Adolf Hitler állítása szerint "szellemi alap nélkül az erő kudarcra ítéltetett". Elmélete szerint a III. Birodalom fizikai és katonai ereje csak akkor képes stabil talpakon megállni, ha kapcsolódik hozzá egy logikusan kigondolt és tudatosan létrehozott szellemi és vallási dogmarendszer. Birodalmát a transzcendencia egy olyan új érájává próbálta átalakítani, ahol a saját szavaival élve "az ősi hitek újból a régi fényükben tündökölhetnek, ahol a természet és az istenség titkos tudása végre ismét feltárulhat a németség előtt úgy, hogy a kereszténység látszatvilágát végleg eltörüljük."
Jelen cikkemben ennek az új spirituális irányzatnak az alapjait, a kialakululását, és a befolyásoló tényezőit szeretném röviden ismertetni, illetve arra szeretnék rávilágítani, hogy a III. Birodalom nemzetszocializmusa több volt, mint egy ideológia, egyre több történész szerint egy okkult vallásnak lehet tekinteni.
I.1.A vallás
A cikk teljes megértése érdekében első lépésben a vallás fogalmát szeretném nagyon röviden körüljárni.
Tulajdonképpen mit is jelent a vallás kifejezés? Helmuth von Gasenapp, Az öt világvallás című könyv szerzője a következőképpen határozza meg: "Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben."
H.L. Mencken ezzel szemben úgy látta, hogy a vallásnak "egyetlen funkciója, hogy olyan erőkhöz biztosítson az embereknek hozzáférést, amelyek irányítani látszanak a sorsát, és egyetlen célja, hogy ezeket az erőket megpróbálja rábírni arra, hogy barátságosak legyenek hozzá... Minden más lényegtelen." Némileg konstruktívabb hangvételű William James pszichológus meghatározása, mely szerint a vallás "abból a hitből áll, hogy létezik egy láthatatlan rend, és hogy számunkra abból származik a legfőbb jó, ha ahhoz harmonikusan hozzásimulunk."
Robert Wright szerint ha bármilyen dologban egy nálunk hatalmasabb erő jelenlétét érzékeljük, akkor úgy véljük, hogy keresni kell a módját annak a megértésére. Abban az esetben, ha valaki meg tud bennünket győzni arról, hogy kezében tartja a megértés kulcsát, akkor elnyeri felettünk az uralmat.
I.2.Teozófia
 |
 |
| Helena Blavatsky (1831-1891) Pecsétgyűrűje | A magyar teozófia társaság jelképe |
A teozófia a filozófia és az összehasonlító vallástudomány körébe tartozó kifejezés, két görög szó összetételéből áll: theos=isten, sophia=bölcsesség, szó szerinti fordításban tehát isteni bölcsességet jelent.
A teozófia, mint modern tanítás Helena Blavatsky, orosz arisztokrata (eredeti nevén Jelena Petrovna Blavatszkaja) műveiben körvonalazódott. Alapelveit tekintve okkult irányzat, amely a "titkos tudás" létét feltételezi. A teozófia úgy tartja, hogy ez a bölcsesség végtelen, így az ember számára közvetlenül nem hozzáférhető, viszont az extázis állapotában a spirituális tudat képes felfogni azt.
Madam Blavatsky fiatalkorában beutazta az egész világot, utazásai során ősi tanokat tanulmányozott, médiumokkal és spirituális vezetőkkel folytatott beszélgetéseket, és megismerkedett a különböző kultúrák okkultista aspektusaival. Beszámolói szerint Tibetben találkozott a titkos tanok nagymestereivel, akik komoly képzésben részesítették, megtanították számára az univerzum összefüggéseit, és kaput nyitottak a fizikai valóságon túl létező tartományok felé.
Az évtizedeken át tartó tanulási folyamat után kidolgozott egy saját ezoterikus rendszert, amelyben összegyúrta a keleti és a nyugati tudás legjavát. Ez az általa létrehozott harmonikus, megnyerően magabiztos, jól átlátható és pozitív világszemlélet gyorsan követőkre talált.
Helena Blavatsky nemcsak összegyűjtötte és szintetizálta az évszázadok során felhalmozott tudást, hanem új fogalmakat is bevezetetta a vallástudományba, valamint olyan kulcsmotívumokat dolgozott ki, amelyek alapjaiban határozták meg a huszadik századi okkultista és politikai törekvéseit. Vérvonalakról és ciklikus evolúcióról, az emberiség elfeledett múltjáról, az árja fajról, az elsüllyedt Atlantiszról és az emberfeletti ember eljöveteléről értekezett – olyan fogalmakról, amelyek alapjaiban határozták meg a Harmadik Birodalom sorsát. A Teozófiai Társaság alapítója megteremtette az ezoterikus tanok alapvető paradigmáit, amelyek sohasem évültek el.
A Blavatsky-féle tanok hét szintet különböztettek meg az emberiség fejlődésében, ahol az evolúció csúcsát az árja faj jelképezte, amely minden más fajnál erősebb és tisztább, s melynek végső célja a világ feletti totális uralom megszerzése. A teozófia a hét fajhoz hét szimbólumot társított, a szimbólumok legerősebbike a horogkereszt volt, amely teljes mértékben fókuszálja a kozmosz energiáit.
A nácizmus – mint vallás – számos elemet és szimbólumot emelt át a teozófia eszmerendszeréből, ám eme ismereteket nem a teozófia által előírt módon alkalmazta.
I.3.Aliester Crowley
Aliester Crowley (1875-1947)
Edward Alexander Crowley, az újkori történelem legnagyobb hatású, máig heves viták kereszttüzében álló okkultistája 1875-ben született Angliában, egy tehetős, mélyen hívő arisztokrata családban. A Cambridge egyetemen végezte el felsőfokú tanulmányait, ahol a folyamatos tanulás mellett, az okkult tudományok, és a vad szexuális orgiák iránt tanúsított lankadatlan érdeklődést.
Crowley 23 éves korában lépett be az Arany Hajnal Hermetikus Rendjébe, melyik főként a nyugati okkultizmus tradícióit ötvözte, rituális mágiával, számmisztikával, héber kabbalisztikával, alkímiával, asztrológiával és szimbolikával. Ragyogó tehetségének és elkötelezettségének köszönhetően gyorsan jutott felfele a ranglétrán, 1900-ban már eleget tett az adeptusi szint kívánalmainak, de a rend Nagymestere Crowley homoszexualitására és hírhedten botrányos életvitelére hivatkozva megtagadta kinevezését.
Elhagyva a rendet, pár évet Európában töltött, ahol Samuel Liddell MacGregor Mathers mellett folytatott tanulmányokat. Nem sokkal később megírta első munkáját, amelynek a „Törvény Könyve” címet adta és tartalmazta az okkultista filozófiájának alapjait: tagadta a keresztény isten létezését, a felsőbbrendű akarattal szemben az individum szerepét hangsúlyozta, illetve minden más felett álló erőnek tartotta az autonómia szentségét és az egyéni felelősséget.
Crowley nemcsak az írásban, de a rituális mágia gyakorlásában is felettébb aktív volt. Hórusz Eonjának, az Új Korszak eszközének, egy ősi isten reinkarnációjának tartotta önmagát, és azt vallotta, hogy üzenetet kapott a kozmoszból, amely az Új Világrend formuláit írta le.
1907-ben elérkezettnek látta az időt egy saját páholy alapításához, amely az Argenteum Astrum (Ezüst Csillag Rendje) nevet kapta. Három évvel később felkereste őt a német okkultista rend, az Ordo Templi Orientis (O.T.O.), amellyel a történészek szerint élénk szakmai kapcsolatot ápolt.
1916-ben Crowley mágussá avatta magát, és elhagyta Európát, Amerikában bővítette tudását, majd 1920-ban megalapította a Thelema Apátságot.
1925-ben az Ordo Templi Orientis (O.T.O.) nagymesterévé nevezte ki magát, és megírta második könyvét, amely a „Mágia: Elméletben és Gyakorlatban” címet viselte. Az O.T.O. szervezet fejeként kapcsolatban állt a német okkultista körökkel, így, ha közvetve is, de számos náci vezetőre gyakorolhatott hatást. Nincs rá bizonyíték, hogy Crowley valaha is találkozott volna Adolf Hitlerrel, de felettébb valószínű, hogy a Führer spirituális tanítómesterei, Dietrich Eckart, Guido von List és Karl Haushofer személyesen is ismerték a huszadik század egyik leghatalmasabb mágusát.
A modern történetírás több helyen is megemlíti, hogy Crowley támogatta a nemzetszocialista eszméket, ezzel szemben bizonyítható, hogy Crowley nem szimpatizált a náci rendszerrel, hiszen azt egyfajta a kereszténység elleni tiltakozásul létrejött, intézményesített rendszernek tartotta, a szigorú erkölcsi szabályrendszeréről pedig azt vélte, hogy az a katolikus dogmákhoz hasonlóan az emberi természet ellen való.
Aliester Crowley 1947-ben, 72 éves korában hunyt el, személye és a III. Birodalommal való kapcsolata viszont a mai napig heves viták tárgyát képezi.
I.4.Guido von List
Guido Karl Anton List 1848-ban született. A korabeli Bécs egyik leghíresebb okkultista írója, az ősi német örökség kutatója, az ariozófia úttörője, a Vér Páholya nevű titkos szervezet és a wotanizmus megalapítója, aki a teuton múlt és az ősi germán hagyaték újbóli felfedezését tűzte ki célul.
Azt vallotta, hogy a germán faj spirituális hatalom birtokában van, és ez a hatalom a vér útján öröklődik. Elmélete szerint a német vérvonal az ősi észak európai harcosok öröksége, kiknek egyeneságú leszármazottjaik az árják. Hite szerint a tisztavérű árja faj hozta létre az emberi civilizációt, és az emberiség evolúciója csakis az árja faj fejlődésével képzelhető el, mivel valamennyi más faj alsóbbrendű, ezáltal haszontalan az emberiség jövője szempontjából.
