Az emlékiratot a szóbeli elbeszélésekkel és saját emlékekkel egybevetette.
Kristály Tibor
Előszó a visszaemlékezéshez
Ha már nem leszek az élők sorában,
Itt hagyom emlékül, mit essze firkáltam.
Írásnak nem voltam soha mestere,
Toll helyett legtöbbször mást fogtam kezembe.
Irkálni, firkálni mégis szerettem,
Naiv poétaként, verset is költöttem.
Nem íróasztal volt a munkapadom,
Sok szenvedés jutott göröngyös utamon.
Visszaemlékezésemben leírt események megtörtént dolgokat mesélnek el. Sajnos göröngyös utamon írott jegyzetek legnagyobb részt elkallódtak, vagy megsemmisültek. Ezért legtöbb helyen emlékezetemre hagyatkozva vetettem papírra életem fontosabb, érdekesebb eseményeit. Nyelvezeténél igyekeztem bemutatni a székely tájszólás ízes kifejezéseit, és írásmódjában helyenként inkább a népies formát követve, mintsem az akadémiai szabályokat. Szándékom nem egy irodalmi remekmű megalkotása volt, hanem a „közelmúlt" történelmének megismertetése egy egyéni sorson keresztül.
Kristály Mihály
I.
DIÁK ÉS SZÓGAÉVEK
„Mü nálunk ez a gyermek vót szógáni, csak az idén maradt hon, met gyárba akar menni mindenképpen, s ehejt nagyot változott a világ; esment magyarok lettünk, – de csak azok.”
Már ötöd ízben járt nálunk a gólya, mikor édesanyám szóvá tette.
– Ejisze tán most már elegen leszünk. Esztán jobban kel űgyeljek, nehogy esment úgy maradjak, met ez es kiszípja még a lelkemet es ne – mutatott az ölében lévő Sanyira. Még cigány purdinak es jutna belőlük – nézett rajtunk végig.
– Ha apátok kucsmájára ülök, akkor es úgy maradok.
– Ó haddel, ne tusakodj annyit – szólt közbe édesapám. – Egy-két kalán vízzel többet loccsantasz a fazékba; csak pityóka legyen bővebben, víz az van elég ne – mutatott a vizes kondérra.
Szipákolt még egyet a büdös tubákjából, s fújta a füstöt, s vigasztalta tovább édesanyámat.
– Majdcsak felcseperednek, ha Isten es úgy akarja. Valahogy essze tódozzuk, osztég esztendőre bészegődtessük őköt monyatornak, s ha jól ügyekszik, s szót fogad, bért es kap.
– Haj, addigra be sok víz lecsobog az Olt patakán, – vette vissza a szót édesanyám – sze mahónap esment többen leszünk, s nem férünk az asztal köré. Szűken van mindenből, több a család létszáma, mint a jószág. Azoknak es szűken van, szénát szalmával kell vegyítni, hogy tavaszig kibírják. A tehen, ha megbornyúzik, széna kell annak, hogy cseppecske tej jusson a máléhoz, s a bornyúnak es tej kell, legyen mit szopjon, máskülönben felfordul. Csak az Isten tartsa meg, hogy mü értünk a mészárszéken megüthessék. Egy kis pénzmagra szert tehetnénk véle. Sze kijed es dolog nélkül van, kereset nincs, s ami van az es szűken. Erdővágással hallgatnak a fakereskedő zsidók. Akkéne, erdővágás, met ehejt tétlenségre van az ember kárhoztatva. Csak szípja kijed a büdös tubákot, egyiket a más után. Mi lesz velünk, ha nem kap munkát, nem köthetem bé a gyermekek száját. Be könnyen veszi kijed a nyomorúságunkat, sze a román urak a nyakunkon; azoknak fizetni kell, ha törik, ha szakad.
Mielőtt folytatnám az események elbeszélését, néhány szót arról a helyről, ahol fájdalmas örömök közepette megláttam a napvilágot és ahonnét a göröngyös utamra elindultam.
