1942-ben a Messerschmitt AG megrendelést kapott az RLM-től, melyben arra kérték, hogy fejlessze ki a kifogásolható teljesítményt nyújtó Me 210-es váltótípusát. A főmérnök, Wilhelm Messerschmitt a feladatot dr. Alexander Lippischre, a delta - és csupaszárny repülőgépek elkötelezett hívére, a Me 163-as megalkotójára bízta. Megkérte arra is, hogy lehetőleg minél több részt használjon fel az eredeti típusból, mert így kevesebb időt vett igénybe a gyártósorok átépítése. Lippisch még a Me 163 tervezése során, annak tapasztalatai alapján alkotott egy gépet P.10 jelzéssel, mely egy két tolólégcsavarral ellátott romboló volt. Lippisch így a cégvezető kéréséhez híven meghagyta a Me 210 törzsét, és a P.10 szárnyszerkezetével látta el. Az így született gép neve Me 265 lett. A gép meghajtását 1745 LE-s DB 603-as motorok látták el, melyek nagyméretű, négytollú légcsavarokat hajtottak meg. A jó aerodinamikai kialakítás és az erős motorok a tesztek alapján 675 km/h-s végsebességet biztosítottak a gépnek. A romboló két 7,92 mm-es MG 17 géppuskával és két 20 mm-es MG 151/20 gépágyúval, valamint egy védelmül szolgáló 13 mm-es MG 131 géppuskával volt felfegyverezve, utóbbi a Me 210-eshez hasonló, gondolás kialakítással került beépítésre. A törzsben kialakított bombatér emellett 1000 kg-nyi bomba befogadását is lehetővé tette. Wilhelm Messerschmitt azonban már ismerte az RLM szakértőit annyira, hogy tudja, egy ilyen romboló látványa mennyire sokkolná őket, így egy hagyományos kialakítású gép teveit is benyújtotta.
Meglátása helyes volt, a Luftwaffe számára ez utóbbi típus került gyártásra, Me 410 néven. A Messerschmitt AG berkein belül egy másik tolólégcsavaros romboló is kialakításra került. Dr. Lippisch terveit felhasználva dr. Hermann Würster létrehozta a Me 329-et. A tömeg csökkentése érdekében a sárkányszerkezet fából készült. A légcsavarokat háromágú, 3,4 m-es fesztávolságú egységekre cserélték. A géptörzs valamivel szélesebb lett, mivel a rádiós-lövész ülése a pilótaülés mellé került. A gép védelmére szolgáló 20 mm-es gépágyú egy érdekes kialakítású, távvezérelt egységben kapott helyet a farokrészben. Az előretüzelő fegyverzetet négy 20 mm-es MG 151/20 és két 30 mm-es MK 103 gépágyú alkotta. A bombateher a szerkezeti tömeg csökkentésével 2400 kg-ra nőhetett. A végsebességet szintén sikerült ily módon növelni, a számítások szerint ez 792 km/h lett volna. Az RLM azonban az impozáns adatok ellenére is elutasította a tervezetet, mivel túl hosszadalmasnak vélte a sorozatgyártásra alkalmassá válásig tartó időt, és inkább a Me 410 gyártását szorgalmazta. A projekt azonban nem került végleg süllyesztőbe, a Messerschmittnél folytatták a prototípus építését. A V1-es jelzésű gépet 1945 tavaszán Rechlinbe vitték, és ott megkezdték a vitorlázóteszteket is. Az egyetlen kész sárkányszerkezet végül amerikai kézre került.
Írta: Benkő Csaba