A férfi a teuton lovagrend mítoszait és az ősi germán rúnaírás rejtélyét vizsgálva azt állította, hogy a rúnák valójában nem betűk, hanem különleges erővel bíró szimbólumok, amelyek az árják sorsát hordozzák, és kaput nyitnak a felsőbb tudományok felé. Úgy vélte, hogy ha megfejti a rúnaírás titkát és megérti a rúnák által alkotott ezoterikus rendszert, akkor reprodukálhatja az ősi germán vallást, amelyet az erőszakkal elterjesztett kereszténység az évszázadok során fokozatosan kiszorított. A férfi egy új, spirituális német fajt kívánt létrehozni az ősi tanok felhasználásával, egy új lovagi kultúrát, egy civilizációt, amit az Isten által kiválasztott árja faj tiszta, idegen vértől be nem szennyezett egyedei alkotnak.
Faj, lélek és vér – ezek voltak a Guido von List által bevezetett kulcsfogalmak, amelyek roppant nagy hatással bírtak Adolf Hitlerre és követőire.
Guido von List munkája meghatározó volt a 20.-ik századra nézve, viszont 1919-ben elhunyt, így nem láthatta szellemi örökségét, és annak gyakorlatba ültetését.
I.5.Richard Wagner
Wilhelm Richard Wagner német zeneszerző nevét nemcsak azért tartom fontosnak megemlíteni, mert Hitler kedvenc zeneszerzője volt, hanem mert művei a romantika szellemében születtek, és a kor zeneszerzői hagyományaival szakítva gyakran építkeztek a germán mitológiából, felhasználva a teuton lovagok legendáit, a fény és sötétség örökös harcát, megjelenítve a Szent Grált, a Végzet lándzsáját, és egyéb, a germán mitológia szempontjából komoly jelentőséggel bíró szakrális ereklyéket.
Parsifal című műve, Wolfram von Eschenbach írása alapján készült, amely a Szent Grál 9. századi történetét dolgozta fel és a szent tárgy germán vonatkozásait mutatta be, óriási jelentőséggel bírt a nácik számára, hisz ebben az operában jelent meg a szent vér és a szent grál kifejezés, emlékeztetve őket a származásukra, mintegy figyelmeztetve őket a tiszta vér jelentőségére.
I.6.Friedrick Nietzsche
Az emberfeletti ember kultusza a nácizmus megkerülhetetlen tézise, olyan paradigma, amely alapjaiban befolyásolta a huszadik század történelmét.
Friedrich Nietzsche (1844–1900) különös, mítoszteremtő gondolkodó volt, tevékenységét szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítani vágyás és nyelvi 
mágia jellemzi, s írásainak többértelmûsége miatt sokféle értelmezési lehetőséget hordoz magában.
Fő művében az Ím-ígyen szóla Zarathustra, az ókori vallásalapító filozófus alakjának felidézésével fejti ki az „emberfeletti ember”-ről szóló téziseit. Állítása szerint „Isten meghalt”, így az emberen a sor, hogy kezébe vegye az élet, a világ, a történelem irányítását. A vallást hazugságnak hirdeti, az erkölcsöt a megalázás módszerének, a részvétet a megvetendő gyengeség jelének, illetve folyamatosan tagadja a létező államok szervezetét.
Műveiben az uralomra termett erős, érzelmek nélküli embert várja: szerinte a jövőben ennek az erős, kíméletlen, uralkodásra termett embernek kell kifejlődnie. Ezt a várt uralkodó típust nevezi „felsőbbrendű ember"-nek (németül „Übermensch"-nek), mindenki más, aki alattuk helyezkedik el az a kötelessége, hogy szolgálják őket.
Másik lényeges tanítása az örök visszatérés (Ewige Wiederkunft) gondolata: az ember saját életét annak megfelelően élje le, hogy azt akárhányszor ugyanúgy képes legyen újraélni, ha lehetősége lenne rá.
Végső, már nagyon zavaros tanulmánya „A hatalom akarása" („Wille zur Macht") melyben azt állítja, hogy az ember minden gondolatát és cselekedetét a hatalom megszerzése irányítja. Az általa megjelenített ember lényege a hatalomra törekvés, akiben ez nincs meg, az szolgaságra rendeltetett.
A következő néhány sor sokat elmond Nietzsche világról alkotott képéről:
“Annak a korszaknak vagyunk az elején, amikor egy bizonyos fajta ember, perspektíva, erő, irányadóan kell, hogy hatalmat gyakoroljon a létező fölött, újradefiniálva a maga helyét a létező totalitásában. Isten halálával felkel a vágy, hogy újradefiniáljuk az ember-létet a létező totalitásával szemben.”
Később a Hitler uralma felé készülődő náci mozgalom a filozófust a saját elődjének és előkészítőjének tartotta és saját prófétájaként tisztelte.
I.7.Houston Stewart Chamberlain
Houston Stewart Chamberlain 1855-ben született a Portsmouth-hoz közeli Southsea-ben. A brit származású írót sokan Friedrich Nietzsche szellemi örökösének, a germán faj ügyének élharcosaként tartották számon. Munkáiban a német faj felsőbbrendűségéről és a pángermán mitológia alapvetéseiről, történelmi végzetről és transzcendentális konstellációkról szónokolt, és bátran jelentette ki, hogy a felsőbbrendű faj, az übermensch tenyészthető:
„Ahogyan a mesterséges stimulálás útján a gyöngy is kifejlődik, úgy kell a német elmének az árja népeket a faji felsőbbrendűség és a világuralom felé vezetnie.”
Főműve a „Grundlagen des Neunzehnten Jahrhunderts” („A 19. század alapjai”) 1899-ben jelent meg. A szöveg hatása felmérhetetlen volt, hiszen a könyv telitalálatnak számított: részben, mert tökéletesen illeszkedett a 19. század fehér faji felsőbbrendűséget hirdető szellemi áramlataihoz, másrészt mivel ideológiai töltetet biztosított a német birodalmi törekvéseknek - a századfordulón éppúgy mint később, a náci Németország felemelkedése idején.
A Grundlagen szerint az emberiség egyértelműen megkülönböztethető fajokból áll, és ezek a fajok állandó kapcsolatban, leginkább harcban állnak egymással. A kulturális, gazdasági és politikai fejlődést - azaz a történelmet magát - a fajok közötti kölcsönhatás mozgatja. Tehát Chamberlain a „fajban” találta meg az egész emberi civilizáció kulcsát.
Chamberlain fajelméletének alapja a természet és a kultúra, az ember és az állat közötti ellentét kiaknázása. Mivel az emberi társadalom lényegéhez tartozik az elszakadás az állatvilágtól, a tőle való éles elhatárolódás, ezért nagyobb fenyegetést elképzelni sem lehet annál, mint amilyen a civilizáció visszasüllyedése az állatiba. A faj fogalmát – véli Chamberlain – nem tágan, hanem szűken kell értelmezni, éppen ezért összefüggésbe kell hozni a nemzettel: „Politikai építményként szinte mindig a nemzet teremti meg a fajok kialakulásának feltételeit, legalábbis ő biztosítja tevékenységéhez azt az eszközt, amellyel elérheti a legerősebb és legegyénibb fokozatot.”
Természetesen Chamberlain felfogás szerint Krisztus nem maradhatott zsidó. Valaki, aki „a túláradó élettel teli fiatal indo-európai népek istenévé vált”, nem tartozhatott ahhoz a néphez amely „alapvetően negatív”.
Az elmélet szerint az árja Krisztus eljövetele után tehát csak a két tiszta faj, a zsidók és teutonok maradtak érintetlenek a faji káosztól. A civilizáció állatiba való süllyedése okozta a Római Birodalom bukását is, innentől fogva az egész emberi történelem nem más, mint harc a megmaradt két tiszta faj között.
A zsidók pusztítani, az árják építeni akarnak, a zsidók beszennyeznek mindent, a teutonok megtisztítják az emberi civilizációt. Minden kulturális nagyság a teuton vér megnyilvánulása volt, ezért nyilvánvaló tény, hogy „Isten egyedül a germánokra épít”, és ők ezáltal arra hivatottak, hogy a világ uraivá váljanak.
I.8.Alfred Rosenberg
Bevezetőmből nem maradhat el Alfred Rosenberg rövid bemutatása sem. 1893-ban született Észtországban, az építészeti karon végzett Rigában, majd mérnöki szakon Moszkvában, de mivel az orosz forradalom idején az ellenforradalmárokat támogatta, 1918-ben emigrálnia kellett, és Németországban telepedett le.
1919 januárjában az elsők között lépett be a Német Munkáspártba és ezzel egyidőben a Thule Társaság tagjává is vált. 1921-ben a Völkische Beobachter nevű bajor napilap szerkesztőjévé vált, majd a sikertelen sörpuccs után a párt vezetésében is részt vett. Ezt követően ő lett az NSDAP fő ideológusa, ő dolgozta ki „tudományosan” azokat az elméleteket és tételeket, melyeket Hitler körvonalazott.
„A 20. század mítosza” című könyvében alkotta meg a vérvallás eszméjét, amelynek értelmében a vér tisztasága köti össze a germán fajt, a vérben testesül meg a faj szelleme.
„A 20. század mítosza” című munkájában dolgozta ki a zsidó világ-összeesküvésről szóló elméletét is. Szerinte a zsidók diaszpóraként szétszóródva a világban, de egységes irányítás alatt, tudatosan szerzik meg a gazdasági hatalmat, a kultúra és a sajtó kulcspozícióit, majd ezek birtokában a gazdasági hatalmat politikai hatalommá váltják át.
