70 évvel ezelőtt, 1943. február 22-én végezték ki az árulással vádolt ulmi testvérpárt, Hans és Sophie Schollt, amiért négy nappal korábban "felforgató" tartalmú röplapokat dobtak le a müncheni egyetem egyik épületében. A két egyetemista neve az ellenállással forrt egybe, de tettük motivációit azóta sem sikerült teljesen megérteni.
A Hitlerjugendtől a Fehér Rózsáig
1943. február 18-án Hans és Sophie Scholl több száz röplapot dobott le a müncheni egyetem központi épületének harmadik emeletéről. A lapon található szöveg utolsó mondata így hangzott: „Népünk készen áll arra, hogy szembeszegüljön Európának a nemzetiszocialisták által történő leigázása ellen”. A testvérpárt négy nappal később kivégezték; csoportjuk, a Fehér Rózsa mozgalom ezzel a náci rendőrállam elleni ideológiai tiltakozás szimbólumává vált.
A Scholl-testvérpár motivációit és céljait a mai napig sűrű homály fedi. Akciójuk helyszínválasztása több mint érdekes, történetük pedig számos tanulsággal szolgál, és fontos kérdéseket vet fel a Harmadik Birodalomban élő németek alkalmazkodását és ellenállásait, a náci Németország polgárainak magatartásmintáit kutató történészek számára.
Hans Scholl 1918-ban, húga, Sophie három évvel később született a Duna-parti egyetemvárosban, a németországi Ulmban. Apjuk dörgedelmes intelmei ellenére mindketten beléptek a Hitlerjugendbe, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1922 és 1945 között működő ifjúsági szervezetébe, ahol hamar átadták magukat a közösségi lét roppantul vonzó bájainak. A később eszmélő harmadik testvér, Inge Scholl például úgy fogalmazott, hogy az ifjúsági szervezethez „való tartozás a kamaszkorral járó nehézségeken és magányon segített át minket”.
Hans számára a közösségi lét mindenek felett állt. Az idősebbik Scholl-testvért az a megtiszteltetés érte, hogy a nürnbergi pártgyűlésen ő vihette a Hitlerjugend zászlaját, ám hamarosan ráébredt, hogy az ifjúsági szervezet korlátok közé szorítja a Hans által fennen hirdetett vélemény- és gondolatszabadságot. Scholl úgy döntött, hogy elvbarátaival belép a rivális Jugenschaftba, amely ekkorra már több németországi városban megszerveződött. A bajtársiasságot középpontba állító szervezet naplókat, magazinokat és énekkönyveket adott ki, s burkoltan – olykor nyíltan – a náci rezsim politikáját támadta. 1937-ben a Gestapo több szimpatizánst letartóztatott, köztük egy rövid időre Schollt is, aki ekkor végleg szakított a nemzetiszocialista párttal.
Hans 1937-ben szabadult, majd három évvel később, orvosi tanulmányainak részeként 1942-ben Franciaországba került medikusnak. 1942-ben folytathatta egyetemi tanulmányait Münchenben; nemsokára testvére, Sophie is követte, ő biológia és filozófia szakos hallgatóként kezdte meg müncheni diákéveit. Hans egyetemistaként költészettel foglalkozott, dalokat énekelt és három közeli barátja, Christoph Probst, Alex Schmorell és Willi Graf társaságában Németország jövőjéről elmélkedett. A csoport addigra teljesen a náci rezsim ellen fordult, s mikor Sophie is csatlakozott hozzájuk, végre úgy érezhették, hogy sikerült betölteniük a Jugenschaft által hátrahagyott űrt.
A csoport
Amikor Hitler terrorgépezete teljesen elszabadult, Hans és társai egyre inkább azt érezték, hogy a szavakat tetteknek kell követniük. 1942. június 27. és július 12. között Hans és Alex Schmorell négy, a német értelmiséghez intézett levelet fogalmazott meg és terjesztett el; a két egyetemista úgy látta, hogy az értelmiség volt az a réteg, amely 1918 óta politikailag folyamatosan alulmaradt, ugyanakkor az egyetlen olyan erő, amely képes megbuktatni a gyűlölt rendszert.
„Nem leszünk némák. Mi vagyunk a rendszer rossz lelkiismerete. A Fehér Rózsa nem hagyja nyugodni a rezsimet” – írta utolsó pamfletjükben Hans és Schmorell. Az írást Sophie filozófiatanára, Kurt Huber gondolatai hatották át, de – hogy minél több diákot érjenek el – az egyetemisták Arisztotelésztől, Schillertől, Goethe-től és a Bibliából is vettek idézeteket, amelyek írók, professzorok, orvosok, kávézó-, étterem- és vegyesbolt-tulajdonosok egyre szélesebb köreihez jutottak el. Az egyre nagyobb ismertségre szert tevő csoport azonban nem tudta megakadályozni, hogy írásaik a benne foglalt eszmei tartalmával nem rokonszenvező személyekhez is kerüljenek: legalább 35 példány jutott el a Gestapóhoz.
