Noha Mussolini félreállítása tökéletesen meglepte Hitlert, reakciója ugyanolyan gyors és könyörtelenül elszánt volt, mint 1941 tavaszán Jugoszlávia esetében. Rommel tábornagyot, aki éppen ekkor érkezett meg Szalonikibe, azonnal visszarendelték Németországba, ahol megbízták az Alarich hadművelet vezetésével, amelyet már jó néhány hónappal korábban kidolgoztak arra az esetre, ha Olaszország ki akarna lépni a háborúból. Rommel "B" hadseregcsoportja Münchenben állította fel főhadiszállását, és augusztus közepére már két hadteste (hat gyalogos- és két páncéloshadosztály) állomásozott az Appenninektől északra. Kesselringhez is érkezett erősítés. A 2. ejtőernyős-hadosztály, amely váratlanul érkezett, Rómától mindössze 25 kilométernyire ért földet.
Az 1943. szeptember 3-án aláírt cassibilei fegyverszüneti egyezménynek katasztrofális következményei voltak Olaszországra nézve. Az olasz fegyveres erő morálisan teljesen szétesett, és létszáma sem volt elegendő az ország megvédéséhez, ráadásul az angolszász hatalmak, különösen az amerikaiak nem tulajdonítottak nagy fontosságot az egész Appennini-félsziget elfoglalásának.
Tetézte a problémákat, hogy a Mussolini megbuktatása és a fegyverszünet megkötésének bejelentése között eltelt 46 nap bőven elegendő volt ahhoz, hogy a németek 17 hadosztályra növeljék olaszországi erőiket.
Eisenhower szerint az olaszoknak alig voltak fenntartásaik a győztesek által támasztott feltételekkel szemben, ellenben biztosítékot szerettek volna szerezni arra, hogy a fegyverletétellel párhuzamosan egy olyan méretű szövetséges haderő száll partra a félszigeten, amely gyorsan ki tudja szorítani a német csapatokat. Minél több részletet szerettek volna megtudni a szövetségesek tervéről, amit azok érthető módon vonakodtak megosztani velük. Az olaszok által azonnali bevetésre szükségesnek tartott tizenöt hadosztály ezen a hadszíntéren nem állt a szövetségesek rendelkezésére. (Még a normandiai partraszálláskor is "csupán" tíz hadosztály támadott az első lépcsőben.) Az olaszok végül megbíztak a szövetségesek ígéreteiben - mi mást is tehettek volna?
Ezek után került sor arra, hogy 1943. szeptember 3-án 17.15-kor Bedel-Smith, illetve a tárgyalásokkal megbízott két olasz tábornok aláírta a cassibilei fegyverszüneti megállapodást. Castellano később így emlékezett az ezt követő pillanatokra: "Eisenhower odajött hozzám, megrázta a kezem és közölte, hogy ettől a pillanattól kezdve úgy tekint rám, mint egy munkatársára, aki együtt fog működni vele."
Az olasz kormány mindvégig azzal számolt, hogy a szövetséges erők támadására szeptember 12-én kerül majd sor, ezért ekkorra időzítette a fegyverszünet bejelentését. Az angolszász hatalmak azonban szeptember 9-én tervezték megindítani Avalance hadműveletet. Amikor a megzavarodott olaszok, akik csupán szeptember 8-án értesültek a valódi időpontról, megpróbáltak némi időt nyerni, Eisenhower rendreutasította őket, és követelte a fegyverszüneti megállapodás kihirdetését, amire végül is még aznap, azaz szeptember 8-án sor került.
Percekkel azt követően, hogy Badoglio befejezte rádióbeszédét, Hitler máris elrendelte az Asche (korábban Alarich) hadművelet végrehajtását. Jóllehet számítottak rá, az olaszokat mégis tökéletesen meglepte a németek villámgyors reakciója. Észak-Olaszországban Rommel nyolc hadosztálya bőven elegendő volt a térségben lévő tíz olasz hadosztály leszereléséhez. A Rómánál bevetett 3. páncélgránátos- és 2. ejtőernyős-hadosztályoknak sem okozott különösebb gondot a Carboni tábornok parancsnoksága alatt álló páncélos és gépesített hadtestek szétverése. A királyi család, a Badoglio-kormány tagjai és a haderő főparancsnoksága útnak indult Bariba, eközben pedig az idős Caviglia marsall fegyverszünetet kötött Kesselringgel.
1943. szeptember 9-én hajnali 3 órakor három csatahajó, hat könnyűcirkáló és kilenc romboló, a fegyverszüneti feltételeknek megfelelően elhagyta La Spezia kikötőjét, és útnak indult Málta felé. A menekülő olasz egységek után küldött német gépek, amelyek vadonatúj FX 1400-as (közismertebb nevükön Fritz X) rádióirányítású siklóbombákkal voltak felfegyverezve, elsüllyesztették a Roma csatahajót, személyzetének 1523 tagját - köztük Carlo Bergamini admirálist - a pusztulásba küldve. A Roma testvérhajója, az Italia is súlyos találatot kapott, de a kötelék többi egységének segítségével sikerült bevánszorognia a máltai kikötőbe. Ugyanide futott be a tarantói kötelék két-két csatahajója, cirkálója és rombolója. Szeptember 11-én a Gulio Cesare csatahajó, amelynek Polából sikerült elmenekülnie, szintén elérte Máltát. Cunningham tengernagy ezt követően a következő fellengzős rádióüzenetet küldte Londonba: "Örömömre szolgál, hogy arról értesíthetem őlordságaikat, hogy az olasz csatahajóflotta most már a máltai erőd ágyúi előtt horgonyoz."
A szárazföldi haderő ennél sokkal tragikusabban járt. A Balkán megszállásában részt vevő 29 olasz hadosztályt tökéletesen meglepte és szinte minden ellenállás nélkül lefegyverezte az a 19 német hadosztály, amelyeket idejekorán a térségbe vezényeltek. Csupán két olasz magasabb egység állt ellen. Az Aqui hadosztály egészen szeptember 22-éig védte Cephalonia-szigetét, a Bergamo hadosztály pedig 19 napon keresztül védte Split városát a Waffen-SS Prinz Eugen hadosztályával szemben. Végül mind a két egység kifogyott a lőszerből és minden egyéb utánpótlásból, majd a németek elsöpörték őket.
A német támadást követően olasz katonák ezrei szöktek át a görög a jugoszláv és a francia partizánokhoz. Az olasz haditengerészetnek mintegy 25 000 embert sikerült kimentenie a Balkánról az Adriai-tengeren keresztül. Churchillnek minden erőfeszítése ellenére sem sikerült arról meggyőznie Rooseveltet, hogy támogassák a Dodekanésszoszon védekező olasz csapatokat, így a magukra maradt briteknek csupán a 234. dandárt sikerült partra tenniük Cos és Leros szigetén, de a német ellentámadás november 18-ára teljesen felmorzsolta ezt a magára hagyatott brit egységet. Ezután 1943. október 13-án a Badoglio-kormány hadat üzent korábbi szövetségesének, és "társhadviselőként" csatlakozott az antifasiszta hatalmakhoz.