Foglalkozott továbbá az északi faj mitológiájával és a szvasztika (horogkereszt) misztikumával. Ő integrálta a nemzetiszocialista filozófiába Nietzschét, Wagnert, Paul de Lagarde-ot, Arthur de Gobineaut és Houston Stewart Chamberlaint. Hitler különböző pártállásokba juttatta, volt képviselő és a „keleti térség biztosa”-ként a nemzetiszocialisták által „fajilag alacsonyabb rendű”-nek tekintett emberek – szlávok, illetve zsidók – kitelepítését irányította.
Mint háborús bűnöst, a Nürnbergi Katonai Törvényszék halálra ítélte, és 1946. október 16-án felakasztották.
I.9.Az élettér elmélet (Lebensraum)
Az élettér fogalma eredetileg a természettudományokból származik, majd a 19. század végétől Friedrich Ratzel használta először politikai kontextusban, a Politikai földrajz című művében. „Véleménye szerint minden a kicsiből a nagyba törekszik, számára ez jelenti a történelmi haladást, míg minden hanyatlás a visszafejlődött térfelfogásnak az eredője.”
Később Karl Haushofer, Ratzeltől eltérően az élettér fogalmát Németország területi expanziójára vetítette ki. Azt állította, hogy Németországnak nincs elég élettere, területe, szükséges határainak a kiterjesztése, hisz a versailles-i békeszerződés a német életteret beszűkítette.
Ratzelhez hasonlóan ő is a Raum (tér) és az ember kölcsönös függőségét hangsúlyozta, elmélete szerint az organikus állam és a népesség növekedésével párhuzamosan a területeket is növelni kell. Művében arról ír, hogy a német határokat ki kell terjeszteni azokra a területekre, ahol korábban németek éltek.
Haushofer rámutatott arra, hogy Németország különleges helyzetben volt abból a szempontból, hogy „népességének egyharmada idegen hatalom és uralom alatt” állt, és a németlakta területek, illetve német kulturális terület nem estek egybe az államhatárokkal. Ezt a helyzetet erősítette meg az első világháborút lezáró békeszerződés, mely a széttagoltságot rögzítette. Szerinte nem volt célszerű dolog a Népszövetséghez való tartozás, így támogatta a kilépést, hisz a népszövetségi törekvések, amik az új mesterséges határok fenntartását támogatták szöges ellentétben állt a német nemzeti törekvésekkel.
Kétségtelenül nagy hatást tett a későbbi náci ideológia megteremtésére mind Ratzel, mind Haushofer. Az általuk kifejlesztett „élettér” fogalmát pedig később gyakran emlegették a nácik, mint hivatkozási alapot a terjeszkedésre.
A továbbiakban Adolf Hitler életét mutatnám be röviden, egy kissé furcsa módon: kiemelném azon fontosabb időszakokat belőle, amelyek során közvetett módon is kapcsolatba került az okkult tanításokkal.
II.Adolf Hitler és az okkultizmus
Hitler az 1909-1913 közötti időszakot Bécs városában töltötte, amelyet a Mein Kampfban mint a „legfontosabb jellemformáló” periódust jellemzett. Kurt Rieder szavai szerint:
“A határtalan politikai ambíciókat dédelgető Adolf Hitler a végnapjait élő Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában mélyült el az okkult tudományokban, itt végezte azokat a kutatásokat, amelyek alapvetően befolyásolták életét és sorsát, és itt ismerkedett meg azokkal a hozzá hasonlóan okkultista beállítottságú, pángermán eszméket valló személyekkel, akik társaivá és mentoraivá szegődtek, fejlesztették képességeit és megnyitották előtte a spirituális világ kapuját, ezáltal adtak hatalmas lökést későbbi karrierének.”
Az 1910-es években Bécs valóságos központként szolgált az európai titkos társaságok számára, okkultisták és teozófusok illetve a középkori lovagrendek feltámasztásán munkálkodó spiritiszták mind jelen voltak a városban.
Fontosnak tartom megemlíteni Lanz von Liebenfels nevét, aki cisztercita szerzetesből lett a neognoszticizmus vallás megalapítója.1904-ben alakította ki nézeteit a darwinizmus, a fajelmélet és az ezoterika fény és sötétség szimbólumrendszerének ötvözetéből. A volt szerzetes az indogermánságról szóló nézeteit az Ostara (Kikelet) című lapjában publikálta, amelynek Hitler is előfizetője volt bécsi évei alatt.
Sajnálatos módon csak kevés hitelesnek mondható információ maradt fent ebből a korszakból. A legfontosabb személy, aki által megtudhatjuk, hogy mi történt Hitlerrel a Bécsben töltött évek során Walter Johannes Stein, aki viszont a memoárjait nem publikálta, de szerencsére halála után egy barátja, Trevor Ravenscroft a beszélgetéseik és Stein jegyzetei alapján The Spear of Destiny (A végzet lándzsája) címmel kiadott egy könyvet, amelyben nyilvánosságra hozta a kettejük közötti kapcsolatot.
Walter Stein, Adolf Hitlerrel ellentétben, jómódú polgári családból származott, 1891-ben született Bécsben, ahol matematikai és közgazdászi tanulmányain kívül komoly kutatásokat végzett a germanizmus és az okkultizmus terén, amely területeken jelentős tudást halmozott fel.
1912 nyarán Stein egy bécsi okkult könyvesboltban, Ernst Pretzsche könyvkereskedőn keresztül ismerkedett meg Hitlerrel. Közös szakmai érdeklődésük a germanizmus és az okkult tudományok iránt oly erős kötelék volt, amelynek elvágásához sohasem volt elég bátorsága. A könyv szerint Stein már kezdetben meglátta a Hitlerben lakó gonoszt, de bízott abban, hogy hatást tud gyakorolni a férfira, képes lesz őt megváltoztatni, és a belsejében tomboló negatív energiákat pozitívra váltani.
A két fiatal férfi között számos ellentét feszült, de a pángermán okkultizmus iránti érdeklődésük okán gyakorta találkoztak, és számos alkalommal folytattak eszmecserét. Walter Stein személye és tudása így jelentős hatást gyakorolt Adolf Hitlerre, kivel 1912 őszétől 1913 tavaszáig rendszeresen találkozott.
Bár a nyomor között élő festő csak évek múlva indult el a hatalom felé vezető úton, ördögi karizma vette körül már akkor is. Beszélgetéseikből egy dolog világosan kiderült: Hitler megszállottan hitte, hogy teljesítenie kell egy misztikus küldetést, amelynek kulcsa Longinus lándzsája. Hitler megosztotta Steinnal, hogy milyen 
jelentőséggel bír számára a lándzsa:
“Lassanként felismertem, hogy valami hatalmas erő van jelen körülötte, ugyanaz a félelmetes erő, amelyet életem során azon ritka alkalmakkor tapasztaltam, amikor megértettem, hogy egy nagy küldetést kell beteljesítenem… ablak nyílt előttem a jövőbe, amelyen keresztül egyetlen villanásnyi időre megpillantottam egy eseményt, amelyből minden kétséget kizáróan megtudtam, hogy az ereimben folyó vér egy napon nemzetem nép-szellemének hordozójává fog válni.”
Stein sorsa 1933-ban forsulópontot vett, mivel nem volt hajlandó részt venni a Himmler által szervezett “Okkult Hivatal” munkájában, így Angliába menekült, ahol a háború alatt Churchill személyes tanácsadójává vált: ő lett a Hitler és más náci vezetők okkult érdeklődésével kapcsolatos kérdések szakértője.
A másik kulcsfigura Hitler bécsi tanulmányai során, a korábban már említett Ernst Pretzsche, az okkult könyvesbolt tulajdonosa, aki egy mexikóvárosi német patikus fia volt. Annak ellenére, hogy jó élete volt Mexikóban, a wagneri pángermán ideológia hatására visszatért Európába, majd Bécsben telepedett le, és antiszemita sajtótermékek kiadásával és terjesztésével kezdett el foglalkozni, majd saját könyvesboltot is nyitott. Az okkultizmus és a mágia iránti vonzalmát még apja ébresztette benne, aki a közép-amerikai indián kultúrák hagyatékának lelkes amatőr kutatója volt.
Az óvárosi üzlet antiszemita irodalomra, okkult és mágikus témájú könyvekre szakosodott, így gyorsan kialakult körötte egy hasonló érdeklődésű személyekből álló kör. A korabeli Bécsben valósággal hemzsegtek az okkultista társaságok, Ernst Pretzsche pedig rituális mágiára vonatkozó ismereteinek köszönhetően rövidesen elismert, tiszteletnek örvendő figurává vált.
Hitler gyakran megfordult Pretzsche könyvesboltjában, ahol a közös beszélgetéseik során kiderült, hogy hasonló az érdeklődési körük. A Parsifal-legenda, a Szent Grál és a Végzet Lándzsája mindkettőjüket erősen foglalkoztatta. Összebarátkoztak, majd a könyvkereskedő mentora és tanítója lett Hitlernek. Alkímiára, asztrológiára, keleti meditációra oktatta. Azt gondolták, megfelelő tréninggel ki tudják majd nyitni Hitler tudati kapuját a Kozmikus Krónikához. Pretzsche elfogadtatta Hitlerrel, hogy fizikai tárgyként kezelje a gondolatokat és az érzelmeket, amelyekkel hatást gyakorolhat embertársaira, és változtathat a történések menetén.
A könyvkereskedő kiválóan ismerte a közép-amerikai indián kultúrák által alkalmazott, varázserővel felruházott növényeket, legfőképpen a szent kaktuszt, a peyote-ot. Az okkultista tanító nemcsak elméleti, de gyakorlati tapasztalatokkal is
rendelkezett a meszkalin terén: elmondta Hitlernek, hogy a kábítószerek
segítenek megkurtítani a Szent Grál által képviselt, tudáshoz vezető, hosszadalmas ámde rögös utat, és felgyorsítják a tanulás folyamatát, ám alkalmazásukkal kapcsolatban ennek ellenére is komoly kétségeket támaszt.
