Második világháború

 

Olaszország 1940. június 10-én lépett be a második világháborúba Németország oldalán, ezzel a háború kiterjedt Afrikára is. Mussolini az utolsó előtti pillanatot választotta, de katonái csak az utolsó utáni pillanatban (amikor Franciaország már a békéért könyörgött) támadták meg az Alpokon át Franciaországot. Ezt a hadjáratot az olaszok kisebb területnyereséggel zárták, a szárazföldi harcok Európában egy időre elhalkultak, így a Duce ezen a téren Afrikára koncentrálhatott.

 

 

Kelet-Afrikában az olaszok jelentős erőket vontak össze: 92 ezer olasz, 250 ezer bennszülött katona, 24 db M11/39 típusú közepes tankot, 39 db L3/35 típusú „zsebtankot”, 3300 db gépfegyvert, 813 db löveget, 352 db repülőt, 3 db segédcirkálót, 7 db rombolót, 2 db torpedónaszádot, 2 db ágyúnaszádot, 1 db aknarakó hajót, 5 db MAS hajót és 8 db tengeralattjárót. Szemben a briteknek Szudánban 9000 katona, Kenyában 5500, Szomáliában 1500 (később 4000 végül pedig összesen 7000), Ádenben pedig 2500 fő állt. Ezeken a helyeken a britek legfeljebb 100 db repülővel rendelkeztek. A britek tengeri erejüket az Egyiptomtól az Indiai Óceánon át Ausztráliáig bármikor idevezényelhették, ha kellett.

 

 

 

Kelet-Afrikában az első nagyobb szárazföldi hadműveletre július 4-én került sor, amikor az olaszok megszálltak számos hatámenti települést Szudánban, ezután pedig július 15-én benyomultak Kenyába. Mussolini arra törekedett, hogy Egyiptom és Szudán elfoglalásával minnél hamarabb összekapcsolhassa Líbiát és az egyébként szinte teljesen elszigetelt Kelet Afrikát. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne mindeképpen muszáj volt elfoglalni Brit Szomáliát, mert ez könnyen válhatna a szövetségesek esetleges hídfőjévé, ahonnan egész Olasz Kelet Afrikát hátulról fenyegethetik valamint a terület meghódításával erősen lehetne zavarni az Ádeni- öblön átmenő forgalmat. Emellett a területről felszállva az olasz gépek könnyen elérhetik Ádent, a gyarmat fővárosa, Berbera pedig mindkét fél számára stratégiai fontosságú kikötőváros is egyben.

 

 

Olasz Kelet Afrika alkirálya, az Aosta herceg már június végén elküldte a terveket a gyarmat meghódítására, amiket az olasz vezetés jóváhagyott, így az előkészületek befejezése után a herceg meg is indíthatta a támadást.

 

 

A hadműveletet a Guglielmo Nasi tábornok parancsnoksága alatt álló „Keleti szektor” hadereje hajtotta végre. Összesen 26 zászlóalj, 21 üteg, 12 M11/39-es közepes harckocsi, 13 L3/35 kis harckocsi és 26 páncélautó állt készen. Ez az erő mintegy 30 000 bennszülött és 4800 olasz katonát tömörített.

 

 

A haderő három hadoszlopra tagolódott:

A tartalék közvetlenül Guglielmo Nasi tábonok parancsnoksága alá tartozott. A tartalékot a négy gyalog zászlóaljból és két tüzérütegből álló II. gyarmati dandár valamint egy századnyi páncélautó alkotta. Az olaszok számos harci gépet is bevetettek, köztük korszerű bombázógépeket, gyors kétfedelű vadászgépeket és többféle felderítő gépet. Összesen négy bombázó század, két felderítő század és három vadászgép század támogatta az inváziót.

 

Amedeo di Savoia-Aosta alkirály.	Guglielmo Nasi tábornok, a keleti szektor parancsnoka.

