Kombinált haditengerészeti-légideszantműveletre került sor 1941. május 20. és 25. között a Kréta elleni hadművelet során. A hadműveletet a légierő irányította. A 4. légiflotta alá rendelt XI. légi hadtest - a voltaképpeni légideszant erő - és a VIII. légi hadtest hajtotta végre, együttműködve a haditengerészettel. A későbbiekben ennek a hadműveletnek a kimenetele döntően befolyásolta a német légideszantcsapatok további fejlesztését és alkalmazását a II: világháborúban.
A hadművelet több szempontból kedvezőtlen feltételek közt kezdték meg a németek. Azt a XI. légi hadtestet, amit korábban a 7. ejtőernyős-hadosztályból és a 22. légideszant hadosztályból állítottak fel és az Anglia elleni invázióra begyakoroltattak, a krétai hadműveletnél a német katonai felső vezetés szétválasztotta, és részeit külön alkalmazta. A nehéz fegyverzettel is rendelkező 22. légideszant hadosztályt szárazföldi a Romániában lévő ploesti olajmezők közvetlen biztosítására rendelték és nem engedélyezték bevetését Krétánál. (John Lucas angol hadtörténész szerint a szárazföldi erők vezérkara nem volt hajlandó egy hadosztályt átadni a Luftwaffénak.) Vélhetőleg ez a haderőnemek közötti presztízsharc állt a hadművelethez szükséges erő elvonása mögött. A krétai légideszant-műveletet megelőző időszakban - a balkáni hadműveletek után - tetőzött a szárazföldi haderő és a légierő közötti ellentét. Halder tábornagy feljegyezte naplójában, hogy a Göringgel és az OKL-lel (Oberkommando der Luftwaffe) folytatott „istenverte civakodásnak" véget kell vetni. A légierő Halder szerint kemény hangon bírálta a Wehrmachtot, kiadott kiadott közleményében a Luftwaffe döntő szerepét hangsúlyozta a győzelem kivívásában, és méltánytalanul kis jelentőséget tulajdonít a földi csapatok által elért eredményeknek. A 22. légideszant hadosztály helyett kényszermegoldásként a könnyű fegyverzetű, légi szállításra alkalmas, ám ilyen műveletekben tapasztalatlan és speciális fegyverzettel nem rendelkező csapatokat, az 5. hegyivadász hadosztályt vetették be. Vitorlázógépeken deszantolva emiatt mindössze egy rohamezred állt rendelkezésre Krétánál, 70 könnyű deszant-vitorlázóval felszerelve. Nehéz vitorlázógépek nem alkalmaztak. A hegyivadász hadosztálynak csak egy kis részét tudták elszállítani a JU-52-es szállítógépek, nagyobb részüket - 7000 katonát és a nehézfegyverzetet - tengeri úton próbálták a szigetre eljuttatni. A szállításra betervezett hajókapacitás ismeretlen okból kifolyólag nem állt rendelkezésre sem a német, sem az olasz oldalon, így görög kikötőkben horgonyzó, civil tulajdonosoktól rekvirált vitorlásokat alkalmaztak. Ezeken aztán minimális olasz haditengerészei biztosítással indultak Kréta felé a hegyivadászok és egy motorkerékpáros zászlóalj, lévédelmi-tüzér egységek, illetve egy harckocsiszázad.