Nem tudni, hogy Ernst Pretzsche bevezette-e Hitlert a meszkalin birodalmába, az viszont bizonyos hogy Pretzsche figyelmeztette őt: a kábítószerek által felkínált tapasztalás megfelelő felkészültség hiányában könnyedén tévútra
vezetheti a próbálkozót, aki a sötét mágia birodalmába jut. A sötét erők pedig, bár számottevően lerövidítik a tanulás időtartamát, kétséges eredményeket hoznak, és olyan hatalommal ruházzák fel a személyt, amely démoni jellegénél fogva nemigen kontrollálható.
Ernst Pretzsche tehát nem csupán a fehér, de a fekete mágia kapuit is szélesre tárta Adolf Hitler előtt. Nem tudni, hogy miért, milyen indíttatásból tette ezt. Meglehet, túlzottan bízott a fiatalember ítélőképességében és erkölcsi szilárdságában, ám ennek ellenkezője is előfordulhatott: Pretzsche talán észrevette Adolf Hitler fekete mágia iránti vonzódását, és szabadjára kívánta engedni a férfi démoni energiáit.
Bécsi tartózkodása során Adolf Hitler a Teozófiai Társaság helyi páholyával is kapcsolatba került, ahol médiumként tisztelték, és akire a felsőbb birodalmak és a fizikai valóság közötti spirituális csatornaként tekintettek. A rítusok során a tibeti buddhista sámánok ősi technikáit és más okkult módszereket alkalmaztak, hogy ezáltal nyissák meg a felsőbb szintek felé vezető kapukat, és így bevezetssék a férfit a keleti doktrínák titkos világába.
Utólag nem kétséges, hogy Adolf Hitler, bár több összejövetelen is részt vett, nem szimpatizált ezekkel a tanokkal, mindezek ellenére a teozófiai tanok elég sok aspektusát átültette saját ideológiájába.
Hitler a Mein Kampfban így emlékszik vissza a Bécsben töltött időszakra:
„Bécs volt és maradt is számomra a legnehezebb, mégis leghatékonyabb iskola az életemben… Ebben az időszakban öltött bennem formát az a világkép és filozófia, amely minden cselekedetem alapkövévé vált. Azon túl, amit ott, akkor megtettem, nem sokat kellett tanulnom, és az ott megalkotott eszméken semmit sem kellett változtatnom.”
A bécsi évek után Hitler Bajorországba ment, ahol örömmel fogadta a közelgő háború hírét. A germán felsőbbrendűségbe vetett vak hite, az okkult tudományok és misztikus jövendölések által befolyásolt férfi bízott abban, hogy végre lehetőséget kap a sorstól, és tevőlegesen is bizonyíthatja nacionalizmusát.
Adolf Hitler számára azonban osztrák állampolgárként koránt nem vezetett egyenes út a harcmezőre: különleges engedélyért kellett folyamodnia I. Lajos bajor királyhoz, amelyben hadi szolgálatát kérelmezte. A válaszlevél kézhezvételének pillanatára a követközőképpen emlékezett vissza a Mein Kampfban: „Remegő kézzel nyitottam ki a hivatalos papírt, és nem is találok rá szavakat, milyen boldog voltam… Térdre rogytam, és teljes szívemmel hálát adtam az égnek, hogy lehetővé tette számomra azt, hogy ilyen időkbe élhetek.”
Adolf Hitler, miután bevonult a 16. bajor tartalékos gyalogezred 1. századába, számos esetben adta tanúbizonyságát kivételes bátorságának, szilárd, soha meg nem ingó lélekjelenlétének, és parázsló elhivatottságának.
Hitler sohasem bírálta a hadvezetést, az államhatalmat, vagy Németországot, és sok esetben a megtörhetetlen germán harci szellemről, a német vér legyőzhetetlen mivoltáról, az ellenség totális összezúzásáról, Európa új jövőjéről, a germán faj felemelkedéséről szónokolt elcsüggedt katonatársainak.
Radikálisan szembehelyezkedett a lövészárkok közössége által gyakorolt normarendszerrel. A katonák rettegtek a haláltól, ezzel szemben Hitler semmiféle
értékkel nem ruházta fel az emberi életet, és a legkisebb gyengeséget is megvetette: úgy vélekedett, hogy csakis a gondviselés dönti el, ki marad életben és ki veszik oda.
Bár csak káplári rangban szolgált, gyorsan elnyerte a másodosztályú, majd az első osztályú Vaskeresztet, amely katonai rangjához mérten igen ritka kitüntetésnek számított. A gondviselés csak a háború utolsó hónapjában pártolt el oldaláról, mikor egy gáztámadás során megsérült, és átmenetileg elvesztette látását.
Hitler ekkor a Pasewalk városában levő kórházba került. Hosszú napokat töltött sötétségben, az átmeneti vakság pedig paradox módon valóságos kegynek bizonyult számára és megnyílt egy másik, a fizikai érzékelés kapuján túl elhelyezkedő világ, amelyet ő az „univerzum és az ember közötti mágikus kapcsolatnak” nevezett.
Ekkor már biztos volt benne, hogy megérzése helyes volt, miként mentora, Dietrich Eckart nem tévedett: ő a kiválasztott személy, a germán faj vezetője, aki kiissza a Szent Grál tartalmát, és aki evilági és okkult tudása által dicsőségre vezeti népét.
II.1.1.Thule társaság
Németország az első nagy világésből vesztesként került ki, Hitler mindezek ellenére hitében megerősödve hagyta el a harcmezőt. A fiatal háborús veterán nem kívánt visszatérni a civil életbe: úgy vélte, ha a hadsereg berkein belül marad, könnyebben elérheti céljait, és könnyebben beteljesítheti sorsát, így a München városában lévő VII. kerületi parancsnokságon vállalt szolgálatot, ahol a politikai részleg sajtó és információs osztályán kezdett el tevékenykedni.
Itt ismerkedett meg Ernst Röhmmel, aki amellett hogy rettenthetetlen katona hírében állt, okkultista is volt. Röhm mutatta be Gottfried Fédernek, akin keresztül kapcsolatba került Dietrich Eckarttal. Mindhárom személy a Thule Társaság nevű titkos okkultista társaság tagja volt.
Dietrich Eckart kezdeményezte Hitler felvételét, majd a Thule Társaság keretén belül tovább folytatta Hitler félbemaradt oktatását.
„Ő segített hozzá látóköröm bővítéséhez és politikai érettségem kiteljesítéséhez” – írta Hitler a Mein Kampfba.
A leendő Führer a Thule Társaság gyűlésén találkozott egy egyiptomi származású első világháborús veteránnal, Rudolf Hess-szel kinek jelenléte és cselekedetei kulcsszereppel bírtak pályafutása szempontjából: Angliába történő szökéséig az egykori veterán, az okkult tudományok avatott szakértője volt a Harmadik Birodalom második embere, a Führer bizalmas tanácsadója és jobb keze.
II.1.2.Thule szigete
A társaság eredeti megnevezése Thule Gesellschaft. Az egyesület a nevét a germán mitológia legészakibb szigetéről kapta.
Az Antik lexikon alapján a görög és a későbbi római mitológiában Thule (Θούλη= Tile) a legészakibb földrész a jeges tengerben, sokáig ezt tartották a föld legészakibb határának (ultima Thule).
Ókori térképeket vizsgálva a következő következtetés vonható le: Hésziodosz (i.e.700) és Hekataiosz (i.e.VI.sz vége) világtérképén még nem szerepel a sziget, az általuk leírt világnak a legészakibb földrésze a Hüperboreoszok földje, amely felett már csak az óceán van, ami körülfogja a földet. Herodotosz világtérképén (i.e. V. sz) a Szkiták siksága és Thüsszagéták földje a legészakibb földrész.
Pütheasz (Pytheas) görög massiliai gyarmatról származó utazó i.e. 4. században jutott el a Brit szigetekre, ahol feljegyezte Thule szigetét, ez az első írásos említés róla.
Eratosztenész (i.e 276-194) föld térképén szerepel először Atlanticum Mare vízében Thule szigete, fent a messzi északon. Ptolemaiosz világtérképén (I.sz. II. sz.) északon az Oceanus Hyperbor (Hüperborok óceánja), Albia (mai Anglia), Hibernia (mai Ír-sziget) és Scandia szigetek között helyezkedik el Thule.
Érdekes megjegyezni, hogy az ősi maják eredet-legendájában is feltűnik egy távoli sziget, Tulan, ahonnét az őseik Amerikába vándoroltak.
II.1.3.Agartha legenda
Thule híveinek gondolkodása összekapcsolódik Agartha legendájával, az „üreges föld” elméletével, mely szerint Thule Hyperborea volt a kontinens méretű sziget fővárosa. A sziget egy magasan fejlett árja kultúra központja volt, melynek őslakosai a Bika csillagkép Aldebaran csillagáról származtatták magukat.
A bolygót ért kataklizmák következtében Hyperborea az óceán fenekére süllyedt. Az árja túlélők alagutat ástak, és a Himalája térségében, a föld alatt telepedtek meg. A földalatti birodalmat Agarthának, fővárosát pedig Shamballának hívják.
A túlélő árjákat egy nagyon intelligens, ősi faj vette gondjaiba a Föld mélyében. Ezek a lények gyakorlatilag azonosak a teozófiai tanításokban megjelenő Nagy Fehér Testvériség Mestereivel. Ezek a Mesterek (más megfogalmazásban Ősrégiek) képesek természetfeletti erővel felruházni a beavatottakat. A Thuléról származó árják az ő segítségükkel válhatnak majd szuper-emberekké.
Karl Haushofer, a Vril társaság megalapítója, más nézeteket vallott a legendával kapcsolatban. Ő úgy vélte, Thule és Atlantisz egy és ugyanaz, a kontinens lakói azonban erkölcsi tekintetben jókra és rosszakra szakadtak. A jók telepedtek meg a Himalája-térségben, s felvették az Agartha nevet. A gonoszak nyugaton telepedtek le, ők Shamballa (Shangri-La) képviselői. Nézetei alapján az emberiség e két ága évezredek óta háborúzik egymással a világ feletti uralom végső megszerzéséért.
