A tengely céljai
Erwin Rommel afrikai megjelenésének következtében a DAK 1942 első felére jelentős mértékben visszaszorította a briteket Észak-Afrikában. A zseniális adottságokkal rendelkező Rommel, azonban úgy vélte, hogy csapatai olyan erőt képviselnek, amelyek képesek lesznek elfoglalni Bengázit, majd a kulcsfontosságú Tobrukot. Rommel, és ez esetben Hitler is úgy vélte, folytatni kell a harcot, hiszen, ha az említett célokat sikerül elérni, akkor karnyújtásnyira kerülnek Egyiptom elfoglalásához. Mondani sem kell, ha az Afrika Hadtest bevonulna Egyiptomba, szétzúzva az ott állomásozó brit erőket, az katasztrofális helyzetet teremthetne a brit hadvezetés számára. A szuezi csatorna elérése a tengelyhatalmak észak-afrikai győzelmét jelentette volna. Hitler bízott benne, ha a célokat elérik Észak-Afrikában, akkor az a számára oly fontos keleti fronton is változásokat hozhat.
A gazálai csata előszele
1942 májusában Rommel jól tudta, hogy az Egyiptom felé való továbblépéshez feltétlenül, és gyorsan csapást kell mérnie a Tobruk előterében állomásozó nemzetközösségi erőkre. A hadművelet végső célja, pedig Tobruk bevétele volt, ami az utánpótlási nehézségeken viszonylag enyhíteni látszott. A brit vezetés tudta hogy Tobruk elvesztése beláthatatlan következményeket vonhat maga után, éppen ezért igyekeztek minél erősebb állásokat kiépíteni a térségben. A sivatag felől várható német-olasz támadás előtt közel 65-70 kilométeres védelmi vonalat építettek ki, aknamezőkkel, árkokkal, akadályokkal. Rommel tudta, hogy a túlerőben levő ellenség mihamarabbi megtámadása jelenthet reális esélyt az offenzív műveletek folytatásához. Tisztában volt azzal is, hogy a britek nem fognak belenyugodni Kirenaika elvesztésébe és támadást fognak indítani, éppen ezért lépniük kellett.
Erwin Rommel afrikai megjelenésének következtében a DAK 1942 első felére jelentős mértékben visszaszorította a briteket Észak-Afrikában. A zseniális adottságokkal rendelkező Rommel, azonban úgy vélte, hogy csapatai olyan erőt képviselnek, amelyek képesek lesznek elfoglalni Bengázit, majd a kulcsfontosságú Tobrukot. Rommel, és ez esetben Hitler is úgy vélte, folytatni kell a harcot, hiszen, ha az említett célokat sikerül elérni, akkor karnyújtásnyira kerülnek Egyiptom elfoglalásához. Mondani sem kell, ha az Afrika Hadtest bevonulna Egyiptomba, szétzúzva az ott állomásozó brit erőket, az katasztrofális helyzetet teremthetne a brit hadvezetés számára. A szuezi csatorna elérése a tengelyhatalmak észak-afrikai győzelmét jelentette volna. Hitler bízott benne, ha a célokat elérik Észak-Afrikában, akkor az a számára oly fontos keleti fronton is változásokat hozhat.
A gazálai csata előszele
1942 májusában Rommel jól tudta, hogy az Egyiptom felé való továbblépéshez feltétlenül, és gyorsan csapást kell mérnie a Tobruk előterében állomásozó nemzetközösségi erőkre. A hadművelet végső célja, pedig Tobruk bevétele volt, ami az utánpótlási nehézségeken viszonylag enyhíteni látszott. A brit vezetés tudta hogy Tobruk elvesztése beláthatatlan következményeket vonhat maga után, éppen ezért igyekeztek minél erősebb állásokat kiépíteni a térségben. A sivatag felől várható német-olasz támadás előtt közel 65-70 kilométeres védelmi vonalat építettek ki, aknamezőkkel, árkokkal, akadályokkal. Rommel tudta, hogy a túlerőben levő ellenség mihamarabbi megtámadása jelenthet reális esélyt az offenzív műveletek folytatásához. Tisztában volt azzal is, hogy a britek nem fognak belenyugodni Kirenaika elvesztésébe és támadást fognak indítani, éppen ezért lépniük kellett.