A krétai akció egyik fő problémája az volt, hogy a brit titkosszolgálat tudomást szerzett a sziget elleni légideszant-támadás tervéről, nagy mélységben, részletesen ismerte a németek szándékait, így a légideszant akciók legfőbb erényének mondható meglepetés elveszett. A német haderő rejtjelezett rádióforgalmazásának többségét a brit rádió-elderítők lehallgatták, a kódot feltörték, értesülve a krétai művelet minden részletéről. Pontosan tudták, hogy mikor és milyen erők támadnak, így minden rendelkezésre álló eszközt a repülőterekre csoportosítottak, alaposan megerősítve azokat lövészalakulatokkal és légvédelmi eszközökkel. Még a német légideszantcsapatok harcászati elveit tartalmazó szabályzatot is megszerezték a britek még Hollandiában (1940. május 10-én), ezáltal az alkalmazott harceljárás sem volt számukra ismeretlen. Német részről a hírszerzési és felderítési tevékenység elégtelennek volt mondható. Az Abwehr nem szerzett tudomást a német támadási terv kiszivárgásáról, emellett rosszul tájékoztatta a hadműveletet tervező Student tábornokot, mivel azt jelezte, hogy csak elenyésző brit erők állomásoznak a szigeten. Ezeket az információkat a légi felderítés sem cáfolta meg. Mintegy 40 repülőgépből álló felderítő csoportosítás támogatta a Kréta elleni támadó német légideszantot. A sikeres brit álcázás következtében azonban nem tudták felderíteni a légvédelmi ütegek egy részét, illetve néhány fontos védelmi vonalat. Az előre jelzett 15000 fő helyett 42000 katona tartózkodott a szigeten, mivel áprilistól a britek jelentős erőket, és fegyverzetet vontak oda. Naponta 500 tonna utánpótlás érkezett Krétára, mivel a környező vizeken négy csoportosításban összevont 2 csatahajó, 7 cirkáló és 15 romboló - összesen 24 hadihajó - sikerrel biztosított a szállítási útvonalakat. Az erőviszonyok a művelt kezdetésre 2:1 arányban alakultak, azonban nem a támadó, hanem a védő fél javára. Ilyen előzmények alapján a Merkur hadművelet elméletileg már megkezdése előtt kudarcra volt ítélve.
A légideszant-műveletben részt vett 3 ejtőernyős ezred, 1 vitorlázógépes ezred és 1 ejtőernyős műszaki zászlóalj. Ezt az erőt egészítették ki a légi szállítású hegyivadászok. A szállításra 500 db JU-52 repülőgépet és 70 db DFS 230-as vitorlázógépet, továbbá 280 bombázót, 150 zuhanóbombázót, 90 kétmotoros rombolót (nehéz vadászrepülőgépet) és 90 vadászrepülőgépet, illetve 40 felderítő repülőgépet mozgósítottak. Légi szállítással 22000 fő harcászati deszantot, 540 ágyút és aknavetőt, 5400 teherkonténert, illetve a csapatok mobilitásának fokozása céljából 780 motorkerékpárt juttattak el a szigetre. A légi úton szállított utánpótlás tömege elérte az 1000 tonnát.
A német tervek szerint a hadművelet elsődleges célja a Kréta északi partvonalán lévő repülőterek, hidak, városok és magaslatok elfoglalása volt. Az első bevetésre kerülő csoport feladata a malemei légibázis, fontosabb utak és hidak és a Chanea város körüli légvédelmi állások elfoglalása volt. A második csoport a retimoi repülőteret, illetve Heraklion városát és repülőterét támadta. A repülőterek elfoglalása után tervezték bevetni a „légi szállítású" hegyivadászokat. Ezek után ért volna partot a főként hegyivadászokból és nehéz fegyverzetből - köztük harckocsikból, és lövegekből - álló tengeri deszant. A tengeri deszantnak a küzdelem második napján kellett volna partot érnie Krétán. További kérdéseket vetődhetnek fel, hogy a haditengerészeti deszant partraszállását miért nem az első napra időzítették a tervezés folyamán, mivel így indokolatlanul hosszúra nyúlt a a csak könnyű fegyverzettel rendelkező ejtőernyős légideszantcsapatok önálló harctevékenysége.