Elmélete szerint a föld alatti birodalom királya Rigden Iyepo, kinek felszíni megtestesülése a dalai láma.
Thule kutatóinak véleménye megoszlott a magasabb rendű faj lakóhelyét illetően is. Voltak, akik azt állították, hogy a kiépített alagút-rendszerben éltek, míg mások a korábban bemutatott „üreges föld” elmélete mellett törtek lándzsát. Az utóbbi álláspont képviselői szerint a kéreg alatti világ klímáját, fényellátását és az élet egyéb feltételeit a Föld központját alkotó fekete nap úgynevezett vril-sugárzása biztosítja.
II.1.4.Thule társaság megalapítása
A Thule Társaság kezdetben egy „Német tanulócsoport” volt Walter Nauhaus, egy első világháborús sebesült veterán vezetésével. Neuhaus az 1911-ben alapított Germanenorden, más néven Teuton Rend tagjává vált, majd 1917-ben Münchenbe költözött.
Itt hozta létre a Thule-Gesellschaft-ot (Thule Társaságot) mint a Germanenorden müncheni ágát. 1918-ban megismerkedett Rudolf von Sebottendorff nevű okkultistával és együtt kezdték el a rend tagjainak a bővítését.
A gazdag Sebottendorff az 1910-es évektől kezdve bejárta a Közel-Keletet és a Balkánt, tanulmányozta a különféle szentírásokat és az iszlám miszticizmust, a keleti és a nyugati alkímiát. A férfira nemcsak a pángermán eszmék és a keleti kultúrák miszticizmusa, de a Madame Blavatsky-féle teozófiai irányzat is nagy hatást gyakorolt.
A Thule Társaság a kezdetektől fogva mágiával és miszticizmussal foglalkozott, és kapcsolatban állt a kor többi titkos rendjével. Serbottendorff jó viszonyt ápolt Theodor Fritsch személyével, Teuton Lovagrend vezetőjével, ismerte a Teozófiai Társaság helyi vezetőit, és az Arany Hajnal rend prominens személyiségeit.
A Thule Társaság tagsága az első években körülbelül 1000-1500 főt ölelt fel. A páholy több szállal is kapcsolódott a társadalmi és a gazdasági elithez, hiszen az okkultista rend tagjai között szép számmal voltak rendőr és katonatisztek, nagyiparosok és politikusok, kik befolyásuk révén elősegítették a csoport tevékenységét, és áthidalták az akadályokat. A Thule Társaság elviekben békés civil csoportosulás volt, amely filozófiai kérdések megvitatására jött létre, egyfajta műkedvelő spiritiszták önkéntes alapon szerveződött közösségeként.
Dietrich Eckart belépése a társaságba, komoly mérföldkőnek számított, hisz ő féradhatatlan munkájával Németország legnagyobb hatalmú titkos szervezetévé alakította át a rendet.
1919 áprilisában a helyi baloldali képviselők és az anarchisták kikiáltották a Bajor Tanácsköztársaságot, és kommunista kormányt alakítottak. A társaság szabadcsapatokat toborzott és fegyverzett fel, és financiális eszközökkel is támogatta az új kormány ellen viselt hadjáratot, amely végül a kommunisták bukásával zárult. A titkos társaság megerősödve került ki a káoszból, tagsága gyarapodásnak indult.
A páholyokra tagolódott társaság felső rétege az okkultista tevékenség mellett határozott politikai célokat is kitűzött. 1919 és 1923 között Dietrich Eckart parancsára több gyilkosságot is elkövettek a rend hatalmának megszilárdítása céljából.
A Thule Társaság legbelsőbb köre a kommunista kormányzat megdöntése
után új programot hirdetett: az okkult hatalmak hívői elhatározták, hogy politikai csoportosulást alkotva törekednek rá, hogy a német nép jövőjét befolyásolhassák. A Nemzetszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) elődjeként ismert Német Munkáspárt már a Thule Társaság aktív támogatásával állt fel: Anton Drexler, a párt vezetője komoly segítséget kapott a thulistáktól, akik az alsóbb társadalmi rétegeket kívánták befolyásuk alá vonni eme politikai szervezet segítségével. A párt azonban képtelen volt megvetni a lábát Németország kaotikus politikai színtérén, ennek következtében a vezetés kiábrándult Anton Drexlerből.
Adolf Hitler színrelépése valóságos áldás volt számukra, hiszen felbukkant az az ember, aki képes felvirágoztatni a nácizmust, mint politikai mozgalmat. Hitlert Messiásként tisztelték, és az árja faj megmentőjeként tekintettek rá, aki a személyiségével, tehetségével, rátermettségével rövid idő leforgása alatt hatalomra emelte a pártot.
A kezdetleges sikerek után viszont a müncheni sörpuccs kudarcba fulladt, és Hitlert 5 év börtönbüntetésre ítéltek, amiből jó magaviselettel 9 hónap után szabadulhatott. Landsberg börtönében kapott büntetést Rudolf Hess is, ahol a leendő Führer nem nélkülözte a társaságát. A börtönben komoly eszmecseréket folytattak egymással, és Hitler eldöntötte hogy írott formában rögzíti politikai és faji elképzeléseit. A börtönben született meg a Mein Kampf I. kötete, viszont azt már kevesebben tudják, hogy a börtön volt Hitler okkultista tanokban való elmélyedésének egy újabb fontos állomása.
II.1.5.Karl Ernst Haushofer
Karl Ernst Haushofer 1869-ben született, kora egyik meghatározó alakja volt, kiemelkedő földrajztudós és geopolitikus. A japánban katonai attaséként eltöltött évek illetve az expanziós politika tanulmányozása nagy hatással volt későbbi munkásságára. Közvetlenül az I. világháborút követően tüzértábornokként szerelt le, tanítani kezdett a müncheni egyetemen, 1921-ben megalapította a Müncheni Geopolitikai Intézetet majd 1924-ben pedig útjára indította a nagy hatású „Zeitschrift für Geopolitik” című folyóiratot.
Korán kapcsolatba került a náci mozgalom legfőbb vezetőivel. Tudományos munkásságát meghatározta az I. világháborút lezáró versailles-i béke revíziójára való törekvés, minden német egyetlen államban való egyesítésének, illetve a nemzet számára élettér (Lebensraum) szerzésének szándéka. Geopolitikai intézetének óriási szerepe volt a II. világháborút megelőző területgyarapodások előkészítésében, illetve a háború alatt képviselt német katonai stratégia kidolgozásában. Nevéhez fűződik többek között a világ – vezető hatalmai által irányított – pánrégiókra való felosztásának gondolata, foglalkozott a határok problematikájával, természetével, illetve a tengeri és szárazföldi erők harcának kérdésével is. A német geopolitikai törekvéseket illetve annak alapvető téziseit a közember számára is érhetően népszerűsítette.
1918-ban Haushofer csatlakozott a Thule Társasághoz, és aktívan részt vállalt a csoport munkájában.
A kudarcba torkollott sörpuccs után vállalta, hogy rendszeres látogatásokat tesz a landsbergi börtön cellájában, és folytatja a Thule Társaság tagjainak képzését.
Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az Adolf Hitler által oly sokat hangoztatott „Lebensraum-Theorie”, vagyis az élettérelmélet a geopolitikus szájából hangzott el első ízben, amelyet a leendő Führer gyorsan magáévá tett, és a professzor hozzájárulásával a Mein Kampf alaptézisei közé emelt.
„A tér nemcsak a hatalom eszköze, hanem maga a hatalom. (…) Az egész nemzetet fogom megtanítani újra a földrajztörténelemben játszott szerepére, hogy egyetlen fiatal német se helyi viszonyokban, inkább kontinensekben gondolkozzon.
Az egyetemi tanár tehát fontos gondolatokat adott Adolf Hitler kezébe, aki kicsiszolta, később pedig hatékony fegyverként forgatta őket mind a náci ideológiában, mind a hatalomért folytatott harcában.
Karl Haushofer azonban nemcsak geopolitikából, de a kevésbé materialista
szemléletű tárgyakból is továbbképezte a börtönbe kényszerített nácikat.
Minden bizonnyal felfedte előttük az ázsiai utazásai során szerzett ismereteit, beszámolt a buddhizmus terén folytatott kutatásairól és az árja faj származásával kapcsolatos elképzeléseiről.
Az egyetemi tanár sokat és hosszasan beszélt saját fajelméletéről, a Herrenvolk tenyésztéséről és a germán vér tulajdonságairól, és különböző mágikus rítusokba vezette be Hitlert, amelyek a faji minőség javítására voltak hivatottak. Összefoglalva Haushofer beavatta Hitlert a titkos tanokba, hozzáférhetővé tette számára mindazon tudást, amelyet ő évtizedeken át, aprólékosan gyűjtött össze és formált rendszerré.
Mint láttuk, számos bizonyítéka van annak, hogy Hitler ifjú kora óta kapcsolatba került az okkult tanításokkal, és az sem kétséges, hogy nagyon sokat tanult okkult mestereitől. Azzal kapcsolatban azonban ellentétes nézetek vannak, hogy Hitler tagja volt-e a Thule Társaságnak, konkrét bizonyítékokkal egyik fél sem tud szolgálni viszont a társulat Hitlerre gyakorolt hatása nyilvánvaló és tagadhatatlan tény.
II.2.Vril Társulat
A Vril-társaság1919-ben alakult, eredeti neve az Össznémet Metafizikai Társaság (Alldeutsche Gesellschaft für Metaphysik), 1920-ban viszont felvette a Vril-társaság belső nevet, ami a külvilág számára hosszú ideig ismeretlen maradt. Alapítója a Thule Társaság tagja, Karl Ernst Haushofer, más vélemények szerint a Thule Társaság Nagymestere, Dietrich Eckart.
