Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket.
Olaszország diktátora, Benito Mussolini igen fontosnak tartotta és támogatta a rombolók építését. A két világháború között Olaszország Franciaországot tekintette fő ellenfelének és a francia gyarmatokat az első helyen vették fel a célpontok listájára. 1922-ben Washingtonban a többi nagyhatalommal együtt Olaszország és Franciaország is aláírta azt az egyezményt, ami szűk korlátok közé szorította a flották és hadihajók méretét, így az olaszok egyre nagyobb figyelmet fordítottak a rombolókra. A Folgoret a Freccia- osztályból fejlesztették ki, amelynél keskenyebb lett a törzse, így nagyobb sebességre tehetett szert. Az Folgore osztály a névadójával együtt négy egységből állt, az idők során mind a négy egység fegyverzetét megerősítették és lehetővé váltak 54 db akna szállítására. Praktikus aknarakó hajó vált belőlük, nagy sebességük lehetővé tette a gyors, hatékony és biztonságos aknatelepítést. Ez az osztály kiállta az összehasonlítást a kor szinte bármelyik rombolójával, a háborúban aktívan részt vettek. A háború végéig három egység pusztult el a harcokban, köztük az osztály névadó hajója is, amelyet brit cirkálók süllyesztettek el 1942. december 2-án.
TECHNIKAI ADATOK:
Vízrebocsátás: 1931.
Vízkiszorítás: 2123 t
Sebesség: 38,8 csomó
Személyzet: 175 fő
Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 gőzturbina
Hatótávolság: 6840 km
Méretek: hossz: 96m – szélesség: 9,2 m – merülés: 3,3m
Fegyverzet: 4 db 120 mm-es ágyú, 2 db 40 mm-es gépágyú, 4db 13,2 mm-es géppuska, 2 db 3533 mm-es torpedóvető cső és 54 db akna
85 éve másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett. 1939. szeptember 1-jén tört ki…
Adolf Hitler kezében ostorral, két fegyveres társaságában berontott a Bad Wiessee-i Hanselbauer szálloda 7-es számú szobájába. „Röhm, le vagy tartóztatva!” – ordította. Ernst Röhm, az SA (Sturmabteilung) nevű náci félkatonai szervezet…
81 éve, 1943. május 16-án ért véget a megszálló nácik elleni felkelés a varsói gettóban. A varsói gettófelkelés a legjelentősebb zsidó ellenállási akció volt a II. világháború idején, amely súlyos…
Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.
Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.
Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.