Május 20-án reggel 7 órakor megkezdődött a német légideszant támadása. Az első támadó hullám a felkészült védők szervezett tüzében jelentős veszteségeket szenvedtek. A Chanea térségében ledobott 2500 és a Heraklion körzetében bevetésre kerülő 2300 ejtőernyős 50% feletti veszteségeket szenvedett. A malmei repülőtér elfoglalására ledobott 600 ejtőernyősből 400 halt meg az első órákban. A vitorlázógépes rohamdeszant alakulatok jobban teljesítettek az ejtőernyősöknél. A fővárostól, Hainától délre a vitorlázógépes rohamezred 1. százada 9 vitorlázógéppel sikerrel támadta a brit légvédelem ütegállásait. Egy másik vitorlázógépes csoportosítás elfoglalt egy hidat a Tavronitis folyón. Csak lassan érkeztek a légideszant erők, mivel gondot okozott az 500 JU 52-es műszaki kiszolgálása, lassú volt a kézi üzemanyagszivattyúval végzett feltöltés, és kevés a betonos repülőtér. Kiütköztek tehát a kis szállítókapacitású szállító repülőgépek hátrányai. Az akadozó légi szállítás miatt sérült a légideszantcsapatok alkalmazásának egyik fontos elve: az erők koncentrált bevetése. Hiányzott a nagyszámú vitorlázógép, amellyel nagy mennyiségű embert lehetett volna egyszerre, már az első körben deszantolni. A kisszámú bevetett vitorlázógép sem járt mindig szerencsével. Négy nehéz fegyvereket szállító DFS-230- vitorlázógép a tengerben landolt az Akrotiri-félszigetnél. A vitorlázógép-veszteségek még inkább az ejtőernyőscsapatok vállára helyezték az ütközet súlyát.
A második légideszanthullám erőinek többsége csak 7 órával később, 14 és 16 óra között, jelentős késéssel érkezett meg. A késés következtében a második légideszanthullám légi támogatás nélkül maradt, mivel a támogatásukra rendelt repülőgépek - véges üzemanyagkészletük miatt - kénytelenek voltak visszatérni bázisukra. Az ellenséges légvédelem lefogása így elmaradt, ami újabb veszteségeket okozott. Az első harcnapon 7000 fő légideszantot, az összes kijelölt erőnek mindössze 30%-át sikerült eljuttatni a szigetre. Ez az erők elaprózását jelentette. A tervezett célpontok közül az ejtőernyősök nem foglaltak el egyet sem. Az ejtőernyősök több kijelölt célpontnál elszigetelt, már-már defenzív harcot folytattak, nem alakult ki „súlypont" a légideszant alkalmazásakor. Kurt Student tábornok az első nap harccselekményeiről befutott jelentések alapján ezt felismerve változtatott az eredeti „olajfolt taktikán:" a további ejtőernyős ledobásokat egyetlen célpont, a malemei repülőtér elfoglalása érdekében tervezte végrehajtani. Erre azonban csak a második napon került sor.
Angol harckocsizók Krétán
(A Luftwaffe taktikai jellegű harceljárását az „olajfolt taktika" névvel jelölték, mert elképzeléseik szerint a ledobott csoportok a harc megvívása folyamán „összefolynak," egyesülnek egymással, létrehozva a megfelelő erőkoncentrációt. Ez a harceljárás nem igényelt volna különösebb nehézfegyverzetet, elegendőnek bizonyult volna az olyan támogató fegyverzet mint az ejtőernyős teherkonténerekkel ledobható aknavető és géppuska, illetve a csapatok mobilitásának növelése céljából ejtőernyővel ledobott motorkerékpár. A technológia már 1938-ban rendelkezésre állt: a Luftwaffe Ju 52-es közepes szállítógépei és a kifejlesztett ejtőernyők képesek voltak kiszolgálni a légierő által javasolt harceljárást. A légierőnek így nem kellett különösebb módosításokat és fejlesztéseket végrehajtania haditechnikai eszközparkján.)
