A II. világháborús bombázások okozta polgári veszteségekről az emberek többségének a japán, német vagy az angol városok elleni pusztító tűzviharok jutnak az eszébe. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy hazánk történetének is van ilyen gyászos fejezete - amely szerencsére jóval kisebb pusztítással járt a hadviselő nagyhatalmak ilyen veszteségeihez képest. 1944 áprilisától 1945 márciusáig szinte egész Magyarország ki volt téve a nyomasztó fölényben lévő brit, amerikai és szovjet légierő támadásainak. Bár az elsődleges célok között nem szerepelt a polgári lakosság bombázása, a célpontok környéke, az elcsúszó bombaszőnyegek az ártatlan lakosság körében is okoztak veszteségeket, de tudunk olyan esetről is, hogy a bombázók vagy vadászok személyzetének magánakciója vezetett mit sem sejtő földmunkások, sőt gulyák lemészárlásához. Az alábbiakban elsőként a magyar vidéket ért légitámadásokat vesszük szemügyre.
Már a kezdetektől fogva
Az 1944. március 19-i német megszállás előtt csak szórványosan érte hazánkat bombatámadás. Az első alkalom, hogy ellenséges légierő magyar célpontokat támadott, 1941 áprilisában történt, amikor a megtámadott Jugoszláv Királyság gépei a határ menti vasúti csomópontokat és az átvonuló német haderőket „bombázgatták".
Azonban a gyors német (és magyar) előrenyomulás révén ez egy apró epizódja maradt nemcsak a világháborúnak, de a Jugoszlávia elleni hadjáratnak is. A következő - már halálos áldozatokat is követelő - bombázás Kassát és a Rahó melletti vasutat érte június 26-án: ez volt a hírhedt „Kassa-Rahói bombatámadás", amelyről máig nem tudni megnyugtatóan, hogy kik hajtották végre. A légitámadás 32 ember halálát és Magyarország közvetlen háborúba sodrását okozta.
A honvédség légiereje már ekkor tevékenyen bekapcsolódott a világháborúba: a hadiállapot beálltának napján, 27-én magyar gépek teljesítettek bevetést a Szovjetunió fölött, amelyre a Vörös Hadsereg válaszolt a Tiszaújlak környéki vasút vadásztámadásával. 29-én a szovjet bombázók eljutottak Csap, Munkács, sőt Szászrégen és Komárom fölé is.
Győr, a Magyar Vagon- és Gépgyár az 1944. július 2-i bombázás után. Budapestre gyártott (későbbi 5800-as sorozatú) villamosok maradványa
1942-re a hadiállapot Magyarország és a nyugati nagyhatalmak között is beállt. A brit hírszerzés és felderítés már ekkor elkezdte felmérni a lehetséges magyarországi célpontokat. Bombázások ebben az évben csak kétszer érték Magyarországot: augusztusban szovjet gépek lepték meg a főváros és (az akkor még önálló település) Kispest légterét, 11 ember életét kioltva. Ekkor rendelték el egész Magyarországra az éjszakai elsötétítést, megnehezítvén a gépek tájékozódását. A támadást szeptemberben megismételték.
A szövetségesek afrikai offenzívája még végéhez sem ért, amikor 1943 novemberében Tuniszban felállították a 15. légi hadsereget, majd decemberben a „Mediterranean Allied Air Forces"-t, a térségbeli brit és amerikai légierő közös parancsnokságát. A MAAF feladatává vált (többek között) a Magyarország feletti légi tevékenység is.
Légi háború Magyarországon
Bár az 1943-as év viszonylag eseménytelenül telt a magyar légtérben, a MAAF légi felderítése előkészítette a talajt a bombázásokhoz. A német megszállás után szinte azonnal megindultak a légitámadások. Nem állíthatjuk, hogy a megszállás hiányában ez elkerülhető lett volna, ugyanis a szovjetek és a nyugati szövetségesek is tisztában voltak Magyarország stratégiai jelentőségével.
Az olajipar a németországi export miatt, a Balkán, Ukrajna és a Harmadik Birodalom közötti elhelyezkedés pedig a közlekedés szempontjából tette jelentőssé hazánkat, sőt a Dunán szállították a németek számára oly fontos romániai kőolajat is Ploieștiből. Ezek jelentőségét nemcsak a szövetségesek, de a németek is tudták, ez volt az egyik oka a megszállásnak is.
A német megszállás előzményeként 1944. március 17-én egy magyar vadászszázad a Dunántúl felett csapott össze a Harmadik Birodalomhoz tartozó Ausztriába igyekvő B-24 Liberatorokkal. A vidék bombázása során érintett településeket felsorolni sem lehetne, ugyanis Magyarország minden negyedik, az 1945 utáni határokkal számolva minden harmadik települését érte pusztítás a levegőből (igaz ennek 80%-át „csak" öt, vagy annál kevesebb alkalommal háborgatták az égi halálosztók).
