Román ejtőernyősök teljes felszerelésben
A Román Királyság hadseregében kevés összetételében és képességeit tekintve is „elit” alakulat jelent meg. Ez egyrészt az ország anyagi helyzetének, másrészt a hazai katonai szemléletnek is köszönhető, mivel a csendőrség és a hegyivadászok kivételével nem állt szándékukban más különleges feladatokkal és ehhez mért felkészültséggel bíró csapattestek létrehozása. Ám a szomszédos államokban (köztük Magyarországon is) és főleg Németországban elért eredmények a román vezérkar és a kormány figyelmét sem kerülték el, így elsőként 1940-ben, a Légügyi és Haditengerészeti Minisztériumban merült fel egy ejtőernyős egység felállításának ötlete.
Az új alakulatot már a kezdetektől a légierő alárendeltségébe utalták, és felállításának szempontjai között megtalálhatóak voltak azok az irányelvek, melyek minden ország ejtőernyős alakulataiban követendőek a mai napig. Elsődleges volt az önkéntesség elve, tehát az ejtőernyős csapatokhoz kizárólag önkéntes jelentkezés alapján lehetett bekerülni, sorozás nem volt. Az új ejtőernyős alakulat a román hadsereg összes fegyverneméből várta azokat a 18 és 28 év közötti férfiakat, akiket alkalmasnak találtak ejtőernyős szolgálatra. Az orvosi vizsgálaton kívül minimum egy idegen nyelv ismerete kötelező volt, az alábbiak közül: orosz, magyar, bolgár, vagy lengyel. Emellett minden jelentkezőtől elvárták, hogy legalább négy évig tartó iskolai tanulmányokat is igazolni tudjon. Tehát az ejtőernyős alakulat már a kezdetektől igyekezett kiválogatni a jó erőben lévő, motivált katonákat, azokat, akikből valóban fel lehet építeni egy ütőképes csapásmérő erőt. Az a katona, aki megfelelt a követelményeknek, három éves szolgálatot vállalt az ejtőernyős erők keretén belül.
Az első katonai ejtőernyős kiképzőtábort 1941. június 10-én állították fel a Bukaresthez közeli Popesti-Leordeni repülőtéren. Az ejtőernyős tanfolyamon 130 katona tanult, köztük 16 tiszttel, 14 tiszthelyettessel, és 100 fő legénységi állományú katonával. A tanfolyam vezetője Stefan Soverth hadnagy volt. A tanfolyam részeként minden leendő ejtőernyősnek teljesítenie kellett három gyakorlóugrást.
A tanfolyamot 1941. június 16-án átszervezték, és a résztvevőkből létrehozták a 8. ejtőernyős századot. Az ejtőernyősök felszerelését kezdetben, a Romániában gyártott angol Irving ejtőernyők, melyekkel bekötött ejtőernyős ugrásokat hajtottak végre és a Franciaországból kapott bőr fejvédők alkották, melyekhez harci egyenruhaként szürkéskék, zipzáras vászonoverallt viseltek.
Román ejtőernyős harci (balra) és köznapi egyenruhában (jobbra)
A fegyverzetüket tekintve, a román hadsereg átlagához tartoztak. Az ejtőernyősök hazai gyártású Z. B. 24 forgó-tolózáras puskákkal, Z. B. 30 könnyűgéppuskákkal, valamint géppisztolyként a Mauser M32 géppisztolyok 7. 65-ös pisztolylőszert tüzelő változataival voltak felfegyverezve. Nehézfegyverzetüket a Z. B. 37 nehézgéppuskák, a 60 mm-es Brandt/Voina könnyű aknavetők, valamint az M1939 81. 4 mm-es Brandt/Voina közepes aknavetők alkották. Használtak továbbá rohamutász szakaszaikban az M1937 Pignone típusú lángszórókat is, valamint páncélelhárító feladatkörben 47 mm-es Bohler tankelhárító ágyúkat is.
