A háború végén kétségtelenül a Hannover melletti Bergen-Belsen volt a legismertebb náci tábor, mivel a felszabadítókkal érkezett forgatócsoport filmje elsőként mutatta be a világnak a lágerek sokkoló képeit. Ennek ellenére Bergen-Belsen egyáltalán nem nevezhető tipikus német lágernek.
A tábort viszonylag későn, 1943 tavaszán kezdték el kialakítani egy korábbi hadifogolytábor területén. Himmler azt tervezte, hogy itt gyűjti össze azokat az észak- és dél-amerikai állampolgárságú, palesztinai rokonokkal rendelkező zsidókat, akiket külföldön internált vagy fogságba esett németekért hajlandó volt kicserélni. Az eredeti elképzelés szerint a viszonylag normális körülmények a "cserezsidók" tranzittáborát az Endlösungról terjedő "rémhírek" cáfolására is alkalmassá tették. Ennek megfelelően az első évben csak néhány ezer, főleg lengyel származású zsidót hoztak ide. Bár több transzportot küldtek a birkenaui gázkamrákba, a foglyok nem dolgoztak, az ellátás kielégítő volt. 1944 tavaszán változás következett be: a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt egyre több tábort kellett kiüríteni, ezért több és több foglyot küldtek Bergen-Belsenbe. 1944 őszén az Auschwitz-komplexum kiürítésével a helyzet radikálisan romlott. Nemcsak onnan érkeztek transzportok, hanem a többi, auschwitziakkal elárasztott, zsúfolt táborból is. Decemberben a birkenaui tábor vezetőjét, Josef Kramert nevezték ki parancsnokká, és vele sok új őr került ide Auschwitzból. Gyakorivá váltak a verések, kivégzések. Ekkor már 15 ezer fő volt a létszám, az élelmezés gyengült. 1945 elején a helyzet drasztikusan romlott. Március elején, amikor már 42 ezer fogoly zsúfolódott össze, tífusz- és tébécéjárvány tört ki. A tábori adminisztráció összeomlott, napokig egyáltalán nem osztottak élelmet. Az egyik táborrészben 25 ezer emberre ugyanannyi latrina jutott, mint egy évvel korábban 2500 főre. Egy hónap alatt 18 ezren haltak éhen, és pusztultak el betegségben. Április elején újabb 28 ezer ember érkezett. Ekkor már a halottak eltemetését sem győzték: mindenfelé hullák feküdtek, ezreket dobáltak nyitott tömegsírokba. A halálozás elérte a napi 300-500 főt, az éhségtől félőrült foglyok elkezdték enni a halottakat, víz szinte egyáltalán nem volt. Ezekben a napokban vesztette életét egy Auschwitzból átszállított amszterdami német kislány, Anne Frank is. Eközben néhány kilométerre egy raktárban 800 tonna élelmiszer volt felhalmozva, de Kramer parancsnok nem volt hajlandó a hivatalos igénylésekhez szükséges papírokat kitölteni. Az SS-őrök és -felügyelőnők, köztük a hírhedt Irma Grese gyilkolták a foglyokat. Az ellenőrző körúton ide érkező Rudolf Hösst, a korábbi auschwitzi parancsnokot is megdöbbentették a táborban tapasztaltak. Április 10-én megérkezett Himmler megbízottja, Kurt Becher, aki kétnapos telefonálgatás után elérte, hogy a tífuszjárványtól megrémült Wehrmacht harc nélkül adja át a körzetet az angoloknak. A britek érkezéséig magyar katonai (SS-) alakulatok vették körül a tábort, s válogatás nélkül lőtték a foglyokat. Az április 15-én beérkező briteknek a díszegyenruhában felsorakozott Kramer és SS-ei mögött megdöbbentő kép tárult a szeme elé: 60 ezer csontig soványodott fogoly és több mint 10 ezer hulla zsúfolódott össze az alig 1 km-nyi területen. Rendkívüli intézkedések léptek életbe: a barakkokat felgyújtották, a hullákat buldózerek tolták az SS-őrök, ásta tömegsírokba, a foglyokat egyenként fertőtlenítették. Sok foglyon ez sem segített: a háború alatt 50 ezren pusztultak el, a felszabadulást követő hetekben a leggondosabb törődés ellenére is 28 ezren haltak meg.
Írta: Szinyéri Tibor
Részlet a Holokauszt, a XX. század szégyene kéziratból.
