Mielőtt rátérnék a Konrád-hadműveletekre, összegezném a körülbelüli helyzetet 1944-45 teléről. 1944-re a német hadigépezet kimerült és védekeznie kellett, oly annyira, hogy a szovjet területekről egészen hazánkig kellett vissza húzódniuk (ez volt a nagy német visszavonulás a keleti fronton). Hiába volt a magyar vezetésnek (első sorban Horthynak) kiugrási kísérletei a háborúból ezek nem sikerültek. Magyarországra visszavonuló német csapatok 1944 decemberében a Margit-vonal mögött várták a szovjeteket. A Margit-vonal a németek Duna - Velencei-tó - Balaton között 20-35 kilométer mélységben kiépített, három védőövből (az elsőben lövészerőkkel, a másodikban és harmadikban páncélos csapatokkal kiegészített) álló megerősített védelmi szakasza. A szovjetek (pontosabban a 3. Ukrán Front csapatai) december 20-án kezdték meg a támadást a vonal ellen. A támadás fő irányában a szovjetek élőerőben háromszoros, lövegekben közel ötszörös, harckocsikban és rohamlövegekben körülbelül négyszeres túlerőben voltak. A légierő szinte kiegyenlített volt. December 23-án Bicskétől keletre a szovjet csapatok átvágták a Budapest - bécsi útvonalat. A németek már csak Dorogon keresztül tudtak kapcsolatot tartani a budapesti erőikkel.
A Konrád-hadművelet első támadása január 1-jén indult, ami kudarcba fulladt. Második alkalom január 7-én történt. Malinovszkij marsall azonban felkészült a támadásra: mélységben tagoltan erősítette meg az állásait. Így a németek újabb kísérlete január 9-ére összeomlott. A harmadik ellentámadás január 18-án kezdődött. Ez volt a legerősebb ellenlökés, amely során korlátozott eredményeket értek el a németek. De ez a három hadművelet összetettebb volt, mint amilyen első hallásra, ráadásul a szovjet ellentámadásnak köszönhetően a németek teljesen visszaszorultak. Lássuk hát, hogy történt mindez.
Ácson (Gille harcálláspontján) a Konrád I. támadási tervet egyeztető megbeszélés tartottak, amit Wöhler tábornok a Dél hadseregcsoport parancsnoka vezetett (1945. január 1.). Rövid tüzérségi előkészítés után megindult a 3. és az 5. SS páncéloshadosztály részvételével a német ellentámadás. A döntő események a szovjet 31. gárda lövészhadtest sávjában zajlottak le. A hadtest szélessége körülbelül 53 kilométer volt (a védelem kiépítésére másfél napjuk volt, ami a fagyott talajon nem könnyű feladat). Ezen az arcvonalon a védelem nagyon gyenge volt a német támadó erővel szemben. 80. gárda lövészhadosztálynak a védelem egy kilométerére (ez a Dunaalmás és Vértesszölős közötti szakasz) mindössze 10 golyószóró, 5 géppuska, 7 páncéltörő fegyver valamint 13 löveg és aknavető jutott. A németek ezzel szemben kilométerenként 145 löveget és aknavetőt, valamint 50 harckocsit és rohamlöveget összpontosíthattak. Az ellentámadás sikere érdekében a Wehrmacht a Luftwaffe segítségét kérte, amit meg is kapott 775 repülőgép személyében. A 3. SS páncéloshadosztály áttörte a védelmet és elfoglalta Neszmélyt majd Süttő irányába támadott tovább. Bajt, Agostyánt és Szomódot az 5. SS páncéloshadosztály foglalta el. Alsógallától északra az ellentámadás a szovjet ellenállásban elakadt.
Január 2-án a német főerők megindultak a 80. hadosztály teljes arcvonalán. A sötétség és a sűrű hóesés kedvezett a németeknek, amely a 4. gárdahadsereg egész arcvonalán folytatott aktív harccal rejtette a főcsapás irányát. A szovjeteket az is hátráltatta, hogy a vezetékes összeköttetés gyakran megszakadt. Gille erőltette a támadást, hogy a védők ne tudják megtenni a szükséges ellenintézkedéseket. Persze az is fontos volt számára, hogy gyors győzelmet arasson. Ezzel egy időben a németek egy gyaloghadosztálya átkelést hajtott végre a Dunán Süttő körzetében. Ezek a partraszálló egységek elfoglalták Süttőt, Piszkét és Nyergesújfalut. Neszmély közelében a német páncélos csapatok áttörték a 80. gárda védelmét és egyesültek a partra szállt egységekkel. Bajót környékén a német támadás megakadt.
