Yorktown repülőgép-hordozó
Az USS Yorktown amerikai repülőgép-hordozót 1936-ban bocsátották vízre, és a következő év szeptemberére szerelték fel. A háború kitörésekor testvérhajóival egyetemben az amerikai flotta legnagyobb hajója volt. A Pearl Harbor elleni támadáskor a japánok elsődleges célpontjai közé tartozott, de a támadás idején nem volt a kikötőben. 1942 tavaszán több hadműveletben is fontos szerepet játszott. Májusban a korall-tengeri csata során súlyosan megrongálódott. Az amerikai hírszerzésnek ekkor már tudomása volt a japánok újabb támadási tervéről, ezért létfontosságú volt, hogy újra harcképessé tegyék a hajót. Pearl Harborban kétnapi rohammunkával ez sikerült is, így részt tudott venni a csendes-óceáni háborúban fordulópontot jelentő midway-i csatában. Torpedóvető repülõgépei java részét ugyan elvesztette, de SBD Dauntless zuhanóbombázói érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek (Soryu elsüllyesztése). Nem sokkal ezután japán torpedó- és bombatalálatokat kapott. Kiürítették a megdőlt hajót, de mivel stabilizálódott az állapota, a mentőosztagok visszatértek, hogy újra csatarendbe állítsák. Ez nem sikerült, a közelben ólálkodó I-168-as japán tengeralattjáró a mellette álló Hammann torpedórombolóval együtt megtorpedózta. A Hammann szinte azonnal, a Yorktown másnap, június 7-én hajnalban elsüllyedt. Testvérhajói: Hornet, Enterprise.
TECHNIKAI ADATOK
-
Vízrebocsátás: 1936. április 4.
-
Vízkiszorítás: 19.900 t (üresen); 25.502 tonna (harcra készen)
-
Méretek: hossz: 246,7 m - szélesség: 29,1 m - merülés: 6,5 m
-
Sebesség: 32,5 csomó (60,2 km/h)
-
Személyzet: 2200-2700 fő (repülőszemélyzettel)
-
Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 Westinghouse fogaskerék-áttételes turbina - 120 000 LE
-
Hatótávolság: 23 150 km
-
Fegyverzet: 90-100 db repülőgép; 8 db 12,7 cm-es ágyú; 16 db 28 mm-es légvédelmi gépágyú; 24 db 12,7 mm-es légvédelmi gépágyú
-
Páncélzat: övpáncél 102 mm, fedélzet 37,5 mm, válaszfalak 102 mm