Mintegy negyedmillió civilt öltek meg a felkelés során, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt, 1944. augusztus 1-jén, többségükben rosszul felfegyverzett fiatalok robbantottak ki abban a reményben, hogy sikerül felszabadítaniuk Varsót a náciktól.
A varsói felkelés, vagy ahogy a felkelők nevezték "a Varsóért vívott csata" a második világháború egyik legkevésbé ismert epizódja. Érdemtelenül, hiszen a lengyel ellenállók elkeseredett harca a német megszállókkal, a szovjet "felszabadító" csapatoktól alig pár száz méterre, ám azoknak a legapróbb segítsége nélkül a háború egyik leghősiesebb, s egyben legtragikusabb története.
A 25 ezer fős Honi Hadsereg (Armija Krajowa) más varsói felkelőkkel 63
napig folytatott hősies küzdelmet a legmodernebb haditechnikai
eszközökkel felszerelt ellenséggel. A megfelelő fegyverzet és lőszer
hiánya korlátozta harci lehetőségeiket, bár jelentős számú önkéntes
jelentkezett és a felszabadított városrészek lakosai spontán módon
nyújtottak segítséget.
A szélsőséges körülmények ellenére a katonai parancsnokság és az
önkéntes hadsereg mellett, amelynek tagjai fiatalok és öregek voltak,
létrejöttek a földalatti civil hatóságok, működött a posta, szabad
sajtótermékek jelentek meg (több mint 150 lap), sugározta műsorait a
felkelők rádióállomása, a „Błyskawica” („Villám”), valamint a Lengyel
Rádió. Megszervezték a gyermekgondozást, illetve azon személyek
ellátását, akik a németek által elfoglalt városrészekből és a tűzvészek
elől menekültek el.
Eközben a németek háborítatlanul bombázták a várost, romhalmazzá változtatva a lakóházakat. A romok alatt több ezren lelték halálukat. A felkelőktől elfoglalt városrészekben pedig Hitler parancsára megkezdték a civil lakosság megsemmisítését, amely minden korábbinál nagyobb brutalitásba csapott át.
Segítségre remény sem volt: mivel a felkelés egyik legfőbb stratégiai célja az volt, hogy a polgári ellenállás még a szovjet bevonulás előtt saját ellenőrzése alatt álló rezsimet hozzon létre, s ezzel elébe vágjon a kommunista hatalomátvételnek, Sztálin szándékosan állította meg az akkor már a Visztula jobb partján harcoló Vörös Hadsereg offenzíváját, lehetőséget nyújtva ezzel a németeknek a város pacifikálására, és leendő ellenzékének szétzúzására. A szövetségesek légisegélye, a lengyel, brit és dél-afrikai pilóták áldozata dacára, nem tudott változtatni a tragikus helyzeten, az amerikai repülőgépek pedig csak szeptember 18-án érték el Varsót, mivel ezt megelőzően Sztálin nem engedélyezte a berepüléseket.
Eközben a németek háborítatlanul bombázták a várost, romhalmazzá változtatva a lakóházakat. A romok alatt több ezren lelték halálukat. A felkelőktől elfoglalt városrészekben pedig Hitler parancsára megkezdték a civil lakosság megsemmisítését, amely minden korábbinál nagyobb brutalitásba csapott át.
Segítségre remény sem volt: mivel a felkelés egyik legfőbb stratégiai célja az volt, hogy a polgári ellenállás még a szovjet bevonulás előtt saját ellenőrzése alatt álló rezsimet hozzon létre, s ezzel elébe vágjon a kommunista hatalomátvételnek, Sztálin szándékosan állította meg az akkor már a Visztula jobb partján harcoló Vörös Hadsereg offenzíváját, lehetőséget nyújtva ezzel a németeknek a város pacifikálására, és leendő ellenzékének szétzúzására. A szövetségesek légisegélye, a lengyel, brit és dél-afrikai pilóták áldozata dacára, nem tudott változtatni a tragikus helyzeten, az amerikai repülőgépek pedig csak szeptember 18-án érték el Varsót, mivel ezt megelőzően Sztálin nem engedélyezte a berepüléseket.
Október 2-án a Honi Hadsereg vezetése – többnapos tárgyalás után –
aláírta a kapitulációról szóló iratot. A harcok során 18 ezer felkelő
halt meg, a civil lakosság vesztesége legalább 150-200 ezerre tehető.
Német oldalon 17 ezren haltak meg és tűntek el. A kapitulációs
megállapodásoknak megfelelően az életben maradt felkelők
fogolytáborokba kerültek. A civil lakosokat kiűzték a városból,
hontalanságra ítélve őket.
A kommunista korszak bő négy évtizede alatt hivatalosan nem volt szabad megemlékezni a varsói fölkelésről. Az első ünnepségre 1989-ben került sor, két hónappal a kommunisták választási veresége és az első többpárti kormány megalakulása után.
"Olyan történet ez, amelyet sohasem mondtak el tisztességesen, annak ellenére sem, hogy feltár néhány alapvető igazságot a második világháborúról és megkérdőjelez sok elfogadott igazsággá emelt feltevést" - véli a témáról írt könyvében Norman Davies brit történész.
A kommunista korszak bő négy évtizede alatt hivatalosan nem volt szabad megemlékezni a varsói fölkelésről. Az első ünnepségre 1989-ben került sor, két hónappal a kommunisták választási veresége és az első többpárti kormány megalakulása után.
"Olyan történet ez, amelyet sohasem mondtak el tisztességesen, annak ellenére sem, hogy feltár néhány alapvető igazságot a második világháborúról és megkérdőjelez sok elfogadott igazsággá emelt feltevést" - véli a témáról írt könyvében Norman Davies brit történész.
Forrás: Múlt-kor
