A Gearbox Software 2008-ban adta nekünk azt, amit már 2005-ben kellett volna. A Hell’s Highway az Earned in Blood után jelent meg, és tovább is vitte a történetet Normandia után Hollandiába. Részt veszünk a világ egyik legnagyobb ejtőernyős hadműveletében, a Market Garden fedőnevet viselő megszállásban. Az eséssel nem volt gond, a feladat pedig egyszerű volt. Fel kellett volna szabadítani egy országutat a részben öreg és fiatalok alkotta német hadseregtől, hogy a szövetségesek egyenesen Berlinbe nyomulhassanak, és még karácsony előtt befejezhessék a háborút. Azonban hideg zuhany érte az amerikaiakat, amikor kiderült, hogy Hitler elit csapatai Hollandiában állomásoznak...
A harmadik rész végre rendelkezik egy olyan baromira eltalált fedezékrendszerrel, ami ugyan még nem tartalmaz fedezékről fedezékre való átvetődést, de sokkalta életszerűbb így az összecsapás, mint elődjeiben. Grafikája dob a hangulatán, arról nem is beszélve, hogy kaptunk egy némileg rombolható környezetet, de aki csak ezért megveszi a játékot, az nagyot fog csalódni, mert épületeket nem fogunk tudni tönkre tenni, csak a fakerítéseket, asztalokat, és a homokzsákfedezékeket lőhetjük ki. Testvéreinek ellentmondásosan, az új részben most már akár három egységet is irányíthatunk (bazooka, rádiós, géppuskás raj, támadó raj) és néha egy tank felett is átvehetjük a teljes irányítást. Ellenségeink továbbra sem gránátoznak, de előszeretettel hozzák nyilvánosságra nagyobb tűzerejű fegyvereiket, mint az MG-k, 88-asok, panzerfaustok, tankok.
A történetben ismét Matt Baker őrmestert irányíthatjuk, és átélhetjük elméjének sötétülését, amiket a több mint egy órás hosszúságú videók nyújtanak (összeadva, több mint egy óra). Matt teljesen megőrül attól, hogy sorban veszti el barátait, bajtársait, és ettől már képzelődik is. Osztagának tagjai hamar megelégelik viselkedését, és nem bíznak benne annyira, mint régen. Rég láttam ilyen jó történetet, mint amilyen a Hell’s Highway-ben van. Talán a Fahrenheit volt az utolsó, ami történetileg ennyire a padlóra küldte agyacskámat. Mindezt fokozza, hogy a játék magyar szinkronnal jelent meg, és a szövegeket magyar felirattal is ellátták. Az irányítás nem változott, itt is lesz egy már unalomig gyakorolt kiképzés, felderítési pontok, egy teljesen új taktikai térkép, és igencsak megnövelt pályák. Találkozhatunk régen is felcsendülő nevekkel, például Joe „Red” Hartsock őrmester, Corrion tizedes, Paddock tizedes, Franky, Friar, és még sokan mások.
A mesterséges intelligencia valamivel komolyabbnak mondható az eddigieknél, katonáink most már sokkal megfontoltabbak, helyesen követik utasításainkat, - bár csodákat ne várjunk – de az ellenség sem szívbajos. Ők is próbálják szép lassan alkalmazni a bekerítős módszert, ami legtöbbször, sőt, soha nem sikerül nekik. Azonban pontosan jól tudják, milyen fedezék jobb nekik. Amikor tehetik, a fa fedezékek mögül átfutnak egy erősebb helyre, például egy kőfal mögé. Most már nem mindegy, hogy hova bújunk. Ha egy magas, erős fal mögé rejtőzünk, embereink a falhoz támaszkodnak, ha tudnak, lőnek az ellenségre. Ha kisebb helyre megyünk, ami nem jelent akkora biztonságot, mint az előbb említett fedezék, akkor enyhe megjegyzésekkel tudtunkra adják, hogy húzzunk el innen. Ha az ellenség minden erejét bele adja a tűzbe, ők lapulva maradnak, véletlenül sem hagyják magukat lelőni, amikor pedig nem jelent akkora veszélyt az elszórt tüzérség, akkor lőnek, ahogy csak tudnak. Fontos, hogy két nyelvezet közül választhatunk a menüben. A felnőtt, és az értelemszerűen nem felnőtt nyelvezet közül. Az előbbiben ugyanis erőszeretettel káromkodik mindenki. Ez is rengeteget dob a játékélményen, hisz a háborúban sem beszélt senki úgy, mintha minden oké lenne, és egy-egy elszórt "basz" résszel kezdődő szóval kiadhatták magukból a feszültséget.
Írta: Metzger
