A páncélvonatok beépítése a honvédségbe:
A magyar honvédség első, gyakorlatban is alkalmazott páncélozott haditechnikai újítása a páncélvonat volt. Például az osztrák-magyar hadseregben 1914 szeptemberében Schoeber százados, a k. u. k. 15. vonatépítő század parancsnoka Galíciában egy páncélvonatot rögtönzött feladata elvégzésére. A mozdonyt 8-10 mm vastag kazánlemezzel burkolta be, míg a nyitott vasúti teherkocsikat vasúti sínekkel és vékony vaslemezzel erősítette meg. A lőrésekbe géppuskákat helyeztek, lövegeket ekkor még nem alkalmaztak. Kossowicz százados a k. u. k. 5. vasútépítő század parancsnoka pedig a Munkács-Styji vonalon vetette be az általa készített másik páncélvonatot. Ez már két egységből állt, amelyek egymást fedezve harcolhattak, egy-egy haladási irányban tüzelő 80 mm űrméterű tábori ágyúval. Ez a páncélvonat részt vett a szeptember-november hónapban vívott csatákban, és olyan eredményesen harcolt, hogy a Monarchia Hadsereg-főparancsnoksága (AOK) azonnal több gyárban elrendelte a páncélvonatok gyártását.
A megbízást elsősorban a MÁV kapta, és Budapesti MÁVAG gépgyárban, illetve az Északi Főműhelyben a 377. sorozatú mozdonyok felhasználásával megkezdődött a nyolc páncélvonat kiépítése. Két fajta változatban készültek el. A nehéz szerelvényhez beépített löveggel ellátott kocsi is tartozott, a könnyű szerelvény csak géppuskás fegyverzetű kocsiból állt.
Az I. sz. vonat már 1914. december 5-én Máramarosszigetre érkezett és azonnal harcba is bocsátkozott. A többi hét vonatot 1915-ben adták át. A IX. számú utólag épített egyedi, úgynevezett „lapos szerelvény" 1916-ban készült el. Ennek korszerű 2001. sorozatú mozdonya volt és löveges kocsiját saját motorral látták el, így önállóan is képes volt harcolni. A háború elején épült két szerelvény a X-es és XI-es számot kapta. 1918-ban, így kilenc páncélvonatot tartottak nyílván (a két ideiglenest leszerelték), ötöt állandóan alkalmaztak, négy pedig tartalékként pihent.
Sorsuk az I. világháború után:
Az 1918. szeptemberi visszavonulás során a II. és VIII. sz. vonat cseh csapatok kezére került és később a Csehszlovák hadseregbe osztották őket. Az V. és III. számút a 2. hadsereg átadta az újonnan alakult Lengyel Köztársaság hadseregének, ott még egy ideig szolgálatban álltak. Magyar területre visszatért a IV., VI., VII., IX. számú, az I. és a III. számút pedig a személyzete valószínűleg felrobbantotta.
Az újabb kutatások szerint a régi k. u. k. II. sz. vonat 1939-ben a Wehrmacht tulajdonába került, s német felségjelzéssel harcolt a második világháborúban. 1941-ben részt vett a jugoszláviai hadműveletekben, majd a Balkánon vetették be, későbbi sorsa mai napig nem ismert.
A k. u. k. VIII. sz. páncélvonata két részből állt. Az első része, amely az 1930-as években Orlik néven csehszlovák tulajdonban volt, az 1939-es anyagátadásban már nem szerepelt, valószínűleg lebontották. 1918 novemberében a Károlyi-kormány alatt a magyar szállításvezetőség nyilvántartásba vette az országban található páncélvonatanyagot, ekkor a hadsereg új elszámolása után az I. (régi IV.); II. (régi VI.); III. (régi VII.); és IV. (régi IX.) sz. páncélvonatokat üzemeltették. A hadvezetőség a vasútvonalak megőrzése és azokon a biztonságos közlekedés biztosításának érdekében újabb páncélvonatok készítését rendelte el.
1918. december-1919. január között lett kész az új V., VI., VII., VII. sz. páncélvonat, amelyek a 375. és 377. sorozatú MÁV-mozdonyokkal vontatott polgári vasúti eszközökből átépített szerelvények voltak. A páncélvonatok eredményes tevékenységének hatására 1919. február végén a MÁV-műhely parancsot kapott további hat vonat elkészítésére. A IX. és X. sz. 1919. április 9-én; a XI. és a XII. sz. április 28-én készült el. A XIII. és XIV. számú már nem épült meg. A Tanácsköztársaság időszaka alatt ez a tizenkét páncélvonat vett részt az események lefolyásában. A XII. sz. páncélvonat építését a Tanácsköztársaság ideje alatt fejezték be.