A náci mély-gnózis alapjait lefektető Vril- Gesellschaft a történelem egyik legkülönösebb titkos társasága, melynek mottója a következő: "Nem minden jó jön odafentről".
Belső dolgairól a mai napig nehéz igazán hiteles információkat találni, annak ellenére, hogy ez volt a két világháború közötti Németország legbefolyásosabb okkult csoportosulása. A társaság a háború után eltűnt a színről, illetve a győztes szövetségesek azonnal titkosítottak minden olyan anyagot, ami a névjegyét viselte.
Minden jel arra mutat, hogy a Vril tagságát tulajdonképpen a Thule belső, elit köre tette ki, de míg a Thule Társaság a politikai arénán belül kívánta céljait megvalósítani, addig a Vril Társaságot a misztika, a metafizika és az alternatív technológia, az idegenekkel való kapcsolatba lépés foglalkoztatta. A Vril Társulat által használt más megnevezések a Bruder Des Lichts, azaz "A fény testvérisége", a "Fény Páholya", vagy a "Ragyogó Páholy".
A társaság neve („Vril”) egyfajta belső erők összességét, az ember spirituális energiáit összegyűjtő centrumot jelentett, amely feltárása és felszabadítása esetén az adott személy olyan hatalomhoz juthat, amely őt istenszerűvé teszi, és lehetőséget ad rá, hogy azt az erőt embertársai ellenében is gyakorolja, egyfajta rabszolga sorba döntve az „alsóbbrendű” fajok képviselőit. A Vril Társaság filozófiája szerint az, aki a Vril mesterévé válik, saját maga mesterévé válik, és befolyást szerez más személyek fölött.
Számos kultúrkörben felbukkan ez a fogalom, mint visszatérő elem, maga az elmélet pedig oly régi, hogy eredete homályba vész: nevezték Chinek, Ojasnak, Életerőnek, Asztrális Fénynek, Vrilnek vagy Odikus Energiának. Albert Pike így írta le a jelenséget: „A természetben tapasztalható erők legpotensebb képviselője, amely által akár egyetlen ember, aki birtokolja és képes az irányítására, forradalmasíthatja és megváltoztathatja a világ arculatát.”
A geopolitika alapítója ambiciózus célok elérése érdekében alapította a horogkereszt jelét viselő páholyt, amelynek tagsága ennek megfelelően ugyancsak összetett tevékenységet végzett: egyaránt foglalkoztak keleti és nyugati mágiával, hindu miszticizmussal és ázsiai sámáni rítusokkal, kabbalisztikával és teozófiával.
A csoport által vallott filozófia legfontosabb sarokköve Bulwer Lytton „Az eljövendő faj” című munkája. Az 187l-es keltezésű kiadvány a mér említett üreges föld elméleten alapszik, és egy olyan emberi fajról értekezik, amely a genetikailag legértékesebb fajból alakult ki, és minden szempontból felülmúlja a korábbi fajok képviselőit: erősebb, intelligensebb és tisztább, amely uralma alá hajtja az emberiséget. Bulwer Lytton szerint ez a faj máris létezik, és a Föld központjában lévő barlangokban rejtőzik, várva a történelmileg megfelelő pillanatot, mikor a körülmények kedvező konstellációja által feljöhet a felszínre, és megkezdheti hódító hadjáratát.
A társaság másik bibliája Jacques Bergier és Louis Pauwels „Mágusok hajnala” című munkája volt, amely közlései által szervesen illeszkedett a fent említett munkához.
A Fényes Páholy Nagymestere és társai hittek a felsőbbrendű ember létezésében, és úgy vélték, hogy a titkos tanok megértése és gyakorlása által, különböző rítusokkal, koncentrációs gyakorlatokkal és más módszerekkel képesek rá, hogy kapcsolatba lépjenek ezzel a rejtőzködő ős-árja fajjal, illetve hogy ezen metódusok gyakorlása által a germán faj genetikai alapjain létrehozhatják ezt az istenszerű fajt.
Wulf Schwartzwaller könyvében („Az ismeretlen Hitler”) így ír a Fényes Páholyról: „Berlinben Haushofer megalapította a Fényes Páholyt, amely Vril Társaság néven is ismeretes. A Páholy célja az árja faj eredetének vizsgálata volt, valamint olyan gyakorlatok végrehajtása, amelyek koncentrációs technikák által felébresztik a „Vril”-t.”.
A Vril páholya egészen 1939-ig tevékenykedett civil formában, mikor
Heinrich Himmler a szervezetet beolvasztotta az Ahnenerbe nevű náci okkult
hivatalba, amely hivatal a Harmadik Birodalom félhivatalos okkultista szervezeteit volt hivatott az SS ellenőrzése alatt egyesíteni. Ettől kezdve Haushofer, Rosenberg, és társaik páratlanul bőséges anyagi és személyi erőforrások feltétlen támogatását élvezve végezhették tevékenységüket, és megkezdhették tanaik gyakorlati megvalósítását.
II.3.Az Ahnenerbe
A Harmadik Birodalom okkultizmussal foglalkozó hivatala, a német őstörténet kutatásra szakosodott SS-intézet, Himmler parancsára 1935-ban került 
felállításra August Hirt doktor, Friedrich Heilscher filozófus, Hermann Wirth dán Atlantisz-történész és Walter Darré, a Faji és Telepítési Hivatal vezetője által. Hivatalos neve a Deutsches Ahnenerbe Studiengesellschaft für Geistesurgeschichte volt.
Az Ahnenerbe célja volt, hogy szigorúan tudományos alapokra helyezze a párt (NSDAP) hivatalos doktrínáit, a germán faj területi elosztásának és szellemének kutatása, az eredeti német tradíciók felkutatása és visszaállítása, illetve a hagyományos német kultúra elterjesztése volt.
1937-ben megerősödött a szervezet, ugyanis Himmler korlátlan hatalmat kap az SS felett.
1939-ben, a háború kitörése után az irodát az SS kötelékéhez csatolták és kibővítették. Ebben az évben valamennyi náci okkultista szervezetet, így a Vril és a Thule Társaságot is az Ahnenerbe hatásköre alá vonták.
Az Ahnenerbe tehát egy összesített náci okkultista irodává vált, amely számos frakcióra oszlott. Az egyes frakciókon belül több száz szakember dolgozott, a programokat és a szakértőket pedig az SS támogatta és finanszírozta.
Az okkult tudományokkal és kutatásokkal foglalkozó iroda fejének Wolfram Sievers SS Sturmbannführert nevezte ki Himmler. Sievers vezetése alatt az Ahnenerbe iroda komoly gyarapodásnak indult, így 1940-ben már 46 különböző részleget számlált, amelyek közül tizenkilencet professzorok, másik tizenkilencet pedig doktorátussal rendelkező személyek vezettek. A tévhittel szemben tehát korántsem tanulatlan kuruzslók, hanem komoly szakemberek tevékenykedtek a szervezet soraiban. Itt dolgozott a világ egyik legnagyobb India-szakértőjeként ismert Walter Wust, a veterán felfedező (ő rövid ideig a szervezet vezetői posztját is elfoglalta), Ernst Shaefer, vagy Walter Jankuhn archeológus.
Kevés megbízható forrás maradt az utókorra, amely alapján képet lehetne alkotni az Ahnenerbe tevékenységéről: jobbára csak személyes beszámolók és másodkézből származó információk élték túl a szervezetet, amelyek sajnos torzak és hiányosak.
A Nürnbergi Per során ismertetett bírósági nyilatkozat az alábbiakat tartalmazta: „Az SS központi irodáihoz rendeltek egy kutatási alapot, amelyet Ahnenerbe Kutatóiroda névvel illettek. A kutatóközponthoz tudósokat rendeltek, olyanokat, akik az SS tiszteletbeli tagjai voltak. A háború alatt a katonai tudományos kutatások intézete az Ahnenerbe szervezetéhez lett csatolva, amely kiterjedt kísérleteket folytatott, amelyben élő emberi alanyokat használtak fel. ... Az Ahnenerbe működését az SS finanszírozta, amelynek vezetője az alapítvány kurátoraként tevékenykedett.”
Az Ahnenerbe számos tudományos expedíciót, kutatási programot és régészeti feltárást vezetett és finanszírozott. A náci kutatók egyaránt felbukkantak Észak-Európában és Iránban, Dél-Amerikában és a Kanári szigeteken: mindenhol misztikus, szent ereklyék, az árja faj eredetére vonatkozó, vagy egyéb okkult bizonyítékok után kutattak. A háború kirobbanása után az egyébként sem elhanyagolható szereppel felruházott Ahnenerbe jelentősége egyre nőtt, majd a Waffen SS köpenye alatt működtetett titkos okkultista szervezet grandiózus méreteket öltött. Az előrenyomuló náci hódítások nyomán teljes múzeumi gyűjtemények, könyvtárak és levéltárak, archeológiai köz- és magángyűjtemények kerültek a Harmadik Birodalom okkultista hivatalához, amelyeket Berlinbe, vagy Wewelsburg kastélyába szállíttattak.
1943-ban az Ahnenerbe székhelyét Berlinből Bajorországba költöztették a szövetséges bombázások miatt, egy Weischenfeld nevű kisvárosba, ahol 1945 áprilisában az amerikai katonák találtak rá. Az itt raktározott nagy mennyiségű titkosított német dokumentum viszont rejtélyes módon teljes egészében eltűnt.
II.4.Összefoglalás
A Harmadik Birodalom célja nem pusztán a háború megnyerése és Európa, majd pedig Ázsia leigázása volt, hanem a náci okkultisták ennél többre vágytak: egy új világrend megalapítását kívánták.
Az elképzelés, miszerint a létező civilizációt egy attól gyökeresen eltérő, törvényszerűségeiben és jellemzőiben is más világ fogja váltani, ősi időkből ered. Az isteni hatalom által fogant, misztikus szabályrendszerek és ősi energiák által alakított új világ teóriája számos kontinensen és számos kultúrkörben felbukkant, a tizenkilencedik század végére pedig a nyugat-európai okkultista mozgalmak kódexeiben is központi helyre került.
