Bulgária korábban még azzal dicsekedhetett, hogy a náci Németország szövetségesei közül egyedüliként megmentette zsidó közösségét a haláltáboroktól. A kutatók azonban kiderítették: a szófiai vezetés hagyta, hogy az általa ellenőrzött területen elhurcoljanak 11 ezer macedóniai zsidót.
Történészek szerint 11 ezer, az akkor még Bulgária joghatósága alatt álló, a mai Macedónia és Görögország területéről származó zsidó végezte náci haláltáborokban a második világháború éveiben. Bulgária sokáig a 48 ezres zsidó közössége megmentőjének szerepében tetszelgett, ezzel próbálva közelebbi kapcsolatokat kiépíteni Izraellel.
„Ezt erősen politikai célokra használták" – fogalmazott Nikolay Poppetrov, aki több történésszel együtt úgy látja, a bulgáriai hatóságok gondosan ügyeltek arra, hogy ne beszéljenek a második világháború számukra terhes örökségéről, a holokauszt sötét oldaláról. A közvélemény előtt ismeretlen maradt a macedóniai zsidók ügye, a legfelsőbb szinteken azonban éles pengeváltásokra került sor Szkopje és Szófia között.
„Nincs amnézia egy nemzet emlékezetében" – nyilatkozta Todor Csepretanov macedón történész, hozzátéve, hogy a macedóniai zsidók deportálásában a bolgár kormánynak, a rendőrségnek és az uralkodónak is felelőssége van. „Nehéz lehet szembenézni a múlttal, de a szőnyeg alá seprés csak növeli a fájdalmat és a traumát" – tette hozzá.
Néhány történész úgy látja, Bulgária „kötelességének" érezte, hogy feláldozza a zsidókat az általa irányított területeken, mivel ezzel a saját zsidó közösségét tudta kimenteni a Harmadik Birodalom vaskarmai közül. 1943. március 9-én indultak volna az első tehervonatok a nyugat-bulgáriai Kyustendilből és Plovdidból délre, hogy onnan Lengyelország felé vegyék az irányt. Dimitar Peshev parlamenti alelnököt kyustendili választói figyelmeztették a zsidók bevagonírozására; a politikus ekkor egy 42 törvényhozó kézjegyét tartalmazó levelet juttatott el Bogdan Filov kormányfőhöz és III. Borisz királyhoz, amelyben az aláírók a deportálások leállítását követelték.
Az ortodox papság, az értelmiség és az illegalitásba vonult kommunisták is tömegmegmozdulásokkal álltak ki az ügy mellett, aminek következtében a királynak sikerült határozatlan időre elhalasztani a deportálásokat – amelyek azonban Macedónia nyugati részén, Észak-Görögországban és Szerbia déli területein megkezdődtek. A feljegyzések szerint összesen 11 343 főt küldtek a lengyelországi treblinkai megsemmisítő táborba.
Forrás: Múlt-kor