Budapesten ragadt német csapatok megpróbálnak kitörni az orosz gyűrűből, de ez a kísérlet kudarcba fulladt.
Az Agostyán és Tarján közötti úton egy orosz lövészhadosztály védelmi
körzetében az egyik legvéresebb harc dúlt;
„Mazurkevics
gárdista utolsó gránátját dobta rá egy Tigrisre, amely egészen az állásokig
tört előre. A dobás célt tévesztett, a páncélos tovább nyomult. Mazurkevics
gárdista ekkor felugrott a fasiszta harckocsira, s testével fogta le annak
géppuskáját. A gárdista életét áldozta, de a pillanatra megtorpanó Tigrist a
szovjet egység egy páncéltörő ágyúja ki tudta lőni."
„Kurtov gárdafőhadnagy századát 7 fasiszta páncélos támadta meg, nyomukba egy zászlóalj gyalogsággal. A század jól irányzott tüzeléssel a páncélosokat megsemmisítette, illetve szétszórta, a gyalogságot a földre fektette, majd ellenlökést hajtva végre, közelharcban visszavonulásra kényszeríttette."
A németek elfoglalták Alsógalla egy részét, valamint a Tatabányától nyugatra lévő magaslatokat. De a támadásuk itt is elakadt. A szovjetparancsnokság a kezdeti nehézségek után összeszedte magát, és felmérte a helyzetét. Megállapították, hogy a német főcsapás iránya Bicske felé halad. Ha Bicske a németek kezére kerül, és az SS-páncélosok kijutnak a Vértesből, akkor akár 24 óra alatt is elérhetik Budapestet. Ezért aztán Zaharov hadseregtábornok, a térségben lévő 4. gárda hadsereg parancsnoka, a támadás megállítására bevetette valamennyi tartalékát (az 5. gárda lovas hadtestet, a 7. gépesített hadtestet, a 2. gárda gépesített hadtestet, végül a 18. harckocsi hadtestet is). A fokozatosan megszilárduló szovjet védelem ellenére a Wiking Germánia és Westland ezredének sikerült Bicskéig előretörniük. A Totenkopf ez alatt a balszárnyon Zsámbékig jutott. A német 711. gyaloghadosztály január 6-án pedig felszabadította Esztergomot. Itt azonban a bevetett szovjet erők hatására a front január 7-én megmerevedett, a német támadás ereje a súlyos veszteségek következtében - 2938 embert veszítettek - kifulladt. Ekkor indult meg a 2. Ukrán Front elit hadseregének, a többszörösen kitüntetett 6. gárda harckocsihadseregnek (Kravcsenko vezérezredes) támadása, támogatva a 7. gárda hadsereggel, északon Komárom irányába. Ha ott sikerül az áttörés, akkor a Budapest felé előnyomuló német csoportosítás hátát veszélyeztették volna. A szovjet elitcsapatok támadása azonban a német LVII. páncéloshadtest szívós védekezése és a Lévától átdobott 20. páncéloshadosztály január 10-ei ellenlökése következtében megrekedt.
Január 7-én a német Breith páncélos tábornok harccsoportja (I. lovashadtest, 23. páncéloshadosztály és a 3. páncéloshadosztály páncéloscsoportja) Székesfehérvár északnyugati körzetéből Csákvár irányába indított támadást, hogy az elakadt IV. SS-páncéloshadtest Budapest felé való előnyomulását elősegítse. Ennek keretében Székesfehérvár térségében páncélos ütközetre került sor. Ezzel a kisegítő csapással lekötötték a szovjetek harckocsi erejét, és sor kerülhetett az újabb Budapest felmentését célzó támadásra, a Konrád II-re.
