Második világháború

 

 

A hadipuskák fejlődésében a félautomaták megjelenése mérföldkőnek számított. Az első az amerikai M1 Garand volt, a második a szovjet Tokarev SVT-40. Ez utóbbi rendszerbeállításának évében a németek is reagáltak a kihívásra. Lehetetlen kiírás határozta meg a követelményeket, három pontban:

• A csövön nem lehet furat a működtető gázok számára;
• A puska külső felületén nem lehet mozgó alkatrész;
• Az öntöltő rendszer hibája esetére legyen beépítve hagyományos zárdugattyú is.

Két cég kezdte meg a munkát, a Mauser és a Walther. Következő évre készen állt a két rivális modell. Ezek a Gewehr 41 (M) és Gewehr 41 (W) jelölést kapták. A Mauser öntöltőből 6673 darab készült, ebből 1673 rögtön vissza is érkezett a gyárba használhatatlanság miatt. Így a Walther-féle terv nyert, de ez is kiforratlan volt még. Egy csőkupak fogta vissza a lőporgáz egy részét, és ez működtette a fegyvert, de hamar elkoszolódott. Ez a puska is azért lehetett egyáltalán működőképes, mert a három követelményből a másodikat és a harmadikat egyszerűen figyelmen kívül hagyták…

Amikor aztán a keleti fronton zsákmányolt Tokarev-puskák kerültek német kézre, az öntöltő rendszert egyszerűen lemásolták, így a csőkupak helyett egy klasszikus gázelvételes rendszer került az újabb félautomatába. Ezzel megszületett a Gewehr 43. (1944-től nevezték Karabiner 43-nak is.) A zárdugattyút működtető rúd a cső fölött, a helyretoló rugó a cső alatt kapott helyet. Pontos puska volt, de gyengébbnek bizonyult a Garandnál és a Tokarevnél. A tár alulról behelyezhető, 10 lőszeres kapacitású. A puska eredetileg 8 x 57 mm-es lőszerrel működött, de később átalakították az általános 7,92 mm-es kaliberre, az átalakított fegyverekhez lehetett használni a StG 44 íves, 30 lőszeres tárát is. Pontossága miatt a legyártott mintegy 402 ezer darabból körülbelül 53 ezer távcsővel, mesterlövészpuskának készült. (Egyébként minden példányon megvolt a távcső felszerelésének lehetősége.) Lehetett puskagránát-kilövéshez való tromblont szerelni rá, viszont bajonett-rögzítési lehetőség már nem volt.

Mivel nagy szériában nem gyártották, általános fegyver nem lett sohasem. Szakaszonként egy darab jutott belőle, ezeket a példányokat általában specialisták (pl. a szakasz legjobb lövésze) kapták. Mégis előfordult minden európai hadszíntéren, a keleti fronton pedig remekül bevált, ott szívesen használták, csak a StG 44 megjelenése szorította háttérbe.

A háború után a csehszlovák haderő még évekig alkalmazta a típust.