A Fehér Rózsa mozgalom az ötödik pamfletben arra szólította fel a lakosokat, hogy határolódjanak el a náciktól és készüljenek fel a világháború végére. 6-9 ezer példányt másoltak az írásból, s vitték el Augsburgba, Stuttgartba, Frankfurtba, valamint Linzbe és Bécsbe. A csoport tagjai időt és energiát nem sajnálva járták be egész Németországot, hogy – jóval lecsökkentve ezzel a postaköltséget – lehetőleg mindenhova eljuttassák politikai állásfoglalásukat. 1943 januárjára azonban kifogytak a levelezőlapokból, így úgy döntöttek, hogy röplapok formájában próbálják felébreszteni a mély álomba zuhant Németországot.
A hatodik, s egyben utolsó pamfletet maga Huber írta, s egyenesen a német diákságnak címezte. A levél vészjósló tartalmára ráerősítettek a keleti frontról érkező aggasztó hírek, az 1943. február 3-i sztálingrádi veszteségekről szóló beszámolók; a „Küzdj a Párt ellen!” címet viselő pamflet Sztálingrádot Hitler katasztrofális politikájának legújabb példájaként említette. Hogy nézeteiknek még nagyobb nyomatékot adjanak, Hans és Schmorell életveszélyes akcióba kezdett: 29 középület falára írták rá a „Le Hitlerrel!” feliratot, a müncheni campus mindkét bejáratára pedig a „Szabadság” szót festették.
Ebben az időben az egyetem már a Gestapo felügyelete alatt állt. Az 1942-es nyomozás eredménytelen volt, ahogy a kelsőbbi események sem vezettek el a Fehér Rózsa mozgalom tagjaihoz; a fordulat 1943 februárjában következett be, amikor Hans Hirzel bizalmasan közölte két, a Hitlerjugendbe belépő barátjával, hogy a mozgalom hamarosan újabb akcióra készül, mire a két fiatal tudatta ezt a Gestapóval. A titkosrendőrség által vallatóra fogott Hirzel figyelmeztette a Scholl-családot, mindhiába: nem sikerült időben értesíteni Hanst és Sophie-t, akik február 18-án a müncheni campus központi épületének harmadik emeletéről leszórták csoportjuk legfrissebb röplapját. Az egyetem főfelügyelője látta az akciót, a Gestapo pedig azonnal letartóztatta a renitens testvérpárt.
Nem könnyű megválaszolni azt a kérdést, hogy a nyilvánvaló veszélyek ellenére miért kezdett ilyen kockázatos akcióba Hans és Sophie Scholl; olyan vélemények is megfogalmazódtak, mszerint így akarták magukat feláldozni az ügy érdekében. Mindenesetre egy rövid ideig tartó kihallgatás után árulás vádjában bűnösnek mondták ki őket és február 22-én kivégezték a testvéreket. Huber professzort és Alex Schmorellt csak július 13-án, míg Willi Grafot október 12-én küldték guillotine alá.
Arról a mai napig élénk vita folyik, hogy a Fehér Rózsa esetében beszélhetünk-e valódi ellenállási mozgalomról. A jelenségre alkalmazott német Widerstand szó ugyanis a náci rendszer megdöntésére szervezkedő politikai szervezetek tevékenységét jelöli (amilyen például a Stauffenberg-féle sikertelen Hitler elleni merénylet), azonban a Fehér Rózsa akciói inkább spontánok voltak, a szervezettség egyáltalán nem volt jellemző a Hans Scholl-féle csoportra, amely hamar belátta, hogy fizikailag képtelen megdönteni a fennálló rendszert.
A Fehér Rózsa a zsarnokság elleni küzdelem metaforájává vált. A Scholl-testvérpár mártírhalálának története annyira népszerűvé vált, hogy a Carmina Burana később elfogott szerzője, a német Carl Orff azt mondta vallatóinak, hogy ő volt a mozgalom egyik alapítója, mire a szövetségesek elengedték. Alexander Schmorellt 2012-ben az ortodox egyház szentté avatta, a müncheni egyetem egykori csarnokát Hans és Sophie Schollról nevezték el (Geschwister-Scholl-Platz), és számtalan utca, iskola és egyéb középület van Németország szerte, amely a testvérpár nevét viseli.
Forrás: Múlt-kor