Csíkszentdomokos földrajzi fekvését tekintve az Olt folyó két partján terül el, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós között, a Felcsíki járásban. Szentdomokost a körülfogó hegyek árnyékolják, s szűken terül el, mint a delelő nyáj. A pásztorként kiemelkedő templomtorony őrködik a fából faragott falu felett. Gazdag e táj szépségekkel és szegényes megélhetésben. A körülfogó hegyláncolatok bővelkednek erdőséggel, szénafű kaszálókkal, sovány szántó területekkel. Az anyafolyó az Olt. Sok mellék folyás Domokos határán belül duzzasztja fel, amely vízmeginduláskor sokszor kilép a medréből, s lebegteti faházait. Szádakút, Kislok, Nagylok, Szedloka, Csere patakok által tekervényesen szabdalt, s a természet kínálta változatos utcáival, sikátoraival emelkedik ki a földből évszázadok óta. Nyugatról észak irányába nézve, majd tovább karéjban balról jobbra magas hegyek övezik Domokost.
A legközelebb eső Garados, mely korán béárnyékolja a falut. Geréces-tető bükkfa terméséről híres. Marosfő úri negyed településhez tartozik Marosbükk és Meszes patak kirándulóhely. Északnyugaton a Feketerez csúcsa havasi legelőkkel és fenyves erdőivel. Tovább fordulva folytatódik a hegyláncolat, turistaút megjelölésekkel; Nagykerekpuszta, Kiskerek-puszta, Fenyítő, Irottkő, Balán havasa. Még tovább keleti irányba nézve Balánbánya települése felett, ott tündököl oltárként az Egyeskő a Nagyhagymással és az Ecsém-tetővel. Ebben az irányban található még: Fehérmező, Terkő, Naskalat, Csupok. Keleti oldalon a hosszan elnyúló Rez-tető. Az erdők, sziklás fenyvesek sűrűjében, ragadozó vadak rejtőznek. Elsőként említeném a farkasokat; ebből aztán van bőven. Aztán a barna medvék. Az csak gyerekmese, hogy nem bántsa az emberfiát. Mező kártevője, facsemeték pusztítója a vaddisznó csorda. Rókák, amelyek gyakran belopóznak a faluba. Kőszáli sas, ez is egy veszedelmes szárnyas. A választási bárányt egyből a magasba emeli, s szőröstül-bőröstül megemészti.
A magas hegyeknek lába, lankája, alja is van, amelyet szénafű kaszálásra használják. A madarak s az erdei vadak trágyázzák, no meg a nyírfa, nyárfa, mogyorófa hulló levelei. Még lejjebb ha a lakosság létszáma úgy kívánja, szántót alakítanak ki. Mezőségnek, szántó és megművelhető területnek csúfolják a nagygazdák. A szegény heába ganyézza, mert vékony a földréteg, s az is köves. Az igazi kincs a föld mélyén rejtőzik. Vasérc, réz, porcelán és a mozaikkő. Zömében a domokosi férfinép bányássza. Fizetés mellé még tüdőbajt es kaphat, s ha nem tudja ledolgozni a kiszabott munkát, akkor csak tengődik. A szilikózis erősen legyengíti az embert. A falu előkelőségei és nagygazdái birtokolják az erdők, mezők nagyobb, s javarészét. Első helyen az egyház feje Boga Pista plébános úr. Karda Mihály a falu legnagyobb gazdája, Császár Donát gazdag kereskedő, Krausz János, Jenő, László, Józsi. Ezeknek is megvolt a maguk gazdasága mellett az üzleti hálózat is. Az iparosok körében is megvolt a, – ki ha ő nem. A suszter az nem cipész, de a csizmadia versengett vele. Szabó, ha úri szabó, akkor Sneider cégtáblája volt. Az egyszerű szabó csak hozott anyagból harisnyát, lajbit vagy zekét tudott csinálni. Egyik jobban nyúzta meg az ember fiát, mint a másik. A hentes? – A marhát levágta, s a szegény embert átvágta, ezért hízott meg a tokája. A kovácsmesterek? Egymással versenyeztek addig, addig ütötték a vasat, míg kicsi házukból nagyobbacska, emeletes nem lett.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az emlékirat beküldésért köszönet Kristály Tibornak!
Az emlékirat "A 25. órában vagyunk!" felhívásra érkezett. Részletek
