TECHNIKAI ADATOK
-
Hosszúság: 6,41 m
-
Szélesség: 2,95 m
-
Magasság: 2,50 m
-
Súly: 22,3 t
-
Legénység: 5 fő
-
Fegyverzet: 1 db 50 mm-es KwK 39 L/60 harckocsiágyú, 2 db 7,92 mm-es MG34 géppuska
-
Motor: Maybach HL 120 TRM 12 hengeres; 300 LE
-
Sebesség: 40 km/h (úton)
-
Hatótávolság: 140 km
-
Páncélzat: 18-30 mm; max. 80 mm
Bővebben:
Az akkori német elképzelések szerint a páncélos haderőnek két fő harckocsifajtából kellet állnia: az egyik egy ún. csataharckocsi volt, magas torkolati sebességű, kiskaliberű (37 mm, 50 mm) ágyúval és géppuskával felszerelve - rá hárult volna az ellenséges harckocsik elleni harc. Ezt a szerepet szánták a Pzkpfw III-asnak. A másik fő típus egy rövid csövű 75 mm-es ágyúval felfegyverzett közepes harckocsi, amely főleg repeszgránátokkal támadta volna az ellenséges gyalogságot és tűzzel támogatta volna a csataharckocsikat. Egy páncéloszászlóaljnak a tervek szerint négy harckocsiszázadból kellett állnia, és a négy századból három Pzkpfw III-asokkal lett volna felszerelve.
A Pzkpfw III prototípusának fejlesztésébe bekapcsolódott a Rheinmetall, a MAN, a Daimler Benz és a Krupp is; a katonai szakértők ragaszkodtak ahhoz, hogy a harckocsi 50 mm-es ágyúval legyen felszerelve, de ugyanakkor tudatosították azt is, hogy a Wehrmacht gyalogsága 37 mm-es páncéltörő ágyúkkal van felszerelve. A kompatibilitás miatt a tank prototípusát 37 mm-es ágyúval szerelték fel, de úgy alakították ki a lövegtornyot, hogy később képes legyen egy 50 mm-es ágyú befogadására is.
Már a tervezés fázisában kiderült, hogy a 15 tonnás súlyhatárt lehetetlen betartani, ezért az eredeti 15 
tonnát 24-re növelték - ennek meghatározásánál figyelembe vették az akkori németországi hidak teherbírását is. A hadsereg szakértői végül is a Daimler Benz prototípusát választották, de átültették bele a Krupp gyár kísérleti járművének néhány jellemzőjét is. A jármű típusjelzése Pzkpfw III Ausf. A volt, és a 30-as évek végének viszonylatában egy nagyon jól megtervezett és megépített gép volt - főleg tágas küzdőtere és remek irányíthatósága érdemelt figyelmet. Maybach HL 108 TR típusú, benzinüzemű 230 LE-s hajtóművel szerelték fel, a tank futóművének hat pár járókereke volt, spirálrugós felfüggesztéssel.
A futómű jó terepjáró tulajdonságokkal rendelkezett és a tank végsebessége 32 km/ó körül mozgott. A prototípus páncélzatának vastagsága 10 és 14,5 mm között változott, a fegyverzete pedig egy 37 mm KwK L/45-ös páncéltörő ágyúból és három géppuskából állt - két géppuska a toronyban, egy pedig a testben kapott helyet.
Az Ausf. A változatból csak tíz darab készült, a Daimler Benz 1937-ben elkezdte az Ausf. B változat gyártását, amely csaknem ugyanolyan volt, mint az Ausf. A, de a futóműve 8 pár járókerékkel rendelkezett, ezek kettesével össze voltak kapcsolva és közös felfüggesztésük volt. 15 legyártott darab után áttértek az Ausf. C-re, amelynél ismét változtattak a járókerekek felfüggesztésén - a párosával összekapcsolt kerekek mindegyikének külön felfüggesztése volt. Az ezután következő Ausf. D-nél megnövelték a páncélzat vastagságát 30 mm-re, és ezzel a tank súlya 19 300 kg-ra nőtt; ez volt az utolsó tesztváltozat. Az ezt követő Ausf. E-ből már 440 darab készült. 1938-ban kezdték el a gyártását, 320 LE-s Maybach 120 TR motorral és feljavított sebességváltóval látták el, de megváltoztatták a futóművet is: az Ausf. E-nek hat pár duplázott járókereke volt, és ezek mindegyike külön volt felfüggesztve, keresztirányban elhelyezett torziós rudakkal.
harckocsiágyú felszerelésére, ezért a Krupp gyárban elkezdték tervezni az 50 mm-es páncéltörő ágyú harckocsiba építhető változatát, de mivel a fejlesztés elhúzódott, az 1940-ben megjelenő Ausf. F és Ausf. G változatok még mindig a 37 mm-es ágyúval voltak felfegyverezve. Az Ausf. F-nél a motor hűtőrendszerén javítottak, a G változatnál pedig a parancsnoki kupola paraméterein és optikáján változtattak.Amint elkészült a Krupp gyárban az 50 mm Kwk L/42-es harckocsiágyú, az utolsó három változatot visszamenőlegesen felszerelték ezzel a fegyverrel, de ekkor már fejlesztés alatt állt az 50 mm-es ágyú egy hosszabb csövű (L/60) változata is, és az 1940 végétől gyártott Ausf. H változatot már ezzel szerelték fel. 1941 nyarán, a Szovjetunió megtámadásakor kb. 1500 Panzerkapmfwagen III állt hadrendben a német hadseregben. A támadás első heteiben a páncéloscsoportokba összevont német harckocsik szinte elsöpörték az orosz tankokat.
