Két kaposvári sportoló arra vállalkozott, hogy a Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója alkalmából – emléktúra keretében tisztelegve az elesett hősök és áldozatok emléke előtt – a Kaposvár–Beregsurány közötti távolságot futva teszi meg. Az emléktúra résztvevői ezt követően gépkocsival járták be a Voronyezsig hátralévő szakaszt.
A kaposvári székhelyű Mártírok és Hősök Közalapítvány, a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és a Krajczáros Alapítvány emlékfutással egybekötött emléktúrát szervezett, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a doni csaták magyar áldozataira. Az emléktúra, illetve az emlékfutás április 18-án Kaposvárról, a Hősök temploma elől indult. A résztvevők fejet hajtottak és koszorút helyeztek el az útvonalon lévő magyar katonai síroknál, emlékhelyeknél. Az út első szakaszán, ünnepség keretében tisztelegtek Pákozdon, az ismeretlen magyar katona sírja előtt.
Az emlékfutás résztvevőit – Szita Jánost és Kovalik Zoltán honvéd főtörzsőrmestert – a mintegy 650 kilométeres útjuk során, összesen huszonkét településen várták helyi sportolók, hogy egy-egy szakaszon együtt fussanak velük. A két futót, valamint e kezdeményezés szervezőit és más résztvevőit – a Mártírok és Hősök Közalapítvány elnökét, dr. Giber Vilmost és moderátorát, Puskás Bélát, valamint Havasi Imre operatőrt, orosz tolmácsot és Győri Gábor gépkocsivezetőt – április 28- án délután, Beregsuránynál Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja fogadta.
A világháborús emlékműveknél koszorúzásokra és gyertyagyújtásokra került sor, így például a kárpátaljai Beregszászon, illetve Szolyván, a Málenkij-robotra elhurcolt magyarok emlékparkjában. A program részeként a segítők körülbelül ötszáz könyvet adtak át a beregszászi Bethlen Gábor Középiskolának. Az árva gyerekeket gondozó Samuel Alapítványnak mintegy kétszáz mesekönyvet, a Kárpátaljai Református Egyházkerület szociális otthona részére pedig ruhákat vittek, de a lembergi magyar egyesület is kapott százötven könyvet.
Az emléktúra résztvevői május 1-jén lépték át az orosz–ukrán határt, és május 2-án hajnalban érkeztek meg Gremjacsébe. Reggel, némi várakozás és rövid alvás után a Gremjacsei Katonai Emlékpark múzeumában tettek látogatást, ahol a vezetőnek, Kashkin Jurij Nyikolájevicsnek átadták a szervezők által küldött könyveket, dokumentumokat és tárgyakat. Boldirjevkában és Rudkinóban, az I., illetve II. Magyar Központi Katonai Temetőben szintén koszorúzásra és gyertyagyújtásra került sor. Másnap, május 3-án egykori csatatereket és további temetőket, valamint emlékhelyeket látogattak meg a Don-kanyarban. Rudkinóban mintegy 20 500, Boldirjevkában pedig körülbelül 5000 magyar katona nyugszik.
A rudkinói temető egyik sarkában három alkalmazott néhány magyar katona nemrégiben fellelt földi maradványait helyezi örök nyugalomra. „A katonákat a magyar Honvédelmi Minisztérium által küldött térképek alapján kutatjuk fel” – mondta a munkálatok felügyeletére, a hadseregtől Moszkvából kirendelt Nyikolaj Ljubarec őrnagy. „Ezek alapján nagyon nehéz a munka, hiszen az elmúlt évtizedekben a terület jelentősen megváltozott, máshol húzódnak az utak, új épületek születtek. Ezért igyekszünk az idős helyi emberek segítségére is támaszkodni, akik gyerekként szemtanúi lehettek a rögtönzött hantolásoknak. Az általuk javasolt ásatási területek többségén valóban találtunk egykori magyar katonákat. Jelenleg tizenhétezer katona nyugszik a temetőben, de nehéz lenne megjósolni, mennyit sikerül még fellelnünk.”
A felkutatást, a lehetséges azonosítást, a végső nyugalomba helyezést és a temető karbantartását az orosz Nemzetközi Háborús Emlékhelyek Kooperációs Társasága végzi a megrendelő, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízása alapján. A megegyezés kölcsönös, így a magyar fél is gondoskodik a területén lévő szovjet katonai emlékhelyekről.
A Szovjetunió elleni hadjáratban a magyar hadsereg 1941 nyarán a 85 000 fős Kárpát csoporttal, majd novemberig csak annak gyorshadtestével, azt követően pedig 5, összesen 40 000 fős megszálló dandárral vett részt. 1942 elején azonban erősödött a nyomás, így Wilhelm Keitel vezérkari főnök, a Wehrmacht főparancsnokságának főnöke és a magyar vezetés között lezajlott januári találkozón elvi megegyezés született nagyobb létszámú magyar csapatok kiküldéséről. A magyar kormány szűk mozgástere csak arra korlátozódott, hogy megpróbálja mérsékelni a Ribbentrop külügyminiszter által még az egész magyar hadseregre vonatkozó követelést. Így született meg a döntés a 207 000 fős – a teljes magyar hadsereg létszámának harmadát, fegyverzetének felét kitevő – hadtest kiküldéséről.
A magyar 2. hadtest 1942 áprilisától került ki az oroszországi keleti frontra. A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alá rendelt, feladatához mérten gyengén felszerelt, a korábbi német ígéretek ellenére kevés fegyverrel támogatott hadtest a Vörös Hadsereg áttörése nyomán 1943 januárjában omlott össze. A halottak számáról máig tartó viták folynak, de mértékét 40 és 125 000 közé teszik. A hadtest megmaradt része 1943 májusában tért haza.
Forrás: honvedelem.hu