A Vörös Hadsereg parancsnoksága 1919. április 28-án a vörös vasúti ezred részére két db. (a XIII. és XIV), június 19-én a hadsereg részére további öt db. Páncélvonatot rendelt. Az első kettő építését elkezdték, de nem fejezték be, a többi építéséhez hozzá se kezdtek. 1919. október-novemberében a Nemzeti Hadsereg ezt a tizenkét páncélvonatot foglalta le, habár a kimutatásokban csak tíz szerepel (I.-X. számmal). A másik két páncélvonat feltehetőleg a hadműveletek során pusztult el egy a románok, egy pedig a csehszlovákok által.
Két világháború közötti időszak:
1920. június 12-én, az antantelőírások és -ellenőrzés miatt a páncélvonatot katonai őrvonatnak (rövidítve: körvonat) keresztelték át, majd különböző állomásokon tartották őket, szétszedve. A nehezebb, 375. sorozatú mozdonyokat a IV., VII., VIII. és IX. sz. páncélvonatoknál a könnyebb 376. sorozatúakra cserélték le, és a fűtőházakban tárolták. 1921 februárjában az őrvonat elnevezést vonatkísérő szakaszra változtatták.
1929-ben a Honvédelmi Minisztérium felülvizsgálta az anyagot, és az ekkor meglévő kilenc vonatból az öt polgári vasúti eszközökből átalakítottat, mint korszerűtleneket leszereltetett. A négy legjobbak (I., II., III., és V.), amelyek eredetileg is páncélvonatnak készültek, megmaradtak. A páncélzatukat és a fegyverzetüket megerősítették, ugyanis nem mondhattak le ezekről, mert újak építésére nem volt lehetőség.
Fejlesztések:
1932-től a páncélvonatom számozása megváltozott, így 1., 2., 3., 4. lett. A fő fegyverzetüket 5/8 M, illetve 18 M 80 mm űrméterű, L/30 csőhosszú tábori ágyú alkotta, az amelynek a lövedék kezdősebessége 508 m/s, lőtávolsága 8400 m volt.
A géppuskák Scwarzlose típusúak maradtak. A korszerűsítés során új fegyverzetet, rádiókat, hírrendszert szereltek a szerelvényekbe. 1938 körül a kéményeket füstelvezetővel látták el, amely a füstöt lefelé, a sínek mellé vezette, így nem zavarta a lövegek tüzelési körülményeit.
A módosítások után a fegyverzet ismételten változott: forgótoronyban 80 mm űrméretű 22 M ágyú, a zárt páncél-(kazamata-) kocsiban 80 mm űrméretű, 18 M tábori ágyú került. A vonat hátulsó részére egy 36 M 37 mm űrméretű páncéltörő ágyút építettek. A géppuskák helyére a forgótoronyba 36 M 20 mm űrméretű nehézpuskát, az oldallőréseknél 31 M 8 mm űrméretű géppuskát helyeztek el.
A magyar hadsereg fegyverzetében 1932-34. között könnyű páncélvonat elnevezéssel egy darab vasúti kerekekkel ellátott Rába VP. Páncélgépkocsi-utánzat is szerepelt. 1939 után ezt leszerelték, csak a négy páncélvonat maradt ismét. Az új számozás szerint a 101. sz. magas szerelvény, a 102. sz. lapos szerelvény, a 103. sz. magas szerelvény 377. sorozatú gőzmozdonnyal, valamint a 104. sz. önjáró motoros szerelvény benzinmotorral.
Rába VP.
A „páncél kígyó" megjelenése a harcban:
1940-től a páncélvonatok a fővezérség közvetlen alárendeltségében önálló századként működtek. Felépítésük és felszerelésük gyakorlatilag nem sokat változott a háború végéig. Egy mozdonyból, két erőd kocsiból, két lapos plató kocsiból álltak. Mindegyik páncélvonatnak volt egy ellátó szerelvénye, amelyet jóval erősebb gőzmozdony vontatott és szállította a lőszer-, valamint fogyóanyag készletet a harc helyszínéig. A harcba indulás során a páncélvonatot is vontatta, hogy annak gyengébb 377. sorozatú mozdonyát kíméljék. Ez a mozdony csak harcba vitte a szerelvényt, amely ekkor 3-5 kocsiból állt, így nem volt nagy tömegű.
A páncélvonatok 1938-ban részt vettek a felvidéki, 1939-ben a kárpátaljai, 1940-ben az erdélyi bevonulásban. 1941-ben a jugoszláviai hadműveletben. 1941-ben bevetették őket a Szovjetunió elleni harcokban, ahol megállták a helyüket, de nem tudtak a hiányos vasút hálózat miatt zavartalanul közlekedni.
1944-ben a magyarországi harcokban mind a négy vonat részt vett. Egy a budapesti bekerítésben maradt, s a Keleti-pályaudvar melletti vágányon tartózkodott. Az utolsó percekig egyik páncélvonat sem adta fel. Az 1945márciusi hadijelentés a Balaton-felvidéki harcokban is említ egy páncélvonatot. Ennek és a másik kettőnek nyoma veszett. Lehetséges, hogy a kezelők semmisítették meg, de valószínűbb, hogy addig harcoltak, amíg tudtak. Magyarország a világháborúk alatt élen járt a páncélvonatok alkalmazásában.
Írta: Zeki