1941 őszén azonban a Pzkpfw III-asok egyre gyakrabban találkoztak szembe a 76,2 mm-es ágyúval felszerelt, vastag páncélzatú orosz T-34-es és KV-1-es tankokkal. Ezek ellen a harckocsik ellen az 50 mm KwK L/42-es és az L/60-as ágyú is hatástalan volt. A németeket hidegzuhanyként érte a felismerés, hogy nem rendelkeznek megfelelő páncéltörő ágyúval a Pzkpfw III számára - nagyobb kaliberű, magas torkolati sebességű páncéltörőnek nem volt elég hely a Pzkpfw III tornyában. Az egyetlen dolog, amit tehettek, az volt, hogy megnövelték a tank elülső páncélzatának vastagságát 30 mm-ről 50 mm-re - ez volt a fő változtatás az Ausf. J-nél és az Ausf. L-nél, amelyeket 1942-ben kezdték el gyártani. A páncélvastagság növelése 700 kg-mal megnövelte a jármű súlyát. Az L változatnál a lövegpajzs páncélzatának vastagsága elérte a 100 mm-t, és ennél a verziónál kezdték el felszerelni a németek a köténypáncélozást, amely kielégítő védelmet nyújtott a szovjet páncéltörő puskák ellen.
Az Ausf. L után, 1942 nyarán megjelent az Ausf. M, amelynél úgy alakították ki a motor hűtőrendszerét, hogy a hűtőfolyadékot csöveken keresztül át tudták vezetni egy hasonló rendszerrel ellátott másik harckocsi hűtőrendszerébe. Ezzel a keleti front hideg teleire reagáltak a tervezők - egy bestartolt harckocsi segítségével így fel tudták melegíteni a többi tank motorját. Ilyen módszerrel egy hideg harckocsimotor felmelegítése 80 fokra -30 fokos külső hőmérsékletnél kb. 12-15 percet vett igénybe.
1943 elején jött ki az utolsó Panzerkapmfwagen III verzió, a Pzkpfw III Ausf. N. Ez volt az egyetlen Pzkpfw III-as, amely nem 50 mm-es, hanem 75 mm-es rövid csövű ágyúval volt felszerelve. A felhasznált ágyú - a 75 mm KwK 37 L/24 - ugyanolyan volt, mint az első Pzkpfw IV-esek lövege. Az Ausf. N-t főleg a Pzkpfw VI Tiger nehéz harckocsikkal felfegyverzett páncélosegységeknél használták, harcbiztosító és támogató fegyverként, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az idő már eljárt a Pzkpfw III-asok felett; a tankok 1943-ban már egyre kevésbé tudtak megfelelni a keleti front követelményeinek. A németek 1943 végén leálltak a gyártásával, de tovább gyártották az alvázát, amelyet számos önjáró löveg és páncélosvadász (Sturmgeschütz III, Sturmhaubitze 42 stb.) készítésénél felhasználtak. Léteztek speciális Pzkpfw III-változatok is, pl. a lángszórós Flammpanzer III, amelynek tartályaiba 1000 liter gyújtófolyadék fért, a lángszórója pedig 55 m-ig volt hatásos. Készült belőle egy felderítőharckocsi-változat is, a Panzerbeobachtungswagen III (Sdkfz 143), ezt általában az önjáró lövegekkel felszerelt egységek használták. A Pzkpfw III -ból, minden modifikációt beleszámítva,összesen 5644 darabot gyártottak. A konstrukció időálló és masszív voltát mutatja, hogy az alvázából több mint 15 000 készült, és az alvázára épült páncélozott járművek számos fajtája egészen a háború végéig használatban maradt.
A tank a II. világháború összes jelentősebb harcterén jelen volt, Afrikában és Európában egyaránt. Kiforrott konstrukciója, amely széles teret biztosított a későbbi modernizálásnak, megbízható járművé tette. A nyugati szövetségesek megtanulták respektálni a Pzkpfw III-t, és egészen 1942 őszéig - amikor is megjelent az M4 Sherman - nem tudtak megfelelő paraméterekkel rendelkező tankot csatasorba állítani a Pzkpfw III ellen. A keleti hadszíntéren a tank alulmúlta szovjet megfelelőjét, a T-34-est, de az orosz harckocsizók kiképzetlensége kidolgozatlan taktikája lehetővé tette, hogy a Pzkpfw III-asok gyakorlott kezelőszemélyzete némileg kiegyenlítse ezt a hátrányt.