 

Brit Szomália parancsnoka Arthur Reginald Chater alezredes volt, a csata kezdetén nagyjából 4000 katona állt a rendelkezésére. Erejét a Szomáliai Tevés Hadtest, a király afrikai lövészeinek (KAR) 2. zászlóalja, az Észak Rodézia ezred 1. zászlóalja, a 15. Pandzsáb ezred és a kelet afrikai könnyű tüzérüteg alkotta. Ezek mellé az erők mellé augusztus 7-én érkezett meg a 2. Pandzsáb ezred, a 2. nyaslandi zászlóalj és a Királyi Felvidéki ezred 2. zászlóalja. Végül a brit és nemzetközösségi csapatok összlétszáma elérte a 7000 főt. A gyarmaton csupán pár szögesdróttal megerősített gyenge védelmi vonal húzódott. A britek légi támogatását az Ádenben lévő légi parancsnokság alá tartozó két bombázó század és egy vadászgép század biztosította, ezeknek a gépeknek egy része Szomália területén állomásozott.

 

Összesítve az olasz fölény mennyiségben és minőségben is sokszoros volt. Az olaszok nagyszámú és jól is felszerelt gyalogsággal, nagy tüzérségi támogatás mellett vonultak. Emellett rendelkeztek harckocsikkal is, bár szedett-vetett kis fegyverek voltak, de a briteknek egyáltalán nem volt harckocsijuk. Légierő terén a technikai fölény már nem volt annyira nagy az olaszok javára, de a számok ezen a téren is nekik kedveztek. A tengeren a britek voltak az urak, az evakuálást az olasz tengeri erők nem zavarhatták meg. A britek előnye volt a helyismeret is, az olaszok többnyire 1926-os térképekkel tájékozódtak.

 

 

 

Az olaszok augusztus 3-án a hajnali órákban több ponton is átlépték a határt, ezzel kezdetét vette az invázió.

 

 

A légi tevékenységek megsokszorozódtak mindkét fél részéről, az olaszok Berberát, Zeilát és Ádent bombázták, míg a britek az előrenyomuló szárazföldi erőket. A támadás súlypontját képviselő „középső” oszlop a Hargeisán is átmenő főúton haladt előre, a britek szintén ezen az úton helyezték el legfőbb erőiket. A leggyorsabban a „bal” oszlop és Francia Szomália közötti szakaszon támadó független különítmény haladt, ahogy Ciano gróf augusztus 6-án - egy nappal Zeila elfoglalása után - fel is jegyezte naplójába: „a Duce este telefonál, ujjong, mert csapataink behatoltak Zeilába.” Zeila elfoglalásával az olaszok elvágták Francia Szomáliát a brit gyarmattól. Az olaszokat mindig nyugtalanította ez a francia gyarmat, tartottak tőle, hogy a britek segítségére siet az ott állomásozó mintegy 7000 fős hadseregük. A független különítmény ezután a part mentén elindult Berbera felé, később bevette Buhlart is.

 

 

Ez alatt a „jobb” oszlop kézre kerítette Odweinát, amit a 2. pundzsáb ezred 1. zászlóalja védett valamint Buraot is, így már oldaról is fenyegethették a britek Tug argani állásait. De Simone hadoszlopa elérte Hargeisát, amit a tevés hadtest pár százada és a Rhodesia ezred zászlóalja védett. De Simone bevetette kis harckocsikból álló századát, és legyűrte az ellenállást. De Simon ekkor megállt, hogy rendezze sorait. Passerone tábornoktól megtudta, hogy a független különítmény előretörését akadályozza a HMS Ceres könnyűcirkáló. De Simone másnap továbbindult Tug Argan felé és egyre több csetepatéba keveredett. Ez alatt Hargeisába érkezett két olasz vadászgép század. Augusztus 8-án két db CR-32 és egy CR-42 típusú olasz vadászgép támadta Berberát, ahol a CR-42 a földön két db Gloster Gladiator gépet semmisített meg, a megmaradt gépeket pedig visszavonták Ádenbe, így a britek közvetlen légi támogatása megszűnt. Augusztus 8-án megérkezett a brit erősítés Berberába, augusztus 11-én pedig egy új parancsnokot is kapott a gyarmat, Reade Godwin-Austen vezérőrnagy személyében. Augusztus 9-én az olasz csapatok lassan közeledtek Tug Argan felé, másnapra pedig oda is értek. Augusztus 10-én az olaszok körbe vették Tug Argant és felkészültek a támadásra.

 

 

 

 

 

A britek a „Tug Argan Gap” néven emlegetett területen építették ki állásaikat, egy többnyire kiszáradt folyómeder és az északi dombok között. A Hargeisa felől érkező főút itt keletre fordul, átmegy Tug Arganon. A britek emellett hat környékbeli hegyen építették ki állásaikat.