Nehezen találni tehát olyan várost, melyet ne ért volna bombatámadás 1944-1945-ben. Így alább okozati szempontok szerint csak a jelentősebb kárt szenvedett vidéki településeket tudjuk összevetni.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj"
Nyíregyháza, a vasútállomás bombázása 1944-ben
A vidék bombázásának nyitányaként a Royal Air Force 1944. április 12-13-án bombázta Győrt és Mohácsot. A szövetségesek több célból küldték hazánk fölé bombázókötelékeiket. Eleinte a vasút és a repülőgépgyártás volt a fő célpont, köztük a szigetszentmiklósi Messerschmitt-gyár. Másrészt a magyar ipari termelést akarták visszavetni, gyengítve a magyar és német katonai utánpótlást. Ezek része volt például a csepeli harckocsigyár vagy a győri vagongyár pusztítása, de könnyűipari létesítmények is a bombázások áldozatául estek például Szegeden vagy Debrecenben.
Csepel - akkor még önálló település - mint az ország legnagyobb nehézipari központja kiemelt célpont volt. A Weiss Manfréd gyárkomplexum mellett a Shellnek, a Vacuumnak, a Rockefeller érdekeltségbe tartozó Standard Oilnak is volt itt olajfinomítója, de a román Steaua is itt tárolta, finomította a havasalföldi kőolaj egy részét. A Dunát eközben repülőkről ledobott aknákkal tették veszélyessé; ezekre több szállítóhajó is ráfutott, amelyeket kilométeres hosszúságú lángoló román kőolajfolt jelzett.
A Pataky Iván által találóan „olajhadjárat"-nak nevezett légitámadás-sorozat a tengelyhatalmak (köztük Magyarország) olajipara ellen 1944 májusában vette kezdetét. Az év szeptemberére sikerült a tengelyhatalmak repülőbenzin-termelését 6%-ra csökkenteni, bár hozzá kell tenni, hogy a bombázások mellett ehhez a ploiești olajmezők elvesztése is nagyban hozzájárult. Az olajháború eredményeképpen 1944 nyarára a füstfelhő megszokott látvánnyá vált Csepel fölött.
Nyugati-szovjet együttműködés
A Magyarországot és a térséget támadó gépek dél-olaszországi bázisokról szálltak fel, de a nagy oda-vissza távolság csökkentésére és az ellenséges légtérben eltöltött idő redukálására találták ki amerikai kezdeményezésre az úgynevezett „Frantic Joe" hadműveletet. Ennek keretében három, már szovjet kézen lévő ukrajnai repteret Mirgorod, Poltava és Pirjatyin városok mellett a nyugatiak rendelkezésére bocsátottak.
Az amerikai ellátószemélyzet már 1944. tavaszán megérkezett a három bázisra, ahol saját bombázó- és vadászkötelékeiket várták, hogy Magyarország, Románia vagy a Balkán fölött végrehajtott bevetés után ott tölthessék fel készleteiket és pihenjék ki fáradalmaikat a nyugati pilóták. Éppen ezért nagy kiváltság volt a Vörös Hadseregben a három katonai bázis valamelyikén szolgálni. Elképzelhetjük, hogy mennyire elképedt például egy orosz falucskából idekerült katona a laza amerikai stílus, a nyugati zene, a rágógumi, vagy a bikinis nőket ábrázoló magazinok láttán.
Bombázók tartanak Budapest irányába a Szentendrei-sziget fölött. Háttérben a Dunakanyar
A Frantic hadműveletek később háromszögeléssel működtek. A kötelékek felszálltak Dél-Itáliában, ledobták bombaterhüket Ukrajna felé menet, majd néhány napi pihenés után továbbrepültek Angliába Németországot bombázva, hogy onnan ismét visszatérjenek Dél-Itáliába, miközben a franciaországi német erőket támadták.
A Frantic-I. hadművelet a magyar vidék felett „debütált": 1944. június 2-án nagy erejű kötelék hajtott végre szőnyegbombázást Debrecen, Szeged, Szolnok, Miskolc és Kolozsvár ellen. „Az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket" – rótta Radnóti 1944 januárjában legismertebb versének írásakor, amikor még senki nem gondolta, hogy bizony a földek sem védettek a bombázóktól. Hírhedt túlkapásos eset is történt ugyanis a Frantic-I. első napján, amikor egy amerikai vadász legénysége Szabadka közelében belelőtt a földeken dolgozókba és egy gulyába is.
„Föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem"
A vasúthálózat a bombázások egy éve alatt mindvégig célpont volt. A magyar vasút biztosította a németek romániai és ukrajnai közlekedésének oroszlánrészét, ezért lettek kiemelt célpontok a tiszai vasúti átkelőhelyek Szegednél és Szolnoknál, de az egyik legtöbb találatot kapott magyar város, Debrecen a német katonai szerelvények fontos állomasa lévén került tűzvonalba.
