Közismert tény, hogy a második világháború minden közép-európai városon - hogy úgy mondjam - nyomot hagyott. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez néha nemcsak rombolásban, hanem az építésben is megnyilvánult. Erre éppenséggel a császárváros szolgáltatja az egyik legjobb példát. Bizonyíték gyanánt következzen egy (teljességre nem törekvő) fényképes beszámoló egy idei nyaralásról.
Bécsben a nagy világégés kétségtelenül legmonumentálisabb mementói az ún. légvédelmi toronyerődök (Flaktürme). Eme sajátos létesítmények ismertetésétől most eltekintek, mert az egyik testvérblogon ezt szerencsére más már megtette helyettem. Összesen nyolc ilyen erőd épült az ún. Nagynémet Birodalom területén, közülük három Bécsben. A balra látható térképen pirossal jelölve a tüzérségi v. ütegtornyok (Gefechtstürme) ill. a Szent István székesegyház, sárgával jelölve pedig a tűzvezetésre szolgáló L-tornyok (Leittürme) elhelyezkedése látható. Érdekességük az, hogy mára kizárólag ezek maradtak meg - a berlini erődöket lerombolták, Hamburgban pedig csak a G-tornyok állnak még.
A toronyerődök harmadik generációjához tartozó Flakturm VII egyébként is magas G-tornya fokozottan impozánsnak hat, mivel az Augarten nevet viselő nagy múltú park közepén emelkedik. Gondolom felesleges megemlíteni, hogy a közelében található vendéglátóipari helyiség miről kapta a nevét. A laikus turistának egyébként semmiféle tábla vagy ilyesmi nem ad felvilágosítást arról, hogy a lezárt, drótkerítéssel körbevett monstrum tulajdonképpen micsoda, és milyen céllal épült. Maximum a parkban lebzselő civilektől kaphat felvilágosítást, már ha tud németül (vagy törökül).
A torony építése 1944 nyarán kezdődött és 1945 januárjában fejeződött be, szóval a Birodalom légvédelmében túl hosszú ideig nem játszott szerepet. Ahhoz képest, hogy háborús létesítmény, első látásra viszonylag épnek tűnik, de azért nem volt túl kegyes hozzá a sors. '45 áprilisában a benyomuló szovjet csapatokra tüzeltek róla, következésképpen legalább egy nehéztüzérségi gránát is eltalálta. Egy évvel később a toronyban játszó gyerekek tüzet gyújtottak, ami nem bizonyult túl jó ötletnek, mivel kb. kétezer db "ottfelejtett" 128 mm-es gránát volt körülöttük. A robbanás következtében az épület belseje súlyosan megrongálódott, a teteje pedig megrepedt. Azóta is üresen áll, csak galambok fészkelnek benne.
2007-ben az egykor 20 mm-es légvédelmi gépágyúknak helyet adó "bástyafülek" egy részét lebontották, a tornyot pedig összesen 22 acélsodronykötéllel kötötték körbe. Mindezt ugyebár a biztonság kedvéért. Úgy látszik, a német technikában sem lehet vakon megbízni. Kérdéses, hogy ilyen állapotban valaha hasznosítani fogják-e valamire. A háború után a mérnökök minden bécsi toronyerődről megállapították, hogy a lerombolásukhoz szükséges robbanótöltetek a környékbeli épületekben is kárt tennének, így valószínűleg sokáig a helyükön maradnak még, és mindenkit emlékeztetnek majd a vértől iszamos múltra. Az átalakításukra már sok érdekes koncepciót kidolgoztak az építészek.
Az L-tornyot szintén eltalálták a szovjet tüzérek. Ez is üresen áll, a bejáratait befalazták. Szöges ellentétet képez vele az Esterhazy-parkban a Flakturm VI L-tornya, melyet szinte minden elképzelhető módon hasznosítottak.
Az oldalán falmászópályát, a belsejében Tenger Háza névvel akváriumot létesítettek, a tövében játszótér található, a hozzá tartozó egykori légvédelmi óvóhelyen pedig a Habsburg-birodalomban használt kínzóeszközöket bemutató múzeumot rendeztek be. Kívánhatna egy kisgyerekes család ennél megfelelőbb helyszínt egy szombat délután eltöltésére?
A légópincében lévő múzeum tárlata nem valami nagy, de mellette megtekinthető az egykor működőképes légszivattyúknak helyet adó terem is (felső kép). Az akváriumot pedig nemcsak a cápák, az óriásteknősök meg hasonlók miatt ajánlom, hanem mert onnan fel lehet menni a torony tetejére, ahonnan nagyszerű a kilátás. Természetesen el lehet látni a hozzá tartózó G-toronyig is (alsó kép), amely jelenleg az osztrák hadsereg objektuma.