 

Az út mentén, északon, az egyik dombon a 15. pandzsáb ezred 3. zászlóalja ásta be magát, a tartalékot a felvidéki zászlóalj képezte. Délen a Szomáliai Tevés Hadtest egy része, továbbá pandzsáb és rodéziai csapatok helyezkedtek el. A britek állásai egy sor hegyen voltak: a Megfigyelő hegy, a Fekete-hegyen, Bütykös-hegyen, a Mill-hegyen és a Vár-hegyen. A Kelet-Afrika könnyű tüzérüteg 4 db 37 mm-es ágyúja közül kettőt a Bütykös hegyre, kettőt pedig a Mill hegyre küldtek. Tartalékban állt a felvidéki ezred 2. zászlóalja a leszállópályánál valamint Laferug településnél. Az állások mögött távolabb a KAR 2. zászlóalja állt. A brit védelem valójában korántsem volt tökéletes, számos ponton könnyedén át lehetett szivárogni, de az olaszok ezt nem vették észre.

 

 

Az olaszok augusztus 10-én felzárkóztak az arcvonalra. A XIV. gyarmati dandár a főút mentén állt, szemben a rodéziai katonákkal. A tartalékból előrevont II. gyarmati dandár a balszárnyon (északon), a XV. gyarmati dandár pedig a jobbszárnyon (keleten) mozgott. A XIII. gyarmati dandár a harckocsikkal együtt tartalékban maradt. Messze keleten Bertello tábornok „jobb” oszlopa közelítette meg a KAR szárnyát Jerato szorosnál.

 

 

Augusztus 11-én reggel olasz bombázók támadták a pandzsáb katonák állásait valamint a Laferug mellett lévő felszállópályát. Ezután hosszas tüzérségi zárótűz kezdődött. Dél körül megindult a támadás, a XV. gyarmati dandár a pandzsáb csapatokat, a XIV. gyarmati dandár meg a rodéziai csapatokat támadta. Az rodéziai erőkre egy jégeső is zúdult, de a puandzsábokhoz hasonlóan az első támadást ők is elhárították, míg az olasz II. gyarmati dandár észak felé indult. Másnap a XIV. gyarmati dandár folytatta a támadást, immár a Fekete-hegy, a Bütykös hegy és a Mill hegy ellen, mialatt a RAF Blenheim bombázói megpróbáltak támogatást nyújtani a védőknek, de súlyos veszteségeket szenvedtek. A Mill hegyet elfoglalták és az ott lévő két ágyú az olaszok kezére került. A RAF augusztus 13-án ismét támadta az olasz erőket, ez alatt a XV. gyarmati dandár elkezdte áttörni a pandzsáb erők védelmi vonalát. Éjjel egy teherautó oszlopot támadtak meg az olaszok, amit a felvidéki egység egyik százada védett, ez a rodéziai alakulatokat azzal fenyegette, hogy elvágják őket, a KAR nem tudta ezt megakadályozni. Másnapra az olasz II. gyarmati dandár továbbra is csak lassan haladt észak felé, a XV. gyarmati dandár nem tudta előnyét megfelelően kihasználni és nem indított agresszív beszivárgási kísérletet. A XIV. dandár a három nap alatt elszenvedett súlyos veszteségek miatt tartalékba helyezték, helyét pedig a XIII. gyarmati dandár vette át. A XII- gyarmati dandár tüzérségi előkészítés után indult a Megfigyelő hegy elfoglalására.

 

M11/39 tankok előrenyomulása Brit Szomáliában.

 

