Szpilman, aki éppen 100 évvel ezelőtt, 1911. december 5-én született, annak a varsói lakóháznak a padlásán bujkált utoljára, amelynek falán az emléktábla helyet kapott. A zsidó származású művész túlélte a varsói gettó megpróbáltatásait, barátai menekítették ki onnan a biztos halál elől. Csaknem két éven át különböző lakásokban bujkált. A varsói felkelés 1944. október 2-i leverése után talált menedéket a Függetlenség sugárúti (al. Niepodleglosci) háznak a padlásán, ahol egészen a lengyel főváros felszabadulásáig, 1945. január 17-ig rejtőzött.
A házban német katonákat szállásoltak el, akik időnként a padlásra is feljártak, de nem fedezték fel az ott rejtőzködő férfit. Szpilman szerencséjére Wilm Hosenfeld német tiszt volt az, aki először észrevette őt. Nem leplezte le, hanem fedezte, sőt élelmiszerrel is ellátta. A háború után Szpilman hiábavalóan próbálkozott, hogy kiszabadítsa őt a szovjet lágerből, ahonnan nem tért vissza.
"Polanski filmje szerint Hosenfeld azért segített apámnak, mert apám játszott neki a zongorán. Ez nem így van. Hosenfeld humanista volt, mélyen hívő keresztény. A háború kezdete óta sok emberen segített" - mondta az ünnepségen Andrzej Szpilman, a zeneszerző fia. Az emléktábla-avatás nagyszámú résztvevője között jelen volt a zeneszerző özvegye, Halina Szpilman és Hosenfeld lánya, Jorinde Krejci-Hosenfeld is. Elmondta, hogy a két család között máig fennmaradt a barátság. "Arról álmodom, hogy legyen ez példa a németek és lengyelek közötti kiengesztelődés és barátság előtt" - mondta.
Szpilman, aki már a háború előtt népszerű dalszerző volt Lengyelországban, utoljára játszott 1939 szeptemberében a Lengyel Rádióban a német megszállás előtt, és ugyancsak ő volt az első, aki a rádióban a már ismét szabad országban fellépett. Háborús megpróbáltatásairól könyvet írt - ebből készült Polanski filmje -, amelyet magyarul is kiadtak. Születésének 100. évfordulóján több megemlékezést tartanak Lengyelországban, amelyek csúcspontja a sziléziai Sosnowiecben, Szpilman szülővárosában tartott hétfői ünnepség volt.
