Most, hogy sikerült a fajelmélet mozgató rugóit bemutatnom, szeretném a náci fajelmélet alapjait is ismertetni, ehhez a Mein Kampf Nép és faj fejezetét használom segítségül. A fejezetben jól érezhető a fent bemutatott teoretikusok, a teozófia, nacionalizmus, pángermán elmélet, és okkultista tanok együttes hatása. A fejezet elég hosszú, én csak azokat a részeket ragadom ki belőle a teljesség igénye nélkül, amelyeket fontosnak tartok a fajelmélet megértéséhez.
Hitler a fejezet bevezetésekent a természet és a fajok közötti összefüggést taglalja, hasonlóan Chamberlain elméletéhez.
“Még a legfelületesebb szemlélő előtt is a természetes életösztön sziklaszilárd alaptörvényeként nyilvánul meg a nemzésnek és a szaporodásnak faji jellegzetessége. Minden állat csak saját fajtabelijével párosul. Csak a rendkívüli körülmények, mint pl. a rabság kényszere vagy a párosodásnak a saját faj keretén belüli lehetetlensége változtathatják meg ezt a törvényt. Ilyenkor azonban a természet mindenképpen igyekszik védekezni ellene, ami vagy élénk tiltakozása, vagy a kevert vérűek további nemzőképességének megszűnésében nyilvánul meg. Előfordulhat az, hogy csökkenti az utódok termékenységét. Legtöbbnyire azonban megsemmisíti a kevertvérű egyedek betegségekkel és ellenséges támadásokkal szembeni ellenálló erejét. …A fajtisztaság fenntartásának ösztöne a természetben általános érvényű, és ennek következménye nemcsak az egyes fajok tömör egysége, hanem faji egyedek egyöntetűsége is. … A mindennapi kenyérért folyó küzdelemben a gyenge, beteges és határozatlan egyed a vesztes, és a hímnek a nőstényért folytatott küzdelme is csak a legegészségesebbnek adja meg a nemzés jogát vagy legalábbis annak lehetőségét. Ez a küzdelem azonban a faj egészségének és ellenálló képességének fejlődését szolgálja, tehát arra, hogy a fajt nemesítse.
Ha ez a folyamat más irányt venne, akkor megszűnnék minden fejlődés és nemesedés, sőt inkább ennek az ellentéte következnék be. Tekintettel arra, hogy a silányabb egyedek száma mindig nagyobb, mint a magasabb rendű egyedeké, egyező létfenntartási és szaporodási lehetőségek esetén a silányabb oly gyorsan szaporodnék, hogy végeredményben háttérbe szorítaná a magasabb rendűt, a jót. A jó érdekében történő helyreigazítás tehát okvetlenül szükséges. Erről maga a természet gondoskodik, amikor a gyöngébb felet oly nehéz életfeltételek elé állítja, hogy száma már ennél fogva is csökken, és a fennmaradó egyedek szaporodását sem tűri minden további nélkül, hanem ezeket is erejük és egészségük foka szerint selejtezi.
A természet nem tűri a gyöngébb egyedeknek az erősebbekkel való közösülését, és még kevésbé engedi meg, hogy a magasabb rendű faj az alacsonyabb rendű fajjal olvadjon egybe, mert különben egy csapással kárba veszne egész, talán évezredes munkája. “
“A történelemből leszűrt tapasztalataink számtalanszor igazolják ezt. A történelem ijesztő határozottsággal mutatja, hogy az árja fajoknak nálunk alacsonyabbrendű népekkel való vérkeveredése mindig a kultúrnívó süllyedését jelentette.”
Itt érdemes egy kicsit megállnunk, és az árja kifejezést megvizsgálnunk. A kifejezés többféle árnyalatban került használatba:
1. a nyelvészek egy része árjának nevezi az indogermán nyelveket beszélő népeket,
2. sok antropológus a zsidó vértől mentes európai népek, illetve egyének megjelölésére fogadta el az árja elnevezést,
3. van végül még egy egészen szűk értelmezés is, ez csak az európai fajok (alpesi, északi, keletbalti, dinári, mediterrán stb. ) egyikét, a magas termetű, szőke, kék szemű északi fajt, a németség legtehetségesebbnek, vezetésre legalkalmasabbnak tartott faji elemét fogadja el árjának.
Bár a német nemzetiszocialista világszemlélet megalapozói között vannak többen, akik a 3. értelmezésnek hívei, a Harmadik Birodalom Adolf Hitler felfogását követve a 2. értelmezésben fogalmazta meg az "árjaparagrafust". Eszerint árjának számít minden olyan európai ember, akiben legalább dédszülőkig bezáróan nincsen zsidó vér.
