Második világháború

 

 

 

Az 1911 története egészen 1894-ig nyúlik vissza, mikor is John Moses Browning elkezdett dolgozni öntöltő pisztolyokon, majd a következő évben be is fejezte fejlesztését a Colt számára .38-as kaliberben. A legelső figyelemreméltó terméke a Colt M1900-volt, ami már tartalmazza az M1911 bizonyos szerkezeti elemeit, az elkövetkezendő években megjelenő típusokon apróbb változtatások figyelhetők meg csőhosszban, szerkezetben és biztosítók milyenségében egyaránt.

 

Browning fegyvereinek nagy része azonban .38 ACP lőszerhez voltak tervezve. A világháborúkban is használt, közismertebb .45 ACP lőszer kifejlesztéséhez az a tény vezetett, hogy az amerikai haderő negatív tapasztalatokkal bírt a Colt revolvereikben használt .38 Long Colt lőszert illetően, mikor a Fülöp-szigeteki háborúban a törzsharcosok ellen nem bizonyult elegendőnek a megállítóereje, így az érdeklődés egy erősebb lőszer felé irányult. Az 1904-ben kezdődő teszteken John T. Thompson ezredes a hadtápellátó szolgálattól és Louise Anatole La Garde őrnagy az egézségügyi szolgálattól hosszas kísérleteket folytattak élettelen és élőállat célokra a megfelelő lőszer meghatározásához. E tesztek alapján fejlesztette ki Browning a .45 ACP-t.

 

A Coltnál áttervezték a Browning-féle pisztolyt ehhez a töltényhez, ezután a modell változtatások sorozatán esett át, míg a fegyver fel nem vette 1911-ben a közismert formáját. Browning 1911-ben létrehozott pisztolya volt az első olyan maroklőfegyver, mely kibírt ezer lövést bármilyen akadály nélkül.

 

 

A fenti képen látható az a fegyver, mely 1911-ben napvilágot látott, amit 1911 március 29-én „US Pistol, Pistol, Automatic, Caliber .45 Model 1911” néven rendszeresítettek az összes hadnemben, darabonként 22 dolláros áron. Az első világháborúba az Egyesüt Államok hadserege ezzel a pisztollyal indult, azonban 1917-ben, mikor az USA belépett a háborúba nem rendelkezett elegendő mennyiségű Colt M1911-gyel, emiatt egyrészt a Colt átadta a gyártási engedélyét kisebb gyártóknak, például a Remington vagy a Springfield Armory, másrészt mivel a lőszeren nem akartak változtatni, a már gyártásban lévő Colt és Smith & Wesson revolvereket alakították át .45 ACP-re.

 

A háború során több ország is kapott hadisegélyként Colt M1911-eket, így például Nagy-Britannia is. A britek által használt pisztoly szerkezetileg megegyezett az amerikaival, azonban a könnyebb ellátás érdekében átkaliberezték az általuk használt .455 Webley Automatic-ra, körülbelül 11 000 db készült Anglia számára ebben a kaliberben. A cári Oroszország is kapott hadisegélyként 14 500 darab Colt M1911-et, melyeken ANGLO ZAKAZIVAT felirat szerepel. Nem túl ismert tény, de maga Lenin is ilyen pisztolyt használt önvédelmi fegyverként.

 

 

A Colt Model 1911 gyors sikere a típus nagy sorozatú gyártását vonta maga után az I. világháború során, ami sok végfelhasználói tapasztalatot hozott. 1924-től mindezek eredményeként számos apró módosítást eszközöltek a fegyveren, az új szériát pedig az A1 névvel illették, a fenti képen is ez a típus látható. Számos apróbb belső változtatásoktól eltekintve a főbb különbségek a következők (a lentebb lévő képen a két fegyver összehasonlítása látható, ahol könnyebb megfigyelni ezeket): a lentebb lévő A1-es jobb oldalán látható markolatbiztosító nyúlványát meghosszabbították, valamint a kakas felhúzófelületét megrövidítették; ennek oka abban keresendő, hogy azoknak a katonáknak, kiknek nagyobb tenyerük van, mikor rámarkoltak a pisztolyra a hüvelyk és mutatóujjuk közti bőrt odacsíphette a fegyver kakasa a markolatbiztosító nyúlványához, hosszabb távon kellemetlenségeket okozva. Az elsütőbillentyűt megrövidítették, de kiszélesítették; recézett felületű. A fegyveren jobbra lent látható az elsütőszerkezetet vezérlő főrugóház, melyet egy ívben megnagyobbítottak. Az elsütőbillentyű mögött mindkét oldalt egy-egy félkör alakú bemélyedést alakítottak ki a könnyebb elsütés érdekében. A balra fel található elülső irányzékot ívesebbre vették, és felületét recézték, valamint a kép jobb oldalán a kakas előtt található hátsó irányzék U bevágás helyett négyszögletest kapott. A barna markolathéj sima felületű lett, eltűnt az eredeti pisztolyon lévő „gyémánt” minta.

