A Turán közepes harckocsi a magyar hadsereg harckocsierejének a gerincét alkotta a II. világháború utolsó két évében. Ugyan nem lehetett méltó ellenfele a hasonló kategóriájú T-34-eseknek, és nem volt alkalmas sikeres harckocsiütközetek megvívására szovjet ellenfeleivel szemben, de mindenképpen figyelmet érdemel, hiszen a háború egyetlen magyar gyártmányú közepes harckocsija volt.
A Turánt - mint az akkori Európa legjobb harckocsijait általában - Csehszlovákiában tervezték, 1938/39 folyamán. A pilzeni Skoda gépgyárban készült, a Skoda mérnökei az LT-35 könnyűharckocsiból vezették le a konstrukcióját, és Skoda S-IIc-nek nevezték el a prototípust. 1940-ben az S-IIc-t erősebb páncélozással látták el, és májusban Pilzenben bemutatták egy magyar küldöttségnek, amely éppen egy licenszelhető közepes harckocsi iránt érdeklődött a gyár vezetőségénél. 1940 júniusában és júliusában további tesztek zajlottak le, immár Magyarországon, majd augusztusban aláirták a szerződést, és 1941 októberében gyártani is kezdték Turán I néven.
Még a gyártás megkezdése előtt azonban némi változtatásokat eszközöltek a járművön: a Skoda-motort 260 LE-s, nyolchengeres Weisz-Manfréd hajtóműre cserélték, és átdolgozták a tornyot kétszemélyesről háromszemélyesre.
A harckocsi fő fegyvere a 40mm 41M típusú páncéltörő ágyú volt - ez az ágyú a 40 mm 40M-es standard páncéltörő módosított változata volt, a MÁVAG gépgyár terméke. A 40 mm-es ágyú mellet még 2 db 8mm-es 34/40M géppuskával is rendelkezett a tank, amit - szintén cseh licensz alapján - a diósgyőri MÁVAG gyártott. A honvédség 230 darabot rendelt a harckocsiból, ebből 90 darab a csepeli Weisz-Manfréd gépgyárban, 30 a GANZ-ban, 70 a győri MVG-ben és 40 budapesti MÁVAG-ban készült. A harckocsi minden alkatrészét a magyar ipar állította elő.
A legyártott harckocsikkal az 1. és a 2. magyar páncélos- hadosztályt szerelték fel, valamint az 1. lovashadosztályt 1942/43-ban. A hadsereg 1942 végén újabb 70 darabot rendelt a harckocsiból, de a honvédség szakértői előtt akkor már nyilvánvaló volt, hogy a jármű nem veheti fel a versenyt a szovjet modellekkel, és sokkal erősebb fegyverzetre van szüksége. 1943-ban egy ütőképes harckocsiágyú nem lehetett 75 mm-nél kisebb kaliberű, a Turán modernizálói is hasonló fegyver után néztek. A megoldást a 75 mm 41M jelzésű, 1941-ben tervezett rövid csövű ágyú jelentette, amit az osztrák-magyar 76.5 mm 18M lövegből fejlesztettek ki.
Ez tulajdonképpen csak félmegoldás volt, mert ez az ágyú gyenge páncélátütő képessége miatt nem tudta biztonságos távolságból megállítani a T-34-est. Mégis, ez a 75 mm-es ágyúval felszerelt Turán volt 1943 nyarán és őszén az egyetlen többé-kevésbé használható harckocsi a magyar csapatok kezében. Az első darabok 1943 májusában jutotta el a csapatokhoz, a harckocsi tipusjelzése 41M Turán II nehéz harckocsi volt. Összesen 139 db készült belőle.
A rövid csövű 75 mm-es löveggel felszerelt változat mellett a konstruktőrök 1943-ban elkezdtek dolgozni egy hosszú csövű 75 mm-es ágyúval ellátott változaton is. A felhasznált ágyú a német 75 mm KwK 40-es magyar változata volt, 75 mm 43M jelzés alatt gyártották. Standard német, vagy speciális magyar lövedékeket lőtt ki.