“Minden faji kereszteződés eredménye röviden összefoglalva tehát a következő:
a) a magasabb rendű faj színvonalának csökkenése;
b) testi és szellemi visszafejlődés, az ezt kísérő, talán lassú, de biztos pusztulás.
Ha elősegítjük az ily irányú fejlődést, bűnt követünk el a Teremtő akarata ellen. Ha a természet logikája ellen lázong az ember, akkor azok ellen az elvek ellen küzd, amelyeknek saját maga emberi létét köszönheti. Természetellenes cselekvéseinek tehát önnön pusztulását kell maguk után vonniuk.
A zsidó szemtelenséggel rendelkező modem pacifista erre természetesen azzal válaszol: "Az ember győzedelmeskedik a természeten".
A nagy tömeg gondolkodás nélkül ismételgeti ezt a zsidók által hangoztatott esztelenséget, és végeredményben tényleg elhiszi, hogy az ember győzedelmeskedhetik a természeten. “
Miután bemutatja a faji kereszteződés következményét, újra a természet kerül előtérbe, illetve a megismerés és a tudás megszerzése, ezt az író a teozófusok és okkultisták nézőpontjából mutatja be. A teozófusok nézőpontja szerint: “Ősidők óta kutatják az emberek az Igazságot, Isten természetének létezését, fürkészik az embernek az Istenhez való viszonyait, valamint az emberiség múltját és jövőjét. Nézeteik erről a kérdésekről annyira eltérőek, hogy egymás hitét gúnyolják, mivel teljes bizonyosságot nem tudnak, és amit tanítanak az csak homályos feltevések következtetésein alapul. … És mégis, bőven vannak határozott adatok a szóban lévő kérdés teljes tisztázására. A teozófia szolgáltatja ezeket, de nem olyformán, amint azt a vallások teszik – feltétlen hit alakjában – hanem úgy, mint más tudomány, a kutatás és tanulmányozás segítségével. A teozófia tehát magában véve nem vallás, hanem olyan vonatkozásban van a vallásokkal, mint amilyenben a régi bölcsek voltak azokkal.”
Az okkultisták azon a nézeten vannak, hogy a kézzelfogható világon túli dimenziók megismerése egy magasabb rendű tudáshoz vezet el, s a beavatottak számára egy tökéletesebb, teljesebb létállapotot nyit meg, akik ezáltal képesek a titkos természetfeletti erőket mozgásba hozni és céljaiknak megfelelően irányítani.
Hitler a kövekezőket állítja: “Az ember még semmiféle tekintetben sem győzedelmeskedett a természeten, hanem legfeljebb az örök rejtélyek és titkok hatalmas és félelmetes fátylát sikerült részben fellebbentenie, úgyhogy a valóságban az ember tulajdonképpen semmit sem talál fel, hanem mindent csak felfedez. Nem uralkodik a természet felett, hanem csak az örök természeti törvények és titkok ismerete révén a többi élőlényen, mivel a többi élőlény e sarkalatos törvényeket nem ismeri. Ettől eltekintve tehát lehetetlen, hogy egy eszme győzedelmeskedhessék az emberi lét előfeltételein, mert hiszen ez az eszme maga is csak az emberi elme szülötte. Ember nélkül nem létezik emberi eszme ezen a világon, tehát az eszme mint ilyen, az ember lététől és ennélfogva mindazon törvényektől függ, amelyek megteremtették létének előfeltételeit.
Sőt, mi több! Vannak gondolatok, amelyek csak bizonyos emberek elméjében foganhatnak meg. …”
Folytatásként az árják felsőbbrendűségét támasztja alá.
“Mindaz, amit ma földünkön megcsodálunk a tudomány, a művészet, a technika és vívmányai csak egynéhány népnek, sőt talán csak egy fajnak alkotásai. Tőlük függ ennek a kultúrának a léte. Ha e faj elbukik, úgy vele együtt sírba száll földünk minden szépsége.
Bármennyire is befolyással van pl. az emberre a föld, amelyen él, ennek a befolyásnak az eredménye a különböző fajoknál mégis különböző lesz. A környezet mostohasága bizonyos fajokat a lehető legmagasabb teljesítményekre sarkall, míg más fajoknál szegénységet, fogyatékos tápláltságot és annak következményeit fogja maga után vonni. A külső befolyások hatásának minősége mindig az illető nép belső hajlamaival függ össze. Az egyik népet éhhalál fenyegeti ott, ahol a másik népet a környezet kemény munkára ösztönzi.”