Távol, a Jerato szorosnál a „jobb” oszlop továbbra sem gyakorolt nagyobb hatást a csata kimenetelére. Az olasz repülők továbbra is masszívan támogatták a támadást és brit utánpótlási vonalat is támadták. Ekkor a „jobb” oszlop is akcióba lendült és egy kis egysége a Sheikh szoroson át a pandzsáb egységek oldalába került. A Passerone tábornok vezette part mentén előrenyomuló független különítmény zászlóalja tudott tovább nyomulni, mert a terep járhatatlannak bizonyult járművei számára és folyamatosan támadta őket a RAF és a Royal Navy hajói is ágyúzták az egységet. Eközben a „bal” oszlop parancsnoka, Bertolli tábornok felajánlotta a LXX. gyarmati dandárt a Tug argani csata eldöntésére. Augusztus 15-én De Simone megújúlt támadást indított a Megfigyelő hegy elfoglalására. A főparancsnokságról az az utasítás érkezett, hogyha ez a támadás nem jár sikerrel, akkor a műveletet meg kell szakítani egy nagyobb átszervezés idejére. A britek a háború e szakaszában még nem ismerték az olasz kódokat, így az adásokat sem voltak képesek lehallgatni. A XV. gyarmati dandárnak sikerült áttörnie és elérnie a főutat keleti irányból és ráébresztette a briteket arra, hogy Tug Argan teljes bekerítése csupán órák kérdése. Reade Godwin-Austen vezérőrnagy, Brit Szomália parancsnoka abban reménykedve, hogy erői kb. 70%-át megmentheti, engedélyt kért a gyarmat kiürítésére, amit az Egyiptomban lévő parancsnokságról meg is kapott. Augusztus 15-én délután De Simone tábornok megindította végső támadását a rodéziai zászlóalj által védett Megfigyelő hegy ellen. Este 7 órára a hegy az olaszok kezébe került. A II. gyarmati dandár még ekkor sem volt képes megfelelő utat találni, hogy átszivárogjon az ellenséges erőkön és a pandzsáb egységeket hátba támadja, de ez ekkor már mindegy volt. Reade Godwin-Austen vezérőrnagy parancsot adott a visszavonulásra, a 15. pandzsáb ezred, a KAR 2. zászlóalja és a Rodézia ezred 2. zászlóalja megkezdte a visszavonulást, amit a felvidéki ezred 2. zászlóalja és a KAR zászlóaljának egy kisszámú csoportja fedezett. A csata véget ért.

 

 

 

Augusztus 16-án ahelyett, hogy parancsot adott volna a gyors előretörésre és a siker végső kifejlesztésére De Simone tábornok a szokásos óvatoskodó taktikát alkalmazta és újjászervezte erőit. A II. gyarmati dandár készen állt, hogy Laferug ellen vonuljon a jobbszárnyon a pandzsáb egységek volt állásain át, a XIII. gyarmati dandár átszervezés után szintén készen állt Laferug elleni előrenyomulásra, a XV. gyarmati dandár felderíti az út mellett az ellenség által hátrahagyott területeket. A XIV. gyarmati dandár továbbra is tartalékban maradt, a LXX. gyarmati dandár pedig még nem érkezett meg a „bal” oszloptól. Másnap az olasz erők támadást indítottak és könnyedén legyűrték a hátrahagyott egységek ellenállását. A partmentén az olaszok Bulhar településnél állomásoztak, a „jobb” oszlop nem mozdult. Nasi tábornok, a keleti szektor parancsnoka tudta, hogy szárazföldi és tengeri erők nem fogják tudni zavarni az evakuációt, de tervbe vette a légi haderő bevetését. Azonban augusztus 15-én az Aostai herceg utasította, hogy ne zavarja a kiürítést- a herceg abban reménykedett, hogy a Vatikán közvetítésével létrejöhet egy béke Olaszország és Nagy Britannia között. Amíg a brit erők még visszavonulóban voltak a Royal Navy már megkezdte a civilek egy részének és a hivatalnokoknak az evakuálását. Augusztus 18-án a korán megteltek a hajók, csak a HMAS Hobart hadihajó maradt ott továbbra is ott, további emberek begyűjtésére, valamint a járművek és üzemanyag készletek megsemmisítésére. A kiürítést a HMAS Hobart cirkáló, két romboló, három naszád, három utasszállító, egy szállítóhajó és egy kórházhajó végezte. A HMAS Hobart augusztus 19-én indult el Ádenbe. A Szomáliai Tevés Hadtest maradványai engedélyt kaptak fegyvereik megtartására, majd a kiürítés után vagy feloszlottak megmaradt egységeik vagy tovább harcoltak. A gyarmat meghódítása gyakorlatilag befejeződött. Még augusztus 19-én Berbera az olaszok kezébe került.

