően működik, az izgalmas bevetések közben pedig elengedhetetlen lesz, hogy kezünkbe vegyük az irányítást, hiszen a mesterséges intelligencia továbbra sem a legerősebb pontja a játéknak. Ha pedig egy emberünkkel nézünk farkasszemet egy tucatnyi ellenféllel, egy pillanatra se hagyatkozzunk a mesterséges értelemre, saját kezünkbe véve az irányítást ugyanis egy jó fedezék mögött még a tizenkétszeres túlerővel szemben is hatékonyak lehetünk. Ehhez szükség van ugyan arra, hogy precízen kezeljük a változatlan irányítással és a már kissé fapados kezelőfelülettel rendelkező alkotást, illetve a fedezékrendszert, amely szintén a jól működő holografikus megoldást alkalmazza. Ez annyit tesz, hogy mielőtt katonáinkat fedezékbe küldenénk, előtte kiválaszthatjuk és megtekinthetjük, hogy ott milyen alakzatban, milyen testhelyzetben húzódjanak az objektum mögé.
Nagy szívfájdalmam volt továbbá a legújabb Men of War epizóddal kapcsolatban, hogy a fejlesztők egyáltalán nem nyúltak hozzá a küllemhez, márpedig az első kiegészítők után is felmerült a rajongókban, hogy nem ártana beújítani ezen a téren. Tény, hogy a Condemned Heroes nem ronda – ahhoz képest, hogy mekkora helyszíneket és mennyi egységet kezel egyszerre –, de immáron szépnek sem nevezhető. Közelről szemlélve ugyanis a tereptárgyakat vagy például éppen a páncélosokat – amik végre ismét nagy szerepet kaptak ebben a részben – már szemet szúrnak a kopottas textúrák, az élsimítás hiányosságai és egyebek. Természetesen ettől még mindig elképesztő látvány, amikor több tucatnyi katona és páncélos egyszerre küzd a harcmezőn. Nem igazán tudtam megbarátkozni továbbá a szinkronhangokkal sem, amelyek továbbra is erős oroszos akcentussal erőltetik az angolt, de ezzel ellentétben a hangeffektek továbbra is kitűnőnek nevezhetők, még akkor is, ha már 2009 óta ezeket halljuk viszont a sorozat minden egyes darabjában.
A Men of War Condemned Heroes összességében egy a franchise nevéhez méltó új epizód lett, amelynek a természetes öregedés, valamint a keleti fejlesztés miatt ugyan számtalan hibája van, de aki már korábban ismerte és szerette a sorozatot, az már megtanulta ezeket elfogadni. A bugok és hibák mellett ugyanis a Men of War így is korunk egyik, ha nem a legjobb második világháborús stratégiája, ezt pedig muszáj értékelni vele kapcsolatban. Nagyon reméljük azonban, hogy legközelebb már egy új grafikus motorral és több újdonsággal fog elkápráztatni minket a sorozat.
Forrás: Játékok Online Magazin