“A múlt nagy kultúrái mind csak azért mentek tönkre, mert az eredetileg alkotó fajt a vérkeveredés megmérgezte. A pusztulásnak végső oka mindig az volt, hogy az ember megfeledkezett arról: tőle függ az egész kultúra, nem pedig megfordítva. Tehát a kultúra alkotójának, az embernek kell fennmaradnia, ha meg akarjuk óvni a kultúrát a pusztulástól. A kultúra fennmaradása azonban a jobb és erősebb egyed győzelme szükségességének és jogosultságának megdönthetetlen természeti törvényétől függ.
Aki tehát élni akar, küzdjön, és aki az örök küzdelem e világában nem akar küzdeni, az nem érdemli meg az életet. “
“A szerencséjét eljátssza az ember, ha félreismeri és lebecsüli a faji törvényeket. Meggátolja ezzel a magasabb rendű faj diadalát, és ennélfogva az emberiség tökéletesedésének előfeltételeit is. A tehetetlen állat tengődésének színvonalára süllyed és emberi érzékenysége csak teher számára. “
“Fölösleges volna azon vitatkozni, hogy mely faj vagy fajok voltak az emberi kultúra első letéteményesei, egyúttal tehát alapítói is mindannak, amit röviden az "emberiség" szóban foglalunk össze. Sokkal egyszerűbb, ha ezt a kérdést a jelenre vonatkozólag tesszük fel, mert erre világos és határozott választ kapunk. Majdnem kizárólag az árja faj alkotásának eredménye mindaz, amit ma a művészet, tudomány és technika terén elértünk. “
“Ha az emberiséget három osztályba soroljuk: kultúraalapítók, kultúrahordozók és kultúrarombolók osztályába, akkor az elsőnek képviselőjeként bizonyára csak az árja faj jöhetne tekintetbe. Az vetette meg az emberi kultúra alapját, az építette fel ennek az épületnek a falait, és csak külső alakja és színe függ az egyes népek különös jellemvonásaitól. Az emberiség neki köszönheti a haladás hatalmas fundamentumát és az egyes fajok az ő tervei alapján építették fel egyéni kultúrájukat. Néhány évtized múlva pl. egész Kelet-Ázsia magáévá teszi ezt a kultúrát, amelynek alapkövét a hellén szellem és a germán technika vetette meg. Csak külső alakja fogja részben magán viselni az ázsiai jelleg bélyegét. Nem igaz, hogy Japán kultúrájával Európa technikáját párosítja, hanem valójában az európai tudomány és technika japán jelleget ölt. …Ha Európa és Amerika elpusztulna, és így hirtelen megszűnne az árja fajnak Japánra gyakorolt hatása, akkor ennek az volna a következménye, hogy Japán tudományos és technikai haladása rövid időn belül megakadna; néhány rövid év múlva elapadna a forrás, a japán jelleg újra megerősödne, ezzel szemben azonban megmerevedne a mai kultúra, és újra ama mély álomba esne vissza, amelyből őt hét évtizeddel ezelőtt az árja kultúrhullám felébresztette.
Amint a mai japán fejlődés létét árja eredetének köszönheti, éppen úgy keltette életre a japán kultúrát egykor a múlt homályában idegen behatás és idegen szellem. Ezt legjobban az a körülmény bizonyítja, hogy ez a kultúra idővel teljesen megmerevedett. Ilyen állapot egy népnél csak akkor következik be, ha az eredeti, alkotó erővel rendelkező faji mag elvész, vagy pedig a külső, a kulturális fejlődés tápanyagát szolgáltató behatás megszűnik. Azt a népet, amely kultúrájának alapanyagát más fajoktól veszi át és azt csak átdolgozza, mihelyt azonban ez a külső befolyás megszűnik, kultúrájának fejlődése is megmerevedik, "kultúrahordozó" fajnak nevezhetjük ugyan, de sohasem "kultúraalkotónak". “
“Ha az egyes népeket ebből a szempontból vizsgáljuk, akkor leszögezhetjük azt a tényt, hogy a legtöbb esetben nem kultúraalapító, hanem többnyire csak kultúrahordozó népekről van szó.
