A húsz évvel ezelőtti kelet-európai változások egyik lényegi összetevője volt a múlttal való szembenézés. 1989. május 23-án újabb tabu dőlt meg: Varsóban a történelem fehér foltjainak felszámolására létrehozott közös lengyel-szovjet történész bizottság megerősítette a fél évszázadon keresztül hivatalosan cáfolt tényt, miszerint a kelet-európai régió sorsát évtizedekre meghatározó, 1939. augusztusi Molotov-Ribbentrop paktumnak volt titkos záradéka.
A II. világháború küszöbén kiderült, hogy a Szovjetunió nem számíthat Nagy-Britannia és Franciaország együttműködésére a német agresszivitással szemben. Sztálin ekkor úgy döntött, hogy időnyerés céljából is megegyezést keres Hitlerrel, aki ugyancsak nyugalmat akart keleti határainál. A németek már az 1939 elején indult szovjet-német kereskedelmi tárgyalások során javasolták a gazdasági és politikai kérdések összekapcsolását, amit a szovjet vezetés még elutasított, azonban a német terjeszkedés nyugatra terelése ettől kezdve egyre erőteljesebb szerepet játszott politikájában.
A német-szovjet tárgyalásokkal párhuzamosan folytak Moszkvában 1939 tavasza és ősze között az angol-francia-szovjet megbeszélések. Nagy-Britannia, mint a nyugati diplomácia meghatározó tényezője nem akart sem kölcsönös segítségnyújtási, sem általános katonai kötelezettséget vállalni a Szovjetunió felé, ha azt német támadás érné. Nem sikerült hármas együttműködési megállapodást elérni arra az esetre sem, ha az agresszió Anglia és Franciaország ellen, vagy Lengyelország és Románia ellen irányulna, így 1939. augusztus 21-én a háromoldalú katonai megbeszélések zsákutcába jutottak.
A kudarc kritikus helyzetbe sodorta Moszkvát: 1939 májusától harcban állt a japánokkal a Távol-Keleten, s Sztálin úgy értékelte a nyugatiak magatartását, hogy német-japán harapófogóba akarják szorítani a Szovjetuniót. Ezért úgy döntött, hogy megállapodik Németországgal, amelyet egy szovjet-nyugati megegyezés esetén ugyancsak a kétfrontos háború veszélye fenyegetett.
Ilyen helyzetben készítették elő a legnagyobb titokban a szovjet-német megnemtámadási szerződést, amelyet 1939. augusztus 23-án írt alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter. A hét cikkből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak "az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt". Kimondták: amennyiben egyikük egy harmadik állam részéről háborús cselekmény tárgya lenne, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem fog részt venni olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
Az egyezmény az aláírással azonnal életbe lépett. A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, ekkor már javában zajlott a Lengyelország elleni háború, s a titkos záradék értelmében folyt a lengyel területek szovjet megszállása is. Berlin ugyanis a megnemtámadási egyezmény mellett az érdekövezetek rögzítésére is ajánlatot tett Moszkvának, ami aztán a szerződés titkos záradékában realizálódott, megfelelő térképek melléklésével.
A német-szovjet tárgyalásokkal párhuzamosan folytak Moszkvában 1939 tavasza és ősze között az angol-francia-szovjet megbeszélések. Nagy-Britannia, mint a nyugati diplomácia meghatározó tényezője nem akart sem kölcsönös segítségnyújtási, sem általános katonai kötelezettséget vállalni a Szovjetunió felé, ha azt német támadás érné. Nem sikerült hármas együttműködési megállapodást elérni arra az esetre sem, ha az agresszió Anglia és Franciaország ellen, vagy Lengyelország és Románia ellen irányulna, így 1939. augusztus 21-én a háromoldalú katonai megbeszélések zsákutcába jutottak.
A kudarc kritikus helyzetbe sodorta Moszkvát: 1939 májusától harcban állt a japánokkal a Távol-Keleten, s Sztálin úgy értékelte a nyugatiak magatartását, hogy német-japán harapófogóba akarják szorítani a Szovjetuniót. Ezért úgy döntött, hogy megállapodik Németországgal, amelyet egy szovjet-nyugati megegyezés esetén ugyancsak a kétfrontos háború veszélye fenyegetett.
Ilyen helyzetben készítették elő a legnagyobb titokban a szovjet-német megnemtámadási szerződést, amelyet 1939. augusztus 23-án írt alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter. A hét cikkből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak "az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt". Kimondták: amennyiben egyikük egy harmadik állam részéről háborús cselekmény tárgya lenne, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem fog részt venni olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
Az egyezmény az aláírással azonnal életbe lépett. A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, ekkor már javában zajlott a Lengyelország elleni háború, s a titkos záradék értelmében folyt a lengyel területek szovjet megszállása is. Berlin ugyanis a megnemtámadási egyezmény mellett az érdekövezetek rögzítésére is ajánlatot tett Moszkvának, ami aztán a szerződés titkos záradékában realizálódott, megfelelő térképek melléklésével.
A sokáig tagadott, ám később bizonyossá vált titkos jegyzőkönyv német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Szovjet érdekeltség lett Finnország, Észtország és Lettország, Lengyelországnak a Narew (Nyeman), a Visztula és a Szan folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországnak jutottak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-i újabb megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszférába került. Litvánia 1940. nyári szovjet okkupációját követően a német kisebbség lakta marijampoléi területért a Szovjetunió külön 7,5 millió aranydollárt fizetett Németországnak.
A szovjet-német megnemtámadási szerződés híre valóságos sokkot okozott szerte a világon, amit csak fokozott az egy hónappal később, szeptember 28-án kötött szovjet-német "barátsági és határegyezmény". A megállapodások meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták a harmincas években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de romboló hatással voltak a szovjet társadalomban is, ahol addig az első számú ellenségnek és veszélynek a német nemzetiszocializmust minősítették.
A titkos kiegészítő jegyzőkönyv létét sokáig cáfolták, bár az események mindenképp a dokumentum valódiságát látszottak igazolni: a területi osztozkodást a szerződő felek pontosan úgy hajtották végre, ahogy az a később nyilvánosságra került megállapodásban szerepelt. Lengyelország keleti részeinek 1939. szeptemberi megszállása után a Szovjetunió 1940 nyarán bekebelezte a balti államokat és Besszarábiát, Finnországba viszont beletört a bicskája: az 1939-1940-es téli háborúban a szovjet csapatok nem tudták leigázni az északi szomszédot. Miután Hitler meghódította Európa nyugati felét, s már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, felrúgta a megnemtámadási megállapodást titkos záradékostól, és 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A titkos záradék első ízben az európai háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól kapott róla másolatot, de mivel a dokumentum eredetét, hitelességét nem tudta igazolni, a nürnbergi törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a világháború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában. Innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben is leközölte.
A hivatalos szovjet álláspont mindvégig cáfolta a titkos záradék létét, s ebben a vonatkozásban is a gorbacsovi glasznoszty hozott fordulatot. Ahogy szembe kellett nézni a sztálini törvénytelenségekkel, munkatáborokkal, milliók elhurcolásával, népek áttelepítésével, a katyni vérengzéssel, úgy ez a "fehér folt" sem maradhatott fenn sokáig. Az áttörést a szovjet-lengyel történészbizottság 1989. május 23-i bejelentése hozta meg: eszerint bár a szovjet eredeti nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet-német területi megállapodás ténye.
1990 februárjában aztán Moszkvában közöltek egy fotokópiát a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, majd 1992 októberében a paktum orosz nyelvű eredetije is előkerült az SZKP archívumainak anyagai között.
Forrás: Múlt-kor
