Az előkészületek óriásiak: mintegy 3 000 000 ember várja Eisenhower tábornok parancsait, mérhetetlen mennyiségű katonai jármű és hadianyag áll a rendelkezésükre.
A felszerelés talán legfontosabb részei a Mulberry Harbors nevű acél-beton elemekből álló, gyárakban előállított kikötők. A betonelemeket a part mellett elsüllyesztik, és acéllemezekkel kapcsolják össze, stabil mesterséges kikötőt teremtve ezzel. Minden partraszállás szempontjából kulcsfontosságú a kikötők elfoglalása, de mivel ezek meg vannak erősítve, a szövetséges hadvezetés ezek mellet a mesterségesen felépített monstrumok mellet döntött. A felépítésük az angol hadiipar legjelentősebb erőfeszítései közé tartozik. Két darabot készítettek belőle, egyet az angol, egyet pedig az amerikai hadsereg számára. Az angolok ezen kívül még egy speciálisan módosított harckocsiszériát (funnies) is legyártottak, amelyek segítségével a gyalogság ellenséges tűzben el tudja távolítani a partot védő akadályokat. Ezek a speciális harckocsik a 79. páncéloshadosztály kötelékébe tartoznak, a parancsnokuk Hobart tábornok, aki a páncélos hadviselés kiváló szakértője. Az amerikai hadsereg inkább a kétéltű harckocsikat részesítette előnyben, és ez a választás később hibásnak bizonyult.
Jelentős erőfeszítések történnek továbbá a német hírszerzés megtévesztésére, ami a partraszállás helyét és idejét illeti. Az angol és az amerikai elhárítás egy fiktív Calais-i, és egy norvégiai partraszállás szimulált előkészületeivel sikeresen "átverte" a német kémeket, akik még a partraszállás első napjaiban is azt hitték, hogy a normandiai invázió csak elterelő hadművelet.
A franciaországi célpontok elleni légitámadások tervei szintén úgy vannak összeállítva, hogy ne árulják el a partraszállás helyét. A Szajna hídjainak tönkretétele azt a benyomást kelti a németekben, hogy a szövetségesek így akarják lassítani a német erők átirányítását Normandiából a Calais-i földnyelvre. A valóságban azonban ez fogja megakadályozni a németeket abban, hogy számottevő erőt tudjanak Normandiába szállítani a partraszállás után.
A németeknek Nyugat-Európában ekkor 60 hadosztályuk van, ebből 11 páncélos. A gyalogoshadosztályok mintegy fele azonban nincs megfelelő szállítójárművel felszerelve, és azon kívül egyik hadosztály sincs teljesen feltöltve. Néhányat Oroszországból helyeztek át Franciaországba, hogy a katonák kipihenjék kissé az ottani harcok súlyos veszteségeit. A nyugat-európai német erők főparancsnoka von Rundstedt marsall, Franciaország északi részén elhelyezkedő "B" hadseregcsoport parancsnoka Rommel marsall, a déli országrészben Blaskowitz tábornok parancsol. A német vezénylés azonban Hitler miatt zavarokkal küszködik, a Führer ugyanis - mint rendesen - részt követel a taktikai döntések meghozatalából is. Ehhez kapcsolódik még a bizonytalanság - a németek nincsenek tisztában sem az ellenséges főcsapás helyével és irányával, sem azzal, hogy hogyan lehetne védekezni ellene. Rommel és Hitler meg vannak győződve róla, hogy a partraszállásra Normandiában kerül sor - a sivatag rókája nem kis figyelmet szentelt a normandia partszakasznak az atlanti fal építésekor. Hitler viszont rögtön a partraszállás után, rá jellemző módon azonnal cselre gyanakszik.
Rommel és von Rundstedt a tartalék páncéloshadosztályok felhasználásának módjában sem tud megegyezni. Rundstedt a régi módszer híve, amely szerint egy nagy központi tartalékegységet kell kialakítani, amit majd akkor lehet bevetni, amikor már ismert lesz az invázió súlypontja. Rommel ezzel szemben a tartalékok egyenletes partmenti elosztásának híve, meg van győződve ugyanis, hogy a szövetségesek légifölénye lehetetlenné tesz bármilyen nagyobb tartalék előrevonást. Mindketten előterjesztik a terveiket Hitlernél, a Führer pedig kompromisszumos döntést hoz, amivel mindkét stratégiai elképzelést megtorpedózza - felszabadít Rommel számára néhány páncéloshadosztályt a tartalékból, azonban csak feleannyit, mint amennyit Rommel szeretne. Ennek következtében von Rundstedt kezében sem marad elegendő erő, ráadásul Rundstedt ezt az erőt csak Hitler főparancsnokságának engedélyével használhatja. A németeknek Normandiában hat gyalogoshadosztályuk van. A 322. és a 716. a tengerpart mellet vannak szétbontakoztatva, a 709. és a 711. egyes részeivel együtt. A balszárnyon a 91. hadosztály és egy ejtőernyős ezred van tartalékban, a jobbszárnyon, Caen mellett a 21. páncéloshadosztály áll védelemben. A partmenti erődítések nem elég erősek, de Rommel igyekszik mindent a part mentén összpontosítani, amivel megállíthatja az inváziót, a helyzetét azonban megnehezítik a szövetségesek bombázásai és légitámadásai.
