A kurszki csata kész katasztrófa volt a Párducok számára: már az első nap után kiesett megközelítőleg 150 darab (különböző források 128 és 160 közötti számot adnak meg). A magas veszteségek okozói főként technikai hibák voltak - a tankok motorjai hajlamosak voltak a túlmelegedésre, az üzemanyagrendszer rossz tömítései és a rossz minőségű karburátorok miatt. 1943 július 5-én a a német hadvezetés végre felismerte, hogy súlyos hiba volt bevetni a Párducokat a kurszki ívben; a megmaradt tankokat kivonták a harcból, de ekkor már késő volt - július 10-ére mindössze 41 Párduc maradt harcképes.
A kurszki kudarcot követő hónapokban a németek a technikai hibák kijavítására és új kezelőszemélyzetek kiképzésére fordították az időt; a fronton megtépázott páncélos- hadosztályokat hátravonták a hátországba, pihentették, majd új harckocsikkal látták el, és visszaküldték a frontra. A 16. páncéloshadosztály pl. 1943 októberében, magyarországi tartózkodása alatt kapott Párducokat. Általában véve az elitnek számitó SS-páncéloshadosztályok előnyben voltak, gyorsabban és könnyebben kaptak Panthereket, mint a tobbi harckocsiegység. Néhány nulladik szériás harckocsit új harckocsizók kiképzésére is felhasználtak, az 1. Panzer Schule keretén belül. 1943-ban és 1944-ben a keleti frontra visszakerült Párducok egészen más fényben mutatkoztak be, mint a kurszki ütközet alatt. A technikai problémák nagy részének kiküszöbölése után kezdtek megmutatkozni a Pantherek remek tulajdonságai: a vastag páncélozás, az átlagon felüli mozgékonyság és a nagy átütőerejű, pontos ágyú.
Annak ellenére, hogy a német hadsereg a keleti fronton már csak védekezett, a németek számára a védekező harcok nem mindig végződtek vereséggel. 1943 december 12-én pl. a "Das Reich" hadosztály Pantherei a Komak-i harckocsicsatában 20 szovjet tankot lőttek ki (T-37/76, KV-1, KV-2), saját veszteség nélkül. A következő napon 7 Párduc csapott össze 70 (!) T-34-essel, és 14 perc alatt 28-at ki is lőtt közülük - ismét saját veszteség nélkül.
A Párducok a "Schwere Panzer Regiment Bake" (Bake nehézpáncélos-ezred) részeként is sikert arattak. Ez az ezred egy Panther-zászlóaljból és az 503. nehézpáncélos - osztályból állt, és amikor 1944 januárjában megütközött két összevont szovjet páncéloshadtesttel (!), 267 szovjet harckocsit lőtt ki, és mindössze 1 Tigrist és 4 Párducot vesztett. Érdekesen alakult a Varsótól keletre fekvő Sidlec melletti tankcsata is, 1944 júliusában és augusztusában. Itt az 5. SS-ezred 2. zászlóalja 107 szovjet harckocsit pusztított el (T-34, M4A1 Sherman, MkIII Valentine), miközben 6 darab Pzkpfw IV-est és 5 Párducot vesztett.
De voltak ellentétes esetek is: 1944 végén és 1945 elején a harcok lassan átterjedtek a mai Csehország területére. A Studánky-i csatában a 19. páncéloshadosztály 9 Panthert vesztett, és a "Hermann Göring" SS- hadosztály is érzékeny veszteségeket szenvedett. Az 1. lengyel harckocsidandár tankjai ebben a csatában csak beásva védekeztek; vissza tudták verni a Párducok rohamait. Az 1945-ös, Magyarországon lezajlott, utolsó nagy német ellentámadásban is vettek részt Párducok: itt főként a Panzer Lehr-hadosztály tüntette ki magát a harcokban, a "Das Reich" hadosztály pedig a háború utolsó heteiben Bécs utcáin védekezett; itt, a Florisdorf-hidnál lőtte ki Barkmann SS-Oberscharführer a 60-ik T-34- esét a Párducával. [A Panzer Lehr hadosztály sohasem harcolt Magyarországon. 1944 március-május között részt vett a megszállásban, illetve a Panther-osztálya harcolt itt 1944. december folyamán. 1945. márciusban már egytlen alakulata sem volt itt.]