Az Arenberg-parkban található Flakturm VIII az előzőekkel ellentétben egy második generáció toronyerőd. Az építése 1942 végén kezdődött, és 1943 októberére fejeződött be.
Az L-torony itt is üresen áll, de a városi tanács már tervbe vette a hasznosítását.
A G-torony jelenleg a Bécsi Iparművészeti Múzeum raktárának ad otthont. Micsoda történelmi fordulat!
Egyébként ennek a tövében is játszótér van, így a gyerkőcöknek csak szét kell nézniük egy kicsit, hogy szembesüljenek a nácizmus örökségével.
Hogy teljes legyen a hatás, onnan néhány méterre található az Auschwitzban elhunyt bécsi szociáldemokrata politikus, Robert Danneberg emléktáblája.
Általános vélemények szerint ezek az ormótlan, dísztelen vasbeton kolosszusok erősen rontják a városképet. Ez persze ízlés dolga, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy a Birodalom győzelme esetén a tervek szerint jóval esztétikusabb kinézetet eredményező, jelentős átalakításokat hajtottak volna végre rajtuk (legalábbis Hamburgban), ahogy ez a makett is mutatja:
Hasonlóan pazar neoklasszicista alkotás lett volna ez a toronyerőd (alsó kép), melyet a háború utáni időkre terveztek, hogy pusztán hatalmas méretével is a győztes Birodalom dicsőségét jelképezze. Mondjuk ha felépül, a funkciója ebben kb. ki is merült volna, ahogy a többi toronyerődé is (az óvóhelyektől eltekintve), mivel a technikai fejlődés gyorsan elavulttá tette a légelhárító lövegeket, az meg nem valószínű, hogy rakétaütegeket állítottak volna a tetejükre.
Mindenesetre a történelem aztán úgy hozta, hogy Bécsben nem a Wehrmachtnak, hanem a Vörös Hadseregnek állítottak győzelmi emlékművet, méghozzá a Schwarzenberg-téren.
Természetesen a bécsi hadtörténeti múzeum (Heeresgeschichtliches Museum), közismertebb nevén az Arsenal is sok látnivalót tartogat a korszak iránt érdeklődők számára.
Néhány hónap erejéig ezek voltak a Birodalom határai (felső kép). A Völkischer Beobachter szerkesztői a pártatlan tájékoztatás jegyében jó képet vágnak a vereséghez. Az újság alatt Sztálingrád véráztatta földjéből kiásott maradványok láthatóak.
A jó öreg MG-42 géppuska (felső kép) és a szovjet DP golyószóró (alsó kép).
Egy Luftwaffe-ászpilóta Bf-109 típusú gépének függőleges vezérsíkja és egy Fi-156 Storch felderítőgép.
ZISz-3 típusú szovjet ágyú
20 mm-es Flak 38
A németek által hamisított brit bankjegyek (felső kép). Ilyen cipőket viseltek a koncentrációs táborok kényszermunkásai (alsó kép).
Üreges betongolyóból egyemberes bunker (felső kép). Milyen leleményes. Háborús propagandaplakát (alsó kép). Hát ennyi ellenség gyűrűjében nem csoda, hogy elvesztették a háborút.
Itt egy, a judeobolsevik propagandistát hallgató gyanútlan szarvasmarhát láthatunk (felső kép). A másik plakát üzenete szerint sokat kell spórolni a gázzal, és akkor Tigris lesz belőle (alsó kép).
Az alábbi harceszközök csak közvetve kapcsolódnak a második világháborúhoz. Az amerikai és szovjet megszálló erők hagyták hátra ezeket az osztrákoknak, amikor az 1955-ös államszerződés után kivonultak az országból.
T-34/85 típusú harckocsi. Az osztrák hadsereg 27 darabot tartott hadrendben.
SzU-100 vadászpáncélos. Valószínűleg minden fegyver közül ez kapta a legviccesebb becenevet a történelemben. A típus további érdekessége, hogy első bevetésére - sőt, első tömeges bevetésére is - Magyarországon került sor 1945-ben.
M47 Patton alapharckocsi. A technológiai fölényre való törekvés jegyében a farán levő fémdoboz egy telefont rejt.
M24 Chaffee könnyűharckocsi (felső kép) és egy M8 Greyhound páncélautó (alsó kép).
Végezetül következzen néhány kép egy másik múzeumból.
Oklevél egy Vaskereszt odaítéléséről.
A náci propaganda legfőbb eszköze: az olcsó rádiókészülék. Praktikus eszköz, mert külföldi adókat nem lehetett rajta hallgatni.
Forrás: KatPol Blog
