Bevezető:
Huszonhat éve volt, hogy megmenekült a bontástól, és egy csupasz hajótestként várta sorsa jobbra fordulását. A közel 140 esztendős Leitha/Lajta a földkerekség egyik utolsó fennmaradt monitora. A hajdani hadihajó idén augusztus 20-án újra szolgálatba állt - immár a Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumhajójaként.
Az első monitorok:
Monitor, azaz őrző figyelő. Az első ilyen típusú és nevű hajó az amerikai haditengerészet megrendelésére készült el 1861-ben - a svéd John Ericsson tervei alapján. A déli Konföderáció elleni tengeri blokád őrzése volt a harci feladata a polgárháború idején - és az USS Monitor azonmód forradalmasította a tengeri hadviselést. A korábbi hadihajók tudniillik csak az oldalukkal egymás felé fordulva harcolhattak, mivel ágyúik hosszú ütegsorokba voltak elrendezve a hajó két oldala mentén. A Monitor ágyúi viszont a felső fedélzet forgatható páncéltornyába kerültek, így a hajó a haladási irányától függetlenül, folyamatosan tüzelhetett - akár menekülés közben is. Teste ráadásul alig emelkedett ki a vízből, tehát kicsi és nehéz célpontot mutatott. Gépei jól védve, a hajó vízvonala alatt helyezkedett el, csekély merülése révén ugyanakkor jó hasznát vették a folyókon is.
Amikor a Monitor 1862 márciusában a Norfolktól északra húzódó Hamptoni - átjáróban összecsapott a konföderációs Virginia Páncélossal, egyik hajó sem tudta elsüllyeszteni a másikat, s jókora meglepetést okozott, hogy a kicsiny, kétágyús Monitor méltó ellenfélnek bizonyult egy nála jóval nagyobb, tízágyús hadihajóval szemben.
Éppen ezért figyelt föl az Osztrák-Magyar Monarchia is, amely Európában elsőként épített folyami monitort, s egyszerre mindjárt kettőt is: az 1871-ben Újpesten vízre bocsátott Leitha/Lajta és Maros testvérhajókat. A Lajta pedig mind a mai napig létezik, ez tehát a világ egyetlen olyan monitora, amely e hajótípus megszületése utáni évtizedből fennmaradt.
A Monarchia monitorai az amerikai mintára, kis merüléssel, alacsony és domború fedélzettel, forgó lövegtornyokkal rendelkeztek. 1893 és 1915 közt épült nyolc társukkal együtt ezek voltak a 19. század végének, 20. század elejének legerősebb dunai hadihajói. Műszaki színvonalukra jellemző, hogy Románia is rendelt belőlük néhány példányt az Osztrák-Magyar Monarchiától!
Mivel a dunai monitorok a török uralom alól felszabadult és terjeszkedni készülő Duna menti államok, illetve a növekvő balkáni orosz befolyás ellensúlyozására tervezték. Ám a Duna-flottilla nem csupán monitorokból állt. A felderítéshez, a járőrszolgálathoz kisebb őrnaszádok is kellettek. A folyami hajóraj fő feladata végül is a Vaskapu és az Al-Duna hosszú és idegen területekkel határos partvidékének biztosítása lett.
„1878-ban Leitha is részt vett az addig török uralom alatt álló Bosznia-Hercegovina megszállásában, majd az első világháborúban. A Leitha fedélzeten esett el a haditengerészet első magyar hősi halottja is: Huj János matróz, aki 1914. augusztus 12-én a Száván áldozta életét. Megannyi harci bevetés után 1917/1918-ra testvérhajóval, a Marossal együtt haditengerészetünk legidősebb harcoló egysége lett"
(A Leitha egyik megmentője, a Császári és Királyi Duna-flottilla Hagyományőrző Egyesület megalapítója és elnöke, Margitay-Becht András)
A monitorok még a Fekete-tengerre is kimerészkedtek (az alacsony oldalú hajókra deszkából ácsoltak ideiglenes hullámtörőt), Ukrajna 1918-as megszállása során pedig a monitorok és őrnaszádok bejárták és feltérképezték a dél-ukrán folyókat is.
Élet a monitoron:
Az élet kifejezetten egyedi volt ezeken a hajókon. „Marinari di aqua dolce", azaz édesvízi tengerészek. Ezen a néven emlegették őket a hajósok többsége. Télen meglehetősen pocsék volt a körülmény a hajókon, ilyenkor visszamentek az óbudai téli kikötőben. A hajó első részének a fedélzet alatti részében volt a legénységi szállás, amely reggel 8 órától az este 9 órai takarodóig fűtve volt. A hajó páncélfala a kinti jéghideg víztől, s a benti fűtéstől igen nagy igénybevételnek volt kitéve, s a pára nagymértékben csapódott le falról. Ezért a matrózoknak figyelniük kellett, hogy a pokrócuk ne érintkezzen a fallal, különben odafagyhatott.
A Tanácsköztársaság idején:
1919-ben kitört a Tanácsköztársaság elleni „monitorlázadás", mivel az ellátás teljesen elakadt. A legénységnek sokszor maguknak kellett gondoskodnia az élelmezésről. A lázadás után Bajára menekülő hajókat elfoglaló antant tisztek följegyezték, hogy élő állatokat és takarmánynövényeket is tartottak a fedélzeten. Lőszerrel még rosszabbul álltak, fából készült álágyukat találtak a fedélzeten.
Későbbi sorsa:
A Leitha monitor ekkor vesztette el páncélzatát, fegyvereit tulajdonképpen a saját képét. Lecsupaszított hajótest lett, amit 1921-ben elárvereztek. Egy pesti cég vette meg 1928-ban, ami kavicsemelő gépet, és szállítószalagot szereltetett rá. A Leitha ezzel átalakult József Lajos elevátorhajóvá - holott már nem is volt hajó, csupán helyváltoztatásra képtelen, úszó munkagép. Kavicsot, homokot, iszapot kellett rakodnia. Idővel később a folyamkotró céget hadiüzemmé nyilvánították, de a valamikori Leitha dolgozott tovább. 1949-től már az FK 201 „név" alatt, a FOKA folyamszabályozó és kavicskotró vállalat tulajdonaként. Részt vett Sztálinváros (a mai Dunaújváros), a százhalombattai hőerőmű, a paksi atomerőmű és az óbudai lakótelep építésében.
A Lajta monitor múzeumhajót augusztus 20-án keresztelték újra a Dunán, a Parlament előtt. Hosszas rekonstrukció után nyerte vissza egykori képét.
„Hosszú út vezetett idáig, de reméljük, a Lajta pályafutásának nagy része még hátravan" (Margitay-Becht András, aki a dunai monitor tiszteletbeli parancsnoka lett)
Forrás:
Balogh Tamás, National Geographic Magyarország Magazin 2010. augusztus
Írta: Zeki