Az ejtőernyősök szállításáról a 105. és az 107. szállítórepülő-századok gondoskodtak, polgári forgalomból „bevonultatott” Potez Po 56 szállítógépek, kiöregedett Potez Po 65 bombázórepülők, valamint német eredetű, modern Junkers Ju-52/3m szállítógépek, továbbá DFS 230 teherszállító vitorlázórepülők segítségével, melyek főként a zászlóalj nehézfegyverzetét, valamint lőszerutánpótlását voltak hivatottak szállítani. Az igen vegyes gépparkkal rengeteg probléma adódott, főleg a legöregebb Po 65-ös bombázókkal, valamint a Po 56-os polgári repülőgépekkel, ám csak így lehetett megoldani a folyamatosan növekvő ejtőernyős alakulat kielégítő szállítását.
Az elsőként felállított 8. század mellett, 1942 elején szervezték meg a következő, 9. századot, ezzel megszületett egy független ejtőernyős zászlóalj. A zászlóalj parancsnokának Enea Bordan századost nevezték ki. Ekkor került sor az ejtőernyős fegyvernem első kipróbálására, egy kombinált hadgyakorlat keretében, melynek során a két ejtőernyős századot légi úton helyezték ki a működési területére, majd az utánpótlását is a levegőből oldották meg. Az ejtőernyős ugrást követően a katonák könnyűgyalogos egységként harcoltak, és bizonyították, hogy készek és képesek kombinált légiszállítású műveletekben sikerrel részt venni. 1943-ban a két meglévő század mellé állítottak fel egy harmadikat, 10. ejtőernyős század néven, mely egyben a független zászlóalj nehézfegyver-százada is volt. Ezt a formációt nevezték át később a 4. ejtőernyős zászlóaljjá.
A zászlóalj új fegyverzetet és felszerelést is kapott, főleg Románia német szövetségesétől, akinek ejtőernyős-stratégiáját a román hadvezetés a kezdetektől követendő példának tekintette. Így jutottak a román ejtőernyősök MP 40 géppisztolyokhoz, német M38 ejtőernyős sisakokhoz, valamint MG 34 és MG 42 könnyű- és nehézgéppuskákhoz is.
A többi nemzet folyamatos sikerei az ejtőernyős és légiszállítású hadviselés terén, a román vezérkart is egyre nagyobb léptékű tervek előkészítésére sarkallták. Így 1943 végén eldöntötték egy ejtőernyős hadtest felállítását, saját ejtőernyős kiképzőtáborokkal, ejtőernyős parancsnoksággal. A hadtestet ejtőernyős ezredek és független ejtőernyős zászlóaljak összevonásával akarták felállítani. Ennek első lépéseként egy ejtőernyős ezredet kívántak létrehozni, 2877 fős létszámmal, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Romániában még 1944 augusztusában is mindössze csak egyetlen zászlóaljnyi (861 fő) kiképzett katonai ejtőernyős teljesített szolgálatot.
Román ejtőernyősök egy díszszemlén
Így jött el 1944. augusztus 23-a, amikor a Román Királyság fegyverszünetet kért a Szövetségesektől, majd a szovjetek oldalán bekapcsolódott az addigi szövetségesei elleni küzdelembe. Ez mind taktikailag, mind pedig stratégiailag hatalmas meglepetést, és még nagyobb hátrányt jelentett a tengelyhatalmaknak, (első sorban Németországnak és a Magyar Királyságnak) hiszen így a Románián át gyorsan előretörő szovjet csapatok hónapokat takarítottak meg, ráadásul a magyar határon kiépített megerősített védelmi vonalakat is megkerülhették. Ennek tetejébe, a román olajkészletek is elérhetetlenné váltak a tengelyhatalmak számára, ami az olajtartalék több, mint felének elvesztését jelentette. A német politikai és katonai vezetés azonnal reagált, és egy 2000 fős katonai különítmény élén elküldte Alfred Gerstenberg Luftwaffe-tábornokot, a román főváros, Bukarest megszállására. Az erős légvédelmi és tüzérségi támogatással rendelkező harccsoport azonban körülzárták a Bukarest közelében lévő Otopeni repülőterénél.
