Adolf Eichmannt, a Birodalmi Biztonsági Hivatal zsidó ügyosztályának egykori vezetőjét 1962. május 31-én akasztották fel Ramlában, miután a fellebbviteli eljárás megerősítette az 1961. december 11-i halálos ítéletet. Az izraeli titkosszolgálat 1960 májusában hurcolta Izraelbe, s ott bíróság elé állították. A bírák bűnösnek találták Eichmannt abban, hogy szervezte a zsidók deportálását náci megsemmisítő táborokba és ezzel "emberek millióinak halálát okozta". Eichmann a bírósági tárgyalás során nem mutatott megbánást; mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a bűncselekményben nem volt része, legfeljebb segítséget, támogatást nyújtott ezekhez, és kizárólag felsőbb parancsokat hajtott végre.
Eichmann 1906. március 19-én született Solingenben, a család az I. világháború idején az ausztriai Linzbe költözött. Eichmann 1927-ben belépett az osztrák-német frontharcos szövetségbe, 1932-ben a náci pártba, s a Himmler vezette SS tagja lett. 1933-ban, a nácik hatalomra kerülésekor visszatért Németországba, ahol a dachaui kiképzőtábor SS-különítményéhez osztották be. A következő évben a biztonsági szolgálat, az SD központjába került; buzgóságára hamar felfigyeltek és egyre feljebb jutott a ranglétrán.
1937-ben Palesztinába küldték, hogy vizsgálja meg a németországi zsidók kivándorlásának lehetőségét, de a britek nem engedték be, így a terv ellen foglalt állást. Ausztria bekebelezése után az ő feladata lett, hogy Bécset megtisztítsa a zsidóktól. Az erőszak mellett a megnyugtató hazugságok módszerét alkalmazta, zsidó tanácsot hozott létre, amelyet zsarolással vett rá az együttműködésre (később is hasonló eszközökkel élt). Amikor Himmler létrehozta a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt, Eichmannt ennek zsidó részlegébe helyezték, feladata 3,2 millió lengyel zsidó és cigány gettóba zsúfolása és deportálása volt.
Nyugat-Európa lerohanása után hatalma Norvégiától Görögországig terjedt. Zsidóellenes törvényeket hozatott az elfoglalt és vazallus országokban, sárga csillagot írt elő, eltávolította a gazdaságból a zsidókat, vagyonukat elkobozta, s a kiraboltakat keletre indította. Az általa létrehozott Einsatzgruppék a Szovjetunió megszállt területén 1,4 millió zsidót öltek meg. A zsidókérdés "végső megoldásáról" (gyakorlatilag az európai zsidóság fizikai megsemmisítéséről) 1942 januárjában döntött a wannsee-i konferencia. Eichmann a zsidók azonosítását, begyűjtését, Auschwitzba és más táborokba szállításukat szervezte, s ő javasolta a gázkamrák építését.
Magyarországot - ahol a zsidók addig megszorítások közt, de nyugodtan élhettek - 1944. március 19-én szállták meg a németek. Ekkor már a Wehrmacht mindenütt hátrált, de a zsidók irtása fontosabb volt, mint a katonai szempontok. A főhatalom Veesenmayer birodalmi megbízott kezébe került, a gettósítás és deportálás Eichmann irányításával és a magyar csendőrség aktív közreműködésével kezdődött. A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója 56 nap múlva, 1944. július 9-én ért véget.
A deportálások leállításáig 437 ezer magyar zsidót szállítottak el koncentrációs táborokba, 15 ezer kivételével mindet Auschwitz-Birkenauba, ahol túlnyomó többségüket, becslések szerint 360-390 ezret megöltek. Eichmann a deportálások leállítása miatt dühöngött, majd augusztus 5-én Romániába ment, de a románok a kiugrási program részeként ekkor már szabotálták a zsidóirtást. Az október 15-i nyilas puccs után visszatért Budapestre, az ő ötlete volt, hogy gyalog hajtsák az embereket Bécs felé; a fővárost a szovjetek közeledtével 1944 végén hagyta el.
Eichmann korábban igyekezett ismeretlen maradni, de itteni működése közismertté tette. A nácik veresége után amerikai hadifogságba került, de sikerült megszöknie, s négy évig gazdálkodott álnéven Németországban. 1950-ben Ricardo Klement néven Argentínába költözött, családja 1952-ben követte. 1957-ben interjút adott Willem Sassen holland újságírónak, feltárva zsidógyűlöletének belső rugóit. 1959-ben Buenos Aires egy külvárosába települt és a Mercedes-Benz gyárban dolgozott. Az őt lankadatlanul kereső izraeli Moszad feleségét felismerte, azt azonban már nehezebb volt megtudniuk, valójában ki is Ricardo Klement. Lesből készült fotók, s egy házassági évfordulós virágcsokor nyomán azonosították, majd 1960. május 11-én az argentin hatóságok tudta és engedélye nélkül elrabolták. (Argentína emiatt Izraelt a Biztonsági Tanács elé citálta.)
Miután a vihar elcsitult, Eichmannt 1961. április 11-én bíróság elé állították, s vele együtt a náci rendszert is perbe fogták. A tárgyalás során rengeteg zsidó és nem zsidó tanút hallgattak ki az igazság feltárása és a közvélemény tájékoztatása céljából; Eichmannt nem csak el akarták ítélni, hanem meg akarták ismerni teljes tevékenységét. Ő próbált nem emlékezni, csak azt ismerte be, amit úgyis bizonyíthatónak vélt, ködösített, hamisnak mondott egyes okmányokat.
A vád felmutatta Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok írását, amely Eichmannt szállítási, parancsnoki és nyilvántartó hatóságnak nevezte. Ő parancsvégrehajtónak mondta magát, bár létezett olyan német törvény, hogy nem kell megfogadni a bűncselekményre utasító parancsot. Az eljárás feltárta a náci népirtás mechanizmusát és ideológiai alapjait. Eichmannt, akit az Endlösung fő végrehajtójaként népirtással, hatmillió zsidó megölésével vádoltak, a bíróság bűnösnek találta a zsidó nép és emberiség elleni, továbbá háborús bűnökben s bűnös szervezetek tagságában, s 1961. december 15-én másodfokon is halálra ítélte.
A kegyelmi kérvényt elutasították, Eichmannt Ramlában 1962. május 31-én felakasztották, holttestét elégették, hamvait a tengerbe szórták. A per alatt írt jegyzetei 2000-ben jelentek meg, ezekben is hivatalnoknak nevezi magát, aki csak Hitler utasításait hajtotta végre. A Sassen-interjúban viszont ezt mondta: "Örömmel fogok sírba szállni abban a tudatban, hogy zsidók millióit rántottam magammal."
Forrás: Múlt-kor