Békéscsaba bombázása 1944-ben
Ami a dualizmus robbanásszerű iparfejlődését elősegítette, az most hátránnyá vált, ugyanis a Monarchia korában az ipart igyekeztek minél közelebb építeni a vasútállomásokhoz és fordítva, így lerövidítve a szállítást. Az iparfejlesztés a figyelmeztetések ellenére ezt a vonalat vitte tovább a Horthy-korszakban is; viszont ez lehetővé tette, hogy a bombázók egyszerre pusztítsák a vasutat és az ipart, ráadásul a lakóházakat is több bomba érte így.
Szeptember 15-én például Debrecent emiatt olyan mértékű szőnyegbombázás érte, hogy a városképben is nyomot hagyott, ugyanis a vasútállomás körüli romok helyét már szocialista stílusban építették újjá. Ugyanezen támadás több ipartelepen is tűzvészt okozott olyannyira, hogy a légoltalmi szolgálat megtiltotta járó motorú jármű használatát, amíg a cívisvárosban a tüzet meg nem fékezik.
Az augusztus 23-i román kiugrás után nőtt a német haderő jelenléte az országban, ami egyrészt erősítette Magyarország védelmét (a Romániából kiszorult német légierő Magyarországra települt át), de több okot is adott a bombázásokra. Berettyóújfalut például a mellette lévő, Luftwaffe által használt repülőtér miatt érte nagyerejű bombázás.
Debrecen amerikai bombázása 1944-ben
A polgári áldozatok száma a háború előrehaladtával nőtt. A ritkán használt, levegőbe „rajzolt" színes füstkarikát (amely a bombák ledobásának helyét jelölte ki) sokszor arrébb fújta a szél, ami néhol egy sűrűn lakott övezetet mentett meg, máskor zsúfolt utcákra hulltak a bombák egy pályaudvar helyett. A Tiszántúlon előfordult olyan is, hogy egy Vöröskereszt jelzéssel elátott kórházvonatot bombáztak le, de augusztus 21-én amerikai pilóták Hajdúböszörmény mellett ad hoc módon mészároltak le egy 527 jószágból álló marhacsordát.
A front közeledtével a szovjetek is becsatlakoztak a bombázásokba, bár szövetségeseikhez képest kisebb mértékben. A nem zsidó polgári lakosság 1944-1945-ös veszteségeinek többségét így is a front átvonulása okozta. A magyarországi bombázások legpusztítóbb napja 1945. tavaszán jött el. A nyilas országrészben már kevésbé figyeltek a szövetségesek a polgári lakosság kímélésére, így a március 4-i soproni bombázásoknak hozzávetőlegesen 2500 halálos áldozata lett.
A háború történetében ez volt a legnagyobb égből jövő tragédia egy nap alatt, ezzel a főváros után Sopron veszítette a legtöbb embert a Magyarországot ért bombázások során. A Szombathely ellen 1945. március 27-én végrehajtott szovjet bombázás zárta le a magyarországi légi háború történetét.
11 ezer halott vidéken
A nagyvárosokat érő célzott „terrorbombázásokból" szerencsére Magyarország kimaradt. A célokat részben így is sikerült elérnie a szövetséges hadvezetésnek. Bár az ipari termelést csak mérsékelni tudták, és a vasúti pályákon beállott fennakadásokat is legfeljebb három nap alatt orvosolták, de ezzel az elvesztegetett idővel is nagyban segítették a Vörös Hadsereg előrenyomulását. A vasutat ért 4,6 milliárd pengős háborús kár 85%-át egyébként is a visszavonuló németek okozták.
A bombázások okozta áldozatok és anyagi károk azért is szorulnak margóra Magyarország II. világháborús veszteségeinek számvetésekor, mert azok „csak" alig egyhuszadát adták a frontharcok, a deportálások és a szovjet fogolytáborból soha haza nem térők több százezres halálos áldozatainak. A felmérést nehezíti, hogy az ismét elcsatolt területekről nem álltak a statisztikusok rendelkezésére pontos adatok a háború után.
1946-ban a Magyar Statisztikai Szemle kísérelte meg felméri az 1938. januári határai közé visszaszorított állam veszteségeit, mely során arra a megállapításra jutott, hogy a háború utáni Magyarország 3122 településéből 1024-et ért légitámadás, és ha ehhez hozzávesszük Pataky Iván, Rózsa László és Sárhidai Gyula kutatásait (Légi háború Magyarorsztág felett) - akik az 1941-1945-ös Magyarország viszonyításában további 700 településre becsülik ezt a számot -, akkor kiderül, hogy minden negyedik települést ért valamilyen formában légitámadás. Ez összesen 16 ezer ember halálát okozta, amihez hozzászámolva a bombázásban meghalt katonákat és a sebesülésekben elhunytakat, húszezer köré tehetjük az áldozatok számát. Közülük körülbelül 11 ezren vidéki lakosok voltak.
Forrás: Múlt-kor
