A háborús nemi erőszakról, a szovjet katonák által a második világháborúban a magyar nők sérelmére elkövetett atrocitásokról forgatott filmet Skrabski Fruzsina. A Biszku-film rendezőjének legújabb, tabudöntögető dokumentumfilmje egy kibeszéletlen tragédiát dolgoz fel.
Mikor az oroszok bejöttek, Mária alig tízéves volt. Az idős asszony szomorú hangon idézi fel a családi tragédiát: apai nagyanyja egy távoli tanyán élt, hét szovjet katona erőszakolta meg. Az esetnek Mária nem, csak magatehetetlen nagybátyja volt a tanúja; az egyik katona pisztolyt szorított halántékához, mozdulni sem tudott. A nagymama – mondja Mária – mélyen eltemette magában a történteket.
Mária szívszorító története sajnos messze nem egyedi eset. A szovjet katonák által megerőszakolt magyar nők tragédiája élő, máig kibeszéletlen trauma, amelyről a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedben szinte semmilyen társadalmi párbeszéd nem folyt, de alig van olyan ember, aki ne hallott volna a Máriáéhoz hasonló történetet. Ez Skrabski Fruzsina, a Novák Tamással közösen forgatott, a Biszku-ügyet tárgyaló, nagy port kavart Bűn és büntetlenség című 2010-es dokumentumfilm rendezője legújabb alkotásának témája.
Ettől a filmtől nem várható, hogy ugyanazt a hatást éri el, mint a Biszku-film – mondta el a Múlt-kor megkeresésére Skrabski Fruzsina az először október 3-án az M1 képernyőjén látható alkotásról. A rendezőnő ezt azzal indokolta, hogy egyrészt nem ő az első, aki a témával foglalkozott (Sára Sándor 1996-ban készítette el A vád című filmjét), másrészt nincs megnevezhető bűnös sem. „A szovjet katona nem jelenlevő, nincsenek konkrét nevek, amelyek alapján felelősségre lehetne vonni az elkövetőket" – fogalmazott Skrabski Fruzsina. A rendezőnőt régóta foglalkoztatta a téma feldolgozása, de csak a Biszku-film után gondolt arra, hogy ebből filmnek kell születnie. Skrabski Fruzsina rendkívüli nehézségekbe ütközött az interjúalanyok felkutatásakor: olyan megszólalót nem is talált, akit megerőszakoltak, viszont fellelt két olyan nőt, akinek megbecstelenítették az anyját, de csak az egyik nyilatkozott; a másik közvetlen áldozatnak, aki megszólalt, fejbe lőtték a nővérét, úgy hogy közben szorította a kezét.
Skrabskiék Oroszországban is forgattak, ahol az orosz veterán szövetségnél olyan második világháborús veteránokat kerestek, akiknek voltak tapasztalataik a polgári lakossággal kapcsolatos bánásmódról. Mivel Oroszországban a veteránok a legnagyobb nemzeti hősnek számítanak, úgy gondolták, hogy szentségtörésnek számít, ha egy olyan filmhez kérik fel őket, amelynek témája a Vörös Hadsereg tagjai által elkövetett súlyos atrocitások bemutatása. A rendezőnő kérdésünkre válaszolva azonban elmondta: egyikőjüket sem lepte meg, amikor ezekről kezdték el őket faggatni, s egyetlen egy interjúalany sem akadt, aki a félórás beszélgetések alkalmával felállt volna a székből.
Továbbra sem tudni, hogy hány nő eshetett áldozatul az erőszaknak, erről csak becslések vannak: a film 400-800 ezerre teszi a számukat. A rendezőnő szerint az itt harcoló egymillió katona közül minden tízedik követhetett el nemi erőszakot – ők azonban többször. Azonban mivel a moszkvai katonai levéltárak a magyar történészek előtt zárva vannak, a téma nehezen kutatható. Ezt Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Társadalmi nemek tanszékének docense is megerősítette a Múlt-kornak, amikor arról beszélt, hogy az ő kutatási engedélyét kétszer utasították el Oroszországban. Pető Andrea egy 1999-es tanulmányában azt írja, hogy a nemibeteg-gondozók és a helyi tisztiorvosok által készített jelentés szerint 50 és 200 ezer között lehet az áldozatok száma. Skrabski Fruzsina azonban hangsúlyozta, hogy ez csak egy erős becslés, mivel nem mindenki erőszak miatt lett nemi beteg és nem minden megerőszakolt fordult orvoshoz.
Forrás: Múlt-kor