Az ejtőernyős zászlóalj ekkor került először bevetésre, méghozzá a németek ellen. Az első „ejtőernyős harci köteléket” alkotó 9. és 10. századok augusztus 24-25-én érkeztek meg a Bukarest melletti Băneasa körzetébe, ahol a helyi repülőtéren és a közeli erdőkben mintegy 4000 német katona ásta be magát. Hamarosan a 8. század is követte őket, így a teljes zászlóaljat harcba vetették a környéken lévő repülőterek visszafoglalásának érdekében. A 4. ejtőernyős zászlóalj leghíresebb csatáira augusztus 25.-27. között került sor, amikor a Băneasa-erdő körüli harcokból kivonva, parancsot kaptak az Otopeni repülőtér visszafoglalására, amit az 500. SS-ejtőernyős zászlóalj katonái tartottak augusztus 24-e óta. A repülőtéren az elit SS-ejtőernyősökön kívül a román ejtőernyősök szembekerültek a szerbiai Nis-ben található közelharciskola (Nahkapfschule Nisch) tanulóival, valamint a Brandenburgi ezred katonáival is. Az Otopeni repülőtér visszafoglalása során a fő meglepetést az jelentette a német katonák számára, hogy a román őrség az első pillanattól felvette velük a harcot. Így a repülőtéren és a környékén lévő a harcok során 400 fősre olvadt Kampfgruppe Gerstenberg megsegítésére német Me 323 „Giant” szállító-repülőgépeken megérkező német ejtőernyősöket azonnal gyilkos tűz fogadta. A legtöbb repülőgép a román légvédelem és vadászgépek hathatós működése miatt kényszerleszállást hajtott végre, a harcképtelenné tett szálítógépeket pedig azonnal megrohamozták a román ejtőernyősök. Így kisebb tűzpárbajok után sikerült az összes erősítésként érkező német katonát megölni, vagy elfogni. Utolsó hadműveleti célként maguknak a Gerstenberg tábornok emberei által augusztus 24-e óta tartott állásoknak a visszavételét tűzték ki a román ejtőernyős zászlóalj elé, amit a „Nicolescu Páncéloskülönítmény” támogatásával augusztus 27-ére sikerült is elérniük.
Ám az ejtőernyős zászlóalj itt, a Bukarest körüli repülőterekért vívott harcokban könyvelhette el a háború alatt a legmagasabb veszteségeit is, ugyanis az USAAF (az Egyesült Államok Hadseregének Légiereje) előzetes egyeztetések alapján légitámadásokkal segítette a román csapatok harcát, ám az amerikai bombázók tévedésből többször is a román vonalakat támadták, ezzel nagy veszteségeket okozva többek között a 4. ejtőernyős zászlóaljnak is.
Román ejtőernyősök német felszerelésben
A visszaemlékezések szerint a román ejtőernyősök bátran és szívósan harcoltak, nagyban kihasználva a németeket ért sokkot, és keményen kitartva az elit német SS-ejtőernyősökkel szemben is. A Bukarest körüli harcok során 19 román ejtőernyős halt hősi halált, 59-en sebesültek meg, és három fő tűnt el nyomtalanul. A németek kivonulása után a 4. ejtőernyős zászlóalj katonai rendőri feladatokat látott el Bukarestben, majd 1945-ben szovjet nyomásra feloszlatták az alakulatot. Romániának legközelebb 1950-ben lett újra ejtőernyős alakulata, nagyrészt a 4. ejtőernyős zászlóalj veteránjainak köszönhetően.
Összegzésként elmondható, hogy bár a román 4. ejtőernyős zászlóalj sosem vett részt harci ugrásban, és felszerelésének elavultságát figyelembe véve nem is biztos, hogy képes lett volna sikeresen végrehajtani egyet, a Bukarest körüli harcokban bebizonyította, hogy könnyűgyalogságként bevetve, méltó ellenfele a Waffen-SS harcedzett ejtőernyőseinek.
Források:
http://www.worldwar2.ro/organizare/?article=26
http://webspace.webring.com/people/ks/strezahuzum/ParatroopBtn.htm
Írta: Kiss Dávid (Nix)
