A Taiho gerincét 1941. július 10-én fektették le a kobei Kawasaki hajógyárban. Ez volt az első - és az utolsó - japán hordozó, amely a legmodernebb elvek alapján épült. Páncélozott hangárok, és páncélozott repülőfedélzet jellemezték, így légitámadásokkal szemben majdnem sebezhetetlen volt, mint az angol Illiustrious-osztály. Orra is jelzi az eltérést a korábbi japán design-októl, egyedül ennek az egysége volt zárt, „óceáni" típusú orra. 1943. április 7-én bocsátották vízre. Építését még 1939-ben határozták el, és a Shokaku-osztály továbbfejlesztése volt. Öt egységet terveztek építeni ebből az osztályból (a Hiryu-osztályból még tizenötöt akartak építeni). Végső soron a súlyos páncél okozta a hajó vesztét is. A merülése nagy lett, a hangárfedélzet épphogy csak a vízvonal főlé esett. S noha erős övpáncél védte a torpedók ellen, sőt, külön torpedó elleni páncélréteggel is rendelkezett, nagy súlya önmagában hordozta végzetét. (Modern viszonyok közt, megfelelő kísérettel ellátva valószínűleg sebezhetetlen lenne....)
Hatótávolsága 10 ezer tengeri mérföld volt, ezzel megintcsak kitűnt kora hordozói közül. Megoldásai több helyen is jövőbe mutatóak: két „majomfogóval" rendelkezett, hogy azokat a repülőgépeket is megállíthassák, amelyek nem kaptak el egy fékezőkötelet sem. Az egyik ilyen a torony magasságában, a másik az orrnál kapott helyet. Két felvonóval rendelkezett, ezek is páncélozottak voltak, így 100 tonnát nyomtak! Kétszintes hangárban kaptak helyet a repülőgépek, a felső hangár első fele a vadászok, hátsó fele a zuhanóbombázók helye volt, az alsó fedélzetet pedig a torpedóvetők foglalták el. Két gőzkatapultot terveztek a hajó orrába, azonban a japán ipar nem fejlesztett ki megfelelő katapultot, így két szilárd hajtóanyagú rakéta törzsre szerelésével csökkenthették a felszállási úthosszt. A japán hordozók között szokatlan módon a kémény nem oldalra és lefelé hajlott, hanem a toronyba építették, és 26 fokos szögben kifelé dőlt, így oldalra és felfelé vezette el a füstöt. A Taiho abban is úttörő volt, hogy két légicélok felderítésére alkalmas radarberendezéssel is rendelkezett, ezek hatótávolsága 150 km volt, míg egy kisebb teljesítményű, 100 km-es hatótávú légvédelmi radart is hordozott. Repülőgépekkel szemben csaknem sebezhetetlen volt.
65 repülőgépet hordozhatott: 22 db A6M5 Zero vadászt, 22 D4Y Suisei (Judy) zuhanóbombázót, 3 db D3A2 Kanbaku (Val) zuhanóbombázót, és 18 B6N Tenzan (Jill) torpedóvetőt. 1944 március 7-én készült el. Többhetes próbák után Szingapúrba, majd Szumátrára helyezték. Itt csatlakozott az 1. mobil flottához, és a Shokaku-osztály két egységéhez. Ozawa Jisaburo tengernagy ekkor áthelyezte zászlaját a Shokakuról a Taiho fedélzetére. A Fülöp-szigeteki csata a Taiho első ütközete volt. Alig szálltak fel gépei, amikor az USS Albacore egy hattorpedós sorozatot adott le rá. Komatsu Sakio, egy bombázópilóta észrevete ezt, és gépével az egyik szivar útjába zuhant, így felrobbantva a torpedót. Négy uborka célt tévesztett, egy azonban eltalálta a Taihót. A torony előtt becsapódó lövedék használhatatlanná tette a mellső felvonót, és megrepesztette a repülőgépek üzemanyagát tartalmazó tartályokat is. A hangárfedélzeten tengervíz, fűtőolaj és repülőbenzin keveréke hömpölygött, és a párolgással levegőbe kerülő benzingőzök a hajót úszó időzített bombává tették, csakúgy, mint két évvel korábban a USS Lexington hordozót. A japánok megpróbálták kiszellőztetni a gőzöket, hogy elkerüljék a berobbanásukat, de nem jártak sikerrel. A Taihót hatalmas detonáció rázta meg. Ozawa ekkor a Haguro cirkálóra vitte át tengernagyi lobogóját, és a császár képmását. Nem sokkal ezután újabb robbanás szaggatta meg a sodródó hordozót, majd a hajó tatjával előre elsüllyedt.
TECHNIKAI ADATOK
-
Vízkiszorítás:37,870 t
-
Hossz: 260.6 m
-
Szélesség: 27.4 m
-
Merülés: 9.6 m
-
Sebesség: 33 csomó (61 km/h)
-
Személyzet: 1751 fő
-
Fegyverzet: 12 × 100 mm (3.9 inches) / 65-ös légvédelmi ágyú, 51 × 25 mm (0.98 inches) légvédelmi gépágyú
-
Repülőgépek száma: 65