 

 

 

A hadjárat során a britek 38 halottat, 102 sebesültet és 120 eltüntet (többnyire hadifoglyok) katonát írtak le veszteségként. A RAF 184 bevetésén összesen 60 tonna bombát dobott le, 7 repülőgépet elvesztett, 10 pedig súlyosan megrongálódott, így összesen 12 pilóta esett el, 3 pedig megsebesült. Az olaszok 465 halottat, 1530 sebesültet és 34 eltűnt katonát vesztettek. Az olaszok nagyjából ugyanannyi gépet vesztettek. A győztesek kezére került 5 ágyú, 5 aknavetőt 30 „tankelhárító géppuska”, további 70 gépfegyver, 3 páncélozott szállító eszköz, több mint 100 teherautót és jelentős mennyiségű lőszert és egyéb fegyvert.

 

 

A hadjárat kevesebb, mint egy hónapig tartott, a legfőbb események viszont alig 10 nap alatt lezajlottak. Az olaszok egy stabil, sikeres hadműveletet tudhattak maguk mögött, ami hosszú időn keresztül az olasz média egyik kedvelt témájává vált. Berberát az olasz haditengerészet vörös tengeri flottillája támaszpontként használta, ahol gyakran megfordultak tengeralattjárók is. A fiatal fasiszta birodalom Kelet-afrikai gyarmatának területe jelentősen megnőtt. Az olaszok Berberát légi támaszpontként is használták, ahonnan gépeik könnyen elérték Ádent és támadhatták az öblön átmenő hajóforgalmat is. Hivatalosan augusztus 24-én jelentették be a harcok végét és a gyarmat megszerzését.

 

A megmenekített csapatokat Kenyába, Szudánba vagy Egyiptomba helyezték át, a pundzsáb erők pedig Ádenben maradtak, a következő évben megindított kétéltű hadmozdulatig.

 

A Szomáliai Tevés Hadtestet 1941. április 18-án újra felállították, de 1943-ban feloszlatták.

 

1941. március 16-án, amikor Olasz-Kelet-Afrika nagy része már elveszett, a britek egy kétéltű művelet során visszafoglalták a gyarmatot. A 2. pandzsáb ezred és a 15. pandzsáb ezred az olasz LXX. gyarmati dandár maradványaival találkozott Berberában : mintegy 60 katonával és egy ezredessel, aki miután megadta magát és átadta oldal fegyverét a brit parancsnoknak könnyekre fakadt, mire a brit tiszt ezt mondta neki: „hát igen, a háború néha nagyon kínos dolog”.

 

Az utolsó olasz erők 1941. november 27-én Guglielmo Nasi tábornok vezetésével tették le a fegyvert, Gondarban, a gerillaharcok pedig 1943. októberéig tartottak. Carlo De Simone tábornok a győztes hadjárat után a délen harcoló „Giuba szektor” parancsnoka lett.

Ez a hadjárat a háború egyik legelfeledettebb hadszínterén, Kelet-Afrikában zajlott le, amiről ma nagyon keveset beszélnek, csak kevés háborús filmben szokták említeni. A magyar nyelven is megtalálható könyvek nagy részében ugyanaz a 2-3 mondat olvasható róla. A cikk írása közben kizárólag angol és olasz forrásokból tudtam dolgozni, a források egyes pontokban eltérők, így csak hosszas kutatás után tudtam leszűrni az adatokat.

 

John Keegan: A második világháború

Földi Pál: A második világháború katonai története – Első kötet

http://en.wikipedia.org/wiki/Italian_conquest_of_British_Somaliland

http://www.inilossum.com/2gue_HTML/2guerra1940-8.html

http://stonebooks.com/history/somaliland.shtml

http://www.alieuomini.it/pagine/dettaglio/bollettini_di_guerra,9/__agosto_dal_n__al_n_,46.html

http://www.youtube.com/watch?v=9o3h2iVtGFY

http://www.youtube.com/watch?v=0TgNuUFDVJ8

http://books.google.hu/books?id=vrVJAToL35QC&pg=PA5&lpg=PA5&dq=italian+conquest+of+british+somaliland+order+of+battle&source=bl&ots=UDSUb5_36e&sig=L9QaXPCTNlLc4gWAuPAdUaonuFA&hl=hu&ei=wlXmTs7dKs_BtAa6x-S9CQ&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=7&sqi=2&ved=0CFcQ6AEwBg#v=onepage&q=italian%20conquest%20of%20british%20somaliland%20order%20of%20battle&f=false

http://sturmvogel.orbat.com/RA_OB.html

 

Írta: Veres Marcell Vencel (marcell1995)