Sok náci háborús bűnös azért úszhatta meg a felelősségre vonást, mert több terhelő bizonyíték is a brit Nemzeti Levéltárban és az amerikai kormányzati szervek levéltáraiban maradt - olvasható egy új könyvben.
Több ezer oldalnyi olyan, a Kelet-és Nyugat-Európában elkövetett atrocitásokat bizonyító dokumentum létezik, amit a berlini kormány által felállított háborús bűnök feltárását végző bizottság vizsgált meg az utóbbi négy évben. Mivel ezen információkat a brit és az amerikai hírszerzés évtizedeken át visszatartotta, a legtöbb gyanúsított és szemtanú addigra már meghalt, így elkerülte a felelősségre vonást.
Sok információt a brit és az amerikai hírszerzés a London és Washington melletti hadifogolytáborok lehallgatása nyomán szerzett meg. Ezen dokumentumokat éveken át titokban kellett tartani, mivel a táborokban folyó lehallgatási technikák a nemzetközi jog értelmében törvénytelennek minősültek, ráadásul a hidegháború hajnalán a két szövetséges nem akarta felfedni minden kártyáját a Szovjetunió előtt, ezért a nürnbergi tárgyaláson sem tudták azokat felhasználni terhelő bizonyítékként – a dokumentumok visszatartásához ugyanis a brit M19 messzemenőkig ragaszkodott.
Ha a közvetlen és közvetett bizonyítékokról tudomást szereztek volna a német hatóságok, minden kétséget kizáróan még több náci háborús bűnöst tartóztathattak volna le és ítélhettek volna el – állítja Sönke Neitzel, a London School of Economics történésze, a nemrégiben megjelent Soldaten: On Fighting, Killing and Dying című könyv társszerzője. „Nagyon sajnálatos, hogy a brit és amerikai hírszerzés nem használta ezeket fel és nem adta át a német háborús bűnöket vizsgáló bizottságnak a 20. század második felében, még mielőtt a gyanúsítottak elhunytak volna” – fogalmazott Neitzel.
A brit és amerikai hadifogolytáborokban felvett összesen háromezer órás anyagból mintegy kétszáz utal háborús bűnök elkövetésére; a tízezer lehallgatott közül háromszázan vallották be, hogy háborús bűntettnek minősülő rémtettekben vettek részt vagy voltak szemtanúi az eseteknek. Az amerikai anyagok titkosságát azonban csak a hetvenes években, míg a britekét 1996-ban oldották fel; Neitzel 2001-ben kezdte feldolgozni őket. Az első tudományos értekezését 2004-ben írta a témában, de a német nyomozóhatóságok csak 2009-ben kérték tőle a birtokában levő dokumentumok átadását – ekkorra azonban a legtöbb háborús bűnös már nem volt az élők sorában.
Neitzer szerint a brit hatóságok nem voltak érdekeltek abban, hogy az alacsonyabb rangú náci tisztviselőket bíróság elé citálják, bármennyire is szörnyű tetteket követtek el. „A briteket csak a parancsnokok, a politikusok, a kormánytisztviselők és az orvosok érdekelték” – fejtette ki a történész, aki szerint bizonyára Churchill is tudott az M19 akciójáról. A felvételek zsidók tömeges kivégzéséről, hadifoglyok legyilkolásáról, polgárok lemészárlásáról és nők megerőszakolásáról szólnak, illetve háborús bűncselekmények megtörténtét bizonyítják Oroszországban, Litvániában, Lettországban, Lengyelországban, Szerbiában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban és Görögországban.
Forrás: Múlt-kor
