Prológus (előszó)
A Háború vagyok. Egyszerre születtem az emberiséggel. Táplálékom az emberi gyűlölet, kapzsiság, hatalomvágy. Arcom aszerint változik, hogy mennyire táplálnak az emberek. A hataloméhség kis szikrájából lehetek apró testvérháború, polgárháború, de kinőhetem magam világháborúvá is. Átgázolok mindenen és mindenkin. Pusztítom, ami az utamba kerül: embert, állatot, épületet, néha még azt is, amit a Természet évezredek alatt épített fel. Tőlem mindenki fél. Jártam földön, vízen, levegőben. Időről-időre újra megjelenek mindenhol. Behunyom a szememet és találomra választok...(Hunyorogva, gúnyos arccal, görbe ujjával rábök a földgömbre) Ó! Magyarország! Velük sokszor találkoztam már. Harcos kis nép! Emlékszem: tatárok, törökök, felsorolni is nehéz. Legutóbb a II. világháború!
A II. világháború casus bellije: 1939. augusztus 30-án lengyel katonáknak öltözött német köztörvényes bűnözők elfoglalták Gleiwitz rádióját. 1939 szeptember elsején a német Wermacht átlépte a lengyel határt, kitört a II. világháború.
1944. november 27-én általános támadás indult a Felvidék kapujának Egernek birtoklásáért.
December 10.-én az orosz csapatok bevonultak Felsőtárkányba. Egertől északra a 27. orosz hadsereg egységei próbálkoztak betörni. Az orosz csapatok behatoltak a Berva - völgybe, elfoglalták a Bükk - hegység középső részét. December 17.-én már övék volt Szilvásvárad és Nagyvisnyó is. A háború utolsó előtti évében tehát Heves megye sem úszta meg a pusztítást.
Siroki események: "Valamennyi zsidó családot deportáltak, közülük csak kevesen tértek haza. A front közeledtével már behívókat sem küldtek, a 18-60 éves férfiaknak dobszóra kellett bevonulniuk. Közülük sokan elbujdostak a környező tanyákon és erdőkben keresve menedéket. A visszavonuló német csapatok a több mint 2000 fős szovjet és román haderő között - megosztva a falut - öt hétig dúlt az állóharc. A háború áldozatainak száma községünkben 96 volt, nevüket emléktábla őrzi a templom külső falán."
Sirok egyik csendes utcájában áll egy családi ház. Itt él idősebb Darnóvári Sándor. A kapuban két hevesen csaholó puli fogad, védik a gazdájukat, aki ma már teljesen egyedül él ebben a házban. Szívesen invitál beszélgetni, korát meghazudtolóan pontosan emlékszik a dátumokra, talán örül is annak, hogy valaki a régmúltról kérdezi.
- Mikor született?
-1933. 07. 26.-án születtem.
Ebből természetesen kikövetkeztethettem hogy a háború kitörésekor a bácsi még egy tőlem fiatalabb gyerek volt.
-Mindenképp meg szeretném tudni, hogy milyen személyes emlékek fűzik önt a világháborúhoz. -A világháború alatt is Sirokban laktam. 1944 őszén a németek benyomultak Egerbe. November végén ágyúzni is kezdték a közeli várost. Gyermekként félelmetes volt hallani az ágyúgolyók becsapódását, ám mi gyerekek még nem is igazán érthettük, meg, hogy nagy a baj. A felnőttek feszülten készülődni kezdtek, a háború „átvészelésére". Az első lövés Sirokot a községhez közeli erdőben érte. A mi házunk is elsők között kapott belövést, ezért édesanyámmal egy istállóban találtunk menedékre. Az emberek csoportosan istállókban, a „barlanglakásokban", pincékben bujkáltak remélve, hogy túlélik a háború borzalmait. December 9.-én kora reggel édesanyám kiment az istállóból, hogy a reggelihez tojást hozzon be. Én feküdtem a priccsen, édesanyám megtiltotta, hogy utána menjek, ám mégis megtettem. Ő még le is szidott, azt mondta „miért mentem ki, így veszélybe kerülhet az én életem is!". Kis idő múlva belőttek a mi istállónkba, a rajtunk kívül ott elszállásoltak közül ketten életüket vesztették. Csodával határos, hogy édesanyám tiltása ellenére én kiszöktem utána, ha bent maradok az istállóban, és én is tovább alszom a többi gyerekkel akkor én is odavesztem volna. A tojás mentette meg az életemet. -mesélte szomorúan. Érdekes volt azonban, hogy Sirokot két részre osztották. A külső részen német katonák táboroztak, a belsőn oroszok, és a sajátságos az volt, hogy az ellenséges haderőket csak az úttest választotta el egymástól. A frontok határvonalát képezte például a Tarna is. A Tarna-híd, és a patak menti terület is végig volt taposó aknázva. Érdekes volt ezt hallanom, mert az újjáépített hídon szinte minden nap átmegyek. Falunkban öt hétig állt a front, gyerek fejjel úgy érzékeltem, a németek sűrűbben adtak le lövéseket és véleményem szerint hevesebben is harcoltak. A több hetes hadi állapot alatt összesen 16 aknacsapódás hallatszott. A falu felosztása a következőképp történt: német uralom alatt volt, mint már mondtam a falu külső területe, például a templom és a temető. Orosz front volt a belső terület. A környező falvak, mint Pétervására, Terpes, Szajla szintén német front volt. A híres siroki várban fenn tartózkodott a német haderő egy része, a vár mely ma is történelmi emlék és Sirok méltán leghíresebb nevezetessége, a háborús helyzet ideje alatt német megfigyelőpont volt. Német kézen volt a katolikus templomunk is, melyet később szétlőttek a háború alatt. Orosz bázis volt a falu végén lévő erdészház, a hozzá tartozó gyümölcsössel és a vasút felőli rész is. Megint bebizonyosodik, hogy az ellentétes haderők meglepően közel állomásoztak egymáshoz. S ezek még mind csak a tények egy részei melyek élnek az emlékeimben. Ha mégis személyes érzést kellene mondanom bennem még mindig él a borzongás, a félelem és a szeretteim elvesztése miatt érzett fájdalom is. Édesapám '43 januárjában tűnt el, amerikai testvérei kerestették a nemzetközi Vörös kereszttel de meg már sosem találták... - mikor édesapjáról beszél, látom hogy, a bácsi szemébe még ilyen sok év múltán is könny szökik.
