Az ötlet
A Stálingrád körüli harcok közben megfogalmazódott az igény a Vörös Hadseregben egy erős löveggel felszerelt páncélozott jármű iránt, ami képes elpusztítani géppuskafészkeket, megerősített pontokat, épületeket. Megfelelő páncélvédelemmel is rendelkeznie kellett az ellenséges páncéltörőkkel szemben.
Fejlesztés
1942. december 31-én kezdték az eszköz fejlesztését, rekordidő alatt 25 nap múlva már készen is volt az első prototípus. A KV-1 harckocsi alvázát használták egy egyszerű páncéldoboz felépítménnyel, amibe egy 152 mm-es ML-20S löveget építettek. Az eredmény kielégítő volt, sőt még túl is szárnyalta a reményeket mivel időközben az oroszok birtokába került egy Tiger E német nehéz harckocsi, amit a teszttelepre szállítottak és azon próbálták ki az új harceszköz fegyverzetét. Az eredmény megdöbbentő volt az ML-20S-nek nem volt páncéltörő gránátja mivel tüzérségi fegyver volt elsősorban, így a sima nagy robbanóerejű gránátokkal tüzeltek a Tigrisre. A páncéltest viszonylag jól viselte a találatokat, viszont amikor a tornyot találta el egy gránát az valósággal leszakadt/szétnyílt a hatalmas detonációs erő miatt. A löveg lőszer javadalmazása nem volt túl bőkezű (20db) és tűzgyorsasága is 2 lövés/perc volt, de abban a pillanatban ez volt a legjobb megoldás. Így az orosz hadmérnökök nyugodt szívvel küldhették a SU-152-őt a harcmezőre, hiszen nem csak kitöltötték az eddig tátongó űrt a fegyver arzenálban, hanem egy többfunkciós járművel gazdagodott a Vörös Hadsereg. 1943. február 14.-ével rendszeresítették a járművet.
Bevetés
Az eszköz tömeges bevetésére a Kursk-i csatában került sor, és beváltották a hozzájuk fűzött reményeket (annál is inkább mert ez volt az egyetlen olyan fegyver ami képes volt szemből kilőni egy Tigrist közepes távolságból!). Sankovskiy Őrnagy 10 német harckocsit lőtt ki egy nap alatt SU-152-esével (ismeretlen a típusuk). Az is kiderült miként kell alkalmazni ezt a fegyvert: lesállásokban kell várni az ellenség előre törésére majd közelről tüzelni rájuk lehetőség szerint oldalról, ez a taktika az Elefánt harckocsi vadászokkal szemben is eredményesnek bizonyult 7 Elefántot tettek így mozgásképtelenné és ugyan elpusztítani nem tudták a robosztus kolosszusokat, de lánctalpuk kilövése után már nem kellett tartani a lövegüktől. Nagy távolságból kerülni kellett a tűzharcot mivel 75 mm-es homlok lemeze nem nyújtott kellő védelmet és a löveg irányzéka sem tette lehetővé a sikeres irányzást 1000 méter fölött. A Kursk-i csata után felszerelték egy DshK 12,7mm-es géppuskával, alacsonyan támadó repülőgépek és gyalogsági célok ellen, és pótbenzin tartályokkal is ellátták. Kísérleteztek páncéltörő lőszerrel is hozzá, de csak néhány került ki a csapatokhoz. Az elégtelen páncélvédelem miatt továbbfejlesztették a típust és az ISU-152 kezdte el átvenni a helyét, de mindvégig rendszerben maradtak a legyártott darabok. A Bagratyion hadműveletben ezeknek a rohamlövegeknek a segítségével törték át a németek megerősített védelmi pontjait, és a városok ostrománál is nagy haszna volt a 152mm-es lövegnek.
TECHNIKAI ADATOK
-
Hossz: 8,95 m (csővel együtt)
-
Szélesség: 3,25 m
-
Magasság: 2,45 m
-
Súly: 45 500 kg
-
Legénység: 5 fő
-
Fegyverzet: 1 db 152 mm-es ML-20S Löveg (20 lőszerrel), 1 db 12,7 mm-es DShK géppuska (1943 augusztusa után)
-
Motor: V-2k, 12 hengeres Diesel, 600 LE (450kW)
-
Lóerő/Súly: 13Le/1t
-
Sebesség: 43 km/h (úton)
-
Hatótáv: 330 km
-
Páncélzat elől: 75 mm
-
Páncélzat oldalt, hátul: 60 mm
-
Páncélzat felül: 20mm
-
Legyártott mennyiség: 607-710db (nincs pontos adat)
Írta: Szöllősi Tamás
