A magyarországi zsidók deportálásának 1944. júliusi leállítása és annak
nemzetközi visszhangja a téma a budapesti Páva utcai Holokauszt
Emlékközpontban ebben a hónapban - mondta el Csősz László, az intézet
gyűjteményének vezetője.
A holokauszt-emlékév
- amelyet a magyarországi holokauszt 65. évfordulója alkalmából
rendeznek - keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára
fókuszálva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán
az érdeklődőket. A júliusi program a Deportálások leállítása és
nemzetközi visszhangja címet viseli.
A történész rámutatott: amikor 1944-ben megindult a magyar zsidóság deportálása, a világ már sokat tudott a nácik népirtó programjának működéséről. A tömeggyilkosságok ellen felemelte szavát a szövetséges és a semleges államok sajtója. Százával jelentek meg cikkek a haláltáborba hurcolt magyar zsidókról. Roosevelt amerikai elnök 1944 januárjában létrehozta a Háborús Menekültügyi Hivatalt, amely jelentős anyagi segítséggel is igyekezett ösztönözni a mentési próbálkozásokat Európában. Saját közvéleményük és az amerikai diplomáciai nyomás mellett Németország várható háborús veresége is arra ösztönözte a semleges országokat, hogy fellépjenek az üldözöttek érdekében - folytatta.
Csősz László kitért arra, hogy a Vatikán és más semleges államok diplomáciájának fontos szerepe volt abban, hogy Horthy Miklós kormányzó július elején parancsot adott a deportáló szerelvények leállítására. Magyarországra delegált képviselőik tevékenysége azonban csak ezután élénkült meg igazán. A szakember szerint kezdetben az állampolgársággal rendelkező, illetve az adott országhoz kötődő kevesekre irányultak a védelmi próbálkozások. 1944 júliusától ezek mind szélesebb körűvé váltak, majd a nyilas uralom alatt a második világháború történetének legnagyobb arányú embermentő akciójává fejlődtek.
A cél a megszállt Európában életben maradt egyetlen nagyobb zsidó közösség, a budapesti megmentése volt. Szinte jelképes, hogy az egyik legismertebb embermentő, Raoul Wallenberg svéd diplomata éppen azon a napon, 1944. július 9-én érkezett Budapestre, amikor a vidéki zsidókkal teli utolsó vonatok is elhagyták Magyarország területét - mondta. A mentési próbálkozások fontos eszközei voltak az üldözöttek részére kiállított védőiratok. Egy ilyen dokumentum, a Danielsson svéd követ által aláírt védőútlevél az emlékközpont honlapján közzétett hónap képe sorozat júliusi darabja - hívta fel a figyelmet.
Közlése szerint a deportálások leállítása után sokáig egy hajszálon múlt, hogy a németek és magyar kollaboránsaik nem indították újra a tömeggyilkos akciót. A kérdés csak augusztus végén dőlt el végleg, amikor a román átállás miatt a németek helyzete még súlyosabbá vált és a kormányzó megkezdte a háborúból való kiugrás előkészítését. A külföldi diplomaták, magyar katonák, hivatalnokok és civilek menőakcióival az emlékközpont állandó kiállításának utolsó terme foglalkozik. Ha a látogató elhagyja a kiállítást és kilép a zsinagóga terébe, néhányuk portréjával az ott felállított kisebb időszaki tárlaton is találkozhat - tette hozzá.
A történész rámutatott: amikor 1944-ben megindult a magyar zsidóság deportálása, a világ már sokat tudott a nácik népirtó programjának működéséről. A tömeggyilkosságok ellen felemelte szavát a szövetséges és a semleges államok sajtója. Százával jelentek meg cikkek a haláltáborba hurcolt magyar zsidókról. Roosevelt amerikai elnök 1944 januárjában létrehozta a Háborús Menekültügyi Hivatalt, amely jelentős anyagi segítséggel is igyekezett ösztönözni a mentési próbálkozásokat Európában. Saját közvéleményük és az amerikai diplomáciai nyomás mellett Németország várható háborús veresége is arra ösztönözte a semleges országokat, hogy fellépjenek az üldözöttek érdekében - folytatta.
Csősz László kitért arra, hogy a Vatikán és más semleges államok diplomáciájának fontos szerepe volt abban, hogy Horthy Miklós kormányzó július elején parancsot adott a deportáló szerelvények leállítására. Magyarországra delegált képviselőik tevékenysége azonban csak ezután élénkült meg igazán. A szakember szerint kezdetben az állampolgársággal rendelkező, illetve az adott országhoz kötődő kevesekre irányultak a védelmi próbálkozások. 1944 júliusától ezek mind szélesebb körűvé váltak, majd a nyilas uralom alatt a második világháború történetének legnagyobb arányú embermentő akciójává fejlődtek.
A cél a megszállt Európában életben maradt egyetlen nagyobb zsidó közösség, a budapesti megmentése volt. Szinte jelképes, hogy az egyik legismertebb embermentő, Raoul Wallenberg svéd diplomata éppen azon a napon, 1944. július 9-én érkezett Budapestre, amikor a vidéki zsidókkal teli utolsó vonatok is elhagyták Magyarország területét - mondta. A mentési próbálkozások fontos eszközei voltak az üldözöttek részére kiállított védőiratok. Egy ilyen dokumentum, a Danielsson svéd követ által aláírt védőútlevél az emlékközpont honlapján közzétett hónap képe sorozat júliusi darabja - hívta fel a figyelmet.
Közlése szerint a deportálások leállítása után sokáig egy hajszálon múlt, hogy a németek és magyar kollaboránsaik nem indították újra a tömeggyilkos akciót. A kérdés csak augusztus végén dőlt el végleg, amikor a román átállás miatt a németek helyzete még súlyosabbá vált és a kormányzó megkezdte a háborúból való kiugrás előkészítését. A külföldi diplomaták, magyar katonák, hivatalnokok és civilek menőakcióival az emlékközpont állandó kiállításának utolsó terme foglalkozik. Ha a látogató elhagyja a kiállítást és kilép a zsinagóga terébe, néhányuk portréjával az ott felállított kisebb időszaki tárlaton is találkozhat - tette hozzá.
Forrás: Múlt-kor
