A japán bombázások közepette hősiesen ápolta a sérülteket az a 77 fős amerikai ápolónő egység, amely a második világháborúban a hadiszerencse megfordulása után a Fülöp-szigeteken ragadt. Közülük senki sem halt meg ezen idő alatt, annak ellenére, hogy végig az "elemekkel" is küzdeniük kellett.
Miután a Fülöp-szigetekhez tartozó Bataan-félszigetet 1942 áprilisában a japánok megszállták, az ott ragadt 77 amerikai ápolónő alkotta csoport lett a legnagyobb női egység, amely valaha ellenség kezére került. Az ápolónők számára a japánok érkezésével nem szűnt meg kötelességük: továbbra is gondozták a szigeten maradt katonákat, egészen addig a pillanatig, míg az amerikaiak fel nem szabadították a szigetet.
Egy a hadseregben szolgáló ápolónőnek a negyvenes évek elején Manila maga volt a paradicsom: pálmafák, kényelmes szállás, a tetejébe kevés gondozásra váró beteggel, a sok szabadidő pedig golffal, vacsorákkal és a fák alatti romantikázással telt. Az 1941. december 7-i Pearl Harbor-i támadás azonban mindent megváltoztatott. Az ápolónők alig akartak hinni a fülüknek, amikor meghallották, hogy a japánok gyakorlatilag megsemmisítették az amerikai csendes-óceáni flottát; 19 hajó tűnt el, több ezer katona és tengerészgyalogos veszett oda.
Josephine Nesbit megőrizte hidegvérét, s arra kérte társait, hogy próbálják valahogy álomra hajtani a fejüket, mivel másnap ugyanúgy munka vár rájuk. Nesbitnek igaza volt: tíz órával Pearl Harbor után a japán gépek már Manilát bombázták, az eladdig álmosnak tetsző Sternberg Hospital hirtelen sérültekkel lett tele.
Karácsonykor a háború már javában zajlott. Nesbit társaival együtt visszavonult a Bataan-félszigetre, és a dzsungel mélyén kórházat rendeztek be. A moszkítók, a malária és a vérhas fenyegetése közepette „Bataan angyalai" az elkövetkező hónapokban összesen hatezer sebesültet láttak el.
Az amerikai csapatok a félszigetről Corregidor szigetére vonultak vissza, majd április 9-én a Bataan-félszigeten tartózkodók megadták magukat. Május 3-án egy tucatnyi ápolónő az USS Spearfish tengeralattjáróval Ausztráliába menekült, a többiek pedig úgy döntöttek, hogy maradnak és ellátják a betegeket a szűnni nem akaró japán bombázások ellenére. Három nappal később Corregidor is elesett, az amerikai katonák hirtelen hadifoglyok lettek.
Nesbit a többi ápolónővel együtt a manilai internálótáborba került, ahol két éven át folytatták munkájukat. Nesbit szigorúan fogta társait, és még akkor is megkövetelte tőlük a négyórás „műszakot”, amikor a japánok 700 kalóriára csökkentették fejadagjukat. Az ápolónőknek nem volt más választásuk, gyökerekkel, virágokkal és gyommal egészítették ki az így kieső kalóriamennyiséget.
Az amerikaiak 1945 januárjában szabadították fel a Fülöp-szigeteket a japán uralom alól. A missziót a félszigeten maradt összes - szám szerint 77 - ápolónő túlélte. Ma közülük már senki sincs életben, legendájuk azonban igen.
Forrás: Múlt-kor
