A bajor fővárostól, Münchentől 15 km-re fekvő kisvárosban volt valamennyi náci koncentrációs tábor prototípusa. Dachauban 1933 tavaszán, nem sokkal Hitler hatalomátvétele után, egy elhagyott ipari területen hozták létre az első koncentrációs tábort. Himmler nemsokára Theodor Eickét nevezte ki parancsnokká. Ő volt az, aki a később az összes táborban alkalmazott szabályokat kidolgozta. Eicke határozta meg az egy fogolyra jutó tér nagyságát és élelem mennyiségét, a barakkok és a szögesdrót kerítés méretét éppúgy, mint a kötelező napirendet. A következő 12 évben táborok százaiban SS-őrök tízezrei az ő instrukciói alapján az állam veszélyes ellenségeiként kezelték a foglyokat, akikkel szemben a legkisebb lazaság, jóindulat sem volt megengedhető, sőt kifejezetten büntetendőnek számított.
A tábor 34 barakkját eredetileg 5 ezer fogoly elhelyezésére tervezték. 1938-ig összesen 6 ezer ember érkezett ide, túlnyomó többségük német kommunista, szociáldemokrata, azaz politikai fogoly. A tábor körül először SS-központ alakult ki, ahol a szintén Eicke alá rendelt és a táborokat őrző Halálfejes (Totenkopf) SS-egységeket és más SS-alakulatokat képeztek ki. A harmincas években, különösen a háborús körülményekhez képest, viszonylag normális viszonyok jellemezték Dachaut. A foglyokat még nem akarták halálra dolgoztatni, élelmezésük és pihenőidejük hossza elviselhetővé tette az életet, néha még sportolhattak, könyvtárba is járhattak. Többeket "sikeres átnevelés" után szabadon engedtek. Az első években a halálesetek ritkák voltak, 1933-ban 24, 1936-ban 10, 1937-ben 69 fogoly vesztette életét. A kemény fegyelem és sokszor kegyetlen bánásmód iskoláján azonban eközben olyan SS-tisztek nőttek fel Eicke felügyelete alatt, mint Rudolf Höss, Karl Otto Koch és Josef Kramer, Auschwitz, Buchenwald és Bergen-Belsen későbbi hírhedt parancsnokai. 1938-ban a Kristályéjszaka után sok ezer zsidó rab érkezett, legtöbben hamar kiszabadultak, de két hónap alatt több százan itt pusztultak. A háborús években a transzportok számának növekedésével a halálozások száma megugrott, és a helyzet fokozatosan romlott. A tábor körül létrejött ipari komplexum területén 165 kommandó dolgozott bútor-, ruha- és fegyvergyárakban, egyre rosszabb ellátás és egyre brutálisabb bánásmód mellett, a tábor kapuján díszelgő "A munka szabaddá tesz" (ArbeitMacht Frei) jelszó jegyében. Megkezdődtek dr. Rascher kísérletei: a lelőtt német pilóták megfelelő védőruhájának megtervezéséhez több száz fogoly testhőmérsékletét hűtötték hideg vizes tartályokban 25 fokra, mások magas légnyomást szimuláló kamrákban pusztultak el vagy őrültek meg. A táborrendszer összeomlásával Dachaura transzportok özöne zúdult: 1944-ben 79 ezren, 1945 elején 31 ezren érkeztek, többségük keleti kényszermunkás és zsidó. Az utolsó négy hónapban 15 ezren haltak meg. Az 1945. április 29-én megérkező amerikaiak 32 ezer legyengült foglyot, 8 ezer hullát, ezen kívül egy krematóriumot és egy használatba nem vett gázkamrát találtak. A holttestekkel teli vagonok és épületek láttán megdühödött amerikai katonák mintegy 40-50 SS-t lelőttek. A foglyok is tucatnyi őrrel és kápóval végeztek.
Részlet a Holokauszt, a XX. század szégyene kéziratból
Írta: Szinyéri Tibor
