Április 6-án indult meg a kamikazék tömeges támadás-sorozata. A külső rombolólánc jól bevált, mert az öngyilkos japánok kénytelenek voltak ezeket megtámadni, ha át akarták törni a légvédelmi tűzfüggönyt. Április 6. és 22. között 12 torpedórombolót elsüllyesztettek és kb. 60-at megrongáltak az öngyilkos japán pilóták. Az amerikai admiralitás ekkor a külső védelmi lánc megerősítésére speciális légvédelmi cirkálókat tolt ki a perifériális vonalra. Ezek közül a 27.500 tonnás Guam óriás cirkáló pl. 12 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyúval, 80 db 40 mm-es, 20 db 20 mm-es légvédelmi revolver-gépágyúval volt felszerelve. Ez a cirkáló az egyik támadás során fél óra leforgása alatt 42 kamikaze harcigépet lőtt le.
A kéthetes kamikaze-offenzíva alatt 27 kisebb-nagyobb amerikai hadihajó süllyedt el, és 64 további rongálódott meg. A bevetett erőkhöz képest ez viszonylag nem volt nagy veszteség. A Bunkerhill, Hancock, Intrepid, Enterprise II., valamint az angol Indefatigable, Illustrious, Formidable (valamennyien anyahajók) találatot kaptak, de sérüléseik nem voltak súlyosak. A Task Force 58 gépei tovább támadták a Riu Kiu-i, formozai támaszpontokat. A B-29-es szuper légierődök Mariana-szigeti repülőterekről felszállva a japán szigetországot puhították. Ez utóbbiak védelmét az Iwo Jima szigetről felszállt amerikai távolsági vadászok látták el. Az okinawai invázió 82 napja alatt az amerikai hadiflotta 1213 különféle osztályú hadihajót, partraszállási járművet vetett be. Ezek közül a kamikazék 9 rombolót, 2 aknakutatót, 2 szállítóhajót, 1 őrhajót és 8 kétéltű járművet elsüllyesztettek, további 223 különféle típusú hadihajót megrongáltak.
A japán öngyilkosok ezzel szemben 1900 kamikaze gépet vetettek be az okinawai harcok során, ebből 1000 gép visszatért támaszpontjára, 900 gép elveszett, de csak 260 zuhant rá céljára. A többit még idő előtt lelőtték az amerikai vadászok és a légvédelmi tüzérség.
Egy epizód, amelyet nem lehet kihagyni
A felelőtlen és hisztérikus öngyilkossági mánia lassan az egész japán flotta-vezérkarra átterjed. A japán admiralitás 1945. április 7-én a 62.000 tonnás Yamato óriás páncélost, amely Yamamoto zászlóshajója volt Midway-nél, az egyik okinawai amerikai hídfő ellen küldi öngyilkos bevetésre. A hajót csak annyi üzemanyaggal látták el, amennyi fele útra elegendő.
Az óriás páncélost mindössze a Yahagi könnyűcirkáló és 5 torpedónaszád kíséri. Az öngyilkos egység az anyaországi kikötőkből fut ki, azzal a feladattal, hogy az okinawai hídfő előtt vonjon magára nagyszámú amerikai harcigépet, és ezáltal tehermentesítse a kamikaze repülőegységeket. A kifutó japán hadihajókat egy amerikai tengeralattjáró észrevette, ennek parancsnoka azonnal rádiójelzést küldött a Task Force 58 részére. Április 7-én az amerikai anyahajókról 400 bombázó, zuhanóbombázó és torpedóvetőgép startol, és két órán keresztül szünet nélkül támadja a Yamato-t és kíséretét. A Yamato 14 óra 30 perckor 8 légitorpedó és 10 bombatalálat következtében felrobban és elsüllyed.
A kíséretből mindössze 3 romboló éli túl a támadást. A Yamato elvesztésével a japán flotta már csak két cirkálóval és 23 torpedónaszáddal rendelkezik, gyakorlatilag tehát megszűnt létezni.
Milyen erők álltak a japán vezérkar rendelkezésére a szövetséges invázió elhárítására?