Harcok a nyugati fronton
A Pantherek bemutatkozása a nyugati fronton majdnem olyan rosszul sikerült, mint Kurszknál; a szövetségesek partraszállása után elsőként a "Hitlerjugend" SS-hadosztály 12. ezredének Pantherei vették fel a harcot a kandaiakkal: a németek vissza akarták szoritani a kanadaiakat a tengerpartra, és meg akarták akadályozni Caen elfoglalását. A Párducok rohama sikeresen indult, de később, Breteville falunál ellenséges páncéltörő ágyúk tüzébe kerültek. A szövetségesek itt 4 Párducot lőttek ki, a sövények mögött megbúvó kanadai katonák pedig PIAT-okkal kilőttek minden Panthert, amely megpróbált közel férkőzni hozzájuk. Ezután 12 Párduc Norrey falunál próbált meg áttörni, sikertelenül: a németek hét harckocsit vesztettek, ebből kettőt a H.M.S Nelson cirkáló 406 mm-es gránátjai tettek tönkre.
Az első fiaskókat azonban hamarosan sikerek követtek: Július végén bekapcsolódtak a harcba a "Das Reich" hadosztály Pantherei. Az amerikai 3. páncéloshadosztállyal folytatott tiznapos harcban 128 amerikai harckocsit lőttek ki. Július 15-én SS Oberjunkerführer Langenke a Pantherével 5 Shermannal csapott össze Saint Dennis-nél. Langenke közvetlen közelről lőtt ki négy Shermant, az ötödik ugyan elrejtőzött az út menti bozótba, de Langenke rövid időn belül azt is felfedezte, és kilőtte. Ernst Barkmann SS-Unterscharführer július 27-én kb 20 Shermannal csapott össze, egyedül: kilencet kilőtt közülük, saját harckocsija pedig súlyosan megrongálódott a harcban.
Az ardeneki csatában (1944 december) speciális feladatokat teljesítettek a 150. páncélosdandár Párducai: ennek az Otto Skorzeny parancsnoksága alatt álló egységnek át kellett szivárognia a szövetséges frontvonalon, és a támadás ideje alatt fedeznie kellett a "Peiper-harccsoport" jobbszárnyát. E célból a Párducokra fehér csillagokat festettek, majd úgy maszkírozták őket, hogy úgy nézzenek ki, mint az M10-es amerikai harckocsivadászok. A német katonákat amerikai egyenruhába öltöztették. 1944 december 27-én reggel ezek a "hamis" M-10-esek oszlopban haladtak a Malmedy - Stavelot vonalon, és itt beleütköztek a 120. amerikai gyalogoshadosztály egységeibe. Francis Curley közlegény volt az, aki a fehér csillagokkal nem törődve, bazookával kilőtte az első Párducot. A többi Párduc megsérült az amerikai kézigránátoktól, a személyzetük pedig elmenekült. Későb amerikai harckocsik érkeztek a helyszínre, és elpusztították a hamis M-10-eseket. Francis Curley pedig "Bátorságért" érdemrendet kapott az Kongresszustól.
1945 január 17-én a "Frundsberg" SS- hadosztály harckocsijai Herlisheimet rohamozták. A szövetséges tüzérség tüzében több Panther megsérült, és a városba csak két tank tört be. A város utcáin, közelharcban 4 Shermant semmisítettek meg, a többi Sherman személyzete pedig megadta magát. Ezzel a németek 12 sértetlen Shermant zsákmányoltak. Ezen összecsapás eredményeként az amerikai harckocsizóknak szigorúan megtiltották, hogy kis távolságból felvegyék a harcot a Pantherek ellen.
Mindent összevetve, a Párducok kemény ellenfélnek számítottak ugyanúgy a keleti, mint a nyugati fronton. Hatékonyan ellenálltak a hatalmas számbeli fölényben levő szovjet harckocsiegységek tömegrohamainak. A vastag frontális páncélzat taktikai előnyt biztosított a szovjet típusok ellen, a nagy átütőerejű ágyú pedig nagy távolságból képes volt megállítani az ellenséges harckocsikat. A Panther, habár elsődlegesen támadóharckocsiként volt megtervezve, ideális védekezőfegyverré vált a keleti fronton.
A nyugati fronton a Párducok minden szövetséges harckocsitípust maguk mögé utasítottak. A legnagyobb veszélyt itt a szövetségesek légiereje jelentette: az ellenséges csatarepülőgépek jelentős veszteségeket okoztak a német egységeknek. Ennek ellenére a szövetséges szakértők nagyra értékelték a Pzkpfw V-t.
A kiegészítésekért, javításokért köszönet Számvéber Norbertnek.