MG 34-est kezelő raj
Az első nap folyamán az ejtőernyősök harcát néhány jellegzetes probléma hátráltatta. A sziklás, kopár terep számos nehézség forrása lehet a harc megvívása folyamán. A német légideszantcsapatok által nemrég használatba vett önnyű HSN lövegek működésük közben nagy porfelhőt vertek fel a sziklás szigeten, felfedve ezzel a könnyű légideszant tüzérség pozícióit. (Ám hozzá kell tenni, az is, hogy a mindössze 148 kg súlyú LG-40 löveg bármely más tüzérségi eszköznél gyorsabban volt képes lőállás-váltásra.) Nem alkalmaztak megfelelő számú vitorlázó repülőgépet, amellyel nehezebb tüzérségi eszközöket - például hegyi ágyúkat - szállíthattak volna a térségbe, továbbá a repülőterek elfoglalásának elhúzódása miatt a Ju 52-eesek által szállított tüzérségi eszközök is napokat késtek. Így az első napokban ezekkel az ejtőernyővel dobható HSN lövegekkel kellett megoldaniuk az ejtőernyőscsapatok tűztámogatását. Problémák adódtak az ejtőernyőscsapatok konténereivel is. Az összes kézifegyvert, géppuskát és aknavetőt, illetve a lőszer ezekben deszantolták. (A német bekötött rendszerű deszant-ernyők jellegzetes, a harcászati alkalmazást jelentősen befolyásoló tulajdonsága volt a gyors nyílási folyamat, amely lehetővé tette a kis magasságú 70 méterről végrehajtott ugrást. [A szovjet és a brit-amerikai deszantosok 300 méterről hajtották végre ugrásaikat.] A deszantok kis magasságú kijuttatása és a kis magasságú ugrás lehetővé tette a repülőgépek lokátor előli rejtett mozgását, emellett jelentősen csökkentette az ellenség légvédelmének hatékonyságát. Ez a tulajdonság egyfelől csökkentette az ejtőernyősök szétszóródásának mértéket, másfelől - a nagy nyitási sebességből fakadó jelentős fizikai terhelés miatt - erősen csökkentette az ejtőernyős által ugráskor málházható teher mennyiségét. Ezért kellett a német ejtőernyőscsapatok összes kézifegyverét külön konténerekben ledobni. Az ebből fakadó negatív tapasztalatok alapján 1942-től vittek magukkal fegyvert, akkor is csak könnyű és kisméretű géppisztolyt. [A szovjet és a brit-amerikai ejtőernyőtípusok esetében nagyobb teherzsákot vihetett magával a katona.] Bár a német ejtőernyők heveder-rendszerénél a korai időszakban jelentkeztek bizonyos problémák, mégis harcászati szempontból a kis nyílási magasság rendkívül kedvező tulajdonságnak bizonyult.) Nagymértékben hátráltatta a deszant harcát, amikor az átszeldelt terepen a konténerek néhány szász méterrel távolabb értek földet, és csak hosszú idő után kerültek elő. A konténerek nélkül maradt ejtőernyősöknél csak egy-két kézigránát és a tiszthelyettesek rendszeresített pisztolya maradt. Nem volt megfelelően szervezve a rádió-összeköttetés sem. A nem megfelelő számú készülék és a kapcsolat hiánya a légierővel gyakran okozott gondot. A titokvédelemmel sem volt rendben minden. Egy lezuhant Ju 52-es fedélzetén a britek megtaláltak egy német hadműveleti utasítást, amely részletesen írta le a támadás terveit, a ledobási zónákat, a légideszanthullámok érkezési idejét. Jelentős problémákat okozott az is, hogy az ejtőernyős-hadosztály parancsnokát és törzsét egyetlen gépen indították útba a sziget felé. Amikor szerencsétlen ódon pont ez a gép semmisült meg , az ejtőernyőscsapatok hosszú ideig - egy pótlólag a szigetre vezényelt törzs beérkezéséig - vezetés nélkül maradtak, éppen a harc legkritikusabb 24 órájában.
A második napon a koncentrált erőbevetés következtében a német légideszant erők elfoglalták a malemei repülőteret. A feladat végrehajtása céljából zászlóalj szintű ejtőernyős erősítést dobtak le a reggeli órákban a repülőtér környékén. Ennek volt köszönhető a repülőtér körüli erőviszonyok megváltozása. A repülőtér nemet kézre kerülése fordulatot jelentett a küzdelemben. Miután azt elfoglalták, megérkezett az első légi szállítású erősítés, köztük a 100. hegyivadász ezred néhány alakulata, némi lőszerutánpótlás és a nehézfegyverzet. Kezdetét vette a művelet intenzívebb második szakasza, amelyre már alacsonyabb veszteségadatok, dinamikusabb német harctevékenység volt jellemző.