Madame Blavatsky, a Teozófiai Társaság anyja, az Arany Hajnal nevű páholy mágusai, a teozófia nyomán felvirágzott ezoterikus tanok követői, illetve Aliester Crowley is azt vallotta, hogy az ismert civilizáció halálra van ítélve, helyét pedig egy Új Világrend fogja elfoglalni. Az okkultisták szerint az Új Világrend előhírnöke egy Messiás lesz, aki birtokolni fogja a felsőbb hatalmak teljes támogatását, és diadalra vezeti az ő követőit.
„A nácizmus több, mint vallás: új emberiség teremtését célzó akarat.” –
nyilatkozta Adolf Hitler a Mein Kampfban. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor a háborút nem célként, hanem eszközként kell értelmeznünk, amely valójában a tervnek egy kritikus jelentőséggel bíró szakasza. Sikerre vitele lehetővé tette volna a további törekvések megvalósítását. Hitler és a náci vezetés a háború által az egyetlen, valóban emberi fajként tisztelt germán faj számára kívánt életteret teremteni.
A fiatal Adolf Hitler a börtönben töltött idő alatt napi rendszerességgel értekezett Karl Haushofer professzorral, és maradéktalanul magáévá tette a geopolitikus által kidolgozott élettér-elmélet elemeit: hite szerint Európa földje és annak gyümölcse csak és kizárólag a tisztavérű germán fajt illette, amely származásánál fogva minden más nemzetség felett állt.
Hitler terveiben a háború diadalmas lezárását az Ezeréves Birodalom megalapítása követte volna. Az új birodalom vezetői számára a legfontosabb feladat a germán faj nemesítése és kiterjesztése lett volna, hisz a Führer egy erős, tiszta vérvonalú, gazdag erőforrások felett rendelkező népet tartott kívánatosnak, amely képes lett volna győzedelmes harcot vívni a világ feletti uralomért.
A Thule Társaság, a Fényes Páholy, az Ahnenerbe és a náci okkultista Tanok egésze olyasféle meggyőződéssel tevékenykedett, hogy egy felsőbb isteni hatalmat szolgál, amely Adolf Hitler által nyilatkozik meg. A nácik istene egy korlátlan hatalommal rendelkező, könyörtelen és vérszomjas Isten volt, kinek hatalmában állt vérbe és lángokba borítani a világot, s ki hite szerint egykoron az árja fajt és hazáját, az Atlantiszt teremtette. A Führer elképzelései szerint az istentől származó hatalom jelen volt a germán vérvonalban, amely mágikus tulajdonságokkal bírt, és képes volt rá, hogy uralma alá hajtsa az alsóbbrendű fajokat. A nácik által tisztelt isten szelleme maga volt a tűz, a nyers hatalom, amely az árja nép által jutott kifejeződésre, és amely arra hivatott, hogy dominálja a teljes Földet és annak valamennyi lakóját.
Bemutatva az okkultista tanítások hatását a náci ideológia kialakulásában, illetve hangsúlyozva hogy a Hitler által vezetett Harmadik Birodalom sokkal több volt egy egyszerű politikai rezsimnél, remélem sikerült az olvasókat ráébresztenem arra, hogy a nácizmus egy mélyen okkult indíttatású szellemi mozgalomnak vagy akár vallásnak is tekinthető. A cikkem folyatásaként a III.Birodalom vallásos jellegét szeretném szemléltetni gyakorlati példákkal.
Első lépésként röviden nézzük meg a főbb használt náci szimbólumokat.
III.1.Svasztika
Miután a náci párt sikeres tömegmozgalommá vált, az ideológiát egy új, szimbolikus erőt tartalmazó jelképpel, illetve zászlóval is ki kívánták fejezni. A beadott pályázatok közül Hitler a Germanenorder, illetve a Thule tagságába tartozó Dr. Friedrich Krohn terve mellett tette le a voksát, ami vörös mezőben egy fehér kört tartalmazott, a fehér körben pedig egy fekete horogkeresztet.
A szvasztika, vagy ahogyan a németek nevezték Hakenkreuz, egy széleskörben alkalmazott ősi jelkép, amit használtak az ókori görögök, a hittiták, az egyiptomiak, indiaiak, kínaiak és japánok, illetve az észak amerikai Navahó indiánok is. Az északi népek rúnáiban a nap egyik jelölése volt. A szvasztika egy szankszkrít szó, ami a szu (jó, jól) és az aszti (lenni) szavakból áll össze, végén a “ka” kicsinyítő képzővel. A buddhizmuson belül maga a szó, illetve a jele a jó szerencsét, sikeres állapotot jelent.
A Krohn által megtervezett verzióban azonban a szvasztika dőlt szögben áll, és az eredetihez viszonyítva ellentétes irányba mutatnak az ágai. Ez már azon kabbalista elvet tükrözi, miszerint a jelkép megfordítása annak ellenkezőjét fogja jelenteni, vagyis ez esetben káoszt és pusztítást. A jelképnek, illetve a felhasznált jelképrendszernek a nácik által ily módon történő alkalmazása az egyik legvilágosabb megnyilvánulása a Harmadik Birodalom okkult természetének.
A svasztika sok mindent szimbolizálhat, de a náci felfogás szerint Thor isten kalapácsának a jele, aki a skandináv mitológiában a mennydörgés, a vihar és a termékenység istene. Hitler a zászlóról így nyilatkozik a Mein Kampfban:
“Mi, nemzetiszocialisták zászlónkban programunkat láttuk. A piros színben mozgalmunk szociális gondolatát, a fehérben a nemzeti eszmét, a horogkeresztben pedig az árja ember győzelméért folytatott harci küldetését és egyben az alkotó munka gondolatának a győzelmét, amely pedig mindig antiszemita volt és antiszemitalesz.”
A Thule Társulatból kialakult elit Vril Társulat kombinálta a nyugati titkos társaságok eszköztárát és ezoterikáját a teozófiával, a Kabbalával, valamint a keleti, főként tibeti ezotériával. A náci horogkereszt így a nyugati és keleti okkultizmus egybekötődésének jelképe is. Az SS jelképe, a két villám formájú és egyben az „s” betűre is hasonlító ábra szintén egy északi sig rúnának az adaptálása volt, a győzelem szimbóluma.
Az SS jelentése is különleges: az SS egyszerű tagjai számára a kezdőbetűk a Schutzstaffelszót jelentették, mely egy különleges osztagra vagy katonai egységre utal. De a beavatottak számára az SS más jelentést is hordozott – egy olyan értelmet, melynek gyökerei mélyen az okkultban keresendők, illetve a sumér, a babiloni és bizonyos mértékig az egyiptomi hitvilágban. Ezen beavatottak számára az SS-betűk a die (S)chwarze (S)onne-ra utaltak, a Fekete Napra.
III.2.Az SS
Az 1925-ben felállított SS (Schutzstaffel – Véedelmi osztag) kifejlett állapotában nem csupán a náci Németország elit katonai szervezete volt, hanem a germán faj genetikai állományának hordozására, nemesítésére és örökítésére hivatott gigantikus eugenikai kísérlet.
Heinrich Himmler, miután 1929-ben átvette a Schutzstaffel parancsnokságát, alapvető és széleskörű változásokat eszközölt a szervezet sorain belül. Az okkultizmussal, miszticizmussal és asztrológiával is foglalkozó vezető hitt a pángermán fajban és a fajelméletben, a német Messiás eljövetelében és a germán mitológia hatalmában.
Adolf Hitler és Heinrich Himmler egyfajta élő genetikai kincstárként tekintettek a Védosztag állományára, így roppant szigorú előírások szerint szelektáltak a jelentkezők soraiból. A harmincas években csak és kizárólag északi származású, egészséges és hibátlan fizikai állapottal bíró férfiakat vettek fel a tagok közé. A jelentkezőktől megkövetelték a vérvonal igazolását: bizonyítani kellett, hogy sem zsidó, sem más idegen hatás nem keveredett be a felvételi kérelemmel élő személy családfájába.
Heinrich Himmler már 1929-ben, négy teljes évvel a hatalomátvétel előtt
kidolgozta az SS szervezetén belül végrehajtandó eugenikai programot. A Reichsführer célja nem kevesebb volt, minthogy árja tenyésztő teleppé alakítsa a katonai szervezetet, amely érdekében számos intézkedést vezetett be.
Az SS tagok házasságát engedélyhez kötötte, a kérelmeket pedig egy önálló testület, a Faji Iroda bírálta el, amelynek feladata a germán vérvonal feletti éber őrködés volt. Himmler legfőbb vágya az volt, hogy a kivételes genetikai állományú SS tagságát a tökéletes germán rassz kitenyésztésére és szaporítására használja, így hozva létre a domináns fajt. Ezt a célt szolgálta a Lebensborn-program, amelynek keretében a legkiválóbb, legszebb német nőket válogatták össze, és arra bátorították őket, hogy lépjenek szexuális kapcsolatba az SS tagjaival. Az ily módon fogant gyermekeket különleges intézetekben helyezték el, ahol roppant szigorú nevelést kaptak – ők voltak a germán faj legkiválóbbnak szánt példányai.
Az SS katonákkal szembeni alapvető elvárások közé tartozott a kimagasló fizikai teljesítőképesség, a soha nem lankadó, agresszív harci szellem, a magas szintű harcászati képesség és a sírig tartó lojalitás. A Schutzstaffel volt a fajelmélet gyakorlati igazolása, a germán vérvonal és a germán szellem tiszta kifejeződése és őrzője, az eljövendő szuperember, az Übermensch hírnöke.