A németek a főerőit Esztergom körzetébe csoportosítják át (január 8.). Január 9-re virradó éjszaka a IV. páncéloshadtest áthelyezte támadásának súlypontját a balszárnyra. A Wiking Westland páncélgránátos ezredét Esztergomtól délre gyülekeztették, hogy a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljön fel. Westland, a magyar I. SS-rohamvadászezreddel megerősítve betört Pilisszentkeresztre és másnap el is foglalta. Számos foglyot és gazdag hadizsákmányt ejtettek, Budapest már csak 21 kilométerre volt, a támadók látták a főváros harci fényeit. Budapest védőinek is ez volt az utolsó reménye. Este nyolckor azonban a támadásra készülő IV. hadtest parancsot kapott a visszavonulásra. A német katonák nem értették a parancsot, még utoljára felmentek a Dobogókőre, és sírva néztek Budapest felé, amelynek templomtornyai a ködből is kiemelkedve szinte kézzel foghatónak látszottak. Gille kétségbeesetten és dühösen tiltakozott, de sem ő, sem katonái nem tudták, hogy Budapesttől 15 kilométerre már gyülekeztek a szovjet erők, amelyek bekeríthették volna őket. Wöhler tábornok ezért intézkedett a visszavonásról, de nem mondott le Budapest felszabadításáról. Erőit átcsoportosította, és más irányból újra megindította. Ez volt a Konrád III. Azonban a Konrád III egy halasztással indult; a parancs értelmében a német IV. SS páncéloshadtestet Székesfehérvár déli körzetébe rendelte, hogy onnan vegyen részt ebben a támadásban. (ezt a parancsot a 6. német hadsereg és a IV SS páncéloshadtest parancsnoka is ellenezte). A Konrád III célja: elérni a Dunát keleti irányban, hogy a Balaton és a Vértes között elhelyezkedő szovjet csapatokat elvágják, majd észak felé fordulva áttörni Budapest felé, hogy a budapesti védőkkel a kapcsolatot újra megteremthessék. 1945. január 18-án a IV. SS-páncéloshadtest hadosztályai elfoglalták készenléti állásaikat és felkészültek a támadásra. Fél óra múlva a német tüzérség lövegei és sorozatvetői tüzet nyitottak és harminc percen át lőtték a szovjetek állásait. A német páncéloscsapatok Balaton és Csór között támadást indítottak. A 6. páncélosezred és a 3. páncélgránátos-ezred részei alkotta páncéloscsoport folytatta támadását keleti irányban, majd gyenge szovjet ellenállás közepette Sárszentmiklóstól nyugatra hídfőt foglalt a Sárvíz-csatorna keleti partján. Balck-seregcsoport táviratban közölte a hadseregcsoporttal az elkövetkező napra tervezett tevékenységével kapcsolatos szándékait. Ezek szerint :
1) Még az éjjel folytatná előretörését a Velencei-tó és Ercsi közötti terepszakaszig, hogy a Váli-vízen hídfőket hozzon létre.
2) Páncélos-felderítőosztályokkal elfoglalná és tartaná a Sió-csatorna vonalát, valamint hídfőket hozna létre, amivel fedezné az SS-hadtest déli szárnyát.
3) Az I. lovashadtest erőivel Mánytól északra lekötné a szovjet erőket, nehogy azokat máshová csoportosíthassák át.
4) A budapesti nyugati hídfőben kitörést készíttetne elő, amely a budaörsi repülőtér birtokbavételét célozná, a főharcvonalat itt továbbra is tartaná és a kitörést csak a hadseregcsoport külön parancsára hajthatnák végre.
Az éjszaka a Sárvíz-csatorna menti német hídfőkben a hidak körüli serény munkával és a hídfők felszámolására irányuló szovjet ellenlökések visszaverésével telt el. Páncélozott harccsoport tüzérségi előkészítés nélkül, kitört a hídfőből. Az élen vadászpáncélosok és a páncélgránátosok lövészpáncélosai nyomultak előre nagy sebességgel. A keleti front veterán hadosztálya ilyen klasszikus páncélos rohamot utoljára 1942-ben, a Kaukázusban hajthatott végre. A páncélosok átsöpörtek Dégen, Sárbogárdon és Hercegfalván (ma Mezőfalva).