A haditengerészeti légierő 1945 nyarán az iskolagépeket is beszámítva kb. 5000 géppel rendelkezett. Ezeket egytől egyig öngyilkos bevetésekre szánták a metropolis védelmében. A szárazföldi légierő 3-4000 gépét részben szintén öngyilkos bevetésre szánták, másrészt öngyilkos ejtőernyősök ledobására. Ezt a módszert első ízben május 24-én Okinawa repülőtere felett próbálták ki, lényege az volt, hogy az ejtőernyős robbanótöltettel együtt rázuhant a kiszemelt célpontra. A haditengerészet ekkor 400 zsebtengeralattjáróval, mintegy 120 eleven torpedóval (kaiten), és kb. 2000 robbanótöltettel leterhelt egyszemélyes rohamnaszáddal rendelkezett. Ezen kívül az amerikai tengeri deszant ellen többezer öngyilkos békaembert is be kívántak vetni, ezeknek az lett volna a feladatuk, hogy a kisebb kétéltű partraszálló járművek alá ússzanak szabadtüdős merüléssel, és azokat önmagukkal együtt felrobbantsák. A kivérzett japán légi és tengeri erők mellett viszonylag a szárazföldi erők intaktnak mondhatóak. A japán szárazföldi hadsereg kb. 3,5 millió főt számlált még a háború utolsó heteiben, és a japán vezérkar minden négyzetméter területet az utolsó töltényig tartani akart.
A B-29-es légierődök a háború utolsó heteiben tovább folytatták tömeges támadásaikat a szigetországi objektumok ellen. Július 10-én a Tokió körüli repülőtereket és üzemeket támadták, július 14-én Hokkaido repülőtereit, július 18-án Yokoshuka tengerészeti támaszpontot. 30-án ismét Tokiót, valamint a Maizuru tengerészeti támaszpontot érte nagy támadás. Sajnos, különösen Tokió esetében az 1944 novemberében indított nagy légitámadások a polgári lakosságot érintették első sorban, ettől az időtől kezdve a háború végéig Tokióban 800 000 lakás dőlt romba, 250 000 lakos halt meg, és mintegy 38 négyzetkilométernyi terület vált romhalmazzá.
Mindhárom fegyvernem totális üzemanyaghiánnyal küszködött, a japán ipar nyomasztó nyersanyaghiánya miatt már nem tudta a megrendeléseket teljesíteni a haderő számára. Ebben a helyzetben dobták le az amerikaiak 1945. augusztus 6-án illetve 9-én Hiroshimára és Nagasakira a két atombombát. A Szovjetunió a krími kötelezettségének megfelelően augusztus 9-én megüzente a háborút Japánnak, és megindította a hadműveleteket a mandzsúriai Kvantung-hadsereg ellen, amely abban az időben kb. 800 000 főt számlált. Érdekes, hogy a japánok harci szellemét és fanatizmusát a két atombomba nem törte meg, sőt, bizonyos fokig a vezérkaron belül is felszította a gyűlöletet és a fanatizmust. A Szovjetunió hadbalépése azonban stratégiailag teljesen kilátástalanná tette a további küzdelmet. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a japán császár 1945. augusztus 15-én (a Kvantung-hadsereg már verve volt) fegyverszünetet kért.
A japán tengerészeti légierő utolsó akciója már a fegyverszünet után 1945. augusztus 16-án hajnali órákban zajlott le, amikor Ugaki admirális a kamikazék egyik főparancsnoka egy 10 gépből álló öngyilkos kötelék élén bevetésre indult az Okinawa vizein horgonyzó amerikai flottaegységek ellen. Ugaki utolsó rádióüzenete így hangzott:
"Kizárólag az én hibám, hogy kamikaze kötelékem az elmúlt hat hónap folyamán nem volt képes megállítani és szétzúzni az ellenséget. Néhány perc múlva rá fogok zuhanni egy ellenséges hadihajóra. Kívánom, hogy mindazok, akik parancsnokságom alatt álltak, megértsék cselekedetem értelmét, és minden erejükkel azon munkálkodjanak, hogy hazánk örökké éljen. Banzai!" (Banzai - lefordíthatatlan kifejezés. Körülbelül annyit jelent, hogy tízezer évig éljen a Birodalom. Éljen a császár.) Ugaki kötelékét még több kamikaze kötelék is követi, számos öngyilkos repülő nem is hajóra zuhan, hanem célpont hiányában a tengerbe veti magát. Onishi admirális, a kamikazék másik parancsnoka ősi szamuráj szokás szerint harakirit követ el.
A második világháború hivatalosan 1945. szeptember 2-án ért véget, amikor a szembenálló felek küldöttei a Missouri csatahajó fedélzetén aláírták a fegyverszüneti szerződést.