A német nyugati tengerészeti csoport parancsnoka, Krancke admirális szintén nincs könnyű helyzetben. A hajóit állandóan támadják a levegőből, sem a kikötőkben, sem a nyílt tengeren nincsenek biztonságban. Csak négy torpedóromboló és mintegy 200 kisebb hajó áll a rendelkezésére, ez szinte nevetséges a szövetséges hadiflottához hasonlítva.
A német légierőnek sem könnyű: Speerle 3. légiflottája mintegy 200 repülőgéppel rendelkezik, a pilóták nagy része újonc. A Luftwaffe kötelékében szolgáló katonák - Göring utasítására - nem vehetnek részt még a védelmi állások építésében sem. A légierő hadosztályai nem tartoznak teljesen a német főparancsnokság alá, és igy sem az OKW, sem Rommel nem vezényelheti őket. A légierő gyengeségét bizonyítja az is, hogy az invázió első napján mindössze 1 darab szövetséges repülőgépet lőttek le.
A szövetségesek tengeri hadereje 2 csatahajóból, 2 monitorból, 23 cirkálóból, 105 torpedórombolóból és 1076 egyéb hajóból áll. Ehhez jön még 2700 teherhajó és 2500 partraszálló hajó. A légierő 3500 nehézbombázó, 5500 vadászgép és 2400 szállítórepülőgép felett rendelkezik. E hatalmas túlerő ellenére a partra szállított katonaság száma alig haladja meg a normandiai németekét. Az első hullámban három ejtőernyős és öt gyalogoshadosztályt vetnek be, valamint néhány kommandós- és ranger-egységet. A brit és a kanadai szektorban még ezenfelül három páncélosdandárt is bevetnek. Röviddel éjfél után két amerikai ejtőernyőshadosztályt, a 101. és a 82. dobnak le a szövetségesek az UTAH partszakasz mögé. E partszakasz mögött a terep mocsaras, a 101. hadosztály feladata itt az utak biztosítása. A 82. hadosztály némileg beljebb, keletebbre ér földet, és a Meredet folyó mindkét partján tisztogató akciókba kezd. Az ejtőernyősök azonban szétszórt csoportokban érnek földet - a 101. hadosztály parancsnoka például az első napon mindössze 1100 ember felett rendelkezik a teljes létszámot jelentő 6600-ból. Hatalmas a kavarodás, és gyakran kerül sor olyan helyzetekre, hogy 50-60 emberből álló csoportok egész zászlóaljakra méretezett feladatokat végrehajtására kényszerülnek. Ennek a káosznak azonban haszna is van a szövetségesekre nézve, ugyanis a németek soraiban is zavart kelt. Egy ilyen elszigetelt csoport meglepi és csetepatéban megöli a német 91. hadosztály parancsnokát, és így ez a hadosztály, amelyet speciálisan az ellenséges légideszant likvidálására képeztek ki, parancsnok nélkül marad.
Az ejtőernyősök legnagyobb fegyverténye a St. Mére Eglise kisváros elfoglalása. A szövetségesek balszárnyán az angol 6. ejtőernyős hadosztályt vetették be. Az angolok feladat az Orne folyó hídjainak birtokbavétele és Dives folyó hídjainak felrobbantása, hogy ezzel védve legyen a hadosztály szárnya. Az angol ejtőernyősök sikeresen végrehajtják a feladataikat, és egészen addig tartják a pozíciójukat, amíg meg nem érkezik az erősítés a tengerpartról. Sikeresen feltartóztatják a német 21. páncéloshadosztály részeit is, és így a német páncélosok nem tudnak az OMAHA parton partraszálló amerikaiak ellen vonulni.
Az UTAH partszakasz
Az itt támadó amerikai 7. harccsoport parancsnoka Collins tábornok. A partraszállást a 4. hadosztály hatja végre, Barton tábornok parancsnoksága alatt. Az amerikai kétéltű tankok a parthoz viszonylag közel vannak vízre bocsátva, és így nagy részük sértetlenül partot ér. A háborgó tenger miatt azonban az egész itteni partraszállás az UTAH partszakasz déli részére összpontosul. A német ellenállás gyenge, a partraszállított egységek gyorsan nyomulnak előre, a legnagyobb előttük álló akadály a mocsaras, sáros terep. A nap folyamán mintegy 23 500 embert tesznek itt partra, a harcban elesettek száma kisebb mint 200.
Az OMAHA partszakasz
Az OMAHA partszakaszt Gerow tábornok 5. harccsoportja, valamint Bradley tábornok 7. harccsoportja támadja. A tengerészeti erők az 1. és a 29. hadosztály katonáit teszik partra. Az amerikai katonák előtt álló terep meglehetősen tagolt és nehéz, védekező harcokra alkalmas. Itt a támadás kezdettől fogva nehezen rosszul haladt előre. A 446 Liberator típusú bombázóból, amelyeknek a német partmenti erődítéseket kellett bombázniuk, csak 329 tette tiszteletét, ráadásul a bombáikat nagyrészt mélyen a német állások mögött dobták le. A gyalogság és az utászok már a parttól 16 km-re beszálltak a partraszálló csónakokba, a kétéltű tankok pedig a parttól 6 km-re lettek vízre bocsátva, és a hagy részük elsüllyedt. A partraszálló csónakokat kísérő kisebb torpedórombolók nem tudnak hatásos, a partraszálló csónakokat elfedő füstfüggönyt gerjeszteni, és a tüzérségi fedezetet adó cirkálók és rombolók ágyútüzének elhallgatása után a német oldal kemény választüzet nyit, és ez súlyos veszteségeket okoz az amerikaiaknak. Az első amerikai támadóhullámok teljesen vissza vannak söpörve a tengerbe.
Az utászok szintén nehéz helyzetben vannak, mert a partmenti műszaki záróeszközök eltávolítása közben nem tudnak a speciálisan átalakított utásztankok segítségére támaszkodni. A támadás megfeneklik a parton, de az újabb erősítések beérkezésével sikerül az amerikaiaknak előrenyomulniuk. A torpedórombolók a part közvetlen közeléből lövik a német ellenállás fő tűzfészkeit, de a nap végén a parton levő 34 300 amerikai katonából egynek sem sikerült 2 km-nél mélyebben előrenyomulniuk. A halottak száma eléri az ezret.
A GOLD partszakasz
Ezt az Avromanches és La Riviére között elterülő partszakaszt az 50. angol hadosztály és a 8. páncélosdandár katonái támadják. A partraszállást itt valamivel később hajtják végre, mint az Omaha-szakszon, igy itt nem lehet számolni a védekező fél meglepettségével. Avromanches, La Riviére és Le Hammel műszaki zárással és betonerődökkel vannak megerősítve, és az erődök nagy része károsodás nélkül vészelte át a szövetségesek bombázását. Az itt partraszálló angoloknak így nagyon nehéz dolguk van, de Hobart tábornok tankjai segítségével sikerül megtisztítaniuk a partot, csak Le Hammel körzetében vannak súlyos veszteségeik. Az angolok előrenyomulása viszonylag gyors, a 25 000 partratett katonából mintegy ötszázan haltak meg, ez a súlyos harcok harcokra való tekintettel nem olyan nagy veszteség.
A JUNO partszakasz
Ezen a szakaszon a 3. kanadai gyalogoshadosztály és a 2. kanadai páncélosdandár támad. A parancsnokuk Crocker tábornok (ugyanaz, aki a Sword partszakaszon támadó egységeket is vezényli). A kanadaiak rohama az első perctől kezdve sikeres, remekül használják fel a kétéltű harckocsikat és a funnies tankokat is, amelyek jelentős szerepet játszanak a német ellenállás felszámolásában. A kanadaiak gyorsan nyomulnak előre, a támadás tempóját azonban lassítják a tengerparton kialakult közlekedési dugók. Ennek ellenére már az első nap 21 400 katonát sikerül partra tenni.
A SWORD partszakasz
Az angol 3. gyalogoshadosztály és a 27. páncélosdandár területe. Az itteni partraszállásban részt vettek önálló tengerészgyalogos-egységek és különlegesen kiképzett kommandós-rohamcsapatok is. A rohamot támogató hajók készek a tüzüket a Merville-i német ütegekre összpontosítani, ugyanis ezek tüze komolyan veszélyeztethetné az angol támadás sikerét.
A SWORD szakaszon a kétéltű harckocsik és a funnies speciális tankok nagy része sikeresen partot ért, és hatékonyan támogatta az angolokat a partszakasz megtisztításában. Délelőtt 10 órára már kifüstölték a német tűzfészkeket, és a kommandós rohamcsapatok mélyen benyomulnak a szárazföldre, hogy az Orny körzetében szorongatott szövetséges légideszant-egységek segítségére siessenek. Az angol gyalogság előrenyomulását azonban fékezi a tengerparton kialakult forgalmi dugó, valamint a német 21. SS páncéloshadosztály ellentámadása is, amit ugyan sikerül visszaverni, de a német tankok áttörnek a JUNO és a SWORD szakaszok között, és kijutnak a tengerpartra. A német tankok alacsony száma miatt azonban ennek az áttörésnek semmi jelentősége. Az angolok estig 28 500 embert tesznek itt partra, és szilárdan a kezükben tartják a hídfőt.
Az Overlord hadművelet első napja a szövetségesek számára egyértelműen sikerrel zárult. Csaknem 150 000 embert sikerült partra tenni, és a szövetséges légierő sikeresen akadályozta a németeket abban, hogy Normandiába csoportosítsák a haderejüket.
