„Ennyire még soha nem álltak úgy a dolgok a történelem során, mint most." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

A15 'Crusader' közepes harckocsi

gb-crusader
 
A Crusader harckocsitípussal először egy 1938-ban készült tervben találkozhatunk, de azt a projektet később leállították. Tetszetős külseje első pillantásra elleplezi azt a tényt, hogy már akkor amikor megjelent a csapatoknál, alapjában elavult konstrukció volt. Az 1940-es franciaországi harcok tapasztalatai alapján, az A13-as típusból kiindulva készült végül el az A15-ös modell. 1940 és 1943 között gyártották, kb. 5300 darab készült a különféle változatokból. Tornyának kialakítása a brit modellekre jellemző, ferde lapokból áll. Kategóriába sorolása is jellegzetes, az ún. cirkáló tankok tipikus példánya. Főként Észak-Afrikában szolgált, az el-alameini csata után fokozatosan leváltották az amerikai M3-as ill. M4-es (Sherman) modellekkel, de kiképzésre a háború végéig használták. A sivatagban fő ellenfele a német Pz III típus volt. Gyorsaságban jobbnak bizonyult nála, de gyengébb tűzerővel rendelkezett, és a németek tankágyúi, ill. páncéltörő fegyverei könnyen átütötték.

TECHNIKAI ADATOK

  • Hosszúság: 5,97 m

  • Szélesség: 2,77 m

  • Magasság: 2,24 m

  • Súly: 19 t

  • Legénység: 5 fő

  • Fegyverzet: 1 db 75 mm-es L/45-ös harckocsiágyú; 2 db 7,92 mm-es Besa géppuska

  • Motor: Nuffield Liberty, 12 hengeres; 340 LE

  • Sebesség: 45 km/h (úton)

  • Hatótávolság: 160 km (póttankkal 200 km)

  • Páncélzat: 7-40 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább