„Nyiss meg, Isten, minden határt,
Segíts haza minden cigányt,
Szegényeket összeszedték,
Hideg láncot rájuk verték!”
(Kallós Zoltán gyűjtése, Bari Károly fordítása)
Előző írásomban említettem, hogy a náci Németországban elkövetett emberiség elleni bűntettek a tudományos rasszizmus ideológiáján, az árja fajelméleten alapultak. Jelen cikkemben az olyan sokat emlegetett Holokausztot szeretném egy kicsit boncolgatni, de nem a zsidóság szemszögéből, hanem a romák nézőpontjából.
1. A holokauszt jelentése
A holokauszt a görög holokautóma szóból származik, amely teljesen elégetettet jelent. Zsidó terminusa a Soa vagy Soá , ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti. A romák a parajmos/parrajmos kifejezést használják, ami a cigány nyelv egyik balkánidialektusából származik, eredeti jelentése „elpusztítás, elnyeletés”. A roma holokauszt más cigány nyelvű elnevezései: a samudaripe (sa : “mind, összes” , mudaripe: “gyilkosság”) és a kali trash (kali: “fekete”, trash: “félelem”).
2. Előzmények
A vándorló életmódot folytató cigányok 1000 körül hagyták el Indiát és a 12–13. század környékén érték el a Balkán-félszigetet, majd a 15. századbanKözép-Európát, s lassan elterjedtek az egész kontinensen.
A többségi társadalmaktól kultúrájukban és nyelvükbenben is elkülönülő cigányok vándorló karavánjait évszázadokon keresztül számos előítélet övezte szerte Európában, s le- vagy kitelepítésükre is számos kísérlet történt.
A 20. században a romák is a faji tisztaságot hirdető nemzetiszocialisták természetes célpontjaivá váltak, bár ennek is megvoltak a maga közvetlen előzményei.
Németországban már a háború előtt is gyakoriak voltak a cigányságot sújtó diszkriminatív intézkedések. A bismarki Németország gyanakvással szemlélte a vándorló életmódot folytató, gyakran papírokkal sem rendelkező népcsoport beáramlását. Az 1850-es évektől szigorították a határokon való átlépésüket és 1899-ben létrehozták egy, a cigányság genealógiai adatait, fényképeit és ujjlenyomatait összegyűjtő intézetet Bajorországban, Nachrichtendienst in Bezug auf die Zigeuner néven. Ez a hivatal kezdte el a nyilvántartásba vételüket, és kifejezetten a cigányok bajorországi jelenlétéről szóló beszámolókat és az ellenük foganatosított intézkedéseket gyűjtötte össze.1927-ben külön a cigányok számára létrehozott ujjlenyomatot is tartalmazó személyi igazolványt vezettek be.
3. Faji kérdés
Érdekes megfigyelni, hogy a náci Németországnak összetett problémája akadt a cigánysággal kapcsolatban, hisz a náci ideológia alapján a társadalmilag megbélyegzett cigányok az indiai árják leszármazottai voltak, és nyelvük, a romani,az indoárja nyelvekegyikének számított.
Prof. Hans Günther
A III.Birodalom ezen problémájának a megoldását Hans Günther, a fajelmélet egyik fő ideológusa, a Jénai Egyetem szociálantropológusa találta meg. Szerinte a cigányság az árják azon alsóbb osztályaiból származik, amelyek vándorlása során keveredett alacsonyabb rendű népekkel, például a dravidákkal, a szemitákkal és a törökökkel. Szegénységüket és nomád életmódjukat e keveredés következményének tartotta, és így az árják faji tisztaságát fenyegető tényezőknek tekintette őket.
Dr. Robert Ritter (jobb oldalt)
A probléma alaposabb tanulmányozására a nemzetiszocialisták 1936-ban felállították a Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóegységet (Rassenhygienische und Bevölkerungsbiologische Forschungsstelle), Robert Ritter vezetésével. A szervezet feladata a „cigánykérdés” (Zigeunerfrage) alaposabb tanulmányozása és egy cigánytörvény megalkotása volt. Számos interjú és orvosi kutatás keretében genealógiai és genetikai adatok összegyűjtése után megállapították, hogy a cigányság nagy része veszélyt jelent a német faj tisztaságára.
4. Következmények
1935. november 26-án a zsidók és „árják” közötti házasságot megtiltó nürnbergi törvényeket a cigányokra is kiterjesztették, majd 1936. március 15-éntőlük is megvonták a szavazati jogot.
Az 1936-os berlini olimpia előtt „bűnmegelőzés” ürügyén megkezdődött a romák tömeges letartóztatása. Az első úgynevezett „cigánytábort” Berlin külvárosában, Marzahnban állították fel. A szögesdróttal körülvett lágert kutyás rendőrök őrizték. A körülmények nyomorúságosak voltak: az internált vándorcigányok ezreire két WC és három kút jutott. A nácik hamarosan tucatnyi ilyen tábort állítottak fel (Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg stb.). Ezen táborokban a romák látogatót nem fogadhattak, és szociális járandóságaikat is megszüntették. 1938 januárja és májusa között több mint 2 ezer roma került koncentrációs táborokba Dachauba, Buchenwaldba és Sachsenhausenbe.
1940-es évekre a Harmadik Birodalom cigánysága hamarosan a zsidósághoz hasonlóan embertelen megaláztatást és méltánytalanságokat volt kénytelen elviselni.
1940. január 30-án döntés született arról, hogy 30 ezer németországi cigányt a megszállt Lengyelországba deportálnak. A terv ugyan e formájában meghiúsult, de 5 ezernyi német romát így is elhurcoltak a lódźi gettóba.
1942. április–június folyamán további németországi romák kerültek a varsói gettóba, ahol Z betűs (Zigeuner) karszalaggal megkülönböztetve, a zsidóságtól elkülönült közösségként élték életüket. Az 1942. január 20-aiwannseei konferencia szellemében Himmler még ugyanazon év december 16-án elrendelte, hogy az összegyűjtött és fekete háromszöggel jelölt romákat az auschwitzi koncentrációs táborba szállítsák. Ezen határozatot követően ugrásszerűen megnőtt az internált romák száma, Buchenwaldban például 1942 végén 9500 rab volt, számuk egy évvel később már elérte a 37 ezret, 1945 januárjára pedig a 110 ezret.
5. Romák Magyarországon
Magyarországon a cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében, a többségi társadalom egy része rasszista előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak cigánypolitikája sokban hasonlított a német helyzetre. A romaügy Magyarországon is közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés nálunk is elsősorban az ún. „kóbor cigányokra”, azaz az egy helyen le nem telepedett, állandó munkával nem rendelkezőkre korlátozódott.
Az 1920-1930-as években Magyarországon is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól az évente kétszer előírt országos „cigányrazzia” keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyhez jutást, 1938-ban utasították a rendőri hatóságokat, hogy a cigányok gyanús elemek, ezért rájuk külön figyeljenek.
1944 nyarán néhány településen a magyar hatóságok a zsidók deportálása után a cigányokat is gettókba gyűjtötték. Augusztusban elrendelték 50–60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta
A nyilas hatalomátvétel után megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése, de ez az orosz előrenyomulás miatt főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. „Csillagerőd” volt, ahová több ezer romát hurcoltak. Az itt fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba. A romaellenes akció nem a cigányság egészének fizikai megsemmisítésére irányult, hiszen komáromban kiemelték a munkaképeseket, a gyermekes anyákat, az öreg és beteg embereket pedig hazaengedték, de sokszor 13–14 éves lányokat munkaképesnek nyilvánítva mégis visszatartottak. A kiválogatottak Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol sokakat meggyilkoltak, mások embertelen áltudományos orvosi kísérletek áldozataivá váltak. Ravensbrückben különösen sok fiatal magyar roma lányt sterilizáltak.
Komáromi Csillagerőd
6. A cigánykérdés Romániában
Romániában a cigányproblémáról először 1941 február 7-én beszéltek, amikor is a Ion Antonescu marsall vezetése alatt álló kormány,a fővárosi romák összegyűjtését javasolta. Az 1941 őszétől Transznisztriába deportált zsidóság precedenst teremtett arra, hogy a romákkal is hasonlóan bánjanak.
1942 május 31-ei rendelet alapján, hasonlóan a német rendszerhez, a romákat vándorcigányokra, és stabil lakhellyel rendelkezőkre osztották.