Fejlődésüknek kb. mindig ez a képe:
Maroknyi számú árja törzs leigáz egy idegen népet és az új ország különös életviszonyainak befolyása alatt (termékenység, klimatikus viszonyok stb. ), valamint az alacsonyabb rendű emberek munkaerejének segítségével kifejleszti azok szunnyadó szellemi és szervező képességeit, gyakran néhány évezred, sőt talán már évszázad múlva olyan kultúrát teremt, mely eredetileg teljesen magában hordozza lényüknek benső vonásait, külsőleg azonban alkalmazkodik a fent említett külső körülményekhez, valamint a leigázott néphez. A hódítók idővel vétkeznek vérük tisztántartásának eredetileg szigorúan betartott elve ellen, keverednek a leigázott lakossággal és ezzel saját létüket ássák alá; a paradicsomi bűnbeesésnek is az onnan való kiűzés volt a következménye.
A magasabb kultúrák keletkezésének egyik leglényegesebb előfeltétele az alacsonyabb rendű ember, aki a technikai segédeszközök hiányát melyek nélkül magasabb fejlődés elképzelhetetlen pótolni tudja. Az emberiség kezdetleges kultúrája minden bizonnyal nem annyira az idomított állatnak, mint inkább az alacsonyabbrendű emberek segítségével épült fel.
Csak később, a leigázott népek rabsága után érte hasonló sors az állatokat is, nem pedig, mint azt sokan hiszik, megfordítva. Hiszen először a leigázott rabszolga vonta az ekét, és csak később várt ez a feladat a lóra. Ez a körülmény világosan előírta az utat, amelyen az árja fajnak haladnia kellett. Hódítóként leigázta az alacsonyabb rendű népeket és gyakorlati tevékenységüket parancsszavával és akaratával irányította. Azáltal, hogy nehéz, de hasznos munkálkodásra kényszerítette őket, nemcsak megóvta alattvalóinak életét, hanem talán még oly sorsot is biztosított számukra, mely jobb volt, mint azelőtti "szabadságuk". Mindaddig, amíg könyörtelenül megmaradt uralkodó álláspontja mellett, nemcsak tényleges uruk, hanem kultúrájuk fenntartója és gyarapítója is volt. Ez a kultúra kizárólag az ő képességein épült fel és így az ő fennmaradásától függött. Mihelyt a leigázottak színvonala lassan szintén emelkedni kezdett és valószínűleg nyelvileg is közeledtek hódítójuk színvonalához, összeomlott a válaszfal az úr és a szolga között. Az árja feladta vérének tisztaságát és ezzel elvesztette a paradicsomban való tartózkodásának a jogát, melyet annak idején ő teremtett meg saját maga számára. A fajkeveredés hullámai mindinkább ellepték, elvesztette kultúraalkotó erejét, míg végül nemcsak szellemileg, hanem testileg is inkább a leigázott őslakossághoz, semmint őseihez hasonlított. Bizonyos ideig még élt a meglévő kultúrkincsekből, de kultúrája mindinkább megmerevedett és végül a feledés homályába merült.
Így pusztulnak el kultúrák és birodalmak, hogy újabbaknak adjanak helyet.
A régi kultúrák pusztulásának egyedüli oka, a vérkeveredés és a faj színvonalának ezzel járó süllyedése; mert nem a vesztett háborúk teszik tönkre az embereket, hanem önmaguk okai pusztulásuknak, ha elvesztik a vér tisztaságában rejlő ellenállóképességüket.
Ami nem tiszta faj ezen földön, az csak annyi, mint a pelyva. A világtörténelem eseményei azonban a fajok önfenntartási ösztönének jó vagy rossz értelemben történő megnyilvánulásai.
Az árjának merő ellentéte a zsidó. “
A fejezet további részében hosszasan ecseteli az árja ellentétét, ebből a részből nem szeretnék idézni. A fejezetet a vér tisztántartásának fontosságával zárja le, amely a faji törvények alapját képezi.
“E világon minden javítható, minden vereség későbbi győzelem szülője, minden vesztett háború később feltámadás alapja lehet, minden szükség, minden nélkülözés az emberi energiák életre hívásának eszközévé válhat, és minden elnyomatásból az erők újjászületése következhet be, mindaddig, amíg a vér tisztasága megmarad.
A vér elvesztett tisztasága azonban örökre szétrombolja az ember lelki boldogságát, örökre és végképp lesújtja öt, és következményei a testből és lélekből soha el nem távolíthatók. Ha az ember ezzel az egyetlen kérdéssel szemben az élet többi problémáját vizsgálja és összehasonlítja, akkor megérti, hogy mily nevetségesen csekély ehhez képest minden más kérdés. Minden más kérdés időre korlátozott, a vér tisztán tartásának vagy megfertőzésének kérdése azonban mindaddig fennáll, míg csak emberek élnek a földön.”
Források és cikk folytatása: Az árja fajelmélet IV. - Faji törvények
Írta és fordította:
Péter Attila