Ezzel párhuzamosan a második napon megkezdődött a tengerideszant-művelet, az erősítés és a nehézfegyverzet behajózása Mílosz szigetéről és Píreuszból a Luftwaffe védelme alatt. A légierő nappal távol tudta tartani a brit flottát a német konvojoktól, a sötétség beálltával azonban már nem volt képes erre. A rendkívül lassú vitorlás bárkák miatt kétnaposra nyúlt út éjszakai szakaszában a brit flotta megtámadta és szétszórta a német konvojokat. A rendkívül gyenge olasz haditengerészeti biztosítás gyakorlatilag semmit sem ért, mivel a szállítási feladatra rekvirált vitorlás bárkák oszlopa különböző sebességüknél fogva erősen széthúzódott. A tengeri deszantot - 7000 főt és a nehézfegyverzetet - szállító hajók egy része megsemmisült a brit haditengerészet éjszakai csapásai alatt, a többi pedig visszatért a görög partokra. A német tengeri deszant művelet során a brit flotta támadása következtében 620 fő veszett tengerbe, ami a deszant létszámának hozzávetőleg egytizede volt. A brit haditengerészet súlyos árat fizetett az elért eredményért: a Luftwaffe 4 cirkálót, és 7 rombolót, emellett 31 egyéb brit hajót süllyesztett el. Számos hajót - köztük 3 csatahajót és 7 cirkálót - súlyosan megrongáltak. Az elsüllyesztett és megrongált hajók mennyiségéből következtetni lehet arra, hogy a térségben a német légierő néhány nap alatt a bevetett brit hajók 60%-át vonta ki a küzdelemből. A brit hajóveszteségek 22-én tetőztek. A német légifölény olyan nyomasztó volt a brit flotta számára, hogy néhány nappal később az erősítéssel Krétára igyekvő hajókat visszafordították, a kimenekítést leállították, lemondva egy hadosztály méretű brit csoportosítás evakuálásáról. A brit haditengerészet vesztesége a krétai hadművelt alatt összesen 2000 fő és 42 különféle hajó volt. Habár a légierő 22-én gyakorlatilag megsemmisítő csapást mért a brit flotta térségben tartózkodó hajóira, a létfontosságú nehézfegyverzetet tartalmazó német haditengerészeti deszant másodszori célba juttatására közel egy hétig elhúzódó krétai hadművelet harmadik vagy negyedik napján sem tettek kísérletet, holott ez nagymértékben tehermentesítette volna a szigeten harcoló könnyűlövész erőket.
A hadművelet harmadik napján a malemei repülőtérre szállító repülőgépekkel beérkezett friss erők megkezdték átkaroló hadmozdulataikat a chaneia irányba, hogy egyesüljenek az ott harcoló német erőkkel. A légideszant földi harcát hatékonyan és nagy intenzitással támogatták a zuhanóbombázók. A közvetlen tűztámogatás mellett a támadó repülőgépek az ellenséges tartalékok mozgását is megakadályozták. A védők kiépítettek még egy védelmi vonalat a szigeten, amellyel a 24-ről 25-re virradó éjjelen megállították a német előrenyomulást. Amint felkelt a nap, a légideszant harcát támogató bombázók elsöpörték ezt az utolsó állást is. A légi szállítású erők - összesen 14000 főnek, a légideszant 60%-ának - beérkezése 25-éig folyamatos volt, ami döntően befolyásolta a művelet sorsát. A beérkező erősítésnek és a védelmi vonal áttörésének köszönhetően a malemei német csoportosítás így egyesülhetett a chaneaival.
Hatnapos küzdelem után, május 27-ére elesett a legnagyobb haditengerészeti bázis, Chanea és repülőtere is. Heraklion esetében csak egyheti ostrom után értek le eredményt. A harc kimenetel végleg eldőlt, a német légideszantcsapatok elfoglalták a fontosabb célokat, a brit erők teljes kiszorítása azonban még június 7-iéig húzódott. A brit erők kivonását végző hajókat még jelentős mértékben rombolta a Luftwaffe, nem egyet elsüllyesztett. A brit haditengerészet a német légierő által okozott magas veszteségek miatt június 1-jén leállította a csapatok kimenekítését a szigetről, 10000 katonát ítélve ezzel német hadifogságra.