A deportálásokat 3 hullámra lehet osztani: június 1 és augusztus 15 között 11.441 nomád cigányt szállitottak Transznisztriába, majd 1942 szeptemberében 13.176 nemnomád cigányt is deportáltak.Mindezek mellett 1943-ben még 69 roma került táborokba. Az összesen 24.686 romából kb 11.000 tért vissza élve.
A táborokat a Bug folyó partján, a mai Ukrajna keleti részein létesítették Golta, Oceacov, Berezovca és Balta megyék területén. Az ott levő falvak lakosságának egy részét evakuálták, majd helyükre a deportált romákat telepítették, de az is előfordult a kezdeti szakaszban, hogy teljes falvakat adtak át a romáknak rendőri felügyelet mellett.
Az így összegyűjtött akár hetekig is éheztek, nem kaptak fát a tüzeléshez és a fűtéshez. Összegyűjtésükkor nem vihettek magukkal értéktárgyakat és ruhákat, így sokan halálra fagytak. A táborokban orvosoi ellátásra nem volt lehetőség.
Egy őr Oceacov megyében így emlékszik vissza az akkori helyzetre:
“Azalatt amíg Alexandrudarban laktak, a cigányoknak szörnyű volt a helyzete, nagy mocsokban éltek. Nem volt számukra táplálék. A munkaképesek 400 gramm kenyeret kaptak napjára, a többiek 200-at. Emellé kevés burgonyát kaptak, nagy ritkán sós halat, de nagyon kis mennyiségben. Az alultáplálás következtében a romák lefogytak, és elgyengültek. Naponta 10-15 cigány halt meg.Tele voltak parazitákkal. Orvosi látogatás nem volt, a gyógyszerek hiányoztak. “
7. Áldozatok
A roma holokauszt áldozatainak száma nehezen határozható meg. A nácik a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat, különböző becslések szerint a vészkorszakban a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.(legtöbb forrás 250-500 ezer közé teszi az áldozatok számát).
Karsai László magyar történész szerint 5-8 ezerre tehető a magyarországi roma üldözöttek száma, ebből mintegy 1000 fő lehet a halottak száma.
A román cigányüldözés adatai nagyon precízen vannak dokumentálva, összesen 24.686 romát deportáltak, ebből kb 11.000 tért vissza élve.
8. Viták a porajmosról
Yehuda Bauer és Ian Hancock történelemkutatók a roma holokauszt, a pharrajimos tényeit, történetét ugyanúgy a holokauszt részének tekintik, mint a zsidókkal történteket. Létezik viszont egy másik történészi irányzat, amely a holokauszt fogalmát arra korlátozza, ami a zsidókkal történt, őket „exkluzivistának” nevezik. Ők tagadják és eltúlzottnak tartják a romák veszteségeinek nagyságrendjét, megkérdőjelezik a nácik „totális fajirtási célját” a romákkal kapcsolatban.Arra hajlanak, hogy a romák „kollektív bűnözőként” való kezelése „szokványos preventív intézkedésként” alapozta meg a nácik romákkal kapcsolatos „eljárását.”
9. Megemlékezés
A vérengzés áldozataira 1972 óta emlékeznek meg világszerte, akkor határozott a Cigány Világszövetség arról, hogy a Pharrajimos, azaz a roma holokauszt emlékére, augusztus 2-át nemzetközi emléknappá nyilvánítja. Magyarországon először 1996-ban tartottak megemlékezést.
Azért választották ezt a napot megemlékezésképpen, mert 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka számolták fel a auschwitz-birkenaui II/E. cigánytábort, kivégezve utolsó 3000 lakóját.
Felhasznált források:
Karsai László: A cigánykérdés Magyarországon, 1919–1945 – Út a cigány Holocausthoz., Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest 1992. 197 oldal
Karsai László: Holokauszt.,Pannonica, Budapest 2001. 426 old
Achim , Viorel: Nazismul și genocidul țiganilor, Dosarele Istoriei, IV:11, 1999, 14-19 oldal
Karola Fings, Herbert Heuss, Frank Sparing, Donald Kenrick The Gypsies during the Second World War., Paris, Gypsy Research Centre, 1997–1999, II kötet 72,77,83,94,100,106,162. oldal
http://mult-kor.hu/20110802_a_roma_holokauszt_emleke
http://beszelo.c3.hu/cikkek/vitak-es-tenyek-a-pharrajimosrol-a-roma-holokausztrol
Írta és fordította: Péter Attila
