A wewelsburgi kastély, amely sokak szerint egykor az SS vallási szentélye volt, 1945 óta őrzi titokzatos múltját: a hatalmas csarnokok, és az okkult jelképek miatt a látogatók úgy vélhetik, a szervezet tagjai egykor pogány szertartásokat rendeztek az épületben. Egy új kiállítás azonban a mítoszokat megcáfolva mutatja be, hogy a németek hogyan látják és szeretnék végre látni múltjuk sötét fejezeteit.
Feltámadó álközépkor
A Németország északnyugati részén magasodó kastély egykor az SS tulajdonában volt, így senkit nem lep meg, hogy 1945 óta a neonácik és sátánisták kedvelt turisztikai célpontja és gyülekezőhelye, akik még ma is hisznek abban, hogy egykor sötét szertartások folytak a falak között. A történészek azonban ma már biztosak abban, hogy a vélt pogány rítusokat sosem tartották meg a csarnokban, és szerintük talán maga Himmler sem mondta el soha senkinek világosan, hogy azokat mire is kéne használni.
A kora középkor óta álló, majd 17. században újjáépített kastélyt 1934-ben több ezer kényszermunkással alakították át: a tervek szerint ott egy SS akadémiát rendeztek volna be. Ennek során sokszor a meglévő reneszánsz elemeket is eltávolították, hogy azokat álközépkori faragványokkal pótolják. Ennek során épült ki a kastély hatalmas kriptája is, ahol egy gázcső táplálja az örök lángot, vagy épp az „SS tábornokok csarnoka”, ahol egy hatalmas fekete nap díszíti a márványpadlót.
Amit biztosan tudunk, hogy az 1930-as években a szervezet régész, családkutató és antropológus tagjai itt próbálták bizonyítékokkal alátámasztani az árja faj felsőbbrendűségét. 1939-ben aztán a háború kitörésével az akadémikusokat elvitték a frontra, és Himmler is új célt talált az épületnek. Wewelsburg az SS legfelső vezetésének gyülekezőhelye lett volna, ahol nemcsak az aktuális tagok jelentek volna meg, de ott az elesett bajtársak emlékét ápolva emlékeztek volna. Összesen két ilyen találkozóra került sor, közvetlen a Szovjetunió megtámadása előtt, amelyeken Himmler 30 millió szláv lemészárlását vizionálta.
A tervezett rekonstrukció sosem fejeződött be, és a kastély mellé tervezett város a vereségek miatt már nem épült fel. Az épület egyébként egy filmekből összelopkodott giccs: a kripta például az 1940-es évek hollywoodi filmjeire emlékeztet, míg a fantasztikus csarnok falai minden hatásuk ellenére betonból vannak. A szakértők szerint ez az egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy a nácik miként akarták újraírni a történelmet, megteremtve egy sosem létezett, mitikus álközépkort.
Ma már mindez része a náci örökség feldolgozásának része: a német kormányok és tartományi vezetések ugyanis még mindig nem tudják, hogy mit is kezdjenek ezekkel a helyekkel. Így korábban szintén problémás Sasfészek bemutatása és átalakítása, vagy épp a nürnbergi pártnapok helyszínének problematikája, vagy éppen a berlini Gestapo székház helye is ugyanilyen kérdéseket vetett fel. Mostanra talán egy olyan kép körvonalazódik, hogy a Harmadik Birodalom bukása után született nemzedékek a megfelelő történeti kontextus, és a legmodernebb multimédiás, audiovizuális eszközök segítségével ismerjék meg, és helyezzék megfelelő közegbe a látottakat. Egy április 15-én a kastélyban nyíló kiállítás is ezt a sémát követi.
A múzeum a kastély lábánál álló kis őrházban kapott helyet, és ott az egykori egyenruhákon kívül a testület jelképeit, vagy épp legfőbb dokumentumait is megtekinthetik az érdeklődők. Emellett a náci ideológia jegyében elégetett könyvek másolatai is láthatók, ahogy a közeli Niederhagen koncentrációs táborának túlélőinek emlékei is végignézhetők és -hallgathatók.
Jan Erik Schulte, az SS szakértője, és a wewelsburgi kiállítás egyik rendezője szerint mindez segít átélni a korszakot: a legkönnyebb ugyanis az áldozatokkal való együttérzés, akiket mindenki sajnál, míg az elkövetőkkel való azonosulás vagy épp szembekerülés már jóval nehezebb.
A tárlaton bemutatják, hogy az SS-t 1925-ben Hitler testőrségeként alapították: a felsőbbrendű faj eszméjét hirdető testület kezdettől az északi mitológiából kölcsönözte jelképeit és szertartásait. A rúnák alkotta, Németországban ma betiltott jelképük árnyékában a szervezet nem csak a koncentrációs táborok őrzését és üzemeltetését végezte, hanem a megszállt területeken tömeges kivégzéseket hajtottak végre.
A kiállítás több tucat vezető SS-tiszt életútját is szemlélteti, így Reinhard Heydrich, 1942-ben felrobbantott vezető mellett Hans Ernst Schneider SS százados sorsát is végigkövethetjük, aki 1945 után álnéven kezdett egyetemi karrierbe, mígnem az 1990-es évek elején diákjai le nem leplezték. A kiállítás vezetője, Kirsten John-Stucke ezen sorsokat azért érdemes megismerni, mert a valóság sokkal árnyaltabb, mint ami a köztudatban él az SS-ről. Szerinte ugyanis a legtöbben nem voltak szörnyek, és sokkal egyszerűbb azt állítani, hogy minden tagjuk elmebeteg volt, miközben a legtöbben karrierjük előrelendítése miatt léptek be a testületbe. Relativizálni persze szerinte sem szabad, hiszen bárki bármit állít, a vérengzéseket és kivégzéseket mégis ők hajtották végre, és ez senkit nem mentesít az elkövetettek alól.
A helyiek mindezek ellenére nem szívesen emlékeznek, így korábban azt sem akarták, hogy a koncentrációs tábornak emlékművet állítsanak: éppen ezért csak egy lapos háromszög alakú térplasztika emlékeztet az ott történtekre.
Azt azonban mind ők, mind a kiállítás szervezői tudják, hogy az odalátogató neonácikkal nem érdemes vitatkozni: tanítani és meggyőzni úgysem lehet őket. A történészek most abban bíznak, hogy bár a tárlat leleplezi a helyi mítoszokat, azok vonzerejével hamarosan a jelenlegi 30 ezer helyett évente 50 ezer látogató érkezhet majd az eredetileg 1982-ben megnyitott kastélyba.
Forrás: Múlt-kor