A tervek az összes Turán modernizálásával számoltak - mindegyikbe be akarták épiteni a 75 mm 43M-et, ugyanakkor külső páncéllemezekkel kívánták megerősíteni a páncélzatot, és az orosz tankelháritó puskák kivédésére köténypáncélzattal is el akarták látni a tankokat. Ebből a 43M Turan 75 tipusú harckocsiból azonban csak a prototipus készült el 1943/44 telén, a szériagyártást megakadályozta az ország német megszállása 1944 márciusában.
A Turán I és Turán II harckocsikkal felszerelt magyar páncéloshadosztályok Galiciában és Magyarországon harcoltak harcoltak a Vörös Hadsereg ellen 1944-ben. A galíciai harcok sikertelensége után a magyar páncélos-parancsnokok tankjaik gyengeségét tudatosítva nem szívesen és kelletlenül bocsátkoztak harcba az orosz páncélosokkal.
Magyar rohamlövegek és páncélosvadászok
A Turán harckocsival párhuzamosan a magyar konstruktőrök önjáró lövegeken is dolgoztak. A rohamlövegek fejlesztése és gyártása különösen fontossá vált azután, hogy a németek a keleti fronton nagy sikereket értek el ezzel a fegyvertípussal, és a rohamlövegek gyártása jóval egyszerűbb volt, mint a harckocsiké.
Két alaptípust terveztek: egy 75 mm-es páncéltörő ágyúval felszerelt páncélosvadászt, és egy 105 mm-es tarackkal felszerelt rohamlöveget. Az elsőt Zrinyi I-nek, a másodikat Zrinyi II-nek nevezték el. Összesen 8 rohamágyú-századot akartak felállítani, mindegyiket 30 rohamlöveggel.
Először a Zrinyi II készült el a Weisz Manfréd gépgyárban, 1942 decemberében. Az épitésnél a Turán alvázát használták fel, de azt 45 cm-rel ki kellett szélesiteniük a nagyob kaliberű ágyú miatt. 1943 januárjában intenziv tesztelésnek vetették alá a hajmáskéri tüzérségi kiképzőközpontban, a tesztek után pedig beindították a sorozatgyártást, és gyártani kezdték, 43M Zrinyi II rohamtarack néven. Összesen 236 db készült belőle.
A Zrinyi I-et a Turán III számára készült 75 mm 43M ágyúval akarták felszerelni, de a prototípus elkészítése egyre késett, és mire elkészült és letesztelték, már nem maradt idő a sorozatgyártás felfuttatására. Csak egyetlen példány készült belőle.
A Zrinyi II-t Kelet-Galiciában vetették be először, 1944 június 14-én. A jelentések szerint a harcokban jól szerepelt, egyetlen komolyabb hátránya az volt, hogy nem volt elég hatékony az ellenséges harckocsik ellen. A lengyelországi harcok után Magyarország területén is bevetették, több helyen. 1944 második felében köténypáncélzattal is felszerelték. A háború legsikerültebb magyar gyártmányú harcjárművének tartják.
További prototipusok - a Tas nehézharckocsi és páncélosvadász
1943-ban indult a fejlesztése a Weisz-Manfréd gépgyárban, és 1944 közepére elkészültek a harckocsi prototipusával, de a már felépitett prototípust az amerikai légierő bombázása pusztította el még a gyárban, tehát teszteknek egyáltalán nem vetették alá. A páncélosvadász még a prototípus- stádiumot sem érte el 1945 márciusáig.
A Tas nehézharckocsit a Turán alvázára építették, és két darab 260 LE-s Weisz-Manfréd motort használtak a meghajtásához. A fő fegyvere ugyanaz volt, mint a német Párducoknak - a 75 mm KwK L/70-es páncéltörő ágyú. A páncélosvadász-változatba a 88 mm KwK 36 L/56-os harckocsiágyút akarták beszerelni, de ez a projekt soha sem hagyta el a tervezőasztalt.