-A háború hány siroki lakost követelt áldozatául?
-96 siroki lakos volt, aki a háborúban esett el. De
megesett, hogy a frontról hazatérő siroki ember a falu határán lépett aknára. Hazatért,
de már a falujába sosem jött be élve.
-Tudom, már tetszett említeni, de tudni szeretném a
civil lakosság miként élte meg mindezeket?
-Az emberek féltek, akkoriban összetartás jellemezte
minden cselekedetüket. Mi gyerekek igazán nem is érthettük meg a háború
borzalmait, neked pedig mint mai gyereknek ez még érthetetlenebb. A nőket és
gyerekeket elszállásolták, mindenki aggódott azokért a falubeliekért, akik
részt vettek a harcokban.
-Édesapja milyen szerepet töltött be a háborúban?
-Édesapám honvéd volt. Azt hisszük valahol
Oroszországban esett el...
-Meg tetszett említeni, és már máskor is hallottam a
templom bombázásának érdekességéről. Valóban egy helybéli bombáztatta le a
templomot a németekkel, mert azt állította, hogy a templomban ellenséges orosz
katonák vannak?
-Nem hiszem. A férfi, akiről ezt állították erdész volt,
Németvölgy - Héjavölgy erdőrészen. A faluban élt egy erdészházban. Sokan nem
hittük el azt hogy ő lövette volna szét a templomot, ugyanis a bombázásban a
férfi apósának háza is lerombolódott. Szerintem ez csak mende - monda, amit az
itteniek találtak ki. Az lehet az oka, hogy az erdész közvetlen a háború után
külföldre szökött.
-Hallunk mindenfélét arról, hogy hogyan viselkedtek az
idegen katonák a lakossággal. Mit lehetett ebből tapasztalni Sirokban?
-Ha arra gondolsz, hogy az élelmet elvették-e tőlünk...hát
igen. Éhesek voltak ők is. De hazudnék, ha azt mondanám, minket gyermekeket
bármelyik harcoló fél is fenyegette, bántotta volna. Sőt! Az orosz katona mikor
meglátta, hogy mezítláb futunk a fagyban nagyon megszidott érte minket. De a
német se bántott. Ezért lehetett az, hogy fényes nappal mi, gyerekek
hoztuk-vittük az ételt egyik helyről a másikra. Volt nap, hogy háromszor is
végigszaladtuk a falut, mégsem lőtt ránk senki.
-Kérdéssorom végére érkeztem, köszönöm a beszélgetést,
és a rengeteg hasznos információt.
-Örülök, hogy segíthettem!
Ez után a beszélgetés után, most már a II. világháború éveit nem csak a történelem tankönyvemből ismerem. Pedig még élnek közöttünk, akik mindezt átélték. A napi hírekben sem ritka, hogy a II. világháború pusztító eszközeiből egy-egy előkerül. Legutóbb Heves megyében 2009. októberében Szilvásváradon a helyi általános iskola építése során került napvilágra egy veszélyes repeszromboló gránát. Mi egy akkor élő ember szájából hallhatunk meglepő dolgokat egy ilyen beszélgetés kapcsán. Most érzem, azt hogy -ahogyan az öregek mondják- „mi mai fiatalok" sok mindent tényleg elképzelni sem tudunk, amit ők végig kellett, hogy éljenek. Megrendítő volt látnom, hogy egy ember aki már a 70-es évei végén jár, még mindig emlékszik olyan dolgokra, amik fiatalabb korában történtek vele, mint amilyen most én is vagyok. A szomorú élmények fájdalmát, az idő sem képes halványítani. Belegondolni sem bírok, hogy 10-12 éves fejjel egy gyerek hogyan reagál le egy háborút, a velejáró pusztulással, nélkülözéssel, halállal és egyéb borzalmakkal. S amit átélt egész életén át végigkíséri. Pedig a valóság, hogy sokunk nagyszülei ezt mindet végigélték. Ha az idős emberek mesélni szeretnének nekünk a háborúban szerzett személyes élményeikről, akkor ne húzódjunk el mondván: "úgyis csupa unalmas dolgot akarnak mondani", mert lehet, hogy átértékelnénk a helyzetünket, és megtanulnánk megbecsülni pusztán a béke fogalmát, és életünkben való jelenlétét is!
A Béke vagyok. Egyidős az emberiséggel. Táplálékom a szeretet és a nyugalom. Egyetlen ellenségem a Háború. Sajnos csak rövid ideig lakhatok valahol, mert a Háború kiszorít mindenhonnan. Nem vágyok hatalomra, csak arra, hogy a Föld minden szegletében végleges otthonra leljek. Láthassak megszületni, felnőni, megöregedni úgy embereket, hogy ne ismerjék meg rettegett riválisomat. A „világháború" szó csak régen elfelejtett fogalom legyen. Az emberiség tanuljon a történelemből. Akkor majd boldog leszek. De ezt nem nekem, hanem az embereknek kell akarnia!
Források:
Beszélgetés Id. Darnóvári Sándorral 2009. október 25.
Az idézet a Sirok története című könyvből származik
Készítette: Pécsi Zsófia