Himmler az SS-t a Teuton lovagrend bátorsága, a jezsuiták komor szigora, és a római pretoriánusok hűsége alapján úgy szervezte át, hogy azok Hitler megbízható „harcos papok elit bajtársi közössége” legyen. A katonai testület szellemi, lelki és testi továbbképzésének lehetőségét, a „német Loyolai Ignác” egy germán Vatikán (Reichsführerschule SS) megépítésében látta. Az iskola helyszínének Himmler kedvenc asztrológusának, Karl Maria Wiligutnak tanácsára, az 1603-1609 között épült vesztfáliai Wewelsburg kastélyt jelölte ki, amely Willigut értelmezése szerint az utolsó nyugati erőd Ázsia és Európa mindent eldöntő végső harcában.
Himmler tagja volt a Thule és a Vril Társaságnak. A rettegett vezető úgy vélte, hogy a germán faj eredetileg minden más fajnál magasabbrendű népcsoport, illeve titkos tudást és emberfeletti képességeket hordoz. Az évszázadok során azonban a vérvonal bemocskolódott és elsatnyult, így a 15-16. századra az árják java eltűnt, feloldódott a népek nagy olvasztótégelyében.
Himmler sokat tanulmányozta a 16.-17. századi boszorkányüldözéseket, amely kutatás megerősítette eredeti elképzelését, miszerint a boszorkányság vádjával kivégzett személyek voltak azok, kik vérvonaluk által birtokolták a germánok természetfeletti erejét és titkos tudását.
Az SS vezetője ezen álllításai igazolására létrehozta a SonderkommandoH egységet, amely nevét a német „hexen”, vagyis boszorkány kifejezéstől kapta, és amely az RSHA kötelékén belül tevékenykedett. A különleges egység feladata az ősi német mágia kutatása volt, illetve a boszorkányüldözések iratait kutatta és rendszerezte és dolgozta fel. A Sonderkommando H átvizsgálta a levéltárakat, a könyvtárakat és a magángyűjteményeket, és minden olyan dokumentumot, amely az okkultizmus tárgykörébe tartozott, elkobzott és az SS könyvtárába szállítatott
(háború alatt körülbelül 140 000 okiratot, könyvet és kéziratot koboztak el a megszállás alá vont területeken). A germán boszorkányság tárgykörében végzett kutatások eredményeit összefoglaló Hexenkarthotek összesen 33000-nél is több feljegyzést számlált, valamennyi akta tartalmazott leírásokat a személyeket, a cselekedeteiket és a büntetési metódusokat illetően. A Sonderkommando H tehát kétes értéke ellenére is felettébb kiterjedt, történelmileg egyedülálló gyűjteményt halmozott fel.
A Kartothekia 1939-ben került felállításra, feladata a germán boszorkányság tárgykörében végzett kutatások feldolgozása és részletes vizsgálata volt, ami különleges szakértelmet kívánt.
Médiumok, halottlátók, boszorkányok mellett egyaránt fellelhetők voltak a Thule Társaság okkultistái és a Karl Maria Willigut által működtetett különleges egység tagjai. A kicsiny, ereje teljében is alig 150 tagot számláló csoport a Hexenkartothek-program során felhalmozott ismeretanyag gyakorlati hasznosításán munkálkodott: mágikus rítusokat és boszorkányceremóniákat tartottak, amelyek a nem fizikai hatalmakkal való kapcsolat felvételét szolgálták.
A háború éveiben a Kartothekia fokozta aktivitását, a szervezet egyre több és több kutatást végzett. Az SS hatékony támogatásával Európa múzeumaiból, könyv- és irattáraiból az okkultizmussal, boszorkánysággal vagy boszorkány rítusokkal kapcsolatos anyagokat haladéktalanul lefoglalták. Rengeteg dokumentumot gyűjtöttek össze, amelyeket részletes elemzésnek vetettek alá, elsősorban a gyakorlatban alkalmazható rítusok leírásai után kutatva.
A Kartothekia, élvezte bár az SS teljes körű támogatását, tevékenysége során igen kevés sikeres akciót tudott végrehajtani. Az okkultista tanok leírásai és a boszorkányrítusok a gyakorlatban sorra kudarcot mondtak, az SS ruháját viselő mágusok több ízben is megpróbálkoztak különböző démonok és szellemek megidézésével, illetve teuton lovagok feltámasztásával, de nem értek el tényleges áttöréseket. Heinrich Himmler azonban a sorra elmaradó eredmények láttán sem adta fel a különleges csoportba vetett hitét, és nem vonta meg tőlük a támogatásokat.
A Kartothekia világégést követő sorsáról nem maradtak fent hiteles információk.
Himmler kíváncsiságát azonban még egy ily komoly apparátus sem tudta csillapítani. Az SS Reichsführer nem sokkal a Sonderkommando H felállítása után újabb titkos katonai csoportot hívott életre, amely minden másnál szigorúbb biztonsági előírások mellett tevékenykedett. A titkos birodalmi ügynek minősített Geheimnisvolle Korps a Wolfram von Sievers által parancsnokolt Ahnenerbe kötelékén belül működött, ám csak a beavatott személyek tudtak létezéséről. A paranormális okkultista egység szorosan összefonódott a Thule Társaság és a Vril Társaság legfelsőbb köreivel, de tagjai állítólag az Aliester Crowley-féle Ordo Templi Orientis páhollyal is kapcsolatban álltak. A csoport tevékenységi profilja az ősi germán tradíciók és tárgyi leletek vizsgálata és gyakorlati alkalmazása volt.
A Schattenkrieger különítmény az SS legfurcsább, a pángermán mítoszokkal és a náci ideológiával összevetve felettébb idegennek ható egysége volt. Az árnyékharcosok egysége különlegesen képzett japán harcosokból állt fel, kiket a hírhedt okkultista csoport, a Zöld Sárkány Rend küldött személyes ajándékként Heinrich Himmler SS Reichsführer számára, miután a szigetország csatlakozott a tengelyhatalmak katonai szövetségéhez. Ezek a katonák valamennyien az ősi japán harcművészet, a ninjutsu mesterei voltak, lojalitásukban és fegyelmükben egyaránt megingathatatlan harcosok. Pusztakezes és fegyveres küzdelemben egyaránt kiváló jártassággal bírtak, a pengékhez és a lőfegyverekhez magas szinten értettek, és a legnagyobb csendben ténykedtek (az alakulat neve is a katonák lopakodó harcmodorát példázta). Valószínű, hogy a Schattenkrieger ninjái kémkedésben,
beszivárgásban és orvgyilkosságban segédkeztek az SS számára, illetve kiképzői feladatokat láttak el más különleges csoportok mellett. Az elit japán alakulat bevetéseiről, az egység sorsáról nem maradtak fenn adatok, mindössze létezésük bizonyított.
IV.Befejezés
Befejezésként kijelenthetjük, hogy Hitler Führerré való választását követően Németország hivatalos vallásává a vérvallás válik, melynek saját ünepnapjai, mártírjai és szokásai vannak. A nácik istene egy korlátlan hatalommal rendelkező, könyörtelen és vérszomjas Isten volt, kinek hatalmában állt vérbe és lángokba borítani a világot. A Führer elképzelései szerint az istentől származó hatalom jelen volt a germán vérvonalban, amely mágikus tulajdonságokkal bírt, és képes volt rá, hogy uralma alá hajtsa az alsóbbrendű fajokat. A nácik által tisztelt isten szelleme maga volt a tűz, a nyers hatalom, amely az árja nép által jutott kifejeződésre, és amely arra hivatott, hogy dominálja a teljes Földet és annak valamennyi lakóját.
A vallás által felhasznált szimbólumok közül a svasztika, a rúnák, Longinus lándzsáját és a vérlobogó szerepét szeretném újra hangsúlyozni. Az első háromról szó volt már.
A vérlobogó a müncheni sörpuccs 16 mártírjának a horogkeresztes zászlóra hullott vérének szent ereklyéjévé vált, ami a zászlószentelési rituálé és az esküszövegek elengedhetetlen kellékét jelentette. A sikertelen sörpuccs során elhullt náci vérnek szimbolikus hatalmat tulajdonítottak, azt tartották, hogy a mártírok, később pedig a szenteknek kinevezett 16 hős ereje a zászló megérintése révén továbbadódik. A mártírok vére jelentette a III. Birodalom szenteltvizét, a müncheni Feldhernhalle, avagy a Hősök Csarnoka volt a vérvallás kegyhelye.
Ha még emlékszünk a bevezetőből a vallás meghatározására, akkor feltevődik a kérdés, hogy a nácizmus többet jelent-e egy politikai irányzatnál?
Felhasznált irodalom:
- Kurt Rieder: Mágia és okkultizmus a III. Birodalomban, Vagabund Kiadó, Kecskemét, 2015
- D. Melnyikov - L. Csornaja: Hitler. Mítosz és valóság. Black&White Kiadó, Budapest, 2000
- Dr. Bernek Ágnes: A globális világ politikai földrajza,, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002
- Paul Roland: Hitler és az okkultizmus, Elektra Kiadóház BT, Budapest, 2009
Felhasznált online irodalom:
http://mek.oszk.hu/06800/06897/html/1201.htm
http://churchofgod.hu/content.php?act=nemzetiszoc
http://www.gecse.eu/081210_HorvathErika.htm
http://epa.oszk.hu/00700/00775/00007/1999_07_01.html
http://tortenelemcikkek.hu/node/161
http://multunk-portal.hu/html/jobb_menu/szvasztika.html
http://falanszter.blog.hu/2010/12/10/wewelsburg_naci_camelot_vagy_arja_vatikan
http://boldognapot.hu/blog/ahnenerbe-a-szellem-ostortenetet-tanulmanyozo-naci-tarsasag-2/
http://www.tibet.hu/tibetpress/himmler-es-a-nacik-demoni-okkultizmusa
http://burebista2012.blogspot.ro/2014/12/societatea-vril-si-ozn-urile-naziste.html
http://online-filmek.tv/film/13579-nacik--a-titkos-osszeeskuves
Írta és fordította: Péter Attila