A német támadás első két napján a 3. Ukrán Front visszavonuló oszlopain meglehetősen nagy pánik lett úrrá. Felettük időre-időre német repülőgépek jelentek meg, s lecsaptak a menekülőkre. Zamárdinál a szovjetek kisebb felderítő csoportosítása tűzharcba keveredett a magyar csapatokkal. Az erősödő szovjet nyomás miatt a magyar zászlóalj később arcvonalát Siófok felé vette vissza. Az 5. SS-páncéloshadosztály számára január 20-a nem kezdődött valami bíztatóan. Sárosdtól két kilométerre keletre páncélos éke állandó szovjet ellenlökéseket volt kénytelen visszaverni, de ennél jóval kellemetlenebb volt, amikor a 10/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj az éjszaka folyamán erős szovjetnyomás ellenében Abát nem tudta megtartani és visszavonult a Sárvíz-csatornáig, ahol új állásokat vett fel. A szovjetek megszállták Abát, s ezzel az SS-páncéloshadosztály erői Sárkeresztúr és Sárosd között védelembe kényszerültek. A IV. SS-páncéloshadtest balszárnyán a szovjetek által kitartóan védelmezett Székesfehérvár térségéből a németeket állandóan az a veszély fenyegette, hogy a Vörös Hadsereg csapatai esetleg erős ellentámadást indítanak a Velencei-tó északkeleti csücskéig előretört páncéloscsapataik hátában. Ezt a támadást csak jelentős német gyalogság bevetésével lehetett volna megállítani, de ez nem állt rendelkezésre. A város körül a szovjetek immár negyedik napja kötötték le az 1. és 23. páncéloshadosztályok jelentős részét. Az 1. páncéloshadosztály erőit ezért nem lehetett az SS-páncéloshadosztályokkal együtt összefogva, az északkeleti irányban alkalmazni. Székesfehérvár egyéb katonai jelentőséggel is bírt. Egyrészt fontos közlekedési csomópont volt, hiszen ide futottak be a környék jelentősebb vasútvonalai. A régió műút-hálózatának is itt volt a központja. Emellett a szovjetek itt alakították ki a 4. gárdahadsereg védelmi rendszerének egyik fontos páncélelhárító körletét. A német utánpótlási vonalak szempontjából is nagy jelentősége volt a városnak. A németeknek sikerült bevenniük a várost és a szovjetek, hogy elkerüljék a bekerítést, megkezdték a csapataik kivonását Székesfehérvárról. A szovjetek mozgolódás Hercegfalvánál megélénkült. A 3. páncéloshadosztály arcvonalán a szovjeteknek harckocsikkal támogatott ellenlökés során sikerült ismét benyomulni Hercegfalvára és mintegy egy kilométernyi mélységben átlépni a Nagyvenyim - Dunapentele útvonalat. Január 23-án az 5. SS-páncéloshadosztály, akárcsak a IV. SS-páncéloshadtest többi hadosztálya gyakorlatilag egy helyben topogott, s csak alig néhány kilométerrel jutott közelebb a bekerített Budapesthez. A német páncélozott harccsoportok január 26-án estére egy 10 kilométer mély és hat kilométer széles északnyugati irányú betörésben helyezkedtek el. Ez volt az úgynevezett „pázmándi zsák", amely körül félkörívben a 3. Ukrán Front 4. gárdahadseregének csapatai is felkészültek arra, hogy ellenlökéseiket másnap ellencsapássá fokozva szétzúzzák a IV. SS-páncéloshadtestet. A szovjetek tehát átmentek ellentámadásba (Tolbuhin vezetésével) és így a Konrád III is elbukott.
Január 28-án váratlanul a reggeli ködből hatalmas erejű szovjet támadás zúdult a németek állásaira. Gille ekkor azonban a bekerítést elkerülendő, már elrendelte hadtestének a visszavonulást. A visszavonulás során egymás után intézett német páncélos-ellenlökések igen súlyos veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak, amelyek visszaszorították ugyan a németeket, azonban Székesfehérvárt nem tudták visszafoglalni. Budapest sorsa azonban ezzel megpecsételődött. Február 11-én este a védők, könnyű kézifegyverekkel, közöttük asszonyok és gyermekek - végrehajtják hősies, ám reménytelen kitörési kísérletüket az Olasz-fasoron át, Budakeszi felé. Egész éjjel tartott az egyenlőtlen küzdelem és temető lett az egykori fasor. A kitépett fák és romba dőlt, égő házak között katonák, civilek, asszonyok és gyermekek hullái hevertek. Csak 785 német katona tudta átvágni magát. A kitörési kísérlet során elesett Rumohr SS-Brigadeführer a 8. Florian Geyer SS-lovashadosztály parancsnoka, a sebesült Zehender SS-Brigadeführer, a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály parancsnoka pedig, hogy elkerülje a szovjet hadifogságot, öngyilkos lett. Pfeffer-Wildenbruch és a magyar erők parancsnoka Hindy Iván vezérezredes szovjet fogságba esett. Ezzel a tragikus kitöréssel ért véget a Budapest felszabadításáért vívott csata.
Források:
Jegyzőkönyv másolatok (Grnyó József)
Számvéber Norbert - Konrád 3 (Páncélos csata Budapestért 1945)
http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/07/21
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/apokalipszis_1945_a_nemet_magyar_vedosereg_kitoresi_kiserlete/
http://crowland.uw.hu/images/haboru/wiking.html
Írta: Révész Gábor
