1940-ben pályázat jelent meg, amelyben az elavult Nakajima Ki-49 utódát keresték. Kyonosuke Ozawa tervezte meg a lehetséges váltótípust. A nagy sebesség alapkövetelmény volt. Sikerült is megalkotni egy igen jó jellemzőkkel rendelkező gépet. Kétmotoros bombázó létére manőverezőképessége vetekedett a vadászgépekével. Ennek megfelelően nem csak a hagyományos, vízszintes bombázásra volt alkalmas, hanem zuhanóbombázó feladatokra is. Emellett torpedóvetésre is alkalmassá tették. Vadászos „stílusa” olyannyira domináns vonás volt, hogy előbb éjszakai, majd nappali nehézvadász változat készült a bázisán (Ki-109), majd Q2M1 jelzéssel radaros tengeralattjáró-elhárító változatot is építettek.
A konstrukció értékét tovább növeli, hogy az átlagos japán repülőgépekhez képest öntömítő üzemanyagtartályokkal és páncélzattal rendelkezett. Így messze nem volt olyan sérülékeny, mint „honfitársai”. Önvédelme is kielégítőnek mondható, a toronylövész egy 20 mm-es Ho-5 gépágyút kezelt, az orrban, a farokban és kétoldalt pedig 12,7 mm-es Ho-3 nehézgéppuskák kaptak helyet. 1600 kilós bombaterhet bírt el harci körülmények között, de ezt a háború végén 2900 kilóra növelték – igaz, csak kamikaze-akciókhoz.
Első bevetésére Formosa (ma: Tajvan) szigeténél került sor. Harcoltak a típussal Kínában, Indokínában, támadták a B-29 támaszpontokat Saipan, Tinian szigetein. Bevetették Guam szigetén földi csapatok támogatására, és a Ryukyu-szigeteknél is. Okinawánál már főként kamikaze-bevetések során áldozták fel e gépeket, személyzetükkel együtt.
Bármilyen ellentmondásos, épp kiválósága akadályozta meg, hogy hamarabb, nagyobb számban szolgálatba álljon. Ugyanis a japán császári hadsereg minél több, más-más funkcióra alkalmas változatot akart kipréselni az alap konstrukcióból…ami persze visszaütött. Így érdemben nem befolyásolhatta a harcok kimenetelét ez a szokatlanul jó konstrukció sem.
TECHNIKAI ADATOK:
-
Személyzet: 6-8 fő
-
Hossz: 18.7 m
-
Fesztáv: 22.50 m
-
Magasság: 7.70 m (25 ft 3⅛ in)
-
Üres súly: 8,649 kg (19,068 lb)
-
Felszállósúly: 13,765 kg (30,347 lb)
-
Motorok: 2 × Mitsubishi Ha-104 (army type 4) 18 hengeres csillagmotor, 1,417 kW (1,900 LE) egyenként.
-
Csúcssebesség: 537 km/h
-
Hatótáv: 3,800 km
-
Csúcsmagasság: 9,470 m
-
Fegyverzet: 1x 20 mm Ho-5 ágyú a toronylövésznél, és 5 × 12.7 mm Ho-103 géppuska, az orrban, a farokban és kétoldalt. 1600 kg bomba vagy egy torpedó, kamikaze-bevetéshez 2900 kg bomba.
Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)