Második világháború

 Az USA hadserege a nehéz páncélosokkal mindig bajban volt a II. világháborúban. Az M6-os nem volt megfelelő, és a gyors Európába juttatása sem volt megoldott. A T20 kísérleti típusból kifejlesztett M26 Pershing is későn, 1945 márciusára vált bevethetővé a fronton, ráadásul ez inkább volt még mindig közepes, mint nehéz típus. A T29 pedig, amelyet már eleve csak Japán ellen terveztek bevetni, szintén elkésett.

 

Ugyanez igaz volt a páncélvadász-fejlesztésre is. Az M10 Wolverine és az M36 Slugger épphogy csak megfeleltek a célnak, de ezek nyitott tornyú harckocsik voltak inkább. A T25 harckocsi prototípusának a bázisán is terveztek egy – német Jagdpanzer elven működő azokhoz hasonlító – járművet, de ezt hamar elvetették. A koncepció viszont megmaradt, és T18 elnevezéssel egy sokkal nehezebb, páncélozottabb, és nagyobb tűzerejű nehéz páncélvadász fejlesztésébe kezdtek. (Hivatalosan super-heavy tank, vagyis szupernehéz harckocsi elnevezéssel futott a program.) Eredetileg a Siegfried-vonal áttörésére szánták, illetve az olyan ultranehéz német harckocsik ellen, mint a Maus. Amikor nyilvánvalóvá vált a projekt késedelme, a T29-hez hasonlóan Japán inváziójánál szántak szerepet a járműnek. Mivel azonban a két atombomba 1945-ben véget vetett a háborúnak, az 1946-ra tervezett invázió nem valósult meg.

A T28 eredetileg hagyományos páncélvadásznak készült a Jagdpanzerek elvén, de azután a kisebb talajnyomás érdekében dupla (oldalanként kettő!!!) lánctalppal szerelték fel. Ekkor nevezték át T95 GMC (Gun Motor Carriage)-vé. A löveg gömbbefogással helyezkedett el a kazettás páncéltestben. Homlokpáncélzata 300 mm-es volt, hogy ellenállhasson a Tigrisek 88-as lövedékeinek is. A haspáncél is 130 mm-es volt, amivel a korabeli német aknák ellen is védettnek volt mondható. A köténypáncél lemezei is 100 mm, azaz tíz centi vastagok voltak! Ezzel a páncélzattal szabályos teknősbéka lett volna, még a legnehezebb német harckocsikkal szemben is.

Két nagy gyengesége volt: egyrészt a motorja, ami egy Ford GAF V-8 dízel erőforrás volt, és 500 lóerőt tudott biztosítani. Emiatt a páncélszörnyeteg csak 13 km/h sebességgel mozoghatott. Másrészt, hosszú csövű lövegét lapos felépítése miatt menet közben csak maximálisan felemelve tarthatta, így hirtelen harchelyzetben automatikusan hátrányba került volna, igaz, brutális homlokpáncélja ezt némileg kompenzálta. Terepjáró képessége is korlátozott lett volna emiatt. A dupla lánctalp pedig a fordulékonyságot befolyásolta hátrányosan, ami pedig egy páncélvadásznál rendkívül fontos tényező, hiszen a löveg korlátozott irányozhatósága miatt nagyobb célmódosítás csak az egész jármű elfordítása révén volt lehetséges.

A kísérletek során az egyik prototípus motortűzben súlyosan megrongálódott, és ócskavasként végezte. A másik megmaradt, és ma a Patton Lovassági és Páncélos Múzeumban látható, Kentucky államban.

A T95 szupernehéz páncélvadász sosem állt szolgálatba. A torony nélküli páncélvadászok kora lejárt, és ugyanazt a löveget a T29 és T30 hagyományos, tornyos harckocsik alkalmazták a továbbiakban. A páncélvadászok fejlesztését 1947 októberében állították le.

TECHNIKAI ADATOK:

• Súly: 86.2 tonna

• Hossz: 11.1 m

• Szélesség: 4.39 m

• Magasság: 2.84 m

• Személyzet: 4 fő

• Fő fegyver: 105 mm ágyú; emelkedési szög: 19.5° -5° oldalirányzás: 10° jobbra, 11° balra

• Lőtáv: 19 km

• Másodlagos fegyver: .50 cal homlokgéppuska

• Motor: Ford GAF V-8 dízel 500 LE

• Sebesség: 13 km/h

Írta: dr. Bársony Atilla