 

Mivel sok gyártó volt, így előfordulhat az, hogy nem mindegyik pisztolyon szerepelnek a felsorolt változtatások, így például az itt példaként szereplő A1-es típuson hosszabb tokbiztosító van (kakas alatt található), de ez messze nem az összes legyártott típuson fedezhető fel. A második világháború során (pontosabban 1939-től) az egyszerűbb gyártás érdekében a fa markolathéjakat műanyag váltotta fel, az irányzékok módosításai 1943-tól számíthatók, 1941-től a korábbi kék fényezésről áttértek egy költséghatékonyabb kékítésre. De mint azt említettem, mivel sok gyártó volt, még ezek a dátumok se pontosak a változtatásokat illetően. Mindezeken túl a főbb alkatrészek csereszabatosak voltak egymással.

 

 

A második világháború során a szövetségesek legfontosabb maroklőfegyvere volt a Colt M1911A1, miután az Egyesült Államok belépett a háborúba – Angliát is kisegítve – 3 000 000 darabot gyártottak belőle. Létezett egy gyakorló változat is Service Model Ace néven, mely kisebb kaliberű, .22 Long Rifle lőszerhez készült, valamint a megnövelt méretű és állítható irányzékok különböztetik meg a katonai modelltől. Érdekessége az ügyes teleszkópos szerkezet, mely segítségével szimulálni lehetett a .22-nél jóval erősebb .45 ACP visszarúgását. Ennek tervezője az a David Williams volt, aki az M1 karabélyt is tervezte.

 

 

 

 

A képen látható a Colt M1911 részlegesen szétszerelve. Elemei a következők, fentről lefelé haladva. Szán (melyben megtalálható azok a mélyedések, melyekbe a cső bordái illeszkednek), csővezető hüvely, szánakasztó, mellette a tok (mely tartalmazza a működéshez szükséges szerkezeti elemeket), alatta cső (a tetején található két kitüremkedés a cső bordái, ezek illeszkednek a szánba, alatta látható a föl-le mozgatható kengyel), végül pedig a helyretolórugó (baloldali végén a végelzáró hüvely, jobb oldali végén a rugót megvezető rúd található).

 

A pisztolyt a jó megállítóerővel rendelkező lőszerén túl az egyszerű és megbízható szerkezete tette közkedvelté mind katonai, mind civil berkekben. A Colt M1911 és változatai Browning-típusú rövid csőhátrasiklásos, kengyeles-bordás reteszelésűek, melynek működését a kilőtt lőszerrel ellentétes irányban fellépő (hátraható) erők működtetnek. Ez azt jelenti, hogy a szán mélyedéseibe illeszkedő cső bordái merev kapcsolatot, reteszelést biztosítanak. A lövés pillanatában a hátraható erők elindítják az egymásba kapcsolódó szánt és csőt hátrafele, amik együtt is maradnak egy bizonyos távig, míg lecsökken biztonságos szintre a lövéskor fellépő gáznyomás a csőben. Ezután a kengyel a csövet a szántól való elválasztódásra, lebillenésre kényszeríti, és a cső megáll. Ellenben a szán tovább halad, és útja során kiveti a hüvelyt, összenyomja a helyretolórugót, valamint felhúzza a kakast. A nyomás alatt lévő rugó ekkor előremozgásra kényszeríti a szánt, ami csőretölt egy újabb lőszert, valamint a csövet felemeli lebillent helyzetéből azzal, hogy mozgásakor a cső bordái beleilleszkednek a szán fészkeibe, ezzel újból merev kapcsolatot, azaz reteszelést biztosítva. Ekkor a fegyver újból tűzkésszé válik. Elsütése csak egyszeres, ami azt jelenti, hogy minden lövés előtt meg kell feszíteni a kakast (ezt a szán végzi el), nyugalmi helyzetében a fegyver nem süthető el.