A krétai hadművelet során a német veszteségek 6000 főt tettek ki, a 22040 fős ejtőernyős és légi szállítású légideszantcsapatok összlétszámából. Ez a halottakat és a sebesülteket is számba vevő veszteségadat a teljes létszám 27%-a, ami magas értéknek mondható. A fegyvernemeken belüli veszteségmegoszlás azonban még ennél is kedvezőtlenebb volt az ejtőernyős légideszantok vonatkozásában. Az ütközet második szakaszában megfelelő fegyverzettel harcba vetett hegyivadász csapatok ugyanis mindössze 10%-os veszteséget szenvedtek, az ejtőernyőscsapatok viszont 40%-ot, ami valóban magas érték. A német légierő 143 darabos szállítórepülőgép-vesztesége a bevetett szállító flotta 20%-át tette ki. Érdemes összevetni a német veszteséget a britekével. A védelemben harcoló britek és görög csapatok a szigeten 3500 embert veszítettek. A brit haditengerészet vesztesége 2000 fő volt. Az 5500 fős brit veszteség közel azonos volt a németekével.
A krétai hadműveletről összességében elmondható, hogy a győzelemnek súlyos ára volt. Figyelembe kell azonban venni, a német légideszant veszteségeinek elemzésekor, hogy a német csapatok egy jól előkészített csapdába ugrottak, légiszállítású hadosztályukat megvonták tőlük, és a sikertelen haditengerészeti deszantművelet miatt nehézfegyverzetük sem érkezett meg. (Fuller angol katonai teoretikus szerint a krétai légideszant-művelet egyszerre volt fiaskó és döntő fontosságú harcászati újítás. Véleménye szerint az 1917-es cambrai harckocsicsata után Kréta volt a legforradalmibb elem a harcászat fejlődésében.) Hitler esetében a krétai magas veszteség a bizalom megingását eredményezte Hitler a hadműveletet követően kijelentett: „Természetesen Ön tudja tábornok (Kurt Student), hogy soha többé nem hajtunk végre légideszantművletet. Kréta bebizonyította, hogy a légideszantcsapatok napja leáldozott. A légideszantok alkalmazása teljes mértékben a meglepetés erejére épül. Az utóbbi időszakban a meglepetés lehetősége megszűnt." A szakirodalom számos esetben nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy Kréta után - Hitler nyilatkozatát követően - miért állították le teljesen hosszabb időre a légideszant tevékenységet. Sem harcászati, sem hadműveleti és szinte diverziós szinten sem történt légideszant alkalmazás, a szervezetfejlesztés szünetelt, az e területhez kötődő gyártási programok jelentős részét leállították. A légideszantcsapatok alkalmazási válsága 1943-ig tartott, amikor más haderők alkalmazási példái egyértelművé tették a légideszant-műveletek létjogosultságát. Habár az egyoldalú állásfoglalással szakmai szempontból nem azonosult a német tábornoki kar, Hitler bizalmának megingása mégis a légideszantcsapatok alaprendeltetés szerinti tevékenységének kétéves szüneteltetéséhez vezetett. Ugyanakkor ironikus módon brit és amerikai részről éppen e hadművelet elemzése vezetett el a légideszantcsapataik dinamikus fejlesztéséhez. Stratégiai szinten is messzemenő következménye volt a Krétát követő alkalmazás-elméleti válságnak. A szigetet - a brit légierő lehetséges bázisát - éppen azért foglalták el, hogy további „ugródeszkaként" szolgáljon Ciprus, majd onnan továbbhaladva Kairó és Szuez, illetve Szíria és Irak elleni légideszant-művelethez. A légideszantok alkalmazásának beszüntetése így részben magát Kréta elfoglalását is értelmetlenné tette.
Források:
James Lucas: Hitler végrehajtói: a német hadigépezet vezetői 1933-1945
Kenneth Macksey: A diadaltól az összeomlásig
George Forty: A krétai csata
Volkmar Kühn: Deutshe Fallschirmjäger im Zweiten Weltkrieg
Anthony Farrar-Hockley: Student
Dombi Lőrinc: Selyemkupolák: fejezetek az ejtőernyő történetéből
Chris McNab: Fallschirmjäger: A német ejtőernyős-haderő képes története a II. világháborúban
Turcsányi Károly - Hegedűs Ernő: A légideszant I.: Elméletek, eljárások és a légi gépesítés a kezdetektől 1945-ig
Das Bundesarchiv
Axishistory
Wikipedia
Írta: Németh András Tamás (Bazooka Joe)