A nemzetközösség és a tengely erői (1942. május)
A hadművelet előtt mindkét fél nagy mennyiségű utánpótlást kapott. Így végül Ritchie tábornok (8.hds) 850 harckocsival rendelkezett, melyek legfőbb erejét a 276 darab Matilda és Valentine harckocsi és a 167 darab amerikai Grant harckocsi alkotta. A Deutches Afrika Korps ezzel szemben összesen 560 harckocsit tudott kiállítani, amelyből 228 darab csekély harci jelentőséggel bíró olasz harckocsi volt. A DAK harckocsi ütőerejét a 242 darab rövid ágyúval ellátott Panzer III, 50 darab hosszú csövű Panzer III és további 50 darab Panzer IV típusok adták.
A gazálai csata
Első szakasz
1942 május 26-án késő este Rommel vezetésével a tengely megindította a nagyszabású támadást. Az offenzíva legfőbb erejét a 15. és a 21. páncéloshadosztályok jelentették. A szárnyakat az Ariete, az Afrika és a Trieste biztosította. Rommel csapatainak a jobbszárnya óriási iramban tört előre az éjszaka folyamán. Meglepő de a brit felderítés jócskán megkésve reggel 5 óra tájban észlelte a támadást, ami jókora fejetlenséget okozott soraikban, hiszen a Rommel vezette támadóékek már nagyon közel jártak. A Bir Hacheim közelében állomásozó 3. indiai dandár és a közelükben levő 7. gépesített dandár elegendő erővel rendelkezett, ahhoz hogy megfékezze a hirtelen jött előretörést, azonban nem tudták kellőképp rendezni soraikat. A német 90. gépesített hadosztály menet közben felmorzsolta a 3. indiai dandár ellenállását. A német-olasz csapatok Acroma illetve El Adem felé törtek előre. A már említett brit 7. gépesített dandárt Ritchie tábornok azonnal visszavonta. Helyettük a brit 4. páncélos dandárt küldte ellencsapásként. Hatalmas csata alakult ki, melyben bemutatkoztak az új 75 milliméteres löveggel felszerelt Grant harckocsik is, amelyek nagy arányú veszteségeket okoztak Rommel csapatainak. Végül a német páncélosoknak köszönhetően leküzdötték a 4. páncélos dandárt. Nem sokkal ezután a brit 22. páncélos dandárral is hatalmas ütközet bontakozott ki. A morálisan kiváló helyzetben levő tengelyhatalmi erők visszaverték a túlerőben levő briteket, és Rommel sürgetésére azonnal robogtak is tovább. Eközben a nemzetközösségi erők teljes értékű utánpótlást kaptak, míg Rommel új csapatokat egyáltalán nem. A tengelyhatalmak utánpótlása erősen akadozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy a feltétlenül szükséges üzemanyag mennyiséget a két fő (15. és 21.) páncéloshadosztályok közül csak az utóbbihoz sikerült eljuttatni, és a 15. páncéloshadosztály megtorpant. Rommel félve attól, hogy a szünetet kihasználva a britek ellencsapása szétzúzná a 15. páncéloshadosztályt, nem állította le az offenzívát. Gyakorlatilag támadóereje felével a 21. páncéloshadosztállyal tört előre. A 15. páncéloshadosztályhoz egyszerűen nem tudtak elegendő üzemanyagot juttatni, holott égető szükség volt rá, hiszen a kialakult helyzet óriási kudarchoz vezethetett volna. Rommel saját kezébe véve az irányítást május 29. – én reggel az aknamezőn személyesen irányítva az utánpótlást újra ütőképessé tette a 15. páncéloshadosztályt. A brit vezetés (elhalasztva a lehetőséget) ez alatt kis arányú támadásokon kívül nem eszközölt nagyobb ellentámadást. Itt megjegyzendő az a komikus fejezet, hogy Rommel aknamezőn való áttörését a britek menekülésként értelmezték, Auchinlek még gratulált is Ritchie tábornok győzelméhez! Rommel csapatai még ugyanazon a napon május 29. – én támadásba lendültek, és június 1-jén elfoglalták a kulcsfontosságú Sidi Muftah települést. Itt 3000 hadifogoly mellett nagy mennyiségű hadianyagot is zsákmányoltak. Sidi Muftah elfoglalásával viszonylag stabilizálódott a tengelyhatalmak utánpótlási rendszere, és lezárult a hadművelet első szakasza, amely a tengely győzelmét jelentette.
Első szakasz
1942 május 26-án késő este Rommel vezetésével a tengely megindította a nagyszabású támadást. Az offenzíva legfőbb erejét a 15. és a 21. páncéloshadosztályok jelentették. A szárnyakat az Ariete, az Afrika és a Trieste biztosította. Rommel csapatainak a jobbszárnya óriási iramban tört előre az éjszaka folyamán. Meglepő de a brit felderítés jócskán megkésve reggel 5 óra tájban észlelte a támadást, ami jókora fejetlenséget okozott soraikban, hiszen a Rommel vezette támadóékek már nagyon közel jártak. A Bir Hacheim közelében állomásozó 3. indiai dandár és a közelükben levő 7. gépesített dandár elegendő erővel rendelkezett, ahhoz hogy megfékezze a hirtelen jött előretörést, azonban nem tudták kellőképp rendezni soraikat. A német 90. gépesített hadosztály menet közben felmorzsolta a 3. indiai dandár ellenállását. A német-olasz csapatok Acroma illetve El Adem felé törtek előre. A már említett brit 7. gépesített dandárt Ritchie tábornok azonnal visszavonta. Helyettük a brit 4. páncélos dandárt küldte ellencsapásként. Hatalmas csata alakult ki, melyben bemutatkoztak az új 75 milliméteres löveggel felszerelt Grant harckocsik is, amelyek nagy arányú veszteségeket okoztak Rommel csapatainak. Végül a német páncélosoknak köszönhetően leküzdötték a 4. páncélos dandárt. Nem sokkal ezután a brit 22. páncélos dandárral is hatalmas ütközet bontakozott ki. A morálisan kiváló helyzetben levő tengelyhatalmi erők visszaverték a túlerőben levő briteket, és Rommel sürgetésére azonnal robogtak is tovább. Eközben a nemzetközösségi erők teljes értékű utánpótlást kaptak, míg Rommel új csapatokat egyáltalán nem. A tengelyhatalmak utánpótlása erősen akadozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy a feltétlenül szükséges üzemanyag mennyiséget a két fő (15. és 21.) páncéloshadosztályok közül csak az utóbbihoz sikerült eljuttatni, és a 15. páncéloshadosztály megtorpant. Rommel félve attól, hogy a szünetet kihasználva a britek ellencsapása szétzúzná a 15. páncéloshadosztályt, nem állította le az offenzívát. Gyakorlatilag támadóereje felével a 21. páncéloshadosztállyal tört előre. A 15. páncéloshadosztályhoz egyszerűen nem tudtak elegendő üzemanyagot juttatni, holott égető szükség volt rá, hiszen a kialakult helyzet óriási kudarchoz vezethetett volna. Rommel saját kezébe véve az irányítást május 29. – én reggel az aknamezőn személyesen irányítva az utánpótlást újra ütőképessé tette a 15. páncéloshadosztályt. A brit vezetés (elhalasztva a lehetőséget) ez alatt kis arányú támadásokon kívül nem eszközölt nagyobb ellentámadást. Itt megjegyzendő az a komikus fejezet, hogy Rommel aknamezőn való áttörését a britek menekülésként értelmezték, Auchinlek még gratulált is Ritchie tábornok győzelméhez! Rommel csapatai még ugyanazon a napon május 29. – én támadásba lendültek, és június 1-jén elfoglalták a kulcsfontosságú Sidi Muftah települést. Itt 3000 hadifogoly mellett nagy mennyiségű hadianyagot is zsákmányoltak. Sidi Muftah elfoglalásával viszonylag stabilizálódott a tengelyhatalmak utánpótlási rendszere, és lezárult a hadművelet első szakasza, amely a tengely győzelmét jelentette.
A második szakasz – a harc folytatódik
Sidi Muftah bevétele után Bir Hacheim erődje következett. Rommel támadási terve szerint gyorsan fel kell számolni a megmaradt nemzetközösségi gócpontokat, hogy utána összpontosítva támadhassa Tobrukot. Bir Hacheim erős erődítmény volt. Az erődöt 4 zászlóalj védte 24 tábori tarack, 18 légvédelmi ágyú segítségével. Rommel a 90. gépesített hadosztályt, és az olasz Trieste hadosztályt vezényelte Bir Hacheim bevételére. A jól berendezkedett védők sorra visszaverték a támadásokat. Rommel Június 7-én a légierőre tette át a hangsúlyt. A hatalmas légi csatában mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett, de a németek olyan kárt okoztak az erődben, amely meghiúsította a britek számára a további ellenállást. A Luftwaffe 68 gépet vesztett a csata során a brit 76 géppel szemben. Rommel páncélosainak száma 230 darabra csökkent.
A harmadik szakasz – a cél Tobruk
Rommel tudta, hogy győzelemre viheti csapatait, de csak akkor, ha gyorsan és erőteljesen támad. Június 9-én a 15. páncélosdandár, a 90. gépesített hadosztály és az olasz Trieste hadosztály előretörésével megindult az El Adem elleni támadás. Az offenzívát nyugati irányból a 21. páncélosdandár támogatta. A rohamos előretörés során a 21. páncélosdandár súlyos csapást mért a brit 4. páncélosdandárra. Ekkor a brit vezetés az azonnali visszavonulásra adott parancsot a térségben állomásozó egységeknek. Rommel kiváló hadvezér révén nem elégedett meg ezzel a sikerrel és megállás nélkül üldözte, támadta a brit egységeket, amelyek így további 120 harckocsi elvesztését könyvelhették el. Ritchie tábornok nem értette hogyan támadhat Rommel ilyen intenzitással, hiszen egy ekkora offenzíva valószínűleg utánpótlási és kimerültségi viszonylatokban is a határt súrolta. Azonban nem volt mit tenni Ritchie elrendelte a gazalai vonal teljes feladását, és a különös fontossággal bíró Tobruk megvédésére koncentrált. Ritchie tábornok nem tévedett, a tengely csapatai a kimerültség határán álltak, nem beszélve az utánpótlás elégtelenségéről sem. Rommel mégis úgy vélte, hogy sokáig nem pihenhetnek csapatai, minél hamarabb be kell venni Tobrukot. Az első roham a németek kudarcával kezdődött. Rommel azt hitte a britek Tobruk feladására készülnek, nem pedig annak hathatós védelmére. Ezért történhetett, hogy az első támadást a nemzetközösségi erők minimális veszteségek mellet visszaverték. Rommel átlátva a helyzetet 1942. június 18-án teljesen körülzárta a várost. Június 20-án hatalmas légi támadással kezdődött Tobruk ostroma, amely már magában nagy veszteségeket okozott a nemzetközösségi védelemnek. Ezt követően a város délkeleti részén a páncélosok áttörték a külső védelmi vonalat, amelyen keresztül támadást indított a német-olasz gyalogság is. A kikötő melletti magaslat elfoglalása után a gyalogsági rohammal újabb és újabb védelmi állásokat foglaltak el, mialatt a 15. és 21. páncélosdandár egységei betörtek a városba. Június 21-én Klopper, a védelem parancsnoka feladta a várost.
Tobruk bevételével, a nagy mennyiségű hadianyag és felszerelés került a tengely birtokába. Erwin Rommelt zsenialitásának elismeréseképpen tábornaggyá léptették elő. Németország hősként tekintett rá, aki megfordította a helyzetet Észak-Afrikában.
Írta: Zeki