 

A fegyvernek kétféle biztosítója van: a pisztoly baloldalán elhelyezkedő, kétállású tokbiztosító, valamint a markolat hátulján lévő markolatbiztosító. A tokbiztosító felső (biztosított) állásában akadályozza a szán, az elsütőbillenytű valamint a kakas mozgását. Érdekessége, hogy csak felhúzott kakas esetében lehet bebiztosítani a fegyvert, így bebiztosítva és tűzkészen lehetett tartani, ami kedvelt volt a használók körében, mivel így könnyű volt tűzkésszé tétele. A rendszeresített bőrtokok csatjait sok helyen úgy alakították ki, hogy a fegyvert leengedett kakassal nem is lehetséges hordani, csak felhúzott kakasnál lehet rendesen becsatolni. A másik biztosítója a markolatbiztosító, melynek lényege, hogy megakadályozza az elsütést ha nincs benyomva. Csak akkor lehetséges lövés leadása, ha a lövész megmarkolja a fegyvert, ezzel benyomva tartva a markolatbiztosítót.

 

Az M1911A1 1924-től kezdve 1945-ig maradt gyártásban. A pisztoly népszerű lett, mivel a maga korában egyszerűen használható, pontos, megbízható, gyorsan újratölthetű és jó megállítóerejű volt. Az ezekből kialakult nosztalgia akadályozta sokáig azt, hogy az USA hadereje korszerű pisztolyra váltsa le a típust.

 

 

A második világháború véget vetett a Colt M1911 gyártásának, de karrierjének nem. A fegyver használatban maradt, és megjárta Koreát és Vietnámot is. Azonban mivel 1945-ben vége lett a gyártásnak, az elkövetkezendő háborúkban a készleten lévő darabokat kellett felhasználni. Tehát aki mondjuk 1985-ben tiszt lett (vagy egyéb), annak minimum 40 éves fegyvert kellett használnia. Ezen túl vannak bizonyos hátrányai a fegyvernek, melyek végigkísérték használati ideje alatt. Különösképpen jellemző, hogy kicsiny a tárkapacitása, mindössze 7 lőszer, ami alulmaradt az átlaghoz képest (rendszerint 8 darab, vagy több). Mivel a .45 ACP lőszer eléggé erős, hátrarúgása nehezen uralható, emiatt csak jól képzett lövész tudja rendesen kezelni. Bár biztosítása korát megelőzte, de mivel teljesen nem lehet megbízni a mechanikus biztosítókban, és mivel csak egyszeres elsütése van, veszélyes volt tűzkészen hordani mind a lövész, mind környezetét tekintve.

 

Ezek vezettek ahhoz, hogy az 1985-ben meghirdetett XM-9 program keretében a Colt M1911 leváltásra került az USA haderejében, és helyette a ma is használt Beretta 92FS van rendszerben M9 néven. Ez azonban nem jelentette a pisztoly végét! A Browning reteszelési rendszer azóta számos módosításon ment keresztül, alapelvét tekintve azonban mind a mai napig domináns szerepet tölt be a modern szolgálati maroklőfegyverek világában. A hadseregben nem is, de szolgálati berkekben a mai napig előnyben részesítik a modernizált Colt M1911-eket, kompromisszumot kötve a kicsiny tárkapacitással a megfelelő megállítóerőért. A 20. század során létrejött öntöltő pisztolyok nagy része mind formában, mind szerkezetben az ős-M1911-hez nyúlnak vissza.

 

A lenti képen egy Beretta 92FS (M9) látható. Még ma is vitatéma az Egyesült Államokban, hogy a pisztoly leváltása nem jelentett-e visszalépést a hadihasználhatóságot illetően.

 

 

TECHNIKAI ADATOK:

Chris McNab: A fegyverek nagykönyve

Veress Gábor: Híres katonai pisztolyok és revolverek

Kiss Á. Péter: A pisztoly és használata

http://en.wikipedia.org/wiki/Colt_M1911

http://www.youtube.com/watch?v=J2mVscYzX7w

http://guns4u.info/wp-content/uploads/2007/07/1911-1911a1text.jpg

 

http://www.cowanauctions.com/itemImages/y3646.jpg

http://www.imfdb.org/w/images/f/fc/COLTM1911_1913.jpg

http://www.imfdb.org/w/images/8/8c/Colt1911A1PreWar.jpg

http://www.imfdb.org/w/images/4/41/M1911vs.M1911A1.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2f/1911A1-JH02.jpg

http://www.imfdb.org/w/images/9/92/Beretta92F_LeftSide.jpg

 

 

Írta: Birki Antal