A holokauszt a hetvenes évek óta a legfrissebb és leggazdagabb irodalommal rendelkező történelmi események közé tartozik, s mégis számos részletkérdése máig tisztázatlan. A Hitler oldalán harcoló több tízezer zsidó férfi sorsa korábban kevésbé ismert ténye a második világháború eseményeinek. Az amerikai történész, Bryan Rigg "Hitler's Jewish Soldiers" (Hitler zsidó katonái) című 437 oldalas könyvében több, mint 400 egykori katonával készített interjút, hogy megértse, mi motiválta ezeket az embereket az elnyomás és a megaláztatások idején arra, hogy a Wehrmacht oldalán harcoljanak. A szerző azt az extrém helyzetet tárja fel, amelybe a diktatúra az érintetteket belekényszerítette - írta a Stern című német lap.
Az 1935 szeptemberében hozott nürnbergi törvények megfosztották a zsidó embereket minden joguktól, keveréknek, korcsnak (Mischlinge) nevezték őket, és kizárták őket a társadalomból. "Szégyenérzetük, kisebbrendűségi érzésük és önutálatuk elsősorban abból fakadt, hogy a nácik zsidónak nevezték őket. Ezek az emberek nem tekintették magukra csoportként, míg Hitler azzá nem tette őket" - írta Rigg.
Egyáltalán nem volt egyedi eset, hogy a férfiak a fronton harcoltak, családtagjaikat pedig közben meggyilkolták. Ezek a férfiak a német társadalomban nőttek fel, és természetes volt számukra, hogy németként részt vegyenek a harcokban. Nem ritkán még elszántabbak is voltak, mint a többiek, mert azt remélték, hogy ezáltal ismét a társadalom tagjaivá válhatnak.
"A legtöbben lelkes németek voltak" - állítja a történész. Az interjúkban néhányan nácinak vallották magukat, voltak, akiket Hitler árjának nyilvánított, néhányan pedig családi hagyományt folytattak, amikor katonának álltak. Ilyen volt Erhard Milch vezérőrnagy, aki "félzsidó" volt, illetve az egykori német kancellár, Helmut Schmidt is, aki tisztként szolgált a náci hadseregben.
Sokan úgy gondolták, hogy ha bátran harcolnak, megmenthetik családjukat az üldözéstől. Mások pedig úgy gondolkodtak, hogy csak akkor vannak biztonságban, ha hamis papírokkal az üldözők közé állnak. "Akkoriban a legbiztonságosabb hely a farkas torkában volt" - fogalmazott az egyik interjúalany.
"A félzsidóknak és zsidóknak nem csak egy olyan hadseregben kellett szolgálniuk, amely alacsonyabbrendűként gyűlölte őket, hanem meg kellett tapasztalniuk rokonaik eltűnését és halálát. De csak kevesen látták saját szemükkel a szörnyűségeket." A zsidók megsemmisítésének méreteiről a katonák többsége semmit sem tudott. Csak a háború végén kerültek nyilvánosságra a tömeggyilkosságok.
Hitler engedélyezte és figyelemmel kísérte zsidó katonái sorsát. Rigg szerint ez csak azt bizonyítja, hogy a diktátor pontosan tisztában volt a holokauszt folyamatával. "Hitler rendelte el a holokausztot, és ellenőrizte annak végrehajtását, annak ellenére, hogy máig nincs erre írásos bizonyíték."
Eberhard Jäckel német történész számára a zsidó katonák léte egyáltalán nem meglepő. "A széles nyilvánosság csak üldözöttként, elűzöttként és meggyilkoltként tekint a zsidókra, de nem veszi figyelembe, hogy a német zsidóság a német társadalom szerves része volt." Rigg érdeme, hogy az egyes emberek sorsát összegyűjtötte, rendszerezte, és az így kialakult képet összefüggéseiben láttatta.
A magyar törvények nem ismerik a közbeszédben elterjedt félzsidó kifejezést. Randolph L. Braham A népirtás politikája című könyve szerint a második zsidótörvény pontosan körülírja ki minősül zsidónak, s minden további törvény és rendelet ugyanerre a körre vonatkozott - közülük azonban bizonyos csoportokat még 1944-ben is mentesítettek (hadirokkantak és kitüntetettek özvegyei és gyermekei, keresztény felekezetek lelkipásztorai, a kormány által mentesített zsidók, a vegyes házasságban élő zsidók és leszármazottaik, a nőtlen, özvegy vagy elvált diplomás orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek és mérnökök, a külföldi állampolgárságú zsidók).
Hogyan reagáltak a veteránok arra, hogy zsidó származásuk ellenére a Wehrmacht soraiban harcoltak?
Sokan még ma is meghasonlottak. Sok minden előjött, amit eddig sikerült elnyomniuk. Egyik napról a másikra hirtelen alacsonyabbrendűekké váltak. Többen még ma sem tudják eldönteni, mi is határozza meg az identitásukat: a szülők, az állam vagy a vallás.
Miért harcoltak egy olyan állam oldalán, amely faji törvényeivel ellenségnek nyilvánította őket?
A legtöbb akkor felnőtt fiatalra Hitler politikai, gazdasági és katonai sikerei nagy hatással voltak. Sokan nem látták át, vagy nem akarták megérteni a faji törvények hatásait, mert az egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt. Többen úgy próbáltak segíteni a családjukon, hogy bátran harcoltak. Akkoriban még nem tudták, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak. Gyakran sikerült elodázni a rokonok deportálását, de a háború végén derült ki, hogy ez semmit sem jelentett. Sokan akkor veszítették el hozzátartozóikat, amikor éppen harcoltak. Néhányan tudtak a deportálásokról, de megsemmisítés mértéke nem jutott el hozzájuk."
Hogyan folyt a kutatómunka?
A történészek, akikkel a tervemről beszéltem, kételkedtek a kutatás sikerében, és elutasítóan viselkedtek. Eleinte csak néhány szemtanú emlékeire hagyatkozhattam, akikkel Németországban találkoztam. Aztán egyszercsak elindult a lavina, és egyre több és több nevet kaptam. Biciklivel, buszon vagy vonaton beutaztam egész Németországot. Néha parkokban aludtam, ha nem volt pénzem szállásra. De úgy éreztem, végig kell csinálnom. Végül 430 emberrel 500 órányi interjút készítettem, és 30 ezer oldal iratot, levelet, naplót és fényképet gyűjtöttem össze.
Forrás: Múlt-